A Hasonmás és a racionalizáció

no hát. 

pénteken voltunk bulizni. imádom a mori2-t, arra jó, hogy széles vigyor terüljön el orcáimon egész éjjel. általában. most azért több volt. valahogy. jókat mulattam szokás szerint a húspiac effektuson - vagyis, hogy mindenki azért jár oda, hogy felszedjen valakit, akit hazacipelhet, arra az éjszakára. gond nélkül szoktam elküldeni a jelentkezőket - most is így volt. 10 után nem számoltam. azonban történt néhány apróság.

régóta először tudtam kívülállóként nézni az embereket. a barátnőm egyedül hagyott egy mosdólátogatásnyi időre, én meg csak álltam a falnál, és (lássatok csodát)  épp nem jött oda senki. ez nem meglepő; mostanra lenyugodtam, és már nem habzik valami láthatatlan magentaszínű köd körülöttem, mely a megemelkedett hormonszintemet hivatott kivilágítani. most nem érzem magam nimfománnak, és nem dübörög bennem feszt a vágy, egyszóval; nyugi van.így lehetőségem volt végre láthatatlannak lenni pár percre. senki nem figyelt, senki nem vett észre, így szemlélődhettem. nem, kivételesen nem gúnyosan, vagy fájdalmasan. csak úgy. figyeltem az embereket. a párokat. a külföldi fiúkat, akik magyar lányokat táncoltattak, óriási lelkesedéssel és örömmel, mert a magyar lányok szeretnek táncolni, és szeretnek szélesen, önfeledten mosolyogni. jó volt elnézni, ahogy 9 motoros 2 ajtós szekrény fazon állt a falnál, és figyelte a 10. motorost, aki boldogan ropta egy pici barna lánnyal. édesek voltak az egyedül, magukban és magukkal táncoló, felszabadult srácok is, ahogy mosolyogtató emberszeretet éreztem még az asztalon fekvő, vagy minden csajnál bepróbálkozó részeggel szemben is.talán mindennapi élmény volt, nekem... több volt. szeretek néha csak szemlélődni, és ritkán van rá alkalmam.

a seggrészeg srácnak oda is adtam végül az el nem táncolt táncot hajnali 3 és 4 között valahol. egyszerűen csak arról szólt, hogy volt kedvem jófejnek lenni, és hagyni, hadd legyen neki gyereknap. élvezte, ezért én is, a haverjai meg fotóztak, és nevettek, mert nem találtak egész éjjel olyan csajt, aki ezt bevállalta volna... hát kérem, ez vagyok én. mindenkit elzavartam, de egy olyannak, akit vezetni kellett, végül beadtam a derekam. megvolt a heti jó cselekedetem :D

és aztán ott volt a Hasonmás. pont úgy nézett ki, mint a Farkas. illetve nem. de a stílus, a ruha, az arcszőrzet fazonja... minden. arcra egyáltalán nem hasonlított, mégis mágnesként vonzotta a tekintetem. őrült jól mozgott. vagy nagyon magának való volt, vagy barátnője volt, vagy meleg volt, mert majdnem végig egyedül nyomta. ha ő felkért volna, mentem volna, noha tudtam, hogy amint az arcába nézek, elkeseredett leszek, és a szívem összefacsarodik, mint egy rohadt narancs, mégis vágytam rá. ő észre se vett. azt hiszem, ez volt, ami igazán számított. valahogy végig azt éreztem legbelül, minta Ő lett volna ott, és Ő nem vett volna észre. ettől olyan ismerős lett a helyzet. és persze nem tudtam nem rajta kattogni, meg a múlt hétvége eseményein... aznap éjjel még összeszedtem egy földre zuhant részeget is, aki azonnal rámarkolt a kezemre, ahogy felhúztam. az jutott eszembe, mennyire hasonlítanak azok az emberek, akik tehetetlenek; a csecsemők, az öregek, a részegek... ösztön, ennyi az egész. no de mindegy ez most.

a story kicsit kacifántos lesz, de úgyis ez jár most a fejemben... valahogy mindig van valami, ami miatt ez a téma nem hagy nyugodni.

nos. van ugye D, aki a nagy Ő volt, akivel jártam is. őt már ismeritek. az ő egyik legjobb barátja A. mikor szakítottam D-vel, összejöttem A bátyjával. innentől A és én rengeteg időt töltöttünk együtt, mert a bátyja egyfolytában dolgozott. tulképpen együtt laktunk, és A-t úgy megszerettem, mintha a testvérem lenne. (lábjegyzet: ez így van a mai napig). aztán telt-múlt az idő, a báty és én nem illettünk össze, megfulladtam mellette - lelki értelemben. szakítottunk. s (meglepő módon) a báty kicsit másképp adta elő a storyt a családjának, mint ahogy az volt. A is amúgy tudta, nem emígy. de én felhívtam, elmondtam, úgy tűnt, tisztáztuk a dolgokat. onnantól azonabn, ha kerestem, terelt, vagy lebeszéltünk egy találkát, de lemondta. ez 6 éve történt. hat kicseszett éve. azóta ugyanez a lemez. DE ha összefutunk véletlenül, nem fordít hátat, nem csinál úgy, mintha nem ismerne. kva jókat beszélgetünk, mintha az idő nem telt volna azóta... ugyanaz a közvetlenség... de ha keresem, offos. egy ideje már nem keresem. fáj. elfogadtam. de az okát nem tudom, nem tudtam soha, és ez idegesít.

egyik jó barátnőm az ő exe, és jóban vannak. nevezzük a lányt B-nek. B mondta múlt szombaton, hogy menjek vele A-hoz iszogatni. mondom, nem, mert nekem elegem van ebből. ha nem érdeklem, akkor ne hívogasson el magához iszogatni se. B nem értette, hogy mi bajom van. elmondtam. így hát csak ő ment, s később mesélte, hogy szóba kerültem. és hogy A-nak semmi baja, csak fenntartásai vannak velem szemben. (mi a fasz az, hogy fenntartásai???) de hogy szívesen találkozik velem. már ezen felhúztam magam, hogy megint jópofizik, mások előtt úgy csinál, mintha... de mondom ok, még egy utolsó esély. írtam neki egy sms-t, hogy ha van kedve és ideje, fussunk össze beszélgetni. erre ő: majd egyszer annak is eljön az ideje. 

nem értettem sem én, sem B, sem az ő párja, C (aki A legjobb barátja...). borzasztó szarul esett, esik. nem értem, egyszerűen nem. soha nem bántottam. soha. elhagytam a legjobb barátját - akinek ő azóta kvára nem a barátja, én viszont igen  - majd a bátyját - aki boldog, és most készül az esküvőjére. az exének megbocsájtotta ugyanezt - ha megfigyeltétek... - sőt, még cifrább is az a szál. velem meg baja van, de nem hajlandó elmondani, mi is az. na?...

egy segédstorym van csupán. pár évvel ezelőtt ittaskán összefutottunk. magától nyögte ki. annyit mondott, hogy nem érti, mi van bennem; mindenki belém szeret, és én mindenkit összetörök. ennyi az infó. ezt kaptam, ennyi az enyém. naaa? sztem mindenki összejön, szerelmes, szakít, szenved. klasszikus recept, ez nem egyedi. ez nem volt magyarázat. többet nem mondott. azóta sem.

és akkor a story másik fele. A és a Farkas jó barátok. Farkasnak meséltem erről a fura szituról A-val, amikor találkoztunk. ő sem értette. mástól tudom, hogy ezután, s még, mielőtt elutazott a nyáron, találkoztak  és azt is, hogy beszéltek rólam. nos, a Farkas azóta nem kommunikál velem.

elmondom, mi az én sanda gyanúm, amit idáig faszságnak tartottam. hogy A érez, érzett valamit irántam. azért nem beszél velem. és mondott valamit a Farkasnak, amivel elijesztette. persze ennek racionalizációs szaga van, tudom én. de annyira klappol. azt gondoltam, hogy elmondott minden szarnak, s hogy velem "vigyázni kell". 

Amikor mindezt elmeséltem Spike-nak (szegény kicsit belelilult a storyba és a résztvevőkbe :D), csak le Femme Fatale-ozott, és közölte, hogy tök hülye vagyok. mondom: mert? 

rámnézett a volán mögül, és annyit fűzött hozzá: félreérted az egészet. A érez irántad valamit, elmondta a Farkasnak, aki ezért nem kezdett ki veled. 

....

és ezt nem én találtam ki. vagyis nem lehet racionalizáció. akárhogy is, ha igaz... ha egyszer megtudom, hogy igaz...

pofonokat fogok osztogatni, erre mérget vehettek. nagy pofonokat.

PS: igazából mindegy is, abban ugyanis biztos vagyok, hogy mondott neki valamit, hogy az ő keze van a dologban. és ezért borzasztóan haraxom. jogom lenne tudni... legalább ennyi. ennyi kijár nekem. már nem érzem azt a szívettépő kínt, már elfogadtam, hogy az van, ami. de az igazságérzetem sajnos erős, mint az ösztöneim. :/