2011. június 28., kedd

(Elég) VOLT

Leléceltem Sopronba, még pont időben. Még pont nem mentek gallyra az idegeim a benti dolgok miatt. Majd leiszom és kibulizom ezt a hetet. Rám fér. :)

Na csók a családnak :)

2011. június 13., hétfő

Hiányzik


Ma reggel arra ébredtem, hogy nagyon hiányzik valami - és nem anyám főztje.

A Kossuth-rádió hangjára ébredni, és ettől morcosan négykézláb kikúszni az ágyból. (Ki a fa*t érdekel a politika kora reggel 6-8-10-12 órakor???? :))

Vagy valami jó kis jazz zenére, és tudatosítani magadban, hogy apád egy tehetséges ütő-tanár és zeneszerző.

Vagy arra, hogy megint vitatkozik az egyik ügyfélszolgálatossal (szegény, ez mindig az ő posztja, pedig utálja. Tv, internet, telefon, bármi, ami szarakodhat, szarakodik is. Jó kis délelőtti progi.)

Hiányzik az arcuk, ahogy eltorzulva, meggyűrődve kibújnak a vackukból, hiányzik a lefőzött kv illata, ami huncut módon bekígyózik a szobámba a kulcslyukon. A Napfény, ami szemből megcirógatta az arcomat hajnalban, ahogy a Holdé is, éjjel, holdfogyatkozásokkor. A kert, a madárcsicsergés, a friss levegő. A leveleket csiklandozó napfény és pára utánozhatatlan látványa. A lefekvés előtti cigik a sötét éjszakában, a terasz lépcsőjén ücsörögve, a csillagokat kémlelve, és a szomszéd házból kiszűrődő TV-műsor hangjait hallgatva - a pasas nagyot halló, és van két Yorki-ja, amik állandó jelleggel túlugató versenyt játszanak egymással. Csak az első nap tartotta őket cukinak a környék, amíg meg nem szólaltak...

A qrva életbe is, hiányoznak az otthoni dolgok, a kis ceremóniák. Nem baj, jövő7végén otthon alszunk. :)

2011. június 12., vasárnap

Főzés és más egyebek


Alice ma jó kislány volt. Kitakarított, pedikűrözött - utál ilyenekkel vacakolni - és megfőzte élete első komoly, önálló ebédjét. Nem nagy cucc, rántott hús, rizs és sali, de ő mindig félt a hústól, mint a tűztől, az volt a parája, hogy nyers marad... és isteni lett. ;)
Bocs, de ezt muszáj volt megosztanom a nagyérdeművel. :P

Más. S és én rendszeresen vívjuk a magunk harcait. A múltkori után sikerült megbeszélnünk a dolgokat, és a megoldás a gyakorlatba áthelyezve is működik. Van velünk egy nagy baj; mindketten projektemberek vagyunk. Vagyis, ha egy-két dolog az x 1000 ből nem jön össze, akkor a projekt befuccsolt és mi elbuktunk. Csakhogy az élet nem ilyen, és ezt nekünk is meg kell tanulnunk. Nehezen megy. Ilyen játék a sex is. Ha nem jó minden, pánikba esünk. Nem kéne. Hátha egyszer még kineveljük ezt egymásból...
A tegnap estéhez az alábbi két képet mellékelném:


A vodka és a meggy (jó vodka és jó párosítás, szar telefon, azt kéretik nem fikázni)hatását bizonyítandó készült az ilyen volt - ilyen lett című képünk. :D Behaltam rajta, így sikerült lerakni az asztalra. Bár akkor már sok mindenen behaltam. :D Eszméletlen éjszakánk volt, a ma reggelről nem is beszélve. Őrült előnyei vannak, ha a párod egyedül lakik. Bele se merek gondolni, mikor ereszthettem ki így utoljára a hangomat. Talán...uh. Nem is volt ez még régen se gyakori. Szóval a legutóbbi karácsony ilyen szempontból úgy 2-3 éve lehetett... :P És jó, hogy így vagyunk mostan. egyrészt jó, mert a sex az jó, másrészt jó, mert a párkapcsolatom nem vész el. :P :D Azt hiszem, boldog ember volnék, ha meggyógyulnék végre a náthás macerámból, meg elveszejthetném a bölcselőfogaimat. :D

Flipsyde: Some day


És megvan a film is.

És jó.


Fogorvos - Part One


Alice rég nem volt fogorvosnál, de akkor is csak belenéztek a szájába, megdicsérték, és ennyi, meg egy bambi. Hát most csak nőtt és fájt az a fránya bölcsességfog, így kénytelen volt fogorvoshoz menni. Fiatal, melegnek tűnő férfi, fiatal, hasonszőrű asszisztenssel. A melegeket mindig is kedvelte; sok férfi kollegája volt és van, a főnöke is az. Ez valahogy nem volt olyan kedves és megértő, mint szoktak lenni. Szép. Mindegy. Alice már attól is ki volt borulva, hogy be kellett ülnie abba a székbe, ahol fúrókkal találta szembe magát. A tűktől nem félt sosem, de a fogorvosi gyilokeszközök...kiborítják. Valószínűleg azért, mert gyűlöl kiszolgáltatottnak lenni. A nőgyógyász fejét lerúghatod, ha úgy adódik, a háziorvossal meg eleve nem kerülsz ilyen helyzetbe, de a fogorvos...rosszul mozdulsz, és szétvágták a szádat. Nem neki van a legszebb fogsora a világon - bár sokak szerint a két első foga közti híj (milyen hülye szó) a szexepilje, meg különben is,Isten így teremtette, így jó... - de baj soha nem volt velük. Hát most van. Beszélgetnek, körpanorámás röntgen készül, és kiderül; a két alsó bölcselőfogat ki kell húzatni szájsebésszel. Mindkettő az állkapocscsontba nőne bele, ha tudna, ezért fáj, nincs neki hely. Csodás. A húzásnál megsérülhet egy ideg. Ritka, de előfordul. Akár egy életre, akár teljesen tönkremehet. Van más választása? Nincs. Jó, de csak és kizárólag VOLT után, mert ki tudja, mi lesz, hogy lesz, nem bízzuk a véletlenre. Na jó, de fáj. Kitisztítsuk a begyulladt fogat? Ki. Ok. Brutális adag érzéstelenítő. Alice gyomra remeg, a homloka gyöngyözik, a szék karfáját úgy markolja, mint még életében szinte soha semmit. Mi ez??? A takarítás szivacsot és súrolószert jelent, nem olyasmit, amihez le kell zsibbasztani az ember fél agyát! Pattanásig feszülnek az idegei, ritkán ennyire éber. Inkább becsukja a szemét. Ne is lássa. Az orvos száját egy megnyugtató szó sem hagyja el. Ennyire nem látja, hogy Alice szájába 15 éve nem nyúltak bele??? Hogy fél, a kurva életbe is?!? Nem, nem látja. Pedig még olyan fiatal. Lehet, ezért. Kaparáshang, és tű. Nagy tű, sárga folyadékkal. Ketten három dologgal feszítik szét a száját, és kettővel birizgálódnak benne. Milyen lehetett a fogászat 50 éve?  És 100 éve???
Aztán vége.  Ő lepődött meg a legjobban. Fáj? Nem, nem fáj. De beszélni nem tud, még órákig, hosszú, idegesítő órákig. Aztán ha elmúlt a zsibbadás, fáj megint. Nem nagyon, de azért fáj.  És ez még csak a kezdet, tart a szájsebészettől, nagyon tart...

Folyt. köv.

2011. június 7., kedd

Bűnhődés


Na jó. Valamiért tuti bűnhődök. A bölcsességfogam nő, mint állat, fáj, mint a veszedelem, rágni se nagyon tudok már azon az oldalon. Vsz fel kell vágni az ínyemet, és kihúzni a fogat, mert nem fér el. Vsz. allergiás vok, mert levegőt nem kapok két orrfújás között - péntek óta. Közben fáj a torkom, köhögök, aludni sem tudok már, és leöntöttem az ágyam kv-val.

