2009. december 30., szerda

Halleluja

Szuper.

Anyámnak megvettem a Vágy és vezeklést DVD-n. Szerintem a világ egyik legszomorúbb, de legelgondolkodtatóbb, leggyönyörűbb szerelmes filmje. Ma megnézték apámmal meg Liával, - a hugim - aki közölte, hogy szörnyű volt; meg kellett nézniük egy természetfilmet utána, hogy ne álmodjanak rosszat. Fasza. 40 felett mindenen ki kell akadni, ami nem természetes, nem átlagos, nem happy end? Ami esetleg igaz, ámde kegyetlen, és néhány napig rágja az agyad, az már szar??? Tényleg ennyi jön le nekik az egészből?? Nem akarok megöregedni. És nem a rohadt ráncok miatt. Hanem az ilyenek miatt. Nem mellesleg vettem nekik egy romantikus lötyit is, azon lehet boldogosat játszani, meg aludni nyugodtan. Na, az sem volt jó. Hát, így agyaljon az ember, mit vesz karácsonyra a szüleinek. De ha megkérded, mit szeretnének, azt mondják, semmit, meg hogy nem tudják, és különben is találd ki.

Komolyan, az eszem megáll.

No jó.

Holnap szilveszter, halleluja.

Kocsmaparty saját tűzijátékkal, virslivel, 3 puttonyos Tokajival, meg a jó hangulattal. Remélem, idén élvezhető szilveszterem lesz. Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem az elmúlt években igencsak laposan sikerültek ezek az esték. Valami tuti, hogy nem klappolt, hiányzott, nem úgy alakult, and so on. Kíváncsi leszek, hogy ez most hogy alakul…

Hm. Megyek közgázt tanulni. 23:44-kor. Végül is nem gáz.

Immmmmmmmmmmmmádom a vizsgaidőszakot. :S


Csont

Exemtől msn-en:

"Igazából kicsit több, mint 1,5 év alatt rájöttem, hogy veled nem érdemes köntörfalazni, hanem csak hozzád kell vágni a csontot, aztán majd megrágod :D"

Nem gondoltam volna, hogy már ennyire ismer...

Fő a romantika. :D :D :D


2009. december 29., kedd


K-nak :)

"Amikor a földre kerülsz,
s a világ üresnek, sötétnek látszik,
barátod az, aki felemel, 
s megtölti a homályt fénnyel
s az űrt teljességgel."   /Laurieann Kelly/

2009. december 25., péntek

randisokk - continue

Szenteste.

Hihetetlen, de különösebb manőverek nélkül telt. Ez már valami. Kaja, ajándék, filmnézés – a szokásos program.

Szóval szenteste van, én meg HS7et hallgatok, ülök az ágyon, és agyalok.

Noha keveset aludtam, rohadt sokat dolgoztam (az ünnepi vacsi sajnos nem születik meg magától; be kellett segíteni a Mamnak), és rengeteg energyt fektettem abba, hogy bizonyos pillanatokban kellően össze tudjam szorítani a fogaimat, csukva tudjam tartani a számat, meg ne szólaljak… én mégis agyalok.

És persze még mindig azon agyalok, hogy mi a frászt csináljak ezzel a kölyökkel.

Valszeg nem kellett volna romantikus lötyit nézni a családdal. De hát ez van.

OK. Mi a fenéért sokkol ez az egész engem ennyire?

A magas, vékony, sötét szeműeket csípem.

Ő nem éppen magas, nem éppen vékony… Aki nem próbálta még, tegye meg; ha veled egymagas a pasid, az egy élmény. Ha magas sarkút veszel fel, mikor vele sétálgatsz a Duna korzón, vagy tulképp bárhol, akkor csak a büszkeségétől függ, mennyire akad ki. Vannak azért gyakorlatias szempontok is, ha ilyesmiről van szó, akármennyire is romantikus lélek vagyok. Ez az egész csak egy dolog miatt fontos, amúgy ezek valóban nem számottevő dolgok – amúgy engem a magam 164 cm – ével nem nehéz túlszárnyalni, azt hiszem XD – szóval a lényeg, hogy ezért eleve nem kéne tetszenie.

Egyáltalán nem ismerem őt. Mit tudunk?

Kocka, az biztos, – itt dörömböl bennem a kismanó ezerrel, hogy ettől még lehet normális, de nem adok neki sok esélyt XD – amúgy édes a mosolya, a szeme színére viszont nem is emléxem (nálam ez ritka…) (mert hogy nálam ez kva fontos J) – az előző barátnője kicsit kevésbé dekoratív, mint én; láttam őket párszor, és nem rég  szakítottak – ez sem jó jel – ja, és régóta tetszem neki. J És ENNYI. Kicsit kevés bármihez is.

Egy helyen dolgozik velem. Qrvadurva veszélyfaktor.

Naponta sétál be az irodába, naponta látom.

Amúgy a főnököm(ék) tök jó barátja, de legalábbis elég jóban van velük ahhoz, hogy ez engem szarul érintsen. XD

Mi kell még?

Normális ember ebbe nem menne bele.

És hangsúlyozom ismét, hogy én nem vagyok képes semmilyen kapcsolatra.

Ő meg nem kalandot keres, ez tuti, ahogy hallottam.

Tehát mindent összevetve: semmi értelme.

És én mégis agyalok, hagyom, hogy befonjon ez az érzés, csak azért, mert soha nem hívtak el így randizni; ismeretlenül, és noha félek tőle, pont ennyire vonz is, és érdekel; kíváncsi vagyok. Ahogy rá is. Új ez nekem, és az új dolgok visszautasításával mindig hadilábon álltam – persze voltak azért kivételek. XD

Szóval: nem tudom.

Azt hiszem, elmegyek vele, ahogy Zs. mondta; egy kv még nem jelent semmit. Ja, igaz.

El akarok menni, de tudom, hogy az okos döntés az lenne, ha nemet mondanék.

De akkor hiába mondom el neki, mi az ábra, nem fog nekem hinni, azt hiszi majd, csupán lekoptatás az egész. És ez így nem igaz. Csak az időzítés gázos.

Megtehetném, hogy egyszerűen nemet mondok, de ennél azért már többet jelent, hogy mit is gondol. És elegem van már abból, hogy feláldozom magam mások miatt. Akik később hozzám vágják, hogy köszönik, nem kérték, hogy megóvjam őket bármitől is.


Különben is, megérdemli a kölyök, ha már bevállalta a kockázatot, hogy nemet mondok, és neki mégis be kell jönnie hozzánk, és a szemembe kell néznie – még valszeg éveken át, ha csak ki nem rúgnak, de erre nem látok sok esélyt. XD

Na jó, lassan valami elcseszett Esmeralda-jellegű romantische-szenvedős teleregénnyé avanzsál át a blogom, ez veszélyes! XD

Amúgy nem problémázom ennyit mindenen!

…Csak majdnem. XD

2009. december 23., szerda

randisokk

S. elhívott randizni. Aztakva. Az ember 1000 dologgal szenved, utcsó munkanap, meg minden,amúgy is közveszélyes vagyok mostanában még önmagamra is, a lelkiállapotom...háát...mint 1 terhes nőé, és akkor ő...

Ültünk a konyhában a világ egyik legimádnivalóbb supervisorával, és amúgy sem túl vonzó fejemmel - télen mindig kedvetlenebb és D vitamin hiányosabb vagyok, szóval nem vagyok a topon annyira, ami a külsőmet illeti - a gombákat tologattam ki a tányér szélére a milánóiból, nem titkolt undorral. Bejött, - én megesküdnék rá, hogy amit ő látott, attól én, ha a helyében lettem volna, kifordulok a ajtón:D -, és valami olyan komoly hatást gyakorolt rá, hogy kaptam később egy édesen megfogalmazott randi e-mailt. Én csak kapkodtam a levegőt, és pislogtam a monitorra, azt hiszem, nagyon elvörösödhettem, mert hímnemű kollégám nagyon kérdezgetett, hogy mi történt. Én meg csak éreztem, hogy 1000rel dobog a szívem, és nem értettem, miért. Most se értem. Ki a WC-be, aztán le cigizni, kész, nem bírtam. Nem értem, mi ez. Eddig épp hogy tetszett. De ez... soha nem hívtak el randizni így. Mindig barátságból avanzsált át valami mássá a dolog.

Nagy dilemma. Annyit írtam, hogy majd válaszolok. Fantáziadús, tudom. Leblokkolt, lesokkolt, ez van.

Faja. Komoly kapcsolat nem kell, időm sincs rá, energiám se.Komolytalan van, és nem úgy tűnik,  hogy a hely meg fog üresedni.

Erre ő ír nekem egy 2mondatos mailt, és körülöttem hirtelen megfordul a világ. Bízom benne, hogy csak pár napig tart ez...

2009. december 21., hétfő

Vasárnap


Vasárnap.

Szar passzban.

Durvamorbidszar, de a legutóbbi exemmel sikerült kicsit kidumálnom magam msn-en. Édespofa. Volt mit szeretni rajta. Mostanra egy antidohányos izompacsirta lett, aki amúgy normális, van lelke, csak igazi kölyök még. Talált melót, nem is rosszat. Mindenki mindig azután szedi össze magát, hogy szakítok vele. Fantasztikus. Annyira nehéz elviselni az életet nélkülem, hogy muszáj lefoglalni magukat valamivel. Állati. Valamit nagyon csúnyán elbaszthatok a párkapcsolataimban. Még szerencse, hogy senkit nem boldogítok most. Úgy fest, ön- és közveszélyes vok.

 Egy valaki van csak, ő amolyan barát – szerető. De most vele sem vagyunk úgy, ahogy szoktunk. :( én túl bonyolult vagyok, ő meg aztán… nincs rá igényem orrba-szájba, mert meg akarom őrizni találkozásainknak a varázslatosságát, plusz nincs is rá időm akármikor; vizsgáim lesznek+meló+karácsony, mondjam még? Néha úgy viselkedik, mintha többet akarna, néha, mintha ennyit sem. Érdekes viszony a mienk. Csak azt tudom, hogy szükségem van rá.

Ezen kívül: anyámmal megint össze fogunk veszni, érzem a zsigereimben, a hanglejtésében, az idegességétől vibrál az egész házban a levegő. Tök jó. Igazi szokásos karácsonyi feeling. Ezért szoktam szenteste elhúzni 1h-ra 1 doboz cigivel, egy mp3-mal és lejárom a lábam a környéken. Pomázon ez egy vicces vállalkozás. De nem érdekel. Ilyenkor bármi jobb, mint itthon lenni.

A hét amúgy viccesen telt. Főszerepben: a TÉL.

Tekintve, hogy (antireklámnak minősül, ezért nem írom le) kedvenc cipőboltomban vett kedvenc lapos talpú csizmám totál tönkrement, és a hét elején nem volt időm visszavinni – mert hogy 2 hónapos se volt – magas sarkúban próbáltam a hegy lábánál lévő otthonunktól eljutni a HÉV megállóig, mert hogy csak a magas sarkú csizmám volt hordható állapotban.

Szóval. Képzeljetek el egy utcát, ami kb. 60 fokos lehet meredekségét tekintve. Bármikor vicces felcaplatni rajta olyasvalakinek, aki nincs edzésben. J ez a MI utcánk. Gondolom, egyértelmű, hogy a LEGTETEJÉN lakunk… leesett az első hóesővacak, és annak rendje és módja szerint le is fagyott.  Én pedig ezen próbáltam szerdán lejutni a 8 cm magas lábbelimben. Csodás élmény volt. No nem nekem; a környéken lakóknak, a postásnak, a kukásoknak, stb. De alapvetően nem semmi teljesítmény 20 perc alatt mondjuk 50 embert megmosolyogtatni. A legmókásabb az volt, amikor egy, a járdához képest még meredekebb kocsifelhajtón próbáltam átkecmeregni – ugyanis ideiglenesen felváltotta a járdát – ahol is egy fiatal motoros srác beszélgetett egy kedves idős hölggyel. A néni úgy nézett rám, mintha UFO lennék, azzal a kedves, nénis tekintettel, amikor új jelenséggel találkoznak. A srác tekintetét nem láttam, a szája szélén viszont egy igazi, jóízű kacaj nyomait takaró, udvarias mosoly játszadozott. Legalább 1 percig tartott, mire átértem a kocsifelhajtó egyik oldaláról a másikra.

Mondom; egy élmény volt. XD