2018. december 26., szerda

az én öt dimenzióm




már majd' egy hónapja nem vagyunk együtt. 

furcsa ez, mert a karácsony a kedvenc ünnepem. a karácsony, a szeretet ünnepe. meglepő módon a kettő közt nincs összefüggés bennem; én szeretek minden nap. szeretek közelről, és szeretek távolról is, szeretek téren és időn át is. Téged is. ez az ünnep nem teszi nehezebbé azt, ahol most tartunk, mert Neked és nekem annyira mást jelentenek ezek a napok. mindig féltem, hogy nem tudom Neked megmutatni, nem tudom az ünnepeinket olyanná tenni, amit én szeretek ebben, a hangulatában, az ízében, az érzésben. azt hiszem, ami nekem van, amit ez nekem jelent, az nagyon ritka. 

igazából Te ott vagy mindenhol és Te mindig vagy. ahogy az én szeretetem, Te úgy létezel időn és téren át. 
tegnap láttam újra az Interstellar-t és valahogy most jobban értettem, mint valaha. azt hiszem, most értettem meg igazán, legalábbis számomra biztosan egyedi értelmet nyert.
Te magad vagy nekem egyben az öt dimenzió. nem csak akkor és ott vagy, ahol fizikailag látlak, vagy érintkezünk. tudlak érezni bárhol és bármikor, átszövöd a múltam, a jelenem, a jövőm. még akkor is így lenne, ha többet sose beszélnénk, sose találkoznánk, nem hallanám érces hangodat. viszlek magammal, jössz mindenhova és mindenkor. 

ha szóba jön bárhol bármi - érted? bármi - Te ott vagy benne, velem. az emlékeim, amikből élek, amikből táplálkozom, ami valahol meghatározza a személyiségünk egy fontos részét, azt, amiként látjuk a vilgágot... valami, ami történt, vagy történik velem... milyenek az utak, mekkora a dugó, mit eszek, le kell-e füröszteni a fenyőfát díszítés előtt, milyen a jó whiskey, vagy, ha vodkát iszom, ha kv-t, ott vagy, bazd meg, MINDENBEN. 

tudom, hogy én is Neked. 

én ezt az önmagában kiborító tényt már egész nagy nyugalommal kezelem. igazából mára már észre se veszem magamtól. az emberek furán néznek rám, ha Rólad beszélek, olyan természetességgel, mintha semmi sem változott volna. de hát az, hogy az életem része vagy, nem változott. eleinte nem értem, mi a bajuk.
nem, nem vagyunk már együtt, igen, meghoztuk ezt a döntést, (meghoztam? mindig labilis vagy ebben...) de attól még Te vagy a múltam, ezért ezer láthatatlan, de annál erősebb, damilszerű kötelék csomózódik rám, ránk, ami Rólad, rólunk szól.
ha akarnám, levághatnám őket erőszakkal, de tudod, az azt jelentené, hogy tagadok. emlékszel biztosan; reakció-ellenreakció... még mindig Te irányítanál, a nélkül, hogy tudnád, hogy akarnál....

nem. Te itt vagy, körülöttem, bennem. mindig sok helyed lesz, amit betölts, amit betölthetsz. Az én szívemben mindig annyi hely van, ahány embernek hely kell, mert olyan, mint egy tardis... bigger on the inside. 

tudod, most is úgy vagyok, hogy itt lehetnél, itt lehetne a kezed, nyúlok utána, hogy megfogjam. tudom, hogy így helyes, hogy nem tehetem, és közben igazából mégis, bármikor, mert az idő nem egy egyenes, behunyhatom a szemem, akár átélhetek mindent újra, Veled, akár melléd ülhetek, átölelhetlek, megfoghatom a kezed, és tudom, hogy Te meg fogod szorítani. és Te a jelenedben, akármikor és akárhol légy... érezni fogod.