Nnnnnnnnnnnna jó. Újra itthon betegen. A f*szomat már ebben a rohadt hidegbe, és most csak azért nem írom meg ezt egy igéket nélkülöző, trágár szavakból felépülő mondattal, mert belém verték, hogy az írott szó mégis csak más, és akármit nem vetünk papírra...Dehogynem. Na mindegy.
Rég nem írtam valami összefüggőt, amiből le lehetne venni, hogy mi is történik mostanában velem. Nem volt idő, vagy kedv, vagy ihlet. Mikor mi.
Akkor csak szép sorjában.
Először is. Találtam jobb megoldást; nem bírtam ki. :P És mien jól tettem...! Uh. Denagyonjól.
Igazából az elmúlt pár napban annyi mindent tettem, ami eredetileg nem vall rám, de olyan rég óta szerettem volna... szerettem volna kezdeményezni, szerettem volna hagyni, hogy az ösztönök irányítsanak, bolondnak lenni, következmények nélkül... én vagyok az az ember, aki bárkivel leül dumálni, aki bárkit meghallgat, akit mindenki gondja-baja érdekel, de ha valami merőben újat kéne kipróbálni, elutasítja, mert merőben új. Pontosan érzem, hogy jót tenne nekem, hogy feldobna, de nem. Nem állítom, hogy most elindulnék síelni (de bungee jumpingolni igen:D), viszont kisebb lépésekben ugyan, de elkezdtem szétrugdosni felesleges gátlásaim falait, a kedden történtek ennek fényes bizonyítékai... Kicsit felszabadultam, rájöttem, hogy ha megteszem, amihez kedvem van, akkor nem szakad rám a plafon, és ha nem bántok meg vele senkit, akkor csupán annyi történik, hogy... jól érzem magam a bőrömben...?!? Hogy büntetlenül lehetek vad, - najó, az a körülmények miatt annyira nem jött öszze:D - hogy szorosan ölelhetek valakit, akit lehet, hogy utoljára látok, de mégis... már kedvelem annyira, hogy félmosoly húzódjon a számra, mikor szuszogását hallgatom hajnalban, de annyira még nem, hogy őrült fájdalmat okozzon, ha többé nem keres...
Rájöttem, hogy a saját határaimat tulképp én szabom meg.
Rájöttem, hogy azért is szeretek vele lenni, mert emlékeztet. Arra, hogy nem vagyok tökéletes. Arra, hogy van olyan, akinek nem kellenék, aki nem akarja összekötni velen az életét. És ez jó, mert az utóbbi időben annyira természetesnek vettem azt, hogy mindig van valaki, akit szeretek és aki szeret... elfeledtem, mekkora varázslat ez. Hogy nem működik akárkivel, akármikor. Hogy egy picit talán értékelni kéne.
Egyrészt a történtek miatt, másrészt a bennem elindított folyamatok miatt felejthetetlen éjszaka volt ez - legalábbis számomra.
És életemben először nem bánt, ha ő máshogy látja.
Snitt.
Szombat.
S.
Nemrandi.
Találkoztunk. Mondanom sem kell, hogy nem bírtam felöltözni rendesen; amikor kéne, akkor sose megy, tényleg úgy éreztem, hogy egy szál törölközőben is jobban és otthonosabban érezném magam.. ezért aztán kurva dühös voltam, és a metrón valószínűleg úgy néztem mindenkire, hogy "most megdöglesz", mert nagyon fura fejeket vágtak... namondom, jóóó. Innentől kezdve azon igyekeztem, hogy rendet rakjak az arcomon, nehogy meglásson, és sarkon forduljon nekem. Nem tette. Ott sétált a Deákon, messziről mosolyogva rám...
Keresett egy új helyet a környéken, hogy ne az legyen, hogy összefutunk 1001 ismerősével. Hálás voltam érte.
Meglepve tapasztaltam, hogy mintha ő nagyobb zavarban lenne, lassabban engedne fel, mint én, pedig az ő bora gyorsabban fogyott... Általában elnézett, kezek a száj elé, de lehet, hogy én kaptam el folyton a tekintetem, és valamiért így maradt meg, nem tudom... és csak mesélt. Mesélt a szobájáról, könyvespolcokról, a családjáról, bátorságról, sebekről, a munkájáról, az álmairól, csak mesélt, én pedig élvezettel hallgattam Őt. Mosolyogva, végre egyenesen ránézve figyelhettem, nem kellett irodai közegben, odafigyelve magamra meglesni, ellesni pillanatokat, felvillanó szemeket. Most ott ültem mellette, és minden idegszálammal rákoncentrálhattam, a gesztusait, mindenét..
Mindamellett hihetetlen hatással volt rám, amikor a varázslatos kék szemei az enyéimbe kapaszkodtak. Rég nem érzett, vad hullám táncolt bennem. Amikor belekezdtem valami témába, próbáltam nem megtalálni a tekintetét, mert könnyedén megzavarodtam tőle.
Voltak megjegyzések, nyilván. Nem egyszer ürügyet keresett, hogy hozzám érhessen. Nem a derekamhoz, nem az arcomhoz. A kezemhez. A hidegtől kicserepesedett bőrű, vékony, csontos ujjú kezemhez. Néha már bosszantóan tisztességes. Gyorsan vigyorgós lett, ahogy Ő fogalmazott, sok mindent ki mert mondani, és ezek mégis olyan lightos dolgok voltak, hogy ráébredtem; amit Ő érez, gondol, akar, annak kb a felét soha nem fogom hallani Tőle. Ennél több alkohol, ennél vonzóbb játék már nem nagyon lehetett volna a történetben.
Én visszafogtam magam. Hihetetlen, de egyetlen perverz, félreérthető, igazi Alice-s mondat nem csúszott ki a számon.
Ő viszont kérdezett. Én pedig válaszoltam. Gátlás nélkül, nem szépítve. Kérdezett a kalandjaimról, a mostani életemről; továbbra sem árultam zsákbamacskát; nem vágyom komolyra. Ill. nem vagyok kész rá. De ő túl értékes nekem. Nem akarom, hogy egy legyen a sok közül. Ő viszont nem "zokni a szekrényben". Sakk-matt.
11h-t beszélgettünk át, ha minden igaz.
Fogalmam sincs, hány óra lehetett, az időérzékem meghalt mellette. Teljesen.
De volt egy pillanat.
Nagyon finoman, annyira finoman, hogy kegyetlenül édes volt, próbált húzni. Szavakkal. Sok mindenre nem emléxem; az érzéseim úgy kavarogtak bennem, soxor annyira vigyáznom kellett, hogy észnél legyek, hogy a szavak nem egy helyről kipotyogtak, mint amikor véletlenül kiöntöd a levest, és a betűtészták a kövön végzik :S De egyszer csak felnézett, bele a két szép szemembe, és megkérdezte olyan hangon, hogy azt hittem, ott őrülök meg menten;
"Miért nem mondod, hogy menjek a picsába...?"
Néztem rá, és akkor BAMMM. HelloennyikészhalálnecsináldnecsináldnecsináldDECSINÁLOM.
Mintha kívülről láttam volna magam.
Fel se fogtam, de már csókoltam.
Semmi nem létezett Rajta kívül a világon.
Édes volt, meglepődött, és ugyanúgy telve volt vágyakkal, mint én.
"Menj a picsába" - mondtam alig hallhatóan, majd elhúzódtam. Aztán jött a zavar, meg a basszamegmitcsináltam érzés - nyilván azt éreztem, ez nem volt fair vele szemben. Nem bírta sokáig, magához húzott. Aztán beszélgettünk még, nyilván próbáltuk mindketten a helyére passzintani a puzzle-darabokat magunkban. Azt hiszem, nem igazán ment.
Zárt a hely, elindultunk.Akkor eszméltem fel, mennyi az idő. A metrónál megkérdezte, melyikkel megyek. A sajátommal, vagy az övével. Azóta is gondolkodom, hogy a kérdés arra vonatkozott-e, hogy folytassuk a dolgot máshol, más szinten (annyira kis óvatos volt, a derekamat is csak egyszer fogta meg... :O)vagy igazából ez közvetett utalás volt arra, mostantól hozzá tartozom-e... Nem tudom, és mivel mostanában próbálok leszokni az agyalásról, ezt a kérdést inkább hanyagoljuk.
A sajátommal mentem. A mozgólépcsőnél megkérdezte, hogy illik ilyenkor elköszönni. Engem nem kell félteni. Hosszú csók volt a válasz, majd azon kaptam magam, hogy lefele tartok a metróhoz.
Snitt.
Tegnap.
Egggggész nap remegett a gyomrom, és a szívem veszettül ugrált, azt hittem, egyszer csak kiszakad a helyéről.
Szembejött a folyosón, ráadásul nem egyedül. Nem mertem ránézni, csak nagyon óvatosan.
Azt éreztem, az én szívem az ő mellkasában dörömböl.
Írt mailt, hogy miért a padlót stíröltem.
Visszaírtam, hogy azért, mert erősebb hatással van rám, mint gondoltam volna, és ez engem is meglep.
Azóta se kép, se hang. Mivel itthon fexem, öldökölhet az ideg, hogy írt-e és ha igen, mit. Faja.
Még jó, hogy én fiókokba pakolom a srácokat.
Így gond nélkül megférnek egy postban...
Régebbi kommentek:
1. lullaby (Válasz erre)
2010. 02. 16. 16:48
:)cép összefoglalás :D teccik, hogy kicsit elengedted magad, pont amikor nem vagyok otthon..de örülök, hogy a rejtőzködő "dög" kezd előbújni. Élni kell, nemcsak úgy csinálni..mellesleg imádom a randikat és a pasikat, akik olyanok, mint én, mindenről képesek órákat beszélni, de lényeg, még véletlenül se hagyná el a szájukat...ezt a tulajdonságot mindenkinek kötelező volna levetkőzni!!
2. Alice (Válasz erre)
2010. 02. 16. 17:25
:) Üdv ismét köreimben Drága!
Nekem is tetszik, hogy tudok ilyen lenni... :P
Ezek szerint most meg lettem dicsérve, vagy mi? XD
3. lullaby (Válasz erre)
2010. 02. 16. 21:00
azt mondtam "teccik", tehát, meg vagy dicsérve, of course
4. ameelie, de inkább felejts el (Válasz erre)
2010. 02. 24. 20:03
Ahhhhhh, te aztán... megdicsérlek, tucc, csaj, nagyooon!
5. Alice (Válasz erre)
2010. 02. 25. 20:47
Oh, köszönöm...
Most pirulok :)
Éééés viszont;)
