Perverz szállóigék - konverzésön

- ha hazaértünk, asszony, keményen dugj meg. - nézett rám cinkosan, miközben határozottan ejtette ki a szavakat.
- khm. ez azért így...elég...mókás, nem gondolod?
- ... de Te csiklóból megoldod az ilyen helyzeteket, nemde...?

most szólj hozzá.

Steps.

eszméletlenül fáradt vagyok - lelkileg.
s mellette teljesen egész, és kimondhatatlanul boldog.
közben rengeteg a küzdés, és a felismerés is.
szeretném, hogy a részesei legyetek. ha kíváncsiak vagytok rá, ha van Bennetek hozzá elég nyitottság...

idő és magány hiányában most nem fogok bele.
de itt vagyok, nem tűntem el, és nem is fogok.
csak most végre ... élek és lélegzem. hosszú idő után.

Sssssssssssssssssssssssssssssz.

"egyetemen (az elsőn) egy nő volt az, aki felkeltette az érdeklődésemet.
gyönyörű nő lehetett volna, ha aként viselkedett volna. ehelyett olyan
kisugárzása, viselkedése, stílusa (öltözködésben is) volt, mint egy nagyon
kívánatos fiatal srácnak.
eleinte feltűnt, hogy sokat figyel, gyakran rajtam felejti a szemét, megnézi a hátsómat,
amikor elfordulok, sőt, még azt is gyanítottam, hogy gyakran jobb jegyet ad,
mint amilyet érdemelnék. ezt az elméletemet le is teszteltem, amikor szándékosan
üres vizsgalapot adtam be félév végén (hajlandó voltam bevállalni a pótvizsgát,
csak próbáljam ki, mi lesz). hetest kaptam rá.
akkor már nem bírtam ki, utolsó óra után, amelyiken kiosztotta a kijavított vizsgadolgozatokat,
(már akiében volt mit javítani) bent maradtam, s amikor már csak kettesben voltunk,
ál-felháborodottan, kicsit kacéran rákérdeztem, hogy csak hetest ad a hátsómra?
elmosolyogta magát, becsatolta a katedrán heverő táskáját, a vállára dobta,
végigmért, mintha könyökig belém akarna nyúlni, s kiment az ajtón szó nélkül.
úgy éreztem magam, mintha megdugott, s otthagyott volna.

néhány nappal az eset után hajnali négy magasságában kellemesen cseverésztem egy
sötét lokál sötét sarkában egy Marseille-i fényképésszel, amikor megakadt a tekintetem
egy ismerős kék női szempáron, amint egy másik nő válla fölött nagyon néz.
markolta a csaj hátsóját, s amikor látta, hogy odanézek, szenvedélyes csókolózásba kezdett,
de végig le nem vette  a szemét rólam. a másik lány füle mellett tágra nyílt szemekkel,
hatalmasra nőtt pupillával nézett belém. mást taperolt, mégis úgy éreztem,
mintha engem erőszakolna. nem azért nevezem erőszaknak, mert ellenkeztem volna,
ha velem csinálja, hanem mert az az intenzitás, amivel nézni tudott, olyan volt,
mintha a tekintete száz meg száz kampóként rögzülne a húsomban, s húzna közelebb,
mint amikor a fákat hatalmas munkagépekhez kötve gyökerestűl tépik ki a földből.
nem tudtam levenni a szemem róla. pislogni sem mertem. tompának és távolinak hatott
a férfihang, ami franciául duruzsolt a fülembe, s bár a srác forró lehellete melegítette a fülemet,
akarva-akaratlanul az elmém azt játszotta, hogy helyettesítette
a pár méterrel odébb csókolózó tanárnőmével,
aki időközben annyira belefeledkezett a szemezésbe,
hogy észre sem vette, hogy a karjaiban lévő lány,
akinek még mindig játszik a nyelvével a szájában, elkezdett élvezni.
konkrétan orgazmusa volt. nyilvános helyen. remegett, megfeszült, zihált,
tompán nyőgött bele a közben velem farkasszemet néző nő szájába.
egy mindenki más számára észrevétlen szemezés akkora feszültséget generált a térben,
hogy egy harmadik személy elélvezett tőle, egy negyedik meg elkezdett
a merengő lány fülébe finom kis disznóságokat súgni.
mivel túl sokáig nem pislogtam, kicsordult a könny a szememből.
arra "ébredtem", hogy a srác letörli a könnycseppet az arcomról,
s aggódva kérdezi, mi a baj, csak nem bántott meg vaamivel, amit mondott?
megnyugtattam, hogy igazán semmi bajom nincs azzal,
ha szemérmetlen kis huncutságokat súgnak a fülembe franciául - kinek lenne?
felbátorodott, közelebb hajolt stb.
mire kiszállt a látómezőmből, a tanárnő meg a lány nem voltak ott.
mintha ott sem lettek volna soha. mások álltak azon a helyen, ahol azelőtt ők,
változtak az arcok, a fények, a zene, mintha meg sem történt volna az egész.
a tanárnőt sem láttam többet, mintha ő sem létezett volna soha."

innen.

Hello Édes

I can taste it

In my mouth it's just so bitter sweet

It's right there in your eyes of apple green

It should be easy but it's hard to leave

Szerelmes vagyok.

Egy csodálatosan gyönyörű teremtés lehetett volna az enyém. Teljesen. Őt nem tudtam felvállalni. Ő nem tudta áttörni a falaimat. Ő elfogadta a döntésemet, és finoman kihátrált angyali arcával.

Most itt van valaki, akire nem találok szavakat. Elvarázsolt. Úgy illik Alice világába, mintha odarajzolták volna. És pont annyira nem passzol az én hétköznapjaimba. Ordít, hogy fenekestül fog felforgatni mindent, és Alice már nem tud ellenkezni . Mert húzza őt, mint egy mágnes. Nagyon régen nem talált semmit és senkit, aki így megérintette volna. És én sem.

Harmadnapja nem eszem. Hányingerem van. A gyomorrontás tüneteit produkálom... és zsinórban szívom a cigiket. Esélyes, hogy ezek összefüggnek. és mégis; annyira érzem magam teljesnek, mint már nagyon rég óta nem. Pillangók tombolnak a gyomromban. 

Átbeszélgettünk néhány napot. Konkrétan a napokat.
Kétszer néztem eddig a szemébe. Úgy igazán. 
Még egymáshoz sem értünk. Egy ujjal sem. És én már teljesen készen vagyok.

Szerelmes vagyok egy lányba. Igen, Ő az. Evan-nek neveztem el. 

Opera

 - úgy bírom a stílusodat, te csaj.  - mondta, miközben a karját férfiasan a háttámlára lendítette, és teljes testével Alice felé fordult.
 - mire gondolsz?
 - hát az öltözködésedre.

 - őőőő, köszönöm. pedig igazából, amit most látsz,  nem gyakori nálam. úgy értem, ez a szoknya-magasarkú kombó...ritkán erőltetem meg magam.

 - miért, ez számodra megerőltető? - kérdezte vizslatva.

 - nem arról van szó, de inkább a farmer-tornacipő verziót kedvelem...és van az az állapot, amikor muszáj csini lenni, holott nem feltétlenül vágyom rá. 

 - szereted az operát? - Alice köpni-nyelni nem tudott. már az előző is... már attól is zavarba jött. mert egyértelmű volt. mert nem voltak kettesben. mert ő kérdezte. valahogy a kisugárzása...hatással van rá. nem jó ez így. hiszen most akkor megkérdezte tőle a leszbikus lány, ott, mindenki előtt, hogy szereti-e az operát. meglepődöttség-lekvár-feszélyezettséggel-és-némi-aggodalommal-fűszerezve: done. 
a többiek nem tudják. ennek így is kéne maradnia. igazából lefagyott. egy kicsit. és valószínű kikerekedtek a szemei is.

 - nem igazán. miért? - a válasz előtt tartott pár másodperces hatásszünet árulkodó lehetett. 

 - ja, amúgy én sem. csak néha rám jön, hogy mennék, és soha nem találok...

 - partnert.

 - úgy van.

 - nos, mint mondtam, nem vagyok oda az operáért. de azért köszi.  - majd Alice leviharzott dohányozni. nem igazán tudta hova tenni. ráadásul ez a játék veszélyes.

mire felért, egy mail várta tőle: 

"és mozi? tánc? vagy meginni valamit? bármi??? =D =D =D"

pár másodpercig csak meredt a képernyőre. nem teketóriázik a kis dög. majd bepötyögte a választ: 

"hmhm.

észrevetted volna azt amit eddig senki sem..?"

és jött a válasz:

"lehet. de te is."

vacilált, erre mit kéne. azt mégis toplákság lett volna, hogy mindenki...

"igen. én is." 

este, amikor már majdnem mindenki elpárolgott, Alice még statisztikákat rakott össze. a lány melléült, megvárta. közben Alice elkezdte kérdezgetni: mit csinált eddig, honnan jön, ki ő, mi ő. érdekes személyiség. összeférhetetlennek tűnő dolgok garmada fért meg az életében eddig, és 28 éves...egy évben érettségiztek.

elkísérte. a Nyugatiig. pedig nem is arra ment, nem is arra lakik. végig beszélgették az utat. felvállalta magát, időről időre szóba hozta, finoman, érintőlegesen; filmek, könyvek. tett egy egyértelmű megjegyzést arra, hogy akkor Alice is meleg. ő meg mondta, hogy ő kétpólusú ilyen szempontból. édes volt a válasz: van ilyen. ő nem az, - persze - de van ilyen. nem vette el a kedvét semmitől, láthatólag.

mikor elköszöntek, rákérdezett, holnap mikor találkoznak, találkoznak-e. Alice mondta, hogy dolgozik, persze, látják egymást.

tulajdonképpen nem is válaszolt az utolsó levélre, mert azt már akkor  látta, amikor dumáltak az asztalánál face to face. gyakorlatilag megismételte az első mailt... 

később Spike megkérdezte, lesz-e ebből valami.

 - nem tudom. nem kéne. a felettese vagyok. munkahelyi gubanc.

 - amire azt mondod, nem kéne, azoknál szoktad magad hagyni sodortatni az árral...

 - tudom. nem kéne.

...

mivel mára taknyom-nyálam egybefolyt, nem mentem be dolgozni. 

kultúrsokk

épp a fürdőben molyoltam, mikor is a nővérkém televízió-készülékéből kiszűrődő hangokat úgy kellett értelmeznem, hogy András a Barátok közt-ből szomorú halálát lelte. mivel nem olvasok szaksajtót, és nem nézek TV-t, a hír villámcsapásként ért, és felkiáltottam:

 - András meghalt? - mire ő nevetésben tört ki, majd annyit mondott: - hol élsz Te?
 - ...szatyorban.

igen kellemetlen, hogy már nem elég ebből a fantasztikumból évente egy részt megnéznem, hogy képben legyek. bár, ha jobban belegondolok, a tavalyi rész mintha kimaradt volna. :D és szerencsére az ideit is csak a fülemmel tettem magamévá. XD

Azután

megint hulla vagyok... elkezdődött a suli. ettől az idősek tanulása témától eret tudnék vágni, mert már kvára vágom, de írhatok belőle még egy ppt-t... óje. unom. inkább mesélek Nektek :)

Alice megint a Dobozban volt a csajokkal, szombat este, vodka vodka után, tánc, jó zene, meg a pultosfiú, of course. időközönként szünet, cigi a kis kerek asztal mellett ácsorogva, beszív, mélyre, nézelődik, kifúj, mesél, nevet-kacag-kuncog, szív, mélyre, kifúj.

aztán egyszerre ott termett. fiatal, barna haj, édes, helyes, köszön. visszaköszön. beszélgetni kezdenek. a srác érezhetően ittas, de nem részeg, nem bunkó, bár szókimondó. nem dohányzik, már nem. egy befőttes gumit hord a csuklóján, azt rántja meg, majd engedi el, hogy megcsípje a bőrét, ha rágyújt, vagy ha rágja a körmét - amit azóta tesz, mióta leszokott. pár hónapja. azonnal szóba jön az exe. innen lehet tudni, hogy ivott. meg hogy sebet hordoz.

táncolnak, beszél, suttog. nagyra van magával. kinézetre van miért, mégis idegesítő. de csak kicsit. egyre közelebb jön, ő akar diktálni, irányít. láb a láb közt. Alice egyre kevésbé képes a környezetre figyelni, egyre jobban leköti ez a fiú, aki állandóan leöregezi, mióta megtudta, hogy 3 évvel idősebb, cukkolja, szekálja. a zenei ízlésével, a korával, bármivel. Alice nem tudja eldönteni, ficsúr, vagy csak őszinte, és játszik. a játékokban meg ő benne van.  kerülgetik egymást hosszú percek óta, összenézések, éhes tekintetek. de ezúttal meghagyja a kezdeményezés lehetőségét, és csak kuncog...  aztán a fiú megcsókolja, s a választól felbátorodik; vad, finom, édes. a falnak nyomja őt pár instabil lépéssel, csókolja, érinti, ahol tudja, bekattan, megőrül. végül szinte csak ketten maradnak a tánctéren. nem bánják. újabb csókörvény. a fiú menni akar. haza. vele. nem megy. elvből nem. ez játék, de bizalmi játék. ismeretlennel nem fexik le. számcsere. nem lát rá sok esélyt, hogy ebből lesz valami. kár. pedig-észveszejtően-csókol.

másnap délután felébred, napsütéses vasárnap, iszogatja a kvját a napsugarak és a meleg takaró huncut ölelésében, és megkeresi a fiút face-n. kicsit megilletődik, megijed. tényleg helyes. nagyon. minden képen napszemüvegben, jól öltözött, ego-bomba. néhány perc mélázás és szüttyögés után bejelöli, miért ne alapon. aki kezdeményez, az tud kérdezni. és aki kérdez, az irányít... egyből visszajelöli. ráír. hogy ő is kereste, de megunta. Alice neve elég mindennapi. úgy volt vele, hogy ha kijózanodott, rácsörög. piros pont. ha igaz, azért, ha nem, azért.

minden este beszélnek face-n. sok mindent elmesél, a párkapcsolatairól, a szüleiről, a családjáról, a sérelmeiről. már írásban bocsánatot kér az ego-héjért, és bevallja, hogy csak álca, túl sérülékeny, túl sokat nyelt, és túl érzékeny. A lány nem hiszi el neki; túl egyértelmű az üzenet, túl gyorsan jött ez, a fiúk nem bíznak, és a csajokkal nem lelkiznek, ha csak meg akarják húzni. de figyel, és partner a csevejekben. aztán lefixálnak egy közös ivást és bulit. Alice pakol kontaktlencsetartót. egyértelmű, mi lesz a mese vége.

a Wesselényi utcánál találkoztak. persze Alice tolta az időpontot. persze. leszállt a villamosról. picit ideges. megállt a korlátnál. elment a villamos. a szembemenő is. és akkor meglátta. ott állt, pont szemben, lazán. ő félszegen rámosolygott, és átsétált. semmi faxnit nem csinált az estéből; farmer, magastalpú, egyszerű, de annál kivágottabb fekete felső, műbőr dzseki, kivasalt haj, hétköznapi smink. nem túl sok, de nem is kevés.

beültek egy helyre, zene, tömeg, vodka-bomba, whiskey-gyömbér, egy-kettő, csipkebokorvessző. beszélgettek. felszínesen, de nem zavaróan. pár ital után elindultak. séta a Dobozhoz. kipp-kopp. kacér pillantások, melyeket el is kapott a másik fél. odaértek. a fiú azt mondta, meglátva, hogy alig van sor, mégis inna még. előtte azt magyarázta, hogy annyit ivott előző este, hogy már berúgott... Alice furcsállta, de beültek egy újabb pub-ba. éjfélre járt. és ittak, és a fiú mesélt. rengeteget. mintha a legjobb barátja hallgatná. a lány néha közbeszólt, figyelt, a szemei ragyogtak, eszébe se jutott eltöprengeni a miérten.

hajnali három fele mindkettejüknek leesett. a fiú olyanokat mondott el neki, amiket előtte soha senkinek - elmondása szerint. Alice elhitte. most már elhitte. az egészet. nem volt miért ne tegye. akkora sebek tátongtak a másik szívén, az emlékeiben, a lényében, mint a fekete lyuk az ózon-rétegen. csak pislogott. a fiú szóvá is tette.

- nem tudom, miért mondom ezt el neked.
- én tudom. a kisugárzásom. mindenkiből ezt hozom ki. mindenki vakon megbízik bennem. - a hangja kissé keserű lehetett. azt nem tette hozzá, mi a másik. a másik "különleges képessége". érezte, hogy az is működésbe lépett.

összenéztek, és érezték, kisiklottak. nem így tervezték, egyikőjük sem. mindketten úgy gondolták, ivás-buli-kefélés kombó lesz, egyszer, vagy többször, majd elválik alapon. ehhez képest hat - HAT - órája beszélgettek. ... nem is kellettek szavak.

 - tudod, min gondolkodtam?
 - min...?
 - hogy mi lesz azután.
 - hm?
 - hát, ha majd ne adj' isten úgy alakul, hogy eltöltünk együtt egy szép éjszakát. hogy érdekelni foglak-e azután.    vagy ennyi lesz. csak kíváncsiságból. - a fiú mosolygott.
...
 - akarsz Dobozba menni? - kérdezte.
 - nem igazán.
 - akkor igyunk még egyet?
 - m-m, eleget ittam már.

Alice elgondolkodott, bedobja-e, hogy ő lassan hazamegy, mert fáradt. mókás lett volna. húzni az agyát.  hogy mi erre a reakció. de ő tudta, mit akar. és nem egyedül akart lenni, nem is akárkivel, vagy bárkivel... ránézett a fiúra. az zavarban volt. a lány csak nézte őt. aztán elmosolyodott. odahajolt és megcsókolta. a fiú pedig édesen és mohón csókolt vissza.

 - elmegyek mosdóba. - mondta a lány. dolga végeztével pár másodpercig vizslatta az arcát a tükörben. fáradt volt. nem volt szép. kívánatosnak sem látta azt a vöröset, ott, a másik oldalon. kicsit elkenődött a sminkje, és neki nem volt türelme rendesen rendbe hozni. de a szeme... a szeme csillogott, cinkosan.

visszament hozzá, le sem ült mellé, csak egyik lábával feltérdelt a székre, és kezét nyújtva felhúzta.

 - megyünk? - kérdezte. egy mosoly volt a válasz. pár másodperccel később egymást átkarolva sétáltak a fiú lakása felé. ott aztán lefutották a kötelező köröket. Alice körülnézett. pasilakás. nem érzed,  hogy valaki ott lakik. de mégis tudod, hogy nem a haverjáé. mégis tudod, hogy ő ott él, de azt is, hogy nem az otthona. érzed, hogy nemrég egy nő töltötte be. felfedezed a nyomait, finoman, apróságokban, mint amikor a csoki nyomokban földimogyorót tartalmaz... ez a hely nyomokban egy nő emlékét őrzi, valaha volt szerelmet, keserédes fájdalmat, űrt.

aztán elterült a kanapén, a fiú mellékerült, és nemsokára már nem volt rajtuk egy ruhadarab sem.
...
úgy csinálja, mintha szeretkezne. nagy a szája, pasiból van, kell az ego, de érezni, hogy életében vsz. sokkal többet szeretkezett, mint kefélt... sokszor ránézett a lányra közben, igazából mintha végig őt nézte volna. mosolygott - tulajdonképpen mindig mosolyog. és Alice-t ez most nem zavarta. ő többnyire csukott szemmel, vagy elfordított arccal van ilyenkor. nem tudja miért, így alakult. soha nincs egyfolytában nyitva a szeme. most valahogy mégis így volt.

idővel beszélni is elkezdett közben. olyanokat mondott, minthogy "Te aztán igazán élvezed a faszt". furcsa volt a szájából, de mégsem bántó. a lány csak kacagott, és tovább lovagolt rajta. Spike megtanította egyre-másra. nem szándékosan, csak finoman. megtanította élvezni, elengedni magát, felfedezni, és bízni, hinni. picit önzőnek lenni is, talán. most ez eszébe is jutott. pár éve még a párján sem szeretett lovagolni, nem hogy máson; gyűlölt felül lenni. a fiú édes volt, megkérdezte, mikor menjen el. Alice ezen még ma is meglepődik, pedig többnyire megkérdezik. ez a 21. század, kérem szépen, amikor az normális, ha a lány is elélvez. és hogy ez szempont. hm. érdekes.

nem volt kérdés, hogy ott alszik-e. ott aludt. elalváskor egyedül érezte magát a neki felhúzott párnával, a neki felhúzott paplan alatt, úgy, hogy a másik az ágy másik felén feküdt valahol.
 - nem szeretsz összebújva aludni?
 - de, szeretek.
 - akkor gyere ide. - jött. jó volt, noha azért még idegen. Alice szorosabbra húzta magán az erős kart, közelebb magához. erősen fogta a tenyerét. érezte, hogy a másik meglepődik. érezte, hogy élvezi, hogy van egy lány, aki nem kér és nem ad szerelmet, és mégis; ad és kér közelséget, intimitást is a szex mellé. Alice hátrafordította a fejét, és megcsókolta. jóéjt-csóknak szánta.
 - Akkor már fejezzük is be. - jött a mormogós válasz. és befejezték.

éjjel nem egyszer összebújtak, néha fel-felriadtak, de mégis jól aludtak, sokáig. reggel a fiú két adag kvt főzött. fetrengtek épp, mikor elmolyosodott.

 - mi van?
 - semmi. csak eszembe jutott az azután.
 - mire gondolsz?
 - amit tegnap este mondtál.
 - nem emlékszem. mi az?
 - semmi, mindegy. - és csak somolygott tovább.

később kétszer is megkérdezte, éhes-e, eszik-e. nem evett, nem maradt. furán érezte magát. hazament, és egyszerűen csak...minden jó volt. túl jó. elkezdett félni; bele tudna...bele. persze. talán a fiú is. pedig tökre nem passzolnak. csak megtalálták egymást. hazafele úton eszébe jutott az "azután". face-n ezt el is mesélte neki aznap. de választ azóta se kapott.

mert azóta is beszélnek, bár ritkábban. a fiú mindig tesz utalásokat, hogy szeretné, ha lenne legközelebb. szóval esélyes, hogy lesz azután.

Leszbi köreinkben

új lány van a munkahelyemen. azonnal levágod. fiúsan öltözik, de nem unalmasan, szürkén, vagy igénytelenül. bevállalós és incselkedő, mint egy pasi. rövid szőke haj, szemüveg - és jól áll neki. 

mókás, és egyben szomorkás is, látni, hogy csámcsognak rajta a többiek. hogy ki a pasi a kapcsolatában. biztos ő. ...

a srácok érdeklődve figyelik, és izgatottan beszélnek róla, látod, ahogy már el is indult a fantáziájuk. van ilyenkor valami zavaróan mocskos, - és a beszélgetés alanyát tárgyiasító és lealacsonyító - a tekintetükben. a lányok pedig pfujolnak, finomkodva arisztokratikuskodnak, s már gyűjtik is a nem létező előítéletmorzsáikat, hogy élményekkel gyúrhassák össze, és egy életre realitásként értelmezhessék és adhassák el bárkinek. nincs miről előítéletünk legyen. de látod, ahogy az arcuk eltorzul, még ha próbálják palástolni is; mintha azt mondanák; tudom, mert eldöntöttem, hogy ez mocskos, és minden jó ellen való dolog. (ha én megcsalom a férjem, az persze más tészta.) olyan ritkán találkoznak ilyennel, hogy nem is jutnak szavakhoz. egyszer felvehettünk volna egy nagyon szép leszbikust. nem tettük. gondolom, ő gondot jelentett volna. ez a lánynem fog. nem szép.

azonnal megéreztük, amikor először találkoztunk. mindketten. ő is - én is. azt hiszem, szavak nélkül szövetkeztünk. nem bánom, ha megnézi a seggem, hatással van rám a kisugárzása, szimpatikus. én pedig elfogadásra és empátiára csitítom a többieket, akikkel együtt dolgozik.

vicces, amikor az én véleményem kérdik Róla. (szokás szerint) liberális vagyok, próbálom lejjebb tolni a feszültséget, s mosolygok, ha ez a téma. nem tehetek róla, nem tudok nem mosolyogni.

cinkostársak lettünk.