2010. február 27., szombat

Másnap


Tegnap nem éreztem meg a pohár vörösboromat, két becherovkámat, két vodka-narancsomat, és egy sörömet(!).

Ma igen.

Egy élmény volt így kitakarítani ától cettig a lakást. XD

Régebbi kommentek:


1.  lullaby (Válasz erre)
2010. 02. 27. 16:39
ha meg tudod számolni, akkor sajnos azt kell mondjam józan voltál!!:D
tegnap mi is berúgtunk picit, és szerintem ma sem lesz másképp...remélem :D

2.  lullaby (Válasz erre)
2010. 02. 28. 14:42
és nem lett másképp--->hangover...

3.  Alice (Válasz erre)
2010. 03. 02. 7:07
XD Helyeshelyes...

2010. február 22., hétfő

fasz kivan


Fasz kivan.

Megkerült a táskám.
Ami hiányzik:

a kulcstartómról a plüssoroszlánom. Egyetlen nővéremtől kaptam. Kb 500Ft-ot ért. Számomra megfizethetetlen.
a neszeszerem. D szüleitől kaptam anno. Ezer emlék. Tele a nélkülözhetetlen sminkcuccaimmal.
a parfümöm. Alig volt benne.
a kedvenc tollam. Noname, gyönyörűen ír.
nyilván az összes kp az utolsó ötforintosig, és az összes kajacsekk. Jóétvágyat bazdmeg. Remélem, a torkodon akad a falat, hogy rohadnál meg.
és egy csokipapír. Az összes fénykép, az összes blokk, az összes használt bkv-jegy, cetli, papírdarab megvan... de az a csokipapír, ami ott volt, ahol normális ember fényképet tart, összehajtogatva, féltve őrizve... S-től kaptam azt a rohadt kinder csokit.
Nyilván sokat jelentett nekem a gesztus.
Nyilván semmit nem ért, nem volt aranyos, nem volt használható semmire.
Csak üvöltött róla, hogy emlék volt.
Pasi ilyet nem vesz észre, pasi még akkor se nyúl le egy ilyet, ha a csajának kotorászik a mocskos kezével az én táskámban.
A nők tényleg kegyetlenebbek a férfiaknál. Hogy törne le mind a két keze tőből. Soha nem mondtam ilyet. De most mondok.
Dögölj meg.
Dögölj meg!

Óh szív...


"Óh szív! nyugodj! Vad boróka hegyén
szerelem szólal, incseleg felém,
pirkadó madár, karcsu, koronás,
de áttetszõ, mint minden látomás."    /József Attila/

http://www.youtube.com/watch?v=33SE_AWZjM0

csesszemeg.

2010. február 21., vasárnap

?


Mi van Veled, Lullaby...?
Hiányzol.

Régebbi kommentek:


1.  lullaby (Válasz erre)
2010. 02. 21. 22:31
Alice Te is hiánzyol nagyon!! honvágyam van, be kell vallanom...

A piros meg a kék kapszula


Érdekesek mostanában a hétvégéim.
Lelki tusa, lelki túra - magaslatokon.
Magasra emeltél, és nagyon mélyre dobtál.
De kellett ez nekem.
Köszönöm.

Közben zene:



Najó.
Pénteken bementem Pestre. Kávézni K-val, meg drága egyetlen Nővéremmel :)
A kedvenc kávézónkban ültünk; igényes, szép, nem is a legolcsóbb kategória, soha nem szokott rumli lenni. Tudni kell, hogy mindig óóóóóóóóóóórziási női táskákkal járok, benne van az életem - ami, ugye, úgy jó, ha zajlik - mindig ezer cucc, és számomra mind nélkülözhetetlen. Szeretem, ha egy kellemes éjszaka nem azon múlik, hogy van-e nálam kontaktlencsetartó, sminkcucc, vagy ha nap közben kiderül, hogy el kell ugranom dokihoz, vagy hivatalos ügyet kell intéznem, akkor ne kelljen hazarohangálni az irataimért...
Nnnnnna és most pont ezt szívtam be. Életemben először. Szörnyű érzés, ne próbáljátok ki. Utánozhatatlan érzelmi hullámvasút, az biztos :D de olcsóbban is meg lehet úszni, nem ajánlom senkinek. :S
Szóval a lábam és a galéria fala közé bepaszírozott óriási Mary Poppins-táskámat sikerült úgy elemelni, hogy észre se vettem, se én, se más - le a kalappal. Az sokaknak feltűnt, hogy két rosszarcú gyerek bejött ide, és mitiskeresnekitt érzéssel viseltettek irántuk, - nekünk fel se tűntek, of course - de az már nem volt gyanús, hogy üres táskával jöttek, és telivel távoztak.
Eddig nem voltam rasszista. Most sem lettem az. Csak az egyik volt kisebbségi. Körülöttem mindenki csak őt szidta. Nem értem, miért.
Észrevettem. Okkkkkkkkkkké. Halál.Nem kevés kp, meg az életem. Olllé. Cigi cigi után. Rendőrség. Rendesek voltak, kijöttek tök feleslegesen, megkérdeztek mindent, tök feleslegesen.
A pultos lányok körbeugráltak - életükben először, pedig sokat járok oda. Wow.
Végül zuhogó esőben kettecskén körbejártuk a környéket; kukák, kocsik alatt terpeszkedő sötétség, félreeső sarkok; semmi. Ömlött a víz a pofámba, megállás nélkül káromkodtam, és az egész helyzet érdekesen  nézhetett ki kívülről; egy 10 cm  magas sarkú csizmában dühöngő, trágár szavakat hányó 40 kg-os  lány Budapest szívében. Na mind1. Ilyen is kell.

Aztán go home. Ha nincs, hát nincs. Életemben nem voltam még ilyen ideges.
Majd egy kollégám felhívott. Megvan. Parkolóban eldobva. Megtalálták benne valahogy - ? - a főnököm számát. Mák. Hétfőn kiderül, mi maradt benne... Uh. Szép story.

Snitt.

Szombat délután, msn: Ex megint azt érzi, hogy érez.
Újra kiírhatom az életemből.
Hurrá.
Imádom őt, hiányozni fog.

Snitt.

Szombat este: S agaiiiiiiiiiiiin!
Ő pöttyet elhasznált, - péntek este szétcsapta magát, jól tette :D - én pöttyet idegbeteg a történtek miatt. Megint boroztunk. Megint túl jót beszélgettünk. Elhatároztam, hogy MOST nem hagyom magam. MOST nem fog szakadni az a bizonyos. Nálam nem... csak hogy. Eljutottam egy érdekes pontra egy idő után. Akartam Őt, tudtam, hogy Ő is engem. Eleinte zavarba tudott hozni a tekintetével, ahogy mindig, és én is Őt, ahogy mindig. De most valami; egy örökké zárt kapu, egy mindig rozsdás kallantyú, egy fogaskerék az agyamban, aminek a létezéséről eddig még csak nem is tudtam...megmozdult. Hirtelen olajozottan működni kezdett, engedett, kinyílt, és nem volt megállás. Ittam a borom, játszottam a poharammal, tudtam, hogy nem vagyok a topon, hogy ezerszer jobban is néztem ki már, tudtam, hogy hihetetlen, amit művelek, amit érzek, de nem érdekelt. Csak néztem őt. És amikor visszanézett, nem volt tekintetelkapás. Nem volt megijedés, menekülés. Csak néztem.  Ő pedig zavart volt, nevetett, elnézett, elfordult, szűkölt. Érezhettem volna magam pöcsnek is, de nem, mert nem hoztam kellemetlen helyzetbe, egyszerűen csak játszottunk, és "vesztésre állt", ennyiről volt szó, semmi többről.  
Egy idő után nem bírta. Nem volt lendületes, nem támadott le, mint én őt a múltkor, nem húzott oda, nem fogta meg a kezem, sem a derekam.
Egyszerűen csak felém fordította az arcát.
A tekintete lángolt, de ha nem éreztetem a testbeszédemmel, hogy éppúgy vágyom rá, mint ő rám, nem tesz semmit. Ha nem látom, nem hiszem, hogy ilyen van.

Megcsókolt. Eszméletlen érzéki. Nem tudom, ismeritek-e azt, amikor nem azt találod meg, aki csókban a hozzád illő puzzle-darab. Van, akivel azonnal úgy működik, mintha  őt írták volna meg neked. És vannak az olyanok, mint Ő.
Máshogy szokott játszani, más a tempója, - én az őrült kategória vagyok, sokan mondták már - máshogy tartja a fejét; egyszerűen csiszolódnotok kell.
DE.
Van benne valami, - talán az előbbiek is - ami felpörget, ami érdekel, ami feltüzel. Az ő lassúsága és finomsága az én felakarlakfalni-mhoz képest, nos, számomra gyilkos volt. Gyilkosan jó. És még mindig mocskosul tisztességesen játszott. Csak szavakkal provokált, azokkal is nagyon finoman.
Mindketten tudjuk, hogy ebben érzelem van. Nem kevés. De hogy elég-e? Megkérdezte, hogy a kék vagy a piros kapszulát választom.
Minden porcikám kívánta Őt. De nem akartam így: Őt nem.
Akármilyen hülyén hangzik, közöltem vele, hogy túl értékes nekem. Hogy hátha mindent elrontanánk ezzel. Hogy ezt ne így... Hiszen közösen tervezünk, vagy mi. Áh, káosz az egész. Nem szokásom egy kis bor hatására lefeküdni azzal, akivel járni fogok-szeretnék-látok rá esélyt. Biztos fura szokás. Ezek szerint az.
Meglepődött. Azt hitte, a pirosat fogom választani.
Ultimátumot kaptam, azt hiszem.
Két hetet.
Hogy döntsek. Mert nyilván minden adott egy kapcsolathoz kettőnk között. Akarom-e, vállalom-e. "Érzések márpedig vannak és lesznek". Haj. Érdekes két hét lesz. Igazából nem kéne beszélnünk addig.
Nem fog menni.

2010. február 20., szombat

heh.


Vannak azok a széééééééép naaaaagy hullámok.
Úgy fest, MOST csapnak össze a fejem felett.

Halleluja.

Annyira nagyon, hogy én egy cseppet sem leszek vizes.
Mégis azt érzem, hogy mindenhol süt a nap, csak rám zuhog kegyetlenül az a rohadt eső.
És meg is érdemelném.

2010. február 19., péntek

Ex


Exemmel msn-en:

én: láttál már natalie shau képeket?
én: nagyon szürreális meg véres helyenként de kurrrrrrrrrva jó
én: el vok olvadva tőle

ő: olyan mint te

én: szval szürreálisnak és véresnek tartasz, ezt bóknak veszem. :)

ő: jajj már
ő: egy kicsit az vagy
ő: de ezt mind2en tudjuk :D

Ez a második beszólása, amit muszáj itt megosztanom.
Imádom ezt a srácot.
Néha amúgy elgondolkodom, hogy miért is nem működött...

2010. február 18., csütörtök

Mérges


Nem hiszeeeeeeeeeeeem el!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Grrrrrrrrrrrrrrrrrr....

02.27-e Bp: Zagar, Quimby, Hs7.
Három eszméletlen zenekar, három eszméletlen este, három eszméletlen ember - akikkel tölthetném az időt... De nekem választanom kell. És aztán persze hetekig megint csend lesz... :'(

Na MOST mérges vagyok. :@

Régebbi kommentek:


1.  lullaby (Válasz erre)
2010. 02. 18. 13:07
Én meg itt rohadok Angliában :((

2.  Alice (Válasz erre)
2010. 02. 18. 13:24
Most versenyezzünk, hogy...? XD
Hazajössz,és 0-24ben party lesz ;)
És meleg... :P

na tessék...



"Alice and the Blue Caterpillar"

innen:

Szürrealitás



Wow.

Vonzó szürrealitás a köbön.

Innen:



2010. február 17., szerda

Zöldségleves


Annyi minden kavarog a fejemben.
Mint egy rohadt zöldségleves.
És annyi mindent kéne csinálnom.
Ki kéne takarítani, újra el kéne kezdeni mozogni, ha mást nem, csak talajgyakorlatokat, hogy ne roppanjon szét a gerincem egyszer csak, át kéne alakítani azt a pólót, amivel napok óta szemezek a szekrényben; amilyen most, úgy soha nem venném fel, de...

És az a nagy helyzet, hogy szívem szerint most döglenék az ágyban, valami füstölőt gyújtanék, - mondjuk, amit Angliából kaptam Sziltől :P - bepasszintanék mondjuk egy kegyetlen játékok filmzenét, és végigjátszanám magamban újra a mostanában történteket. Kicsit össze kéne rendezni a kirakós darabjait.

Nnnnnahátakkormost.
Szépen beállok a  zuhany alá.
Hátamat a falnak vetve megnyitom a forró vizet.
Majdnem tűzforró, de még épp nem éget.
Csukott szemmel, jó pár másodpercig visszatartom a lélegzetem.
Minden porcikámban érzem már.
Sokszor olyan, mintha belülről is megtisztítana...

Aztán elkotródok orvoshoz. :I

Régebbi kommentek:


1.  lullaby (Válasz erre)
2010. 02. 17. 21:18
nag champa :D

2.  Alice (Válasz erre)
2010. 02. 17. 21:30
Aaaaaaaaaaaaaz :D

2010. február 16., kedd

S meg a többiek


Nnnnnnnnnnnna jó. Újra itthon betegen. A f*szomat már ebben a rohadt hidegbe, és most csak azért nem írom meg ezt egy igéket nélkülöző, trágár szavakból felépülő mondattal, mert belém verték, hogy az írott szó mégis csak más, és akármit nem vetünk papírra...Dehogynem. Na mindegy.

Rég nem írtam valami összefüggőt, amiből le lehetne venni, hogy mi is történik mostanában velem. Nem volt idő, vagy kedv, vagy ihlet. Mikor mi.

Akkor csak szép sorjában.

Először is. Találtam jobb megoldást; nem bírtam ki. :P És mien jól tettem...! Uh. Denagyonjól.

Igazából az elmúlt pár napban annyi mindent tettem, ami eredetileg nem vall rám, de olyan rég óta szerettem volna... szerettem volna kezdeményezni, szerettem volna hagyni, hogy az ösztönök irányítsanak, bolondnak lenni, következmények nélkül... én vagyok az az ember, aki bárkivel leül dumálni, aki bárkit meghallgat, akit mindenki gondja-baja érdekel, de ha valami merőben újat kéne kipróbálni, elutasítja, mert merőben új. Pontosan érzem, hogy jót tenne nekem, hogy feldobna, de nem. Nem állítom, hogy most elindulnék síelni (de bungee jumpingolni igen:D), viszont kisebb lépésekben ugyan, de elkezdtem szétrugdosni felesleges gátlásaim falait, a kedden történtek ennek  fényes bizonyítékai... Kicsit felszabadultam, rájöttem, hogy ha megteszem, amihez kedvem van, akkor nem szakad rám a plafon, és ha nem bántok meg vele senkit, akkor csupán annyi történik, hogy... jól érzem magam a bőrömben...?!? Hogy büntetlenül lehetek vad, - najó, az a körülmények miatt annyira nem jött öszze:D - hogy szorosan ölelhetek valakit, akit lehet, hogy utoljára látok, de mégis... már kedvelem annyira, hogy félmosoly húzódjon a számra, mikor szuszogását hallgatom hajnalban, de annyira még nem, hogy őrült fájdalmat okozzon, ha többé nem keres...
Rájöttem, hogy a saját határaimat tulképp én szabom meg.
Rájöttem, hogy azért is szeretek vele lenni, mert emlékeztet. Arra, hogy nem vagyok tökéletes. Arra, hogy van olyan, akinek nem kellenék, aki nem akarja összekötni velen az életét. És ez jó, mert az utóbbi időben annyira természetesnek vettem azt, hogy mindig van valaki, akit szeretek és aki szeret... elfeledtem, mekkora varázslat ez. Hogy nem működik akárkivel, akármikor. Hogy egy picit talán értékelni kéne.

Egyrészt a történtek miatt, másrészt a bennem elindított folyamatok  miatt felejthetetlen éjszaka volt ez - legalábbis számomra.
És életemben először nem bánt, ha ő máshogy látja.

Snitt.

Szombat.

S.

Nemrandi.

Találkoztunk. Mondanom sem kell, hogy nem bírtam felöltözni rendesen; amikor kéne, akkor sose megy,  tényleg úgy éreztem, hogy egy szál törölközőben is jobban és otthonosabban érezném magam.. ezért aztán kurva dühös voltam, és a metrón valószínűleg úgy néztem  mindenkire, hogy "most megdöglesz", mert nagyon fura fejeket vágtak... namondom, jóóó. Innentől kezdve azon igyekeztem, hogy rendet rakjak az arcomon, nehogy meglásson, és sarkon forduljon nekem.  Nem tette. Ott sétált a Deákon, messziről mosolyogva rám...

Keresett egy új helyet a környéken, hogy ne az legyen, hogy összefutunk 1001 ismerősével. Hálás voltam érte.

Meglepve tapasztaltam, hogy mintha ő nagyobb zavarban lenne, lassabban engedne fel, mint én, pedig az ő bora gyorsabban fogyott... Általában elnézett, kezek a száj elé, de lehet, hogy én kaptam el folyton a tekintetem, és valamiért így maradt meg, nem tudom... és csak mesélt. Mesélt a szobájáról, könyvespolcokról, a családjáról, bátorságról, sebekről, a munkájáról, az álmairól, csak mesélt, én pedig élvezettel hallgattam Őt. Mosolyogva, végre egyenesen ránézve figyelhettem, nem kellett irodai közegben, odafigyelve magamra meglesni, ellesni pillanatokat, felvillanó szemeket. Most ott ültem mellette, és minden idegszálammal rákoncentrálhattam, a gesztusait, mindenét..
Mindamellett hihetetlen hatással volt rám, amikor a varázslatos kék szemei az enyéimbe kapaszkodtak. Rég nem érzett, vad hullám táncolt bennem. Amikor belekezdtem valami témába, próbáltam nem megtalálni a tekintetét, mert könnyedén megzavarodtam tőle.
Voltak megjegyzések, nyilván. Nem egyszer ürügyet keresett, hogy hozzám érhessen. Nem a derekamhoz, nem az arcomhoz. A kezemhez. A hidegtől kicserepesedett bőrű, vékony, csontos ujjú kezemhez. Néha már bosszantóan tisztességes. Gyorsan vigyorgós lett, ahogy Ő fogalmazott, sok mindent ki mert mondani, és ezek mégis olyan lightos dolgok voltak, hogy ráébredtem; amit Ő érez, gondol, akar, annak kb a felét soha nem fogom hallani Tőle. Ennél több alkohol, ennél vonzóbb játék már nem nagyon lehetett volna a történetben.
Én visszafogtam magam. Hihetetlen, de egyetlen perverz, félreérthető, igazi Alice-s mondat nem csúszott ki a számon.
Ő viszont kérdezett. Én pedig válaszoltam. Gátlás nélkül, nem szépítve. Kérdezett a kalandjaimról, a mostani életemről; továbbra sem árultam zsákbamacskát; nem vágyom komolyra. Ill. nem vagyok kész rá. De ő túl értékes nekem. Nem akarom, hogy egy legyen a sok közül. Ő viszont nem "zokni a szekrényben". Sakk-matt.

11h-t beszélgettünk át, ha minden igaz.
Fogalmam sincs, hány óra lehetett, az időérzékem meghalt mellette. Teljesen.
De volt egy pillanat.
Nagyon finoman, annyira finoman, hogy kegyetlenül édes volt, próbált húzni. Szavakkal. Sok mindenre nem emléxem; az érzéseim úgy kavarogtak bennem, soxor annyira vigyáznom kellett, hogy észnél legyek, hogy a szavak nem egy helyről kipotyogtak, mint amikor véletlenül kiöntöd a levest, és a betűtészták a kövön végzik  :S De egyszer csak felnézett, bele a két szép szemembe, és megkérdezte olyan hangon, hogy azt hittem, ott őrülök meg menten;
"Miért nem mondod, hogy menjek a picsába...?"
Néztem rá, és akkor BAMMM. HelloennyikészhalálnecsináldnecsináldnecsináldDECSINÁLOM.

Mintha kívülről láttam volna magam.
Fel se fogtam, de már csókoltam.
Semmi nem létezett Rajta kívül a világon.
Édes volt, meglepődött, és ugyanúgy telve volt vágyakkal, mint én.
"Menj a picsába" - mondtam alig hallhatóan, majd elhúzódtam. Aztán jött a zavar, meg a basszamegmitcsináltam érzés - nyilván azt éreztem, ez nem volt fair vele szemben. Nem bírta sokáig, magához húzott. Aztán beszélgettünk még, nyilván próbáltuk mindketten a helyére passzintani a puzzle-darabokat magunkban. Azt hiszem, nem igazán ment.

Zárt a hely, elindultunk.Akkor eszméltem fel, mennyi az idő. A metrónál megkérdezte, melyikkel megyek. A sajátommal, vagy az övével. Azóta is gondolkodom, hogy a kérdés arra vonatkozott-e, hogy folytassuk a dolgot máshol, más szinten (annyira kis óvatos volt, a derekamat is csak egyszer fogta meg... :O)vagy igazából ez közvetett utalás volt arra, mostantól hozzá tartozom-e... Nem tudom, és mivel mostanában próbálok leszokni az agyalásról, ezt a kérdést inkább hanyagoljuk.

A sajátommal mentem. A mozgólépcsőnél megkérdezte, hogy illik ilyenkor elköszönni. Engem nem kell félteni. Hosszú csók volt a válasz, majd azon kaptam magam, hogy lefele tartok a metróhoz.

Snitt.

Tegnap.

Egggggész nap remegett a gyomrom, és a szívem veszettül ugrált, azt hittem, egyszer csak kiszakad a helyéről.
Szembejött a folyosón, ráadásul nem egyedül. Nem mertem ránézni, csak nagyon óvatosan.
Azt éreztem, az én szívem az ő mellkasában dörömböl.

Írt mailt, hogy miért a padlót stíröltem.
Visszaírtam, hogy azért, mert erősebb hatással van rám, mint gondoltam volna, és ez engem is meglep.
Azóta se kép, se hang. Mivel itthon fexem, öldökölhet az ideg, hogy írt-e és ha igen, mit. Faja.


Még jó, hogy én fiókokba pakolom a srácokat.
Így gond nélkül megférnek egy postban...

Régebbi kommentek:


1.  lullaby (Válasz erre)
2010. 02. 16. 16:48
:)cép összefoglalás :D teccik, hogy kicsit elengedted magad, pont amikor nem vagyok otthon..de örülök, hogy a rejtőzködő "dög" kezd előbújni. Élni kell, nemcsak úgy csinálni..mellesleg imádom a randikat és a pasikat, akik olyanok, mint én, mindenről képesek órákat beszélni, de lényeg, még véletlenül se hagyná el a szájukat...ezt a tulajdonságot mindenkinek kötelező volna levetkőzni!!

2.  Alice (Válasz erre)
2010. 02. 16. 17:25
:) Üdv ismét köreimben Drága!
Nekem is tetszik, hogy tudok ilyen lenni... :P
Ezek szerint most meg lettem dicsérve, vagy mi? XD

3.  lullaby (Válasz erre)
2010. 02. 16. 21:00
azt mondtam "teccik", tehát, meg vagy dicsérve, of course

4.  ameelie, de inkább felejts el (Válasz erre)
2010. 02. 24. 20:03
Ahhhhhh, te aztán... megdicsérlek, tucc, csaj, nagyooon!

5.  Alice (Válasz erre)
2010. 02. 25. 20:47
Oh, köszönöm...
Most pirulok :)
Éééés viszont;)



2010. február 15., hétfő

a betegségeim meg én...


olyanok vagyunk, mint valami negyedéves rendszeres meeting.
utálom, mindamellett ilyenkor van időm egy nap alatt felhabzsolni egy egész könyvet, zenét hallgatni úgy, hogy közben csak fexem, nézgelődni a neten olyasmi után, ami régóta érdekelt, és persze aludni...

de azért csessze meg, hogy nekem föl kell kelnem az ágyból, mert gyerekbiztos csomagolása van az antibiotikumnak, hogy megint köptetőznöm kell, hogy megint elhasználok 300 zsepit egy nap alatt, andsoon, andsoon. XD

Most


Minden most kezdődik el... igaz?

Kegyetlen ez.

Épp olyan jól játszol, mint én.

Ellenfél vagy, és nekem sürgősen el kell döntenem, hogy maradok a ring átellenes oldalán, ezzel kockáztatva, hogy addig táncolok, míg túl késő lesz...
Vagy hagyom, hogy elragadjanak az érzéseim, amelyekkel amúgy edzetten harcolok, és a karomba zárjalak, ne csak egy éjszakára...

Dilemma, mi...?

Régebbi kommentek:


1.  lullaby (Válasz erre)
2010. 02. 16. 16:59
jelenleg én nem harcolok az érzéseimmel, hanem "egyszerűen" figyelmem kívül hagyom őket..eddig csodásan megy, pl. egyfajta álmatlanságban szenvedek :) ilyenek ezek a fránya érzelmek



2010. február 14., vasárnap

S


"Várj... Tudod, hogy hiába menekülsz...."

Hajjaj...

2010. február 8., hétfő

Mintha...


Csak ültem a fotelban. Hallgattam Ákost.

Már nagyon rég nem csináltam ilyet; csak voltam, csak figyeltem a zenét, csak a szöveg létezett, csak a dallam… Érzések, emlékek, foszlányok cikáztak az agyamban, néha tőrt döfve a szívembe..

Amikor életem első szeretkezése után kihajoltam az ablakon a szentendrei éjszakába, soha előtte nem volt annyira édes a dohány íze, nem volt annyira friss a levegő, annyira hűvös, annyira éber, soha nem járt át úgy, mint akkor…

Amikor ráébredtem, mekkora átbaszás volt az egész, ott álltam, egy szoknya, egy blúz, az eső zuhogott, mintha csak nekem sírt volna az Ég, csurom víz voltam, és nem érdekelt, mert csak az ő hangját hallottam, ahogy kongott az agyamban, üresen, csak az ő tekintete létezett, amely beleégett a retinámba, ezt láttam hetekig becsukott szemhéjaim mögött, üresen…

Az emlékek, a képek csak folynak, mintha megnyitották volna a csapot.
Az elmúlt napokban csak írok és írok, mintha megnyitották volna a csapot.
Csak érzek, érzékelek, és nem tudom kezelni, oly rég nem volt ilyen… azt érzem néha, olyan helyeken, ahol még csak nem is sóhajthatok nagyot, hogy ha megfeszülök, sem bírom tovább, ordítanom kell, üvöltenem, sikítanom, egy rét közepén állva, egyedül, ahol nincs senki, senki, csak én…

Olyan, mintha újjászületnék.

Hát.. nem kellemes. Tudom, hogy jobb lesz, tudom, ennek itt van az ideje, tudom… és mégis; szűkölök, mint egy kutya, és a földet tudnám kaparni tehetetlenségemben.

2010. február 5., péntek

Neked


Mmmmmmmm.

Ha eltaláltál ide, Drága, üdv köreimben.

"És ha felkelsz minden nap,
attól még nem biztos,hogy
élsz...", ugye?

...

Csak bírja a gyomrod, amit itt találsz.

2010. február 3., szerda

Szösszenet


Fogalmam sincs, mit csináltam az elmúlt években.
Hogy miért azzal az emberrel, miért…
Hogy hagyhattam, hogy elvesszek…
Hogy hagyhattam, hogy engedhettem el lényem lényegét
Hogy élhettem a nélkül, ami életben tart
Hogy vegetáltam hosszú, végeláthatatlan órákon át
A szikra nélkül, a szívem nélkül,
A nélkül, ami mélyen bennem dobog, ami mindig is itt volt…
Hogy bírtam ki..



Ez a legnagyobb kétely.
Ha valaki évekkel ezelőtt azt mondja;
Hátat fordítok önmagamnak
És mellette boldogan élek,
Tágra nyitott szemekkel válaszoltam volna:
"Ott halok meg".

2010. február 2., kedd

:)


Na mi van, a "pedofília" kelendő? :D

Rengetegen olvastátok az előző postot... :)

Amúgy jó szar napom van. Semmi sem jön össze :(