Még valami, még valaki...?

Wáááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá!!!!

Pont.

2011. június 6., hétfő

Phonique

Most erre így rázuhantam...




Várakozós


A mai nap a tegnapi napomért a büntetés. Büntetés, amiért a gondomat ivással és Zs-nek való lelki kitárulkozással oldottam meg. Éreztem, hogy képtelen lennék gondolkodni. Nos, ma volt rá lehetőségem. Bőven.

Mentem orvoshoz - haza. Vártam  HÉV-re Batyin. Vagy fél órát. Aztán a dokira 1,5-et. Aztán, hogy utólag hozzám dobják a táppénzes papíromat, negyedet. Aztán arra, hogy elálljon a vihar, felet. Aztán a gyógyszertárban, hogy észrevegyenek, negyedet.  Aztán a HÉV visszafele elhúzott az orrom előtt. Vártam a következőre megint felet. Aztán, hogy megfőjön az ebédem, negyedet. És azt hiszem, most is várok.

Hogy elálljon az eső, hogy világos legyen, hogy süssön a nap.

Hogy meggyógyuljak.

Várok, hogy képes legyek. Dolgokra. Megírni a beadandómat, megmenteni a párkapcsolatomat, de előtte úgy verni a fejem a falba, vagy a kezemmel a falat, mint ahogy az eső veri az ablakot, mert ez, hogy egyik részről azt érzem, elba*tam, nagyon el, és hogy hajszálon függ olyasmi, aminek nem kéne, és ez az én hibám, másik részről meg megsértve érzem magam, meg kissé megalázva, ez így nem okés.

Utálom, hogy az ember nem egyszerű faj. Hogy vannak gondjai, hogy tök bonyolult. Mindig is tudtam, hogy fordítva vagyok bekötve, de hogy a világnak ez ennyire kényelmetlen, azt mertem remélni, hogy azért nem ennyire...

Kéne egy szanatórium vlm hegy tetején, ahol csak a dokik vannak, és azok is csak akkor, ha éppen kezelnek. Még a pszichológus is.

Stílszerűen:


2011. június 5., vasárnap

Szavak


Nem tudom, mit kéne tennem. A szavaim annyit érnek, mint ujjaim között átpergő homok-azt mondod, nem érzed őket. Ne tegyek semmit, amit nem teszek szívesen. Legyek önmagam. De ha önmagam vagyok, kevés vagyok - időnként. Most is.
Így nem beszélek, mert minek, nem teszek semmit, amit nem szívből teszek. Ez meg így szar. Mi lesz ennek a vége...? Nem érzem a határt, nem tudom, én kérek-e sokat. Vsz.igen.
És akkor most? Ge*i dolog ez a szerelem.

PS: Megint esik. Szeretem, hogy szereted, ha esik az eső.

2011. június 1., szerda

Nézz szembe vele - önmagamnak címezve...


Beszámoló



Na szépjóreggelt.

Olyan rég nem írtam semmit, hogy alig ismerem meg a saját blogomat.
Meg az utóbbi hangulataimat.
Itt ülök egy óriási szobában, az ablak előtt hosszú, piros függönyök, napfény pásztázza a parkettát. Hátam a falnak vetve ülök egy ágyon, írok. A színek vegyesek; piros, mustársárga, fehér, narancs, barna. Régi fotelok, dohányzóasztal,  rizspapírlámpa. Amikor tanulok, és felmondok egy tételt, nem 26000szer, csak 20szor járom körbe a szobát. Ez az én új, óriási birodalmam. A troli 10 percenként elmegy az ablak alatt, mintha ezer fazekat cipelne. Dzskdzskdzsk. Meg kell szoknom a zajokat. Hogy a levegő nem friss. De mindenhez sokkal közelebb vagyok, és legfőképp a magam ura. Most még szokatlan; túl nagy itt a nyugi - nincs nyüzsgő család, hoisztis hug, kiboruló apa és anyám, aki mindig mindent lenyel, aztán borul a bili, Isten mentsen tőle... :( De kezdem kihámozni magam a szokott önmagamból. Kezdem élvezni. Pláne, hogy két lökött linával élek együtt. A nővéremmel semmi gondom, mióta összeköltöztünk, hihetetlen.

S-ről is annyi mindent írnék... Az évfordulónkon voltunk Pécsett. A tavasz első hétvégéjét csíptük el, keresztül-kasul jártuk a várost, szerettük egymást, megoldódni látszottak mindennemű problémáink, egy utánozhatatlanul gyönyörű gyűrűt kaptam tőle, melyet azóta is mindennap hordok ;) Amióta süt a nap, minden könnyebb; bár én  mindig is ilyen voltam. Azt hiszem, napraforgó vagyok, csak kicsit másképp nézek ki. :D
Van olyasmi is, amiről nem nagyon írtam. Eddig. Itt. Illetve több is. Hogy miért? Amíg nem voltam túl rajta, nem akartam, mert nem szeretek panaszkodni, max nyavalyogni, mint egy vérbeli kismacska... De gondolkodtam, és arra jutottam, ha más csak feleannyira szenved, mint én szenvedtem, akkor, ha nem is írom le a tapasztalataimat, de legalább segítő kezet nyújtok, aki kéri, és akinek tudok.
Az elmúlt időszakban egy igen kényes és nehezen megoldható problémával küzdöttem, amit az emberek többsége kevéssé ismer, ezért el is ítélik azt, akinek van. :(  Úgy hívják, candida. Röviden és velősen; egy gombafajta, amely  természetes lakója szervezetünknek, akkor van gond, ha túlterjed bennünk. Ezer és egy oka lehet, de legfőképp az étkezésben keresendő, és mivel rengeteg tévhittel élünk együtt táplálkozás terén, így nem tudjuk, de nagyon sokunknak okoz panaszt, csak azt hisszük, ez normális. (kiütések, gyomorpanaszok, nőgyógyászati panaszok, stb) Nem az, ma már tudom. Igazából semmi sem az; minden egy jelzés a szervezettől, feleslegesen, indok nélkül semmi sem fáj, semmivel nincs baj. Jó kis riasztórendszer ez a szervezet, kár, hogy sza*unk rá. Nos, én is sza*tam, így lett nagy a baj. Végül elmentem bőrgyógyászhoz a szűnni nem akaró aknéim miatt. Akkor kiderült, VEGA teszttel mérik ezt is, mint minden bőrérzékenységet. Tejallergia, candida. Szigorú diéta, semmi tejtermék. Zöldségen, teljes-kiőrlésű liszten és szárnyashúson kívül mást nem nagyon lehet enni, bár ebben a szakemberek véleménye eltér. A lényeg; ahhoz a diétához tartsd magad, amit elkezdtél. És a legfontosabb: semmi cukor, semmi alkohol - amit persze nehéz tartani, tehát néha csalsz. Nekem a diéta harmadik nekifutásra sikerült, pedig nem vagyok feladós típus. De nem szégyellem, emberből vagyok. Kurva nehéz volt. Lelkileg. De harmadszorra kibírtam, végigcsináltam, összességében 1 évig diétáztam. Aztán én voltam azt, aki el sem akarta hinni, amikor meggyógyultam. Még vannak dolgok, még az immunrendszerem gyengécske, de a candida helyrejött, és próbálok az étkezésre odafigyelni. Érdemes. Kb. új élet kezdődik. A diéta óta nem kívánom az édeset, - pedig nagy csokis voltam - csak ritkán. Igényem van a salira, a nehéz ételek nem vonzanak. A kaja miatti gyomorgörcs kb ismeretlen számomra. Annak is javaslom ezt, aki csak fogyni akar, vagy tisztító kúrát csinálni, használ. Engem azért viselt meg lelkileg, nagyon, mert muszáj volt. Néha azt hittem, kitépem az összes hajamat. Utálom, ha kényszerítenek, olyankor előbújik belőlem az oroszlán. :(
Lényeg, hogy úgy fest, túl vagyok rajta, így immáron már nem vagyok depressziós, nehezen kezelhető, borzasztóan türelmetlen, és a kapcsolatunkat igen csak megrázó nőgyógyászati gondjaim is megoldódtak.

Akkor jött csak a jó élet :) Mindaz, ami nem nagyon működött, mintha egy csapásra rendeződött volna; néha akár 7* is egy éjjel/nap... :P pedig már azt hittem, elveszítem őt. Nem állítom, hogy kapcsolatunk e terén nincsenek gondok néha - én ilyen vagyok, időközönként pihi kell, magam sem tudom miért, és párkapcsolatban nem éppen kifizetődő lelki és testi igény ez :@ - de alapvetően ez a része az életünknek rendben van. 
Arról nem beszélve, hogy van valami, ami nagyon ritkán jött nekem össze eddig életem során. S pedig megtalálta a módját, és úgy éreztem magam, mint akinek szárnyai nőttek... :P Ma már viszonylag sok szárnyam van. :D
Hogy hogy csinálta, nem tudom, de azt hiszem, sok mindenre magyarázat lehet ez. Mellette igazán el tudom magam engedni, ő valóban engem, az én lényemet szereti. Nem azt, hogy vékony vagyok, okos, talpraesett, jól mutogatható, stb. Engem. Oly sok minden van, amire hosszú idő után döbben csak rá az ember. Ez is ilyen, ő is ilyen.
Persze nem jön mindig össze. Sokkal nehezebben engedem el magam, mint szeretném, mint hittem. Ha vele nem jön össze, senkivel nem, de vsz. hurcolok olyan dolgokat, amelyekről nem is tudom, hogy a zsebemben kuksolnak. Elfelejtettem őket, azért dugtam oda, hogy elfelejtsem. Na sikerült. Képtelen voltam kidobni őket, mert olyan emberekhez kötnek, akiket szeretek-szerettem. De feldolgozni sem ment, így húzzák a zsebem, és soxor magát a tényt is elfelejtem, hogy még nem pakoltam ki mindent. Nyáron, a vizsgák és beadandók után tervezem, hogy szembenézek lényem ezen csillogó, éles szilánkjaival. Gyönyörűek lehetnek és rútak, de mind fájni fog, ebben biztos vagyok. Még jó, hogy van ismerősöm, aki tud ebben segíteni, csak egy telefonhívás, egy tekintet, és számíthatok rá. (Kineziológus. Sokat tudok erről, de még nem próbáltam...)
S, drága S...  a világot jelenti, a Mennyországot és a Poklot néha. Ilyen az igazi szerelem, nem igaz? Persze kellemes paradoxon, hogy akkor a pokol ő, amikor azt érzi, nem szeretem már, hogy mindez kihűlt... biztos vagyok benne, hogy én vagyok az oka, én csinálok valamit rosszul, én nem mutatom ki eléggé, én nem kívánom meg őt eléxer. Csak bízom benne, hogy rájövök, még mielőtt késő lesz. Hogy mit. És hogy. Nekem kell. Nagyon. Az összes apróságával. A hibáival. A gondolkodásmódjával. Nem volt még ilyen boldog és teljes kapcsolatom. És ezt akkor is így fogom gondolni, ha egyszer csendesen azt mondja, nem jön többé... Egyelőre erre nincs sok esély, de a legkisebbnek látszó dolgok lehetnek a legalattomosabbak. Úgy fest, ez egy ilyen veszélyes post lett. De legalább újra van időm és kedvem írni.
A magammal folytatott beszélgetések néha a leghasznosabbak és legmegnyugtatóbbak. Ezt is elkezdtem egy ragyogó reggelen, és befejezem egy fülledt éjszakán.