S megkérdezte a napokban, hogyhogy ritkásabban írok már, nem arról van-e szó, hogy olyasmit írnék ide, amit nem óhajtok vele megosztani. Kis bolond... :)
A napokban gondolkodtam el azon, hogy az én blogomnak nincs már semmilyen küldetése, noha volt, még a legelején. Nem vagyok sem hivatásos, sem nem hivatásos utcalány, vagy halálos beteg, nem vezetek sexblogot, és itt még csak nem is írok verseket, vagy novellákat. Egyszerűen csak önmagam vagyok, az is ritkásan mostanában. Az a fránya idő... Van nekem is olyan bajom, ami talán szót érdemel, de nem vagyok az a sajnáltatós típus, többnyire nem. Ami azt illeti, mindenki erősnek tart és hisz, és ez jó így nekem, hadd higgyék csak ezt a munkatársaim, és a csoporttársaim. A barátaimat meg időnként felrázom, hogy figyi, most van az, hogy ha nem kapsz el, összetörök ezer apró szilánkra.
S-sel való kisebb viharaink folyamán érzem ezt, hogy mennyire ellentétes személyiség is vagyok, hol oroszlán, hol bárány, hol az ő terhét is könnyedén elbírom, hol a magamét sem.. Érdekes ez. mostanában érzem, mennyire igaz, hogy én is emberből vagyok. A baj csak az, hogy úgy nőttem fel, hogy mindenki egy erős bástyának tart, az anyám pl. tökéletesnek, aki előtt nem bukkanhat fel olyan akadály, amit ne tudna megoldani. Mindezt nem az elfogultsága miatt, hanem a tapasztalata miatt. Azt látta mind ezidáig, hogy működik. Hogy nekem mindig működik. De nem. Most NEM. Gyenge lettem, és nem is leszek már olyan, mint rég, hacsak az a régi belső hit és tartás vissza nem tér... Ez pedig nagyban függ azoktól, akik körülvesznek, és mivel felnőttem, már sokkal kevesebb bátorítást és ölelést kapok. Mert felnőttem. That's it. Talán majd az önállóság, ha lelépek a családi fészekből... egyszer. Egyszer...
Na de karácsony második napja van.
Szóval itt van valami, ami felráz, és a szeles esőt is elfeledteti kicsit talán ;)
Ez volna itten az eredeti.
