újjászülettem.
végre egy hétvége, gyomorgörcsök és hisztik nélkül...
amikor aludhatok, sorozatot nézhetek, nem kell azon agonizálnom, hogy milyen beadandót kéne összerakni, vagy hogy mennyi kva melóm lesz hnap... hihetetlen.
suliügyben: a félévem: done. neki is ugrottam ma este a szakdolgozat előkészületeinek... de csak by the way módon.
meló: úgy tűnik, kezd beérni a sok megbeszélés, a sok változtatás, és talán nem soká búcsút inthetek az örökös túlórázásnak, ami teljesen megöl energiaügyileg.
amúgy?
albikat nézek, március 1-el lépnem kell innen, várom is, meg aggódom is, életemben először fogok egyedül élni... de érzem, minden porcikámban, hogy ennek most jött el az ideje.
Evan... róla alig tudtok valamit.
valahogy ő úgy csöppent be az életembe, oly hirtelen, hogy nem tudtam azon nyammogni, mi lesz-hogy lesz. megismertem, és szinte azonnal eldőlt, nem volt kérdés.
persze, néha azt érzem, földrészek választják el tőlem, gondolom, ez is a fentiek miatt van.
máskor - és zömében - még mindig azon csodálkozom, hogy érezhetem azt, hogy mindig is ismertem.
annyira hasonlítunk.
és ez benne a hihetetlenül jó, és a kegyetlen nehéz is. néha felhőkről lógatom le a lában; olyan helyzetekben, amikben máskor szűkölni szoktam. és vannak olyan állapotok, szituációk, amiket régebben nem is tudatosítottam magamban, mert nem kellett, és most betonként tudnak a mellkasomra nehezedni...
új ez, nagyon új. de hogy is kezdődött.... mint mindent, ezt is szeretném megörökíteni. Nektek, magamnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése