2014. február 9., vasárnap

Rebirthed



újjászülettem.

végre egy hétvége, gyomorgörcsök és hisztik nélkül...
amikor aludhatok, sorozatot nézhetek, nem kell azon agonizálnom, hogy milyen beadandót kéne összerakni, vagy hogy mennyi kva melóm lesz hnap... hihetetlen.

suliügyben: a félévem: done. neki is ugrottam ma este a szakdolgozat előkészületeinek... de csak by the way módon.
meló: úgy tűnik, kezd beérni a sok megbeszélés, a sok változtatás, és talán nem soká búcsút inthetek az örökös túlórázásnak, ami teljesen megöl energiaügyileg.
amúgy?
albikat nézek, március 1-el lépnem kell innen, várom is, meg aggódom is, életemben először fogok egyedül élni... de érzem, minden porcikámban, hogy ennek most jött el az ideje.

Evan... róla alig tudtok valamit.
valahogy ő úgy csöppent be az életembe, oly hirtelen, hogy nem tudtam azon nyammogni, mi  lesz-hogy lesz. megismertem, és szinte azonnal eldőlt, nem volt kérdés. 
persze, néha azt érzem, földrészek választják el tőlem, gondolom, ez is a fentiek miatt van. 
máskor - és zömében - még mindig azon csodálkozom, hogy érezhetem azt, hogy mindig is ismertem. 
annyira hasonlítunk.
és ez benne a hihetetlenül jó, és a kegyetlen nehéz is. néha felhőkről lógatom le a lában; olyan helyzetekben, amikben máskor szűkölni szoktam. és vannak olyan állapotok, szituációk, amiket régebben nem is tudatosítottam magamban, mert nem kellett, és most betonként tudnak a mellkasomra nehezedni...

új ez, nagyon új. de hogy is kezdődött.... mint mindent, ezt is szeretném megörökíteni. Nektek, magamnak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése