Óda a vodkához

Éljen a vodka mindörökké.
Ámen. XD

buék evriván

no, tessék úgy tekinteni 2013-ra, hogy most kezdődik életünk hátralévő részének első napja. D szerint csak jobb lehet az ideinél. én is hasonlóan vélekedem, bár volt benne bár pillanat - kövezzetek meg - ami ugyan rövid volt, mint a lepkeszárny suhogása egyik virágtól a másikig, de olyan gyönyörű volt, mint kevés más dolog. tudjátok mit?  megérte.

nos, kívánok ezennel Mindannyiótoknak Sikerekben Gazdag, Szép Új Évet, s valósuljon meg minden féltve őrzött álmotok :)

szokásomhoz híven egy zene s egy kép, fogyasszátok egészséggel:

Soxeretettel:

Alice

mézescsupor

azt hiszem, azért megy olyan nehezen ez az egész, mert belenyalhattam a mézescsuporba, aztán el kell felejtenem az egészet. az élményt; az ízt, az illatot, a látványt, mindent. pedig én annyira kívánom. kívánom a velejéig ható szerelmet, az azzal járó fájdalmat, a gyönyört, az élvezetet, a túláradó szeretetet, a rajongást, a csodálatot, mindent. MINDENT. Érted??? mindent. ehhez képest csak a keserűség van. mikor lesz ennek vége? 

faszom.

faszság az egész

újra tudok sírni. 

sírtam, mikor karácsonykor el kellett jönnöm otthonról. sírtam, mikor megbántottam a testvéreimet, a nélkül, hogy akartam volna. sírtam 24-én és 25-én, mert nem volt kinek csókkal boldog karácsonyt kívánni. sírtam az Alkonyat 4. részének a végén. sírok szinte minden éjjel. sírni tudtam volna, mikor anyám rájött h rossz mintával köti a sálat, és lebontottuk az egészet. utál kötni.

amikor otthon vagyok, amikor magam vagyok, amikor én én vagyok, akkor lepkeszárnyvékonyságú hangulatváltozásra,  leheletnyi szomorúságra reagál a lelkem, megérzem, mint egy állat. hosszú évek munkájával eltüntettem ezt magamból, mert hátráltatott, mert nem tudtam elég erős lenni, mert eltúlzott mértékű érzelmi hatást váltott ki belőlem, szinte bármi. eldobtam magamtól, hogy erős lehessek, a határozott, sötétkék szemű, vörös démon, aki kemény, mint a kő... csak a lényeget vesztettem el magamból. ezért nem hatottam a Farkasra; ő ismer engem, ő a múltam része, ő kihozta belőlem a régi énemet, és nem tudtam kezelni, ez falt fel engem. a Kibogozhtatlan pedig felnőtt már, igazán felnőtt, valójában úgy 100 éves lehet, ott, legbelül. ő talán átlátott a szitán. nem ők; én csesztem el. nem csak ezt. mindent. ez nem baj, hibázunk. mind. de az árát is nekünk kell megfizetni. rohadt g*ci módon fair ez a világ, azt kell mondjam,

saját magammal harcolok valójában. pedig attól vagyok én, hogy hagyom, az legyek, aki vagyok... milyen kva nagy szavak ezek, és milyen kva értelmetlenek, amíg szembe nem találod magad önmagaddal. 

mindig is tudtam, de csak most értem igazán. 

magunknak nem fordíthatunk hátat, magunk elől nem menekülhetünk el sehová. 

ne csináljátok utánam, gyerekek, olyan nagy faszság ez az egész.

Szívet szaggatóan gyönyörűséges.

hey

hey, home again.
és kívánósan.

ej de megnéznék most két szőkét fekete latexben, ahogy egymásnak esnek, aztán a vége fele lekötözném őket, a robbanás határán, és beszállnék...hmmmmmmmmmm.

hangosnak lenni...

gyerekek, na ezen sírva röhögök. tessék elolvasni itt :D
"arról, hogy hangosnak lenni jó"...

karácsonyi jókívánságok

no halihó.

kicsit eltűntem, kicsit el is fogok. nem, sajnos nem valami madárlátta havas hegytetőre, - pedig most jól esne - hanem haza, a kis családomhoz, de várom már. ilyenkor mindig sok a nevetés, az öröm, a szeretet. ilyen téren meg ugye fel kell töltődnöm....

ma feldíszítettem a szobám - eddig nem volt rá idő - meg kitakarítottam, ablakot mostam, rohangáltam, de legalább minden kész, és amikor pár nap mennyország után hazajövök majd, tisztaság és kellemes hangulat vár, ez is valami, pláne, ha az ember lányának tanulnia kell két ünnep közt. kicsit unom már ezt a tanulósdit, idén valahogy nem köt le, csak nyűg a nyakamon :(

de mindegy is. most megint nyavalyoghatnék, hogy mennyire hiányzik valaki, akit szerethetek, akit átölelhetek, ilyenkor nagyokat kéne sétálni a térdig érő hóban, forralt borozni, meg kacagni-kacagni-kacagni... de már én is unom saját magam, hát akkor ti hogy lehettek vele :D

mivel nem tudom, mikor tudok legközelebb felnézni ide - van otthon net, csak most 5 ember közt fog megoszlani a hozzáférés esélye, egy gépen :D - így most kívánok Mindannyiótoknak Kellemes Ünnepeket,  s Boldog Új Évet (ami vicces, mert egy teljes évben nem lehet végig boldognak lenni, vagy valamit retkes kva szarul csinálok XD), méghozzá a következő képpel, ami mindent elmond helyettem:

Legyetek rosszak, vagy jók, kinek mi, s hogyan. ;)

Soxeretettel,

Alice

Feszt

feszt a Kibogozhatatlan jár a fejemben. hiába, közeleg a karácsony.
annyi mindennek kéne örülni most. én meg csak itt pörgök, mint malac a jégen, -  ahogy ő mondaná, duracell nyuszi vagyok - és közben minden baromságról eszembe jut. Hát kérdem én, Alice, "hülye vaaaaagy"?!? XD
jáj.

de legalább az ajándékok nagy része megvan, be van csomagolva, szombaton már csak pár apróság vár rám, mielőtt nekiindulnék a nagy családi örömködésnek. :)

mai ráadás

mert szüzességem elvesztésének pillanatai alatt az első szám szólt, a Rádió 1-en, a forró nyári éjszakában... és mert kiborítóan jók. csak lenne olyan hangom, hogy egy nyomorult vokalista lehetnék... és én úsznék a boldogságban. :)

mai zene

mai második mosoly :)

Csillaggá lettél

 "Csillaggá lettél

Azon az őszön is
csillogott a fény,
de megtört a nap
az ablak üvegén.

Szilánkokra hullott
akkor egy mosoly,
árnyék táncol most
csillagarcodon."

/Péter Erika/

forrás: http://petererika.mindenkilapja.hu/#/html/19314408/render/verskostolo-felnotteknek

A bársonybőrű Szőke meg a raguleves

a bársonybőrű Szőke csak a lányokat szereti. régóta ismerem felületesen. voltunk együtt egy búcsúbulin, aztán egyszer elvitt minket egy meleg bárba. már ott finoman célozgattam dolgokra, de olyan ő, mint a tiszta víz; kifolyik az ujjaid közül, a szavaid nem érnek el nála hatást, a mosolya felejthetetlen, a kacagása édes és mély, s éppoly sokszínű, és többféle, mint a zuhatagoké, vagy a csermelyeké... akkor nem tudtam őt elkapni.

pár évvel később ő lett a párom Sims-ben, nem vettem komolyan. de ő rám írt, és ott lyukadtunk ki, hogy igen konkrétan szeretett volna tőlem valamit. meglepődtem, azt hittem, nem vagyok az esete. meg hát, párom is volt. meg én biszex is vagyok, ugye, s akkor még nem is voltam biztos abban, hogy tényleg... az, hogy lányokat is megkívánsz, egy dolog, az, hogy valóban le is fexel velük, csöppet más. 

akkor találkoztunk újra először, amikor már tudtam, hogy igen, hogy tényleg, hogy fel tud tüzelni néhány női szempár is, hogy valóban jó, valóban kell. vodkáztunk, beszélgettünk, bár továbbra is felületesen, s végül összegabalyodtunk. úgy aludt mellettem az éjjel, mintha mindig is együvé tartoztunk volna. picit meg is ijedtem, noha eszméletlen jó volt, jól esett, s bevallom, kicsit úgy éreztem, igen, ez kell nekem, olyan természetes volt, olyan jóleső... 

legközelebb már palacsintával várt, és az együttlétünk után feltette azt a kérdést, ami hetekre távol tartott tőle; "Te most kivel bonyolódnál párkapcsolatba, lányokkal vagy pasikkal?" én pedig a gyönyörű pihegés közepette lefagytam, a kezem megmerevedett dereka körül, mint a kő, és másodpercekig hallgattam. majd annyit mondtam;  "én most nem gondolkodom párkapcsolatban se pasival, se lánnyal."

utána beteg lettem, aztán ő, aztán én. annyira nem bántam, kicsit beriadtam, hogy ő komolyban gondolkodik, én pedig - ugye - nem. ugye??? tettem fel magamnak a kérdést félve. ez egy döntés. meg egy érzés. a döntés: anya akarok lenni és feleség egy férfi oldalán. lényeges a férfi? igen is, meg nem is. tud olyat adni egy pasi, amit egy nő nem? igen. de ez fordítva is igaz. (...) illetve az érzés; lányba soha nem tudtam beleszeretni. rajongani nagyon. jobban, mint normális lenne, ezt tudom. de szerelmesnek lenni nem. eddigi tapasztalataim alapján. vagy csak nem akarok? nehéz kérdés. tán már nem is tudom megválaszolni, túlságosan összefonódtak az érzések és a döntések e tekintetben. nem volt mindig mindenki liberális köröttem, sőt. ez tuti nyom a latba. anyámat megkérdeztem gimisként, hogy mit szólna hozzá, ha a lányokat szeretném. nem nézett fel. úgy mondta, hogy nem tudná elfogadni. nem tudom, hogy komolyan vett-e. de nem vagyok biztos abban, hogy nem.

szóval ez ilyen fura kérdés, de egyszer hoztam egy döntést, és tartom magam hozzá azóta is. és most itt van ő.

legutóbb ragulevest főzött nekem. nem rakott bele gombát, mert tudja, hogy utálom. karácsonyi zenéket hallgattunk, ünnepi fények égtek a szobájában. boroztunk, és bújt, mint mindig. néhány csók után a hátamra fordultam. és elkezdtem mesélni. arról, hogy én ezt hogy is gondolom. hogy hogy is alakult ki. meg h ő honnan tudja, hogy csak a lányok. és mesélt. végül ott lyukadtunk ki, hogy nem tudja, mit mondjon erre. hogy én talán el tudnám vele képzelni. de nem tudnám úgy szeretni. és ez nem lehetne túl hosszú távú dolog, mert a hetero-k életét kívánom élni. néztem rá, abba a gyönyörű szemeibe. mondom, ok, akkor kérdezek. "Neked jó ez így, ahogy van?" erre azt mondta, jó. nem volt több kérdésem.

hihetetlen amúgy. a bőre leírhatatlanul finom, a csókja vad és mégis édes, és kimondhatatlan öröm látni, ahogy élvez és elélvez. de egy életre felborulnának a szerepek bennem, és így is hajlamos vagyok pasiaggyal gondolkodni, és pasiszerepeket felvenni. mi lenne velem, ha ebbe beleugranék?

Alice ettől az üregtől fél, ez  túl mély. de mi van, ha ebben rejlik a boldogsága? 

cicmic és a hó :)

hihihi :)

letargia

megláttam, és mosolyogtam, és potyogtak a könnyeim...

ez meg tökre a mai napom.

de tökre.

Alice sétált Szentendrén. odafele csak épp, hogy esett valami hószerű izé. visszafele, a fodrász-barátnőtől, már óriási pelyhekben hullott alá. és a fények.. a szentendrei fények. az égősorok, kifüggesztve a házak közé, mintegy közeli csillagfüzér-égboltot alkotva... az épületek falairól, szomorúan, emlékeket idézően lepislogó lámpák... a lámpagyújtogatót juttatták eszébe a Kisherceg-ből.

aztán beültek egy kocsmába, és míg a másik lány beszélt a barátjával, addig ő csak meredt ki az éjszakába, a hófödte mindenségre, a naaagy, fehér alázuhogó pamacsokra, és annyi minden eszébe jutott. hogy hogy tudná most ölelni a Kibogozhatatlant. hogy milyen boldogan bújna Hozzá, és nézne vele Family Guyt, vagy mindegy is, mit, és hozzáigazodva, kiskifliként formálódna, hogy a lehető legtöbb ponton érhessen a bőréhez, érezze a teste melegét, azt a teremburáját, meg kibogozhatatlan mindenségit neki.

aztán a HÉV-en azon tűnődött, hány tányért tudna a falhoz vágni, miközben sírva üvöltene egy-egy mondatot tőle, azokat a dolgokat, amik az ő szájából hangzottak el. pl. hogy "tetszik, amit látok". vagy hogy "akkor nem adom fel a célomat, miszerint elvágom a terveidet" (az volt a terv, hogy Alice nem lesz szerelmes és nem kell párkapcsolat), vagy hogy "mit csináljunk, Kicsi? Te vagy az okosabb". a Kicsi megmondta. Neked nem kellett. tudod mit? hazudtam. tudtam. tudtam, végig tudtam. hogy "nem vagy szent". hogy vsz. megközelíthetetlen vagy, és nem véletlenül. hogy akkora sebeket hordozol, amekkorát a világ nem látott. tök mindegy, mit írok, tök mindegy, jó-e a meglátásom, vagy nem, tök mindegy, mi igaz és mi nem, hogy mire mondtad, hogy "jó a meglátásom", vagy hogy "ezek nem kérdések, hanem tények". hát tudod mit? bazd meg. kellettél volna. kegyetlenül. nem tudom, miért, magam sem tudom. még Alice sem tudja. csak ült a HÉV-en, nézett ki az ablakon, és amikor a tükörképére meredt a dzsuvás ablakon, meg a mocskosul és szemérmetlenül tiszta tájra, amilyen emberben nem is létezik, egy szép arcot látott, nagy, sötétkék szemekkel, egyenesre szárított mélybordó hajjal. EGY JÓ NŐT LÁTOTT. amikor azt mondják Alice-nek, hogy gyönyörű, általában csak egy gúnyos mosolyt ereszt el, mert nem hiszi el. de ma egy vonzó nőt látott, aki nem kellett neked. aki talán, akár, bármire képes lett volna érted. 

Érted. 

Érted?!?

hát tudod, mit? bazd meg. BAZD MEG. bazd meg, hogy még mindig rajtad rágódom, hogy nem varrtad el a szálakat, hogy nem tudom ezt feldolgozni, hogy nem értem, hogy nem tudok örülni a karácsonyfa formában égő piros, illatos IKEA mécseseimnek, vagy annak, hogy a decemberi nagy kihívásoknak (ismételten) megfeleltem. bazd meg.

és Alice csak nézett maga elé, és újra berakta Parov Stelar-tól a Mojo Radio Gang-et, és csak peregtek a könnyei dühében, mert a tányérdobáláshoz túl jólnevelt. 

úgyis olyan régen sírt már. 

de nem kell aggódnia senkinek. amint Alice új kalandokba botlik, elfelejt pityeregni.

ez meg tökre idepasszol, ráadásul 30Y, ez is egy szép emlék:

"amit összekuszálsz nyáron,

 azt bogozd ki télen."

hát, szép feladat, kösz.

Biblia '74-ből

Megleptem magam előkarácsonyi ajándékként valamivel... :)

már nagyon régen olvastam. Faline juttatta eszembe, hogy talán nem ártana beszerezni. letöltöttem, de olvasni igazán papírról jó, meg vannak olyan, szívemhez közel álló alapdarabok, amelyek sajátként kellenek, eredetiben, könyvszagúan...

1974-es kiadás, a második. sajna nem azok a képek vannak benne, amit szeretek, de azok megvannak pdf-ben, majd kaptok belőlük... és néha majd idézgetek is, ahogy időm engedi olvasni. 

A könyv elején található verssel indítom közös utunkat :)

Egész aranyló délután

"Egész aranyló délután
csak szeltük a vizet,
két ügyetlen, parányi kar 
buzgón evezgetett, 
küszködtek a kormánnyal 
a parányi kis kezek. 

Három kőszivü kisleány! 
Ily álomszép időben
nem átall kérni egy mesét,
mely ,,száll, mint füst a légben". 
Mit ér egy árva nyelv, ahol 
három szól ellenében? 

Az első kislány szigorú, 
azt parancsolja: ,,Rajta!"
Reménykedik a második: 
,,Milyen lesz? Csudafajta?"
A harmadik belekotyog,
sose pihen az ajka. 

De aztán csend lesz hirtelen, 
s már a tündér nyomában 
barangolnak az új csodák 
ismeretlen honában,
hol vad s madár beszél. Kicsit 
hisznek is a csodában. 

Ám a képzelet kútfeje 
apadni kezd. Elég! 
Fáradt a mesélő ajak, 
hagyjuk hát a mesét. 
,,Majd folytatom..." 
,,Most van a m a j d !" 
sikongják szerteszét. 

Így nőtt, szövődött a mese, 
amíg a perc haladt.
Most vége. Összefűztem a 
fura-szín szálakat,
s víg csolnakunk már hazatart 
az alkonypír alatt. 

Alice, tied ez a mese, 
tegye gyöngéd kezed
szép gyermekálmaid közé, 
miket emlékezet
tart össze, mint hervadt csokort, 
mit zarándok szedett."

cicmic :)

mai ráhangolódásnak :)

Vajon igaz? :)

"Aki hason alszik,szeret nagyokat dugni.
Aki háton alszik,sokat gondolkozik.
Aki az oldalán alszik,az várja,hogy megöleljék."

Vajon igaz? :)
mondjuk én alapjáraton hason alvós vagyok...

mondjuk uncsibb változatban így is megtaláltam:

"Aki hason alszik, szeret nagyokat aludni.. 
aki háton alszik, sokat gondolkozik.. 
és aki oldalt alszik, az várja, hogy valaki átölelje.."

így is korrekt :)

szerintetek?

Azonos

találtam valakit "régi otthonomban", úgy hívják a blogját: Azonos.
ajánlom őt Nektek tiszta szívemből.

mai ráhangolódás

sajnos a videót nem tudom beilleszteni, DE tessék megnézni, itt.

pixar-imádatom újabb oka és eleme...

ennivaló, én könnyek között somolyogva-mosolyogtam.
szívetmelengető... :)))

Csak azt, ami jó

videó sajna most nincs, mert nincs :/


"Csak azt ami jó,
Csak úgy ahogy érzed,
Szeretnivaló pillanat az élet.

Néha belefeledkezem én is,
És nem láthatom át,
Hogyan lesz részem a részeg felvonulás,
Vagy én egészen a része a lényeg
Mennyire más,
Mögöttem liheg a múlt,
És figyel a holnapután

Csak azt mai jó,
Csak úgy ahogy érzed,
Szeretnivaló pillanat az élet.

Keres a menekülő menedéket,
Bárhova téved bárhol jár.
Ezer a módszer, a bajra a gyógyszer
vevőre talál,
Ahogy a csend a zajban,
sziget a viharban,
úgy rejt a világ
Egy helyet,ahol nem liheg a múlt,
Nem figyel a holnapután.

Csak azt ami jó,
Csak úgy ahogy érzed,
Szeretnivaló pillanat az élet .

Ez a perc a tiéd,
Ami volt nincs már,
Ami lesz még vár!"

/Perfect Name: Csak azt, ami jó/

egyszerű és édes

tegnap iszogattam Spike-kal, és egy barátjával. aztán eltöltöttünk együtt egy édes éjszakát. aztán aludtunk délig. aztán egészen 4-ig ott ragadtam, Gyűrűk Urát néztünk, és a nagy hidegben együtt jöttünk el, erre volt dolga, elkísért egy darabon. 

egyszerű volt, édes, szép, kikapcsolt, jól esett.

köszönöm Neked ;)

PS: tegnap letizenhétéveseztek. nem hittem el, de jól esett. amikor elmondtam, hogy 26, a basszameg érzés őszinte volt a szemében... :D néha én is azt érzem, hogy basszameg. hogy öregszem. úúúúgy bukom ezekre a fiatal tündérekre. más szempontból meg pont, hogy jó. amikor én voltam 20-22, nem így néztem ki, nem volt ennyi önbizalmam... valamit valamiért. ;)

meg ezt is.

"Szeretem a szavakat, a dallamokat,
A szenvedést, az örömöt, a szar napokat,
A szexet egy estére,
A szerelmet egy életre,
A pofonokat, amik rávezetnek a lényegre."

/nemtudnihonnan/

úúúú, de el tudnék erre képzelni egy gyertyacsöpögtetős, kiéheztetős dolgot... lehet, le kéne mára offolnom magam. XD

ezt muszáj.

"Magadból kell magadnak adnod, motivációt csiholnod, olyan igazán megedzettet, ami aztán tűzön-vízen átvisz. Hiszen csak te vagy magadnak. Mindenki más ideiglenes átutazó. Ki rövidebb, ki hosszabb ideig marad az életedben, de nem kötheted a boldogságodat és a képességeidet másokhoz. Önmagadnak kell lenned minden körülmény között, és talán pont ez a legnehezebb. Egyensúlyban lenni minden életkörülményben önmagaddal.

Bízz magadban, és lásd meg belül a gyémántot, ugyanis ha észreveszed, tudni fogod, hogy másként kell bánnod vele, mint holmi bizsukkal. Onnantól pedig ezt szem előtt tartva roboghatsz előre, akkor meg aztán akárki akármit mondhat, nem fog érdekelni, ugyanis te tudni fogod, hogy ott legbelül egy gyémánt ragyog. Nem fogsz kérkedni vele, ugyanis az arra érdemes meg fogja látni. És soha ne feledd. Nem mindenki tud különbséget tenni gyémánt és üveg között. Ezt azért jó, ha szem előtt tartod."

innen: http://fuszerespolc.wordpress.com/2012/11/22/magamra-utalva/#more-1344

hiány

itt a tél, a szeretet ünnepe, meg minden. hideg is lett, hó is van. eléggé bennem van, hogy nincs kit szeretni... és szar.rég nem volt ilyen karácsonyom. de nem adom fel. továbbra is tartom magam ahhoz, hogy nem jövünk össze senkivel, akit csak ímmel-ámmal tudnék... de néha olyan nehéz. pffffffffffff.

én az egész világot tudnám szeretni. ma, ahogy sétáltam a vérfagyasztó zimankóban, azon járt az agyam, hogy ez mind szép és jó, meg idillikus, a kép maga, hogy valaki lenne, és hogy most többen is vannak, akiket annyira, meg úgy, meg minden. de valóban? valóban el tudnám fogadni, hogy a többiek kiesnek a képből? ez nem egy verseny. én tényleg mindet szeretem/kedvelem, stb. el tudnám ezt fogadni? S, M, K, Kölyök, Spike, a Leányzó, a Bársonybőrű Szőke (róla még nem meséltem, jön majd az is), D... és még... nem mindet. nem mindet tudnám. elengedni. a szívemből, az ágyamból, nem érezni a testük melegét, a csókjuk ízét... bár persze, akkor, ha igazán szerelmes lennék, elvakulnék teljesen, és semmi más nem számítana. talán félek is ettől. újra ennyire "elengedni" magam. talán ezért van, hogy mostanában csak olyanokkal tudom ezt elképzelni, akik pont nem, vagy nem úgy, vagy tudom is én... legjobb védekezés a támadás. vajon ez az? önmagam támadása, hogy megvédjem magam? jellemző lenne rám... az örök ellentétes, kicsi Alice.

Happy Birthsday, Wolf

A Te szülinapod nem tudta elrontani a mai napomat.
a sex-, és endorfintankom szerencsére feltöltésre került.
a lehető legjobbkor.
azért a retkes fb volt szíves emlékeztetni.

faszomat, hogy itt mindenki téli teremtmény.

mmm...

no hát ennyi a véleményem röviden a tegnap estéről, éjszakáról, hajnalról, ma reggelről... :P

mondhatnám, meg írhatnám. h nem akartam. mert tényleg nem. nem raktam rendet, nem vettem kaját, nem szedtem le a tiszta ruhát a szárítóról, és nem volt itthon tej sem a kva kávéhoz. nem számítottam, rá, hogy itt alszik, és nem is készültem rá, nem is tettem érte. nem húztam magassarkút, és a sminkem felfrissítésére is 2 percet szántam... nem azért, mert nem számít. hanem, mert anno, a hosszú estéken át tartó msn-ezések alatt, a megismerkedésünk, és az ezt megelőző, "egyéjszakáskalandos este, amikor a haverja befordult a fal felé, némi whisky-ért cserébe" esemény között, közel került hozzám. emberileg. nem, nem úgy. tényleg csak emberileg. ha ezt lehet csak-nak hívni... emléxem, mennyit mesélt. mennyit dumáltunk. jézusom, amikor még divat volt az msn... hogy szalad az idő. 3 év alatt...

beültünk a nagydiófába. iszogattunk, ő mesélt - mint mindig - én figyeltem, fáradt voltam, és eleinte kicsit idegennek éreztem. direkt elintéztettem vele, hogy legyen hol aludnia. ide ritkán hozok fel embert. egyrészt, mert vékonyak a falak. másrészt meg, mert ez az én birodalmam. ha egyszer vlk kilép az életemből - bárki - akkor ne az én életterem legyen annyival kevesebb, ha értitek. ne hiányozzon innen senki, rajtam kívül, nekem, akármilyen önző is ez. megtanultam, nagyon meg, hogy erre figyeljek. elég, ha belül van űr, a hely, a szentély, ahol a verseimet írom, vagy a beadandóimat, a postjaimat, a hely, ahol néha összezuhanok, ahol önkielégítek, ahol élek, ahol én én vagyok, az ne legyen egy másik ember negatívja. kevés dolog igazán az enyém. node elkalandoztam. szóval akkor se nagyon hozok ide senkit, amikor a lakótársam nincs itthon, pláne amikor igen...

nem akartam kezdeményezni, - nem is tettem - csak egy jót beszélgetni vele, ennyi. nem volt a jó kis karácsonyízű becherovka. legutóbb azt ittunk. meglepődtem, mennyi mindenre emléxik belőlem, azokból a beszélgetésekből, a történtekből. apróságokra. és mesélt. nem zavartatta magát, amikor hallgattam. csak mondta, új téma, új story, új ország, új város, új lány, új pia. nem agonizált azon - látszólag - hogy mi a faszért nem beszélek, illetve keveset. egyszerűen csak jól érezte magát, és ettől én is. elnéztem őt. 17 és 20 éves kor között az ember sokat változik - nálam így volt. nála nem. ugyanolyan vonzó, mint volt. picit látszik csak rajta az idő - jó értelemben. üdvözöltem azt a kis, finom szakállat az álla alján...

és ittunk, és én lepődtem meg a legjobban, amikor az órára néztem, és fél8-ból hirtelen 11 óra lett... folyamatosan figyeltem a gesztusait, amikért úgy imádom. a közvetlenségét, ami nem a képmutatásról szól, nem az érdekekről. lehet, hogy azért találkozott velem, eleve, hogy együtt töltsünk egy kellemes éjszakát. ha így van, nem bánom, ez igen pozitív visszajelzés egy olyan sráctól, mint ő. nem kérdeztem rá. nem érdekelt a válasz. eleinte csak a beszélgetésbe, érzékeltetésképp belefont mozdulatok. aztán a keze egyre közelebb... mosolyogtatóan édes volt. aztán már a combomon. még mindig úgy cirógat, hogy... és még mindig épp olyan bátran nyúl legérzékenyebb pontjaimhoz. jött egy csók, és az íze ugyanolyan volt. mint a selyemcukor, ami finoman simogatja a nyelved, és feléled benned gyermekkorod utolsó emléke, és az érzés maga is a nyelvedre kúszik, betöltve vele a szád... ott volt a piercing, ott volt a nyelv is a helyén, a kéz is,  az íz is, minden. akkor már tudtam. megkérdeztem, hol fog aludni. mondta, vagy vlhol a városban kihúzza reggelig, amikor is dolga lesz, vaaaaaaaaaaaagy... nem hittem neki. mindig van B terve. télen tuti. ő is utál fázni. :D

kitettek minket, s én néztem rá. mondom, 3 lehetőségünk van. még egy kocsma, vagy villamos és hozzám, vagy taxi és hozzám. taxi lett belőle. és itt voltunk. és "el"voltunk. 3x este, 1x reggel. a retkes papírvékony falak között... rég nem voltam már kénytelen ennyire halknak lenni. 

az érdekes az volt, hogy olyasmit is megengedtem neki, amit nem nagyon szoktam. ma elgondolkodtam a zuhany alatt, a forró vízben állva, hogy vajon miért. bizalom? maybe. nem ismerem igazán, de mégis olyan, mintha ezer éve... az egész lénye őszinte. ez lehengerel. én is ilyen vagyok, amennyire a szocializált jó pösti társadalom és a pénzügyi szféra engedi. a mosolya, a kisugárzása, a lélegzése, ahogy beszél, ahogy mozog... minden porcikájából ez árad. életemben először engedtem meg valakinek, hogy nyomja a fejem, miközben orálisan "kényeztetem". (khm. ezzel a szóval az a baj, hogy túl finom.) volt elég kellemetlen tapasztalatom, ami ezt illeti.. azóta nagyon körülhatárolom a területemet, vannak szabályaim. akinek nem tetszik, lehet menni, pasi nem ér ennyit. (nem is értem, hogy a faszomba nem lettem domina. hm.) ő nem kérdezett, csak csinálta. és nem bántam meg. 

keze a torkomon, végül a számon. nem finoman. ő rajtam. a hátamon. nem zavart. hagytam. tudtam, hogy az a lehetőség, hogy nem hagy ebből kibontakozni, ha nem jó, nem létezik. ugyanezért engedtem egy szó nélkül, hogy análisan is megpróbálja... és messzebb is jutott, mint ameddig ezzel szoktam. (leszámítva azt az egyszeri alkalmat, amikor sikerült, és kegyetlen jó volt. se előtte, se utána. fene se érti ezt.)

jó volt mellette aludni, átölelni - úgy rémlik, mondtam is neki, hogy jó, hogy itt van - és reggel félálomban arra kelni, hogy izgat. hogy a számat keresi az ajkaival - fogmosás előtt. ... aztán hipertempóban elment zuhanyozni, főztem kv-t, teát, megittuk, ő beszélt, én figyeltem és ébredeztem, emésztettem.

mikor elment, mondta, hogy lett volna hol aludnia, úgyhogy köszöni, hogy itt lehetett. én kissé cinikusan közöltem vele, hogy "erre most mit kell mondani? szívesen". erre ő: "talán azt, hogy köszönöm." 

nem tudom, mikor látom legközelebb. és hogy meddig. meg miért. nem is számít. ma az egyik nagyon kedves kolleginám megkérdezte, hogy mi a helyzet, hogy állnak a ... mit is mondott? fonalaim? szálaim? hát, mondom, olyanok nincsenek. események vannak, meg barátok, meg haverok, meg összegabalyodások, lopott intimitás, szenvedély, és emberek, akik szerelmesek belém, vagy azt hiszik, vagy legalábbis azt akarják, meg emberek, akik szeretném, ha szeretnének, vagy ezt hiszem, vagy legalábbis ezt akarom hinni. szálak, na azok nincsenek. 

Kölyök itt hagyta a waxát. persze elsősorban nem azért, hogy érte jöhessen. 

PS: erről már szerintem mindig ő fog eszembe jutni :D 

ezt meg "hozta". tényleg jó :)

PS2: ez azért kva jól esett: "ezuttal nem megyek el itthonrol anelkul hogy talalkoznank" - írta ezt ő, amikor elkezdtünk levelezni, mikor hazajött...

ráhangolódós zene mára :)

régi kedvenc, Nektek:

a takonykórom  múlóban :)
a körmeimen apró kis hópelyhecskék sorakoznak.
az elmúlt hetekhez képest hirtelen rengeteg energiám lett. :)))
ha nem lenne minden szürke, majdnem a tökéletesség állapotát nyaldosnánk alulról. :)

Kölyök again

emlékeztek még a Kölyökre? na, vele fogok találkozni holnap. vicci lesz...

olvashattok róla itt... meg itt... azóta nem láttam...

ráhangolódós zene :)

na jó. jobb kedvem lett. azt találtam ki, hogy kaptok jó kis zenéket, karácsonyra hangolódván, tervem szerint akár minden nap. :)

akivel biztosan soxor fogtok találkozni, szívem szottya, Michael Bublé. van egy jó kis karácsonyi lemeze is... számomra ilyen a karácsony, nem amolyan siratódalos, nagggyon komoly, "magyaros"... (nem félreérteni, nem politizálok, szokásokról és habitusokról beszélek.)

lett légyen imigyen itten az első, rövid és édes. :)

mai zene

jaj és persze zene...
én úgy gyűjtöm ezeket, mint anno az üveggolyókat...

első hó

jaj de drágák vagytok, hogy ennyien rám néztek nap mint nap, én meg hűtlenül távol maradok... betegelek, antiszociális vagyok pöppet, és a suli miatt meghalni nincs időm...

azért morzsa Spike-tól:

"takonykór elleni lélekápoló hívás"... :)

ezt kapom tőle majd' minden nap. és mien jól esik. :)))

kitartást mindenkinek a hétre, s aki ma kapott havat, az becsülje meg, mert nekem attól jobb kedvem lett volna... de hozzám nem jött :( a kis gaz. :D

jó ötlet

rendkívül jó ötletnek tűnt szombat éjszaka kijárkálni egy szál semmiben dohányozni a 40 fokos pincehelyiségből .. annyira ittasan, hogy nem éreztem a hideget... most már nem tűnik annak... takonykór van :D :/

ilyenem még úgyse volt idén... :D

de mi a jó a télben? az egyik a teaaaaaaaaaa. :) úgyhogy túléljük a megfázást. inkább télen, mint nyáron ;)

és amúgy meg egy édespofa srác táncra penderített aznap éjjel, és salsázott velem kicsit. mire észhez kaptam, már a karjaiban repültem... és ment. pedig alig 3 lépésre emléxem. de irtó jól vezetett - ezt kevesen mondhatják el magukról. visszaadta a hitemet abban, hogy vissza kell mennem, egyszer, ha időm újra engedi... megdicsért. :) jól esett :) hogy hogy hiányzik nekem a tánc... :'(

amúgy dög unalmas mostanság az életem, de hozzá kell szoknom ehhez is, suli van. aztán majd jön a karácsony, szóval unatkozni nem szoktam, nem is fogok, csak a szívügyek szünetelnek. de tudjátok mit? nem is baj. kellett már ez.

lehiggadni.

megnyugodni.

néha széleseket mosolyogni.

néha persze kicsit megszomorodni..

...elbújni.

PS: hogy tud valaki hajcsavarókkal a fejében ilyen sexy lenni? ájjj. :)

nem.

nem alkuszom.
Alice nem alkuszik.
Alice és én egybeforrtunk.
Újra.
Kés a húsba.
De csak így van értelme.
Összetartozunk.
Egyszer úgyis eljutok a mélypontra.
Ahonnan már csak felfelé vezet az út....

Kibogozhatatlannak

tök jó h feszt rajtad pörgök egész nap, b... meg...
pedig ma bulizni kéne. : /

"képesek voltatok suttogva taposni a szívünkön"

Boldog Szülinapot, ...

... Kibogozhatatlan.

Nevek

A Farkas neve ugyanaz, mint S neve. Ugyanaz a neve, mint a jóbaráté, aki fel akart jönni a múltkor, sodródni velem, miközben próbálja megmenteni a jegyességét. Mint a Kölyöké.

A Kibogozhatatlan neve ugyanaz, mint a jóbaráté, aki már nem jóbarát, mert csak mint nő, tud rám nézni, és évek óta feszt szerelmes belém. Most is naponta csak 20 olyan bejegyzése van, ami nekem szól... szenved. Ugyanaz a neve a lakótársam haverjának, aki a házban lakik, akivel tegnap ismerkedtem meg, s tetszik s tetszem neki.

Na most akkor. A név kötelez, vagy mi.

Azért szürreális, nem? 

másnapos kismacska

na ma egész nap pont így éreztem magam.. olyan jó lett volna munka helyett csak az árnyékomat vizsgálgatni, mint valami óvodás... nem jött össze :D kilóg a belem is, **ssza meg. :/ XD

nem baj, péntek :)
bár a 7vége sem erről fog szólni...
amióta beindult a suli, kissé ki vagyok facsarodva... nem baj, éljen az MA, szeressük amúgy :)

csak mert passzol.

őszintézés

"Ha valaki tud úszni, akkor teljesen mindegy számára, hogy az előtte elterülő víz öt vagy ezer méter mély, pontosan tudja, hogy ha úgy dönt, mind a kettőbe bele mer ugrani. Tudja, hogy az ezer méteres vízben is csak körülbelül két-három métert fog süllyedni, és aztán a fizika törvényszerűségeiből adódóan fel tud majd úszni a felszínre. Az emberek a nagy kékség előtt állva sokszor elfelejtik, hogy tudnak úszni, és nem mernek beleugrani. Pedig a sarkukban már ott van egy csaholó kutyahad... De akkor sem ugranak bele, és hagyják, hogy felzabálják őket a félelmeik."

...amikor ilyeneket olvasok, jobban érzem magam. az őszintézés erősen az úszás kategóriába tartozik... és azt felettébb fekete öves szinten művelem mostanság. azt hiszem, minden összevetve is, hogy bánnám, ha nem így működnék. így tudja a legkönnyebben megtapasztalni az ember a saját határait.

úgy aludnék így ma éjjel...

Akt S-sel

erről még sosem írtam. pedig annyiszor akartam. régen kezdődött. valahol itt. meg itt.

nem egyszer fotóztunk. nem túl gyakran. ceremónia volt. amolyan bensőséges, finoman piszkos kis ünnep , a magunk módján, lightosan. kinek mi a piszkos...

szerettük. készültünk rá. ruhát vettünk. fehérneműt. hálóinget. ha cipőt néztem, szempont volt, hogy akár erre is, ezért is... órákig tudtam sminkelni előtte. szerettem, hogy vadulhatok. hogy lehetnek ötleteim. hogy sexy lehetek, úgy igazán. hogy szép leszek... vonzó, vadító, kicsit őrült... de ez kevés, ez nem lett volna elég ahhoz, hogy igazán élvezzem. 

ugyanis eszméletlen érzés. ittunk, mindig, előtte, közben. átbeszéltük, milyen szín- és hangulatvilágban gondolkozzunk. övé volt a koncepció kérdése, én meg csináltam, amit mondott. zenéket kerestünk, mindig tervben volt egy felpörgetős durva tuctuc válogatás összeállítása is, az végül nem jött össze.

a nagy kedvenc, ami azóta is beindít, ez volt:

azért a csajok nem rosszak benne.

amikor elkezdtük, mindig feszült voltam kicsit. pár ruhadarab, csak, s semmi más. imádtam őt, bíztam benne, őrült jó dolgokat tudott kihozni belőlem. de idő kellett, amíg el tudtam magam engedni. addig csak szívdobogás, meg a felizgulás lassú, édesen kibontakozó folyamata. mintha forró mézet csurgatnának minden egyes testrészemre...

és aztán egyszer csak eljön az a pont. én, aki nehezen élvezek el, és sokáig ismeretlen volt számomra ez a fogalom, másban tudom ezt jól megfogalmazni, megélni. a zene volt eddig legközelebb ehhez, az érzéshez magához, a benső robbanáshoz.... amikor robban a bomba.

a fotózásban is eljön mindig ez. olyasmi, mint amikor az orgazmusig hergelsz valakit. nekem ilyen sose volt... most már el tudom képzelni.

kattog a gép, üvölt a zene, bensőm vad táncot jár az ütemre, a vodka dübörög az ereimben, szétárad minden porcikámban, a tekintete, a vad tekintete, ahogy mondja, mit tegyek, hogy mozduljak... s minden egyes apró mozdulattal újra és újra fellobban a tűz. majd ismét finom parázzsá szelídül. aztán megint tombol. őrületes érzés. és akkor elérkezik az a pillanat... amikortól már magamtól csinálok mindent. amikor már nincs beleszólása. amikor már ő is pattanásig van tüzelve,  amikor már csak alkalmazkodik, táncol a géppel az én ritmusomra.

s eljön egy pont, ahol felforr a vérem, elszabadul bennem a pokol, és az egész olyanná válik, mintha folyamatos orgazmusban izzanék. ez látszik is; a kései képeken izzik a tekintetem, kér, könyörög, parancsol, ordít, hogy "falj fel, itt vagyok, a tiéd vagyok, most, ebben a pillanatban, tégy, amit akarsz..."

az az érzés, amikor igazából csak magad vagy, és megtapasztalod azt, hogy bármit lehet. hogy semmi sem gáz. amikor kiengedheted az oroszlánt a ketrecből. a nőstényoroszlánt. mmmmmmmm.

mondanom sem kell, mindig eszméletlen vad szeretkezés lett a vége...

már nem járunk, ugye. de mindkettőnknek hiányzott. megkérdeztem, akarja-e. akarta. jött. egy apró bugyi, egy csipkés tanga, néhány alkalmi tetoválás, jó smink, tűsarkú csizma... közben vodka, of cousre. előtte lazultunk, beszélgettünk. és utána nekiálltunk. olyan volt kicsit, mint rég. és mégsem. ez új ízt adott neki. keserédeset valamennyire, de édeset. és izgalmasat. új volt a hely is.

utána együttlét, vad, szeretkezésízű. aztán reggel is.

és ilyenek születtek, mint ez:

meg sokkal durvábbak is.

addig nem jutottunk el, hogy minden ruhadarab lekerüljön - a fényképezőgép előtt. kevés volt a cérna...

perverzió ez? igen.

bánt ez valakit? nem.

innentől kezdve...?...

mai zene :)

takarítós, tanulós, hajmosós vasárnaphoz :)

Fiú a metrón

megint kívánós vagyok. de ma marad a saját társaságom, az erkélyre is 4kézláb járok dohányozni...

tegnap vicci volt. a csajokkal voltam forralt borozni a Vörösmarty téren. utána jöttem haza. rossz kedvem volt, fáradt voltam, nyúzott voltam, és átfáztam rendesen. hülyén is voltam felöltözve, nem voltam formában.

állok a metrón, fülemben üvölt a... szerintem Yonderboi. általában ilyesmi megy mostanában. kezem a kapaszkodón, néha behunyom a szemem... csak érjek már haza. előttem egy cigány nő ül. irigylem, mert el van foglalva azzal, hogy az aranyláncát visszavadássza a nyakába. a zsebéből cirádás, színes kis tükröt vesz elő. felpattintja. megnézi benne a nyakát, eligazgatja az éxert. jó volt elnézni őt. olyan egyszerű volt. kellemes, elkapott pillanat. megnyugtató. aztán észrevettem.

srác az ajtónál. magas, barna szemű (nem felemás cipőben :)), szőkés barna. vékony. sporttáskával. és néz. nem kicsit. nem igazán tud érdekelni, kiábrándult állapotomban kapott el. de jól esett. megint a cigány nőt figyelem. aztán elnehezülnek a szemeim, becsukom őket. befele nézek, magamba, felfexik a ritmusra minden porcikám, a lelkem, átélem a zenét, itt, legbelül. kinyitom. még mindig néz. magamra pillantok az ablaküvegen. tényleg csoffadt vagyok. ő meg néz. elkapom a tekintetem mindig, most nem kéne belemenni a játékba. de élvezem.

amikor le kellett szállnom, mögé kellett, hogy álljak. oldalvást fordult, hogy lásson. csak álltam és néztem magam elé . aztán nyílt az ajtó, és megkerültem. fordult velem. én meg a szokásos Alice-s, finom, pattogó mozdulataimmal leringattam a csípőm a rothadó metróról... és éreztem, ahogy égeti a tekintete a hátamat. megfordulhattam volna. ott már nem volt tétje. ránézhettem volna. nem tettem. csak mentem.

arra gondoltam, hogy minek még egy... ha ne adj isten, leugrik a metróról. és beszélgetni kezdünk. vagy akármi. (úgyse tette volna.) de ha igen... minek még egy? nem kell, az én szívem most szabadságon van, minek hülyítsek bárkit is.

ma is rám írt valaki, egy jóbarát, aki a kapcsolatát próbálja megmenteni. hogy talizzunk. mondom, ma kényeztetésre vágyom, ma ne, mert nem állnék jót magamért. erre ő, hogy ok. tényleg mindig nekem kell észnél lenni...pfff... olyan egyszerű lett volna. ki se kellett volna mozdulnom a lakásból. feljött volna, pia, aztán ki tudja. aztán holnap meg szívhatom a fogamat, h mit csináltam, a hülyéje. ebbe a játékba sose megyek bele, senkivel.

mindegy, szóval ma már bánom a metrós fiút. vissza kellett volna nézni, a fenébe is. lenne egy tekintet, egy emlék, amit el lehet tenni, és elő lehet venni, ha már minden más kifakult és elreménytelenedett. ami nem tud elromlani, megfeketedni, elcsúfulni. mert nincs tovább. 

Piszkos

hömm :P

Két szív piheg, itt, az enyémben

Fáj,
kínzóan fáj.

Két szív piheg,
itt, 

az enyémben,
s ettől az
hánykolódik,
jobbról balra vetődik,
mint porban ragadt, kétségbeesett hal apálykor.

Emlékek,
mik megtámadnak,
mint túlerőben lévő,
harcedzett katonaság,

fel-felvillanó színes képek,

s régmúlt illatú,
fekete-fehér fotókként

bennem rekedt pillanatok,
széles, vagy félmosolyok,
szenvedélyes s néha reménytelen tekintetek,
a retinámba égve,
könyörögve-kérve,
heves, tüzes szomorú érzésektől túlcsorduló
csókok, érintések,

de nem fogadhatok szót,
nem mehetek,
nem kopoghatok,
ajtókat nem rugdoshatok,
nem sírhatok,

zokoghatok, ordíthatok,
hogy engedj be, hogy mondd el,
nem kérdezhetek...

Nem élhetek.

(S e szavak,
ezek is
csak fakó lenyomatai
annak, mit érzek;
már a szavak
sem nyújtanak
engem, s bensőmet, 

törékeny, s mégis acélból öntött lelkemet
fekete lyukká perzselő
vigaszt.)

azt köszi. :D

"A Tigris tulajdonságai:

Az örök uralkodó, vezető, magabiztos, erős egyéniség a Tigris szülötte. Alapvetően harcos típus, vállalva a kockázatot és a veszélyt. Küzd az elveiért, a céljaiért. Ha a Tigris jegyében születtél nem kell attól tartanod, hogy elszürkülsz a társaid mellett, mihelyt társaságba kerülsz, környezeted azonnal a befolyásod alá kerül, irányítókészséged, határozottságod megszelídíti őket. A Tigrist soha nem törik össze a kudarcok vagy a nehezebb, lehetetlennek tűnő feladatok. Szívóssága, mérhetetlen ereje nem engedi, hogy padlóra kerüljön és ott is maradjon.

Párkapcsolatok: A párkapcsolatot tekintve nem egy otthonülő, nyugis, zoknit stoppoló típus. Vigyázat, ha nem megfelelő partnerre talál viselkedésével teljesen kétségbe ejtheti a partnerét. Viszont, ha nehezen és későn is de megtalálja a megfelelő társát, az egy életre boldoggá teszi, elegendő szabadságot, önállóságot, önbizalmat, optimizmust adva.
A tigrisre mindig, minden tekintetben számítani lehet, ha kemény és hajthatatlan is, családjának, szeretteinek a lehető legjobbat akarja nyújtani, a végletekig képes küzdeni boldogságukért, erejével és bátorságával örök védelmező.

A Tigris-nő: Örökké ápolt és vonzó. A legvonzóbb a társai között. Kivételesen ügyel külsejére és csáberejére. Az igazságérzete rendkívül érzékeny ezért időnként igen hevesen képes reagálni, ha igazságtalanság éri. Szeretőként, feleségként, anyaként a legtöbbet adja szeretteinek, de úgy, hogy arra is figyel, hogy el ne kényeztessen. Aki mellett Tigris-nő van maga is sokat erősödik.
A Tigris-férfi: Elég vakmerő és bátor az élet minden területén, de elég szerencsés is ahhoz, hogy baj nélkül megússza. Féktelensége és szívóssága csodálatot vált ki.


Tűz-tigris: A Tigris legerősebb képviselője. Nyughatatlan, szívós, irányító. A bátorság és az akaraterő segítségével mindent véghez viszel, amit tervbe vettél."

Amúgy ez azért erős. Ez esetben minden 86-os nőnek a legvonzóbbnak kéne lennie a társai között, meg mindegyik tűz tigris is, ugye - csak hogy egy példával éjek... :D

szingli :)

fordít...

"rühellem az összes felugró ablakot, hagyjatok szótárazni" :DDD

ha eddig kétségeim lettek volna a felől, hogy mindent elfelejtettem angolból, most már biztos lehetek benne. éjjen az EU-s programok fordítgatása. hiába, újra angolul kell olvasni a regényeket... :/ :)

sux

ezt muszáj volt. :P
"evolution of sux"

Mese a Farkasról

nos, egy ideje már készülök erre. hogy leírjam. hogy értsétek. hogy kiöntsem. hogy nyoma legyen, hogy nem csak egy álom volt. hogy elköszönhessek Tőle magamban. hogy lezárhassam valahogy, valamennyi időre. mert kell. főszabályom az, hogy nincs backspace. minden, amire emléxem, itt lesz, mint egy érzelmi lábnyom. 

...a Farkast azt hiszem, 2004 nyara óta ismerem. vagy talán régebb óta. igen, régebb óta. egy baráti társaságban mozogtunk, arra fele akkor nehéz volt mondjuk nem így tenni. mindenki ugyanarra a pár helyre járt inni, dumálni, bulizni, vagy akár randizni.

azon a nyáron volt nálam egy házibuli (első és utolsó :D), s a barátom, akivel akkor már kissé halódott amúgy sem túl hosszú kapcsolatunk, külföldön volt. azt a házibulit zömében hátul, a kert végében töltöttem, a kutyámat simogatva, és a Farkassal beszélgetve. már akkor imádtam a hangját, ahogy beszélt, aztán énekelt nekem. emléxem, színész akart lenni. nem csoda, családi vonás. valaha én is rendelkeztem ilyen ambíciókkal. végül ezt soha nem próbáltam ki. megtaláltuk a közös hangot, rá tudtunk feküdni lélekben egymás érzéseire, mint holmi felhőkre, s csak utazni rajtuk... hihetetlen érzékkel. ennyi volt, semmi más, s a vonzerő, a mágnes, ami dolgozott bennünk, de még gyenge volt (a mostanihoz képest). mire felocsúdtunk hajnalban, már csak a kanapé maradt szabadon a nappaliban. a fejemet a mellére hajtva aludtunk el, és így is ébredtünk fel. előre szólt, hogy folyik a nyála álmában, édes istenem. úgy is volt. nem zavart. magamban Angyalarcúnak hívtam. 

megköszönte azt az éjszakát, ezer éve nem aludt így senkivel. jó volt, jól esett mindkettőnknek, simogatta az élmény a szívünket, ennyi volt és jó volt így. másnap főzött, nekem, és annak, aki még ott ragadt. már akkor tudott főzni - mindenféléből, ami otthon volt, összerittyentett egy eszméletlen jó rakott tésztát. én még ma sem tudok. :D aztán beszéltünk erről. hogy az egyik elég közeli barátja az én barátom. és hogy ez nem jó ötlet. de azt hiszem, ott és akkor köttetett valami örök - legalábbis bennem, nekem biztosan. sokáig azt hittem, csak bennem.

pár nappal vagy héttel később jött életem első, teljes hetes szigete. a párommal aludtam egy sátorban, de mire felkeltem, már nem volt ott, s mikor lefeküdtem, még nem feküdt mellettem. kissé megbántottam egy őszinteségáradattal az indulás napján. mérges voltam rá, s kissé fel akartam őt pofozni, amolyan "hé, itt vagyok" üzenettel kétszer is megcsaltam őt. az egyik a Farkas volt. Néhány csók, néhány érintés, az ölelése, az illata... egy kézzel, előröl megrántva nyitotta ki a melltartómat. sok színes párnán fetrengve az ezerszínű, forró nyári délutánban. elvarázsolt, de szerencsére túl sok minden volt akkor is, túl sok mindent kellett feldolgoznom, megértenem, átgondolnom (mikor nem...) érdekesen búcsúztunk el. azt mondta, az én döntésem, hogy mit teszek, hogy szakítok-e. de ő sosem tudna belém szeretni. nem járna velem. azonban mindennél jobban vágyik rám. sose felejtem el, amikor azt mondta: levetkőztetnélek, s nem érnék hozzád, csak néznélek, annyira gyönyörű vagy. ilyet azelőtt nem kaptam. se ilyen szép bókot, se ilyen tiszta és tiszteletteljes őszinteséget - pasitól. azokban az években főként negatív élmények határozták meg a férfiakról alkotott képemet. apám. az első barátom, aki csak le akart fektetni, és a legjobb barátnőmhöz, az exéhez közel maradni, akit még mindig őrülten szeretett. sajnos túl jól hazudta a szerelmet. elhittem. bár el is akartam hinni. number one pasi volt... az első s talán egyetlen igazi number one pasim. ezek után nehezen bíztam. ja.

a barátomat elhagytam, de Farkason kívül más is volt a képben. (mikor nem...) majdnem belezúgtam. majdnem. de valahogy leállítottam magam. emléxem, nyár volt még, az a nyár, perzselő meleg, otthon feküdtem a kanapén, a nagy sötétzöld kanapén, a redőnyök leeresztve, tán Kosheent hallgattam, lábam a falnak támasztva, elábrándozva a történteken, újraízlelgetve magamban mindent... és mosolyogva engedtem el. (egyszer volt csak nehéz. amikor a párom és ő egyugyanazon helyen volt, velem, a szakítás előtt. hülyén éreztem magam. nagyon hülyén. csíkos térdzokni, miniszoknya, napocskás bakancs, feltupírozott vörös haj, ülök valami kerítésen, és Farkas a lelkemre beszél, hogy viselkedjek... ősz volt, vad ősz.)

snitt.

sok fiú, sok szerelem, amikor mindig vak vagyok a világra. néha találkoztunk. futólag. szia, mi van veled, hogy vagy és ennyi. hol neki volt barátnője, hol nekem pasim. mindig elsiklottunk egymás mellett. rossz volt az időzítés. de én mindig figyeltem, mi van vele, a facebook áldásos hatásai... azt hittem, csak én. és ámultam csak egyre, hogy milyen gyönyörű lányokkal volt mennyire boldog, s hogy nézett ki maga is egyre jobban. legutóbb akkor lett szingli, amikor elkezdtem járni S-sel. írtam is róla, haha, itt.

snitt.

2012. augusztusa. S-sel szétmenőfélben. ezer éve nem gondoltam a Farkasra, ha igen, csak kellemes emlék volt. azóta is szívesen meséltem róla. a fair hozzáállássáról, amiért múzeumban lehetne mutogatni. hozzáteszem, azóta nem volt senki, aki ne lett volna az. azóta mindenki, akivel jártam, odáig volt értem, meg vissza. vlhogy ráéreztem. vagy azt sugároztam ki, h meg ne próbáld? nem tudom...

rámírt face-n. akkor már szünettartósokat, meg szakítós játékokat játszottunk. és eltűnt a kapcsolatban a profilomról... elkezdte lájkolgatni a képeimet. aztán írt. hogy találkozzunk. így aznap. ha jól értettem. én meg elküldtem a retekbe. hogy próbálok épp kurvára hűséges lenni és rendet rakni magam körül. és egy olyan adonisz, mint ő, nem tenne jót most nekem - semmilyen szempontból. letámadnám. nem engedett könnyen, de végül elfogadta. aztán egyik este ráírtam. nagyon jót beszélgettünk. akkor is nyomta h fussunk össze. nem mertem. tudtam, hogy szétszedném. h ráugranék, hogy megerőszakolnám, akármi. tele voltam feszültséggel, vággyal, kérdésekkel, fájdalommal, mindennel. az eszembe se jutott, h érzelmi síkon is lenne valami. haha. egész jól kipucoltam magamból, úgy fest. elmesélte, hogy elutazni készül, hosszú időre, nagyon hosszúra, elmenekülni, szabadságon van a szíve, azt is összetörték, az övét is, csak másképp. hogy elmegy és tán nem is jön vissza, ha minden jól megy. álmokról mesélt. fájdalