Egy dolog nyugtat meg igazán...

...hogy összesen ötvenix van belőle egy évben. és az életemnek csak az egyhetedét töltöm hétfőkkel. köbö.

never.

...

PS: a mairól őszintén elmondható, hogy retkes szar volt. addig voltam boldog, amíg fel nem keltem.

Spike-morzsa

e-mail Spike-tól:

"Hát, gondoltam kényeztetem az agyadat (film), 
a pocakodat (főzök), 
és a testedet (massz és bassz:P) :)"

ma két menetünk volt. két all inclusive. finom volt. nyamm.

bolondéria

már megint...annyi mindent mondanék... és csak a fáradtság akadályoz meg benne....mert maximalista vagyok, és szart (ide sem) engedek engedek ki a kezem  közül. így aztán gyűjtögetem Nektek és magamnak az üveggolyókat, amiket kiengedhetek, csak úgy finoman kiemelhetek a zsebemből, és elguríthatok a padló minden irányában örvényként, súrlódva, csodálatosan, csillogón, egyedien és megismételhetetlenül, míg magam középen, közöttük guggolok, és csak figyelem, kívülről nézem magam és őket... amikor nem zavar senki, amikor nincs senki, csak magam vagyok, csend van és magány, csend bennem, és körülöttem zene, csak zene, és ezáltal béke van, és visszaemlékezhetek.

ismeritek azt az érzést, amikor minden csak Nektek szól? amikor bármi, bárki, minden... mintha neked üzenne. egy film, egy sor, egy idézet, tekintet, arc, egy dalszöveg s egy dallam, egy pillanat hangulata, az illat, az ősz illata, az elmúlásé...egyszerűen bármi. és minden. Hozzád beszél. Neked üzen. 

én ezt élem át most újra és újra. és újra tanulom a sírást. mint a fájdalom elengedését, mint a  megmagyarázhatatlan és felszabadító, morbid és játékos utat, amihez nem fogható semmi sem, sem az orgazmus, sem az üvöltés, sem a tányértörés, sem a fizikai agresszió... a sírás merészség, a sírás bátorság. sokáig nem ment, mert féltem, ha kiadom magam, - akár a szoba négy falának - összetörök, szétzúzódom, elveszek. erősnek kell lenni. így hát az vagyok, az voltam. talán most tényleg menni fog.

filmek, élmények, ahogy a szél kacéran besurran a metróra, és megcirógatja az arcom...
minden-minden, mintha csak hozzám szólna, nekem beszélne.

annyira szar helyzet ez; majd szétfeszülök a két énemtől; az irányítótól és befogadótól, akit meg kell menteni... miközben úgy vágyom már a szerelmet, a teljes odaadást, a Mélységben fürödni, hinni, bízni, és mindent-mindent megmutatni és odaadni, a mellemet belülről - most már - örökké veri az ütem, nem hagy nyugodni, megőrjít, közben pontosan tudom, hogy nem lennék boldog, csak ideig-óráig, mert pont ebből kéne kibújni, elmenekülni, kiszabadulni. ebből az érzésből, hogy egyedül nem vagyok teljes, és önmagamban megtalálni az egészet, a gömböt, mely minden oldaláról egyforma, csak más színben ragyog, hisz' ez oly sok mindentől függ.... és érzem, hogy a bennem őrjöngő tüzet nem valaki másra, hanem valami másra kellene kiöntenem, kiengednem.

egyszer, régen, kaptam egy blogger díjat a freeblog-on. tovább kellett adni tizenpár embernek. az egyik bloggerinának, akit választottam, nagyon sok blogja volt. témák, színek, formák. fotózott, írt, talán még rajzolt is... megköszönte szépen, és azt mondta; nem fogadja el. megkérdeztem, miért. azt mondta, azért, mert nem büszke erre a szivárványszín, ragyogó világra, mert kényszerből az övé; kényszerből alkot, kényszerből. mert mindez, ha nem kerülhet felszínre, belebolondul. akkor nem értettem. most már értem.

pár napja egy dalszövegíró nyilatkozott a Petőfi rádión.

- miért írsz? - kérdezte tőle a műsorvezető.
- hát, hogy megszabaduljak a gondolatoktól... - mondta.

mennyire kvára igaz.
néha én is azt érzem, megbolondulok ettől.

And I'm losing my favourite game...

...majd keresünk másikat. 

"Mindig tedd azt, amitől félsz"

néha azon gondolkodom, hogy veszek egy nagy levegőt, és leteszem a cigit. meg hogy elhozom otthonról a festőállványt. (látom, ahogy S szája finoman mosolyra húzódik, és eszébe jut, ahogy azt mondom; egyszer talán még kedvet kapok hozzá. tőle kaptam. soha nem használtam.)

megint működésbe hoztam az egyik legjobb verbális iránytűmet: "mindig tedd azt, amitől félsz". anno még a gimi pszichológusa ezzel engedett utamra. és lám, bevált; a Farkas esetében helyére tette a dolgokat. nem mondom, hogy nem zaklatott fel. nem mondom, h kiugrom a bőrömből nagy boldogságomban. de helyretette azt, amit kellett. nem mondom, hogy azt érzem, maximálisan őszinte volt, de számítottam erre. kaptam egy gumiszöveget. nem baj, ebből indulok ki. mostantól egy paraszt, és kész.

és ez az egész elgondolkodtatott...

letenni a cigit.. igen, félek tőle. de: tudom, hogy jobb lenne. sokkal-sokkal jobb. több levegő, nincs csomó a torkomban... nem 200 lenne a tüdőkapacitásom (szégyen), visszamehetnék úszni, újra érezhetném és élvezhetném a száguldás örömét; a futásét, az ugrálásét... szerencsére most sincs gondom a lépcsőzéssel, és előbb állok meg futás közben  - ha néha ilyesmire vetemedem :D - azért, mert már fájok, mint hogy a tüdőm ne bírná. de úszni vágyom újra... repülni a mély vízben... nagyon-nagyon-nagyon hiányzik. de félek. a kudarc miatt. valljuk be őszintén; függő vagyok. már egy ideje tudom. nem jó érzés; én a szabadság ízét imádom, akkor érzem magam biztonságban, ha szabad vagyok. ez is segíthet. ismerem magam. ha meglesz az elhatározás, meglesz a kitartás is hozzá. mégis, félek, mert a kudarcokat nagyon rosszul viselem. kibaszottul rosszul.

a festőállvánnyal ugyanez a helyzet. izgat. ha arra gondolok, hogy most épp textilt festhetnék Azam Ali -t hallgatva, hihetetlen, leírhatatlan érzés kerít hatalmába. leginkább az örömmámorhoz tudom hasonlítani, de nem, ez több; extázis, és végtelen koncentráció észveszejtő egyvelege. mindig is őrült módon kikapcsolt a rajzolás, de még inkább a festés; a csintalan játék a színekkel és a formákkal... átszellemülni; minden gondolatot, ami a realitáshoz és a való élethez köt, egy szempillantás alatt, valahol, csendben és észrevétlenül elhagyni, és csak létezni, alkotni... saját lényemen, és testemen kívül, valahol, csupán lélekben és lélekkel. 

az írás is ilyen, támogat, segít, hogy mindent elhagyhassak, hogy megörökíthessek, lábnyomokat hagyhassak a homokban, amiket nem tüntethet el semmi és senki, akármilyen vad is. de a festés, a képzőművészet más, nagyon más. erről sosem meséltem Nektek; hogy honnan indultam, hova jutottam, miért lettem call centerben koordinátor, és hogy valaha jelmeztervező akartam lenni... ettől is félek. újrakezdeni. néhányszor próbáltam. a vége mindig az lett, hogy összetéptem a papírt, és szerencsésebb esetekben a ceruza csak a sarokba került, máskor az is ripityára tört... pedig nem vagyok ennyire eszetlenül szenvedélyes típus; soha nem törtem tányért, és életemben kb. háromszor ütöttem meg valakit. és mégis... hihetetlen démonok esznek belülről. iszonytatóan félek a kudarctól. újra. 

múlt hétvégén, egy-két órán az egyetemen arra lettem  figyelmes, hogy rajzolok. fákat, bokrokat, leveleket, indákat, sorra, rendületlenül, geometriai formákként, párhuzamos csíkok sora, levélfonák, virágbibe, csík és csík, vonal... vonal.  érdekes, hogy rajz közben ugyanúgy tudok figyelni, a kezem magától mozdul.  ösztönös. ez most új. jó ideje nem volt ilyen. akkor vettem észre, mit is csinálok, amikor a csoporttársam annyit mondott; mesekönyveket kellene illusztrálnom. keserű könnyek tolultak a torkomba.

hiányzik. én eltemettem, de mindannyiszor feltámadt, és nem hagy nyugodni. tudom, hogy ez egy olyan harc, amit meg kell vívnom. érzem. hosszú évek óta. mindig is éreztem, hogy egyszer kieszi magát belőlem, amikor már elrohasztotta a lelkem egy részét, és már nem marad helye. és akkor újra elindulok ezen az úton. hiányzik. űrt érzek a nagy feketeségben. ez is függőség, talán. de ez nem annyira káros, talán. muszáj lesz kiengednem. lesz, ami lesz.

A kibebaszott kva mindenségit

megnéztem azt a szerencsétlen Before Sunset-et.
a kibebaszott kva mindenségit, megnéztem.
remek. olyan a story, mintha én írtam volna. még jó, hogy a vicces levélváltásunk után sikerült ezt a műveletet végrehajtani.

retkes módon realisztikus és hiteles, és mégis dühös - magenta színű porfelhő lengi körül...
magam is dühös vagyok. dühös lettem tőle. ettől. a filmtől. az egésztől.

faszomat az egészbe.
de tényleg.
úgy mindenbe.
üres vagyok. végtelenül üres.
és kezdem unni a játszmákat. de gecire.

húdemostnagyonilyen

Éjszaka

azt hittem, rosszabb lesz.
néhány dühkönnyel megküzdöttem tegnap, de ennyi.
fásult vagyok.

Neheztelsz?

És megjött a válasz is. Most dühös vagyok, de igen, tudom, hogy értékelnem kell, és fogom is. Time. Just give me time.

"Szia. Egy paraszt voltam ne haragudj. Az a helyzet, hogy nagyon szerelmes voltam még akkor is a barátnőmbe és bármennyire is próbáltam elnyomni magamban amit éreztem, vagy csak hazudni magamnak, nem ment. Sajnálom, hogy nem válaszoltam rendesen és azt is, hogy elutasító voltam. Nekem is nehéz időszakom volt és ami azt illeti borzasztóan sérült voltam ... Ez persze nem mentség erre az egészre, nem volt szép amit csináltam, de nem volt szándékos és nagyon sajnálom, hogy megbántottalak vele. Ezért arra kérlek ne haragudj rám. Azt mondtad, hogy a korrektségem maradt meg benned leginkább... hát erre igencsak rácáfoltam. Ezt is sajnálom. Nem akartalak megbántani. megvallom őszintén nem tudtam kezelni a helyzetet. Remélem nem haragszol rám. Sajnálom, hogy ilyen tökéletlenül viselkedtem.. sajnos, minden igyekezetem ellenére, előfordul, hogy olyan helyzetben találom magam amit nem tudok kezelni. Remélem, ha most még nem is, később azért nem neheztelsz majd rám…"

erre szívem szerint annyit írtam volna, hogy vagy tényleg rossz volt az időzítés, vagy SOKKAL KEVESEBB SÓDERT KELLETT VOLNA LÖKNI.

de csak annyit írtam, hogy harag már nincs, meg hogy köszönöm.

erre ő, hogy bocs, hogy eddig váratott, és hogy legyek jó, vagy rossz.

erre annyit bírnam neki reagálni, hogy "pffffff :D"

ebben azt hiszem, minden benne van. ha nem is, én tudom, hogy igen. :D

őszintén szólva nem vagyok túl jól. számítottam erre, de elképzelve a dolgok mindig mások. nem baj, mert nagy kő esett le a szívemről. 

ennek az üveg-kártya-várnak szét kellett zuhannia milliónyi apró szilánkra, - már itt volt az ideje. pár nap után minden jobb lesz. még ha most frankón szar is.

Done

levél elküldve.
oltári hülyén érzem magam. ...

Mint viharban a fák

"kiszakadtál a szívemből, mint a viharban a fák"

találó.
annyira jó szövege van...
írni fogok neki, azt hiszem.
még ízlelgetem.

?

valaki azt ajánlotta, írjak a Farkasnak. (jelenlegi tartózkodási helye Anglia, London...)
nem azért, mert most hátha kellek. (ha-ha)
hanem azért, hogy lezárhassam a nyitott kérdéseket - magamban.
hogy megértsem.
a miérteket.
hogy válasz(oka)t kapjak.
sokáig magamtól is meg akartam ezt tenni, de azt gondoltam, ez a gyengeség jele.
és én nem vagyok gyenge...

de ki legyen fontosabb nekünk, magunknak, mint mi? mi magunk...
ki a legfontosabb az életemben, kinek az életét élem, kivel alszom, kivel iszom a reggeli kv-t, kivel hozok közös döntéseket (legtöbb esetben), kit kell mindenképp elviseljek egy életen át? magamat.
ha innen nézzük, az a legfontosabb ebben a kicseszett kurva életben, hogy én tovább tudjak menni az úton, hogy én el tudjam engedni a személyes történeteimet, hogy én feldolgozzam a múltat, és ez által egyszerűbben élhessem meg a jelent, és tisztán a jelent. én. Alice.

Ti vagytok azok, akik igazán ismertek, Ti, akik olvassátok ezt is, meg a többit is...
életemben először a segítségeteket kérem, a véleményeteket.
csupa szem, villogó és színes tekintet, és az értelem, és a lélek, ami hozzájuk tartozik.
Ti tudjátok, mien vagytok.
én pedig túlságosan rágódóm. de eltelt egy év, és még mindig esz a penész emiatt a szarság miatt. és lehet, eltelik még egy, és én akkorra nem itt akarok tartani.

Trónok harca

"neked az tetszene. véres, naturalista, és minden részben legalább 3x szexelnek." 

Azt kell mondjam, a Nővérem ismer. XD

Álomvilág

Álomvilág

Ebben a Mindenségben
Minden csupa nyár,
Csupa illat,
Naplemente a házak közt,
Forró levegőben sóhajtó
Hűvös szellőből van a kerítés,
Tágra nyílt szemeid az álmosan nyíló ablakok
A vonzalmunkból épített,  furcsa szobára,
Édes nyírfa ajtóinkon kilincs a kettőnk közt vibráló tűz…

Ebben a világban Alice elvész
Csendes magánya pillanataiban,
Itt Te vagy a herceg, akinek nincs fehér lova,
Te, akit örökké érezlek,
Érzéseket olvasok soraid között,
Hangulataidat iszom s szívom magamba…

Várok.

Mi a fenére és miért is várok,
Ha elém állnál, 

Ha kellenék,
Megijednék…

Tudom,
Az ébrenlét gyönyörébe csent apró öröm-homokszemek
Tekintetemben s az én soraim közt sem nyomtalanok;
Te is észreveszed, és zavarban vagy,
Hol édesen nyílni kezdesz,
Hol elzárkózol újra…

Nem először írom;

Ez is csak kés a húsba.

Lehet, tényleg csak álom ez,
Csakugyan puszta, mezítelen vágy,
És félreértett jelekből elhitt
Vak mámor-ittasság.

Ez a világ az enyém, s egyre inkább érzem,
Veszélyes, mert a hit mindent megdönt,
Ezért nem hiszek el semmit Belőled,
Ezért nem hiszlek el Téged magadat sem,
De mégis kaptál helyet nálam, 

Egy világot tőlem;

S lám, ha sután is,
Fájón is,
De újrateremtetted bennem,
Újra megnyitottad;
Újra ömlenek a szavak;
Nem rímben, de sorban,
És nem lelem nyugalmam vagy csendem
Sem vodkában, sem borban,

Csak az alkotásban, a táncban, az elmélyülésben.

S mikor üres üveggolyó tekintettel
A konyhaablaknál ülve a semmibe révedek,
S lelkem nagyon messze jár;
Ebben a Semmisségben
Minden csupa nyár,
Csupa illat,
Naplemente a házak közt,
Forró levegőben sóhajtó
Hűvös szellőből van a kerítés,
Tágra nyílt szemeid az álmosan nyíló ablakok
vonzalmunkból épített,  furcsa szobánkra,
Édes nyírfa ajtóinkon kilincs a kettőnk közt vibráló tűz…

Mai zene

ez meg... ettől szerelmes lettem a szerelembe. :)

"csöngettek a fejemben, és nem voltam otthon"... megeszem!

Felismerés

jöttem ma haza az egyetemről, és az egyik csoporttársammal utaztam.

nem igazán szoktunk beszélgetni, eddig azt éreztem, ő valahogy nem nyitott rám. Amúgy spirituális beállítottságú a csaj, mindig lett volna közös témánk... hullák voltunk, de valahogy mégis elkezdtünk storyzni egymás életéről. kb. fél óra után nekem szegezi a kérdést, hogy mi van a pasikkal. akkor beugrott, hogy egyszer már beszéltünk mi erről...

és akkor elmeséltem. Spike-kal kezdtem, de rájöttem, hogy ahhoz, hogy őt és a kapcsolatunkat, a hozzáállásomat a dolgokhoz érteni lehessen, el kell mesélnem a Farkast. megtettem. elég sokat beszélgettünk erről, meg a megérzésekről. meg hogy én akartam neki írni, amíg kint volt külhonban, csak inkább tiszteletben tartottam, hogy kettesben akar lenni önmagával, és békén hagytam, a másik csaj meg ugye nem...

aztán röhögve mondtam neki, hogy mostanában ilyen a formám; mindig az ilyen helyzeteket fogom ki. és elmeséltem, mi a nagy helyzet a Tetovált Fiúval. nagyokat bólogatott. elmeséltem, hogy akkor, ott, amikor nem mentem le VOLT-ra, volt egy olyan érzésem, hogy írni kéne neki, szólni, hogy nem tudok lemenni, csak aztán elhessegettem a gondolatot, mondván; úgyis jelentéktelen; miért számítana neki, hogy ott vagyok-e, vagy sem...

és a lány, mellettem, a buszon, csak mosolygott, és annyit kérdezett:

 - nem érzel némi párhuzamot a kettő közt? - nem éreztem. - mi az, ami egyezik a két storyban? - járattam az agyam, de nem jöttem rá sehogy sem. zavartan és kérdőn néztem rá.

 - nem léptél. - és mosolygott.

...

gecire igaza van. az utóbbi időben ez a két olyan alkalom volt, amikor nem fogadtam szót a megérzéseimnek, mert irracionálisnak éreztem őket.

azóta ez jár a fejemben.

olyan egyszerű vagyok, mint egy facsipesz... és olyan hülye is.

még ha ez nem is magyaráz meg mindent.

Rossz szokás

true.

Hello-ooo Szeptember...

hm. legalább ennyire légy idióta és infantilis... 

...nem bánnék már némi romantikát sem...

...finomkodás és perverzitás továbbra sem hátrány :P

...

és akkor cserébe megbocsájtom ezt.

Mozi

emlékeztek a mozijegyre, amit a Tetovált akart rám sózni? ha egyáltalán írtam róla.

a következő filmre kaptam volna két ingyenjegyet, ha ráértem volna. egész pontosan a kedvemért szerezte volna... :Before Midnight.

idézem.

"én már múlt szerdán láttam, és bár NAGYON jó, inkább átadnám neked, ha igény van rá, hogy Te is megismerd:)"

ez egy story 3. része; Before Sunrise, Before Sunset...

aki látta, bizonyosan érti, mi a meghökkenésem tárgya...

életem egyik legromantikusabb filmje, és még csak az első részen vagyok túl...

ha nekem lett volna két jegyem erre a filmre, biztos nem egy srácnak (vagy lánynak) adom oda, akivel soha nem beszéltünk ilyesmiről, és akitől nem is akarok...

de biztos megint velem van a baj, ugye.

amúgy Farkast juttatta eszembe. 

csak a mi mesénk másképp alakult. ugye.

PS: a vicc az egészben az, hogy amúgy nekem, igen, receptre... vágy, szenvedély, végzet, és végletek, s a végén hideg fej, hogy ne fájjon annyira. 

a miazisten tetején

 - itt vagyok a miazisten tetején. - mondtam neki a telefonban.

 - az hol van? 

 - hát, itt. az aluljáró kijáratánál.

szerintem ez szállóige lesz.

taliztam M-mel.

jó volt, hiányzott már. pár napra csak jött haza Angliából. megint édes pillanatokat töltöttünk együtt.

 - nem tudom, mi van velem, örökké kívánós vagyok. - mondta.

 - hát, igen. az néha jó, néha rossz, ugye. de többnyire jó. kurva jó.

 - aham.

 - bazd meg. hihi. kurva jó. - és kacagni kezdtem.

 - aha.

 - hülye. kúrva: jó. XD

a villamosmegállóban azt mondta, funky vagyok. mint a funky zene. jól esett. 

órákat töltöttem a Funky Girl(s?) című szám kutatásával a youtube-on, de nem lett meg. :(

úgy kiposztoltam volna neki.

azt mondta, rosszkislány vagyok, jókislány bőrbe bújva, és közben az arcán átsuhant egész eddigi kapcsolatunk. mondtam, hogy kár, hogy ezt nem látja mindenki így. pl. azok, akiknek kéne...hogy ez így van jól. mondta, hogy ne foglalkozzam faszkalapokkal, nem tudják, mit hagynak ki. mondtam, hogy vsz. ezért hagyják ki. 

mert nem ismernek.

PS: fura időszak ez. Kölyök is most jön haza, nagy hirtelen. finom lesz.

Doors

Apám még csinál ezt-azt a lakásban.

A múlt éjszakámat két frissen festett ajtó társaságában töltöttem, rohadt romantische volt - az én szobámba lettek beköltöztetve, amíg száradnak.
A WC és a fürdőszoba ajtajai... XD