Csak egy kis zene

Sajna nincs sok időm postolni, ZH-k, beadandók, amúgy fenekestül felfordult az életem, és még hogy fog... :S XD

No.
Csak egy kis zene.

Ez pedig igen érdekes.
Akár véleményekre is kíváncsi vagyok.
Én nem találok szavakat, semmilyen értelemben.
A szöveg jó, de vajon mi ez az új feeling a photoshoppal, az éretlen, kiforratlan zenei alappal (ami amúgy nem lenne rossz, csak szerintem nem elég), a régiúj style-lal... Nem értem, nem értem... :I

Nem tudom eldönteni, hogy szeressem, vagy nem szeressem... *-)

Na szép napot.

Veled

Érzelmi intelligencia pontszám: 36 pont. Átlag nőknél: 47 pont. Nincs kérdés. :D Vagy van...?

Húsvéti Milkát nassol. :)

Egy édes álomban él. *-)

Egy édes éjszaka után. :P
Heves.
A leheletfinom hangjaitól kiborulok.
Imádom.
Imád.
Az illata megbabonáz.
Innom kéne most, hogy hűen le tudjam írni.

Itt ülök a vörös fényben fürdő szobámban. Gyertyákra vágyom, és Rá.
Füstölő illatára.
Mindent beterítő zenére.
A szorítására.
Az ölelésére.
Ütemre.
Ritmusra.
Önkívületre.
Levetkőzni a hétköznapokat magamról.
Önmagam lenni.

Veled.

Hogy is mondtad? Nem akarod, hogy reggel legyen...?

Reggel azt kívántam, bár örökké reggel maradna.

...

Befőttes üvegbe akartam zárni megannyi pillanatot.
Akarom most is.
De csupán kétségbeesett próbálkozás ez.

Kv

Nahátakkor.
Azt hiszem, 2010.04.02. egy időre beírja magát az én kis személyes történelmembe...

Lemenetünk kávéért, aztán rágyújtottunk egyik kollégámmal, meg a világ legédesebb supervisorával, T-vel. Azt a kávét már kétszer sikerült kiöntenem, mire elindultunk vissza, és a folyosónkra nyíló ajtót előszeretettel szoktam egyik lábammal vagy kezemmel lendületesen belökni. Most is ez történt. Kezemben a kávéval.

Így az az ajtón végezte. Csak álltam, lábammal az ajtót támasztva, néztem, ahogy beteríti a barna folyadék, ahogy a kezemet is, és csak mosolyogni tudtam. T-t megkértem, hogy hozza ki a szivacsot a konyhából, és közben E-nek magyaráztam vigyorogva, hogy ha nagyon idegbeteg vagyok, vagy nagyon boldog; szerelmes, mint most, akkor mindig kiöntöm a kávéimat; a telefonom hangszórójába, a billentyűzetre, a frissen festett falra...

Nekem fel se tűnt. T. jött a szivaccsal, nézett rám furcsán, és megkérdezte:
- Te tudod, mit mondtál? - húzta össze a szemöldökét.
Én csak guggoltam ott, egyik lábam kinyújtva, ahogy támasztom azt a fránya ajtót, egyik kezemmel mosom le, a másikkal meg kapaszkodom... felnéztem rá, agyban visszapörgettem az időt... elmosolyodtam, és csak annyit mondtam:
- Ezt még magamnak se vallottam be eddig. Úgyhogy neki egy szót se.

Snitt.

Tegnap éjjel.
Annyiannyi minden történt, és én egész nap kattogtam; tudtam, hogy nem fogom kibírni, hogy el akarom neki mondani, hogy tudnia kell, de azt éreztem, még nem jött el az ideje. Amikor megérezte nem egyszer, hogy valamit nagyon, akkor mindig másodpercekig meredtem rá, és a nyelvemen ott fickándoztak a szavak, nevettek, kinevettek engem, hogy nem engedem őket szabadjára. De nem tettem.
Amikor később elindultunk a kedvenc helyéről, megint azt éreztem, fojtogat, és nem bírtam tovább. Megálltunk, - hogy Ő, vagy én, nem tudom - és kerülgettük a témát. Már megint nem maradt meg sok, már megint csak figyeltem Rá, minden kis rezdülésére, fel akartam falni, nem akartam egyetlen pillanatot, egyetlen mozdulatot sem elengedni, és a szavak... ilyenkor háttérbe szorulnak. Szenvedtem, szűköltem, a légzésem felgyorsult, aztán vettem egy nagy levegőt...
- Beléd szerettem. - mondta.
Majdnem sírva fakadtam.

Régebbi kommentek:


1.  LittleAngel (Válasz erre)
2010. 04. 05. 21:12
Ez nagyon szép, köszi :)

2.  misshippi (Válasz erre)
2010. 04. 05. 22:49
Aztíí. =)

3.  Alice (Válasz erre)
2010. 04. 06. 20:52
Hm.
:))))
Ha csak egy félmosolyt... már akkor megérte.
Arról nem beszélve, hogy ez most nem csak az én érdemem. ;)

Reggel

Jááááááááááááááj, de reggel van!
Korán reggel.

Pffffffffffffffffffff....

EZT MOST muszáj volt megosztanom a nagyvilággal. :D :D :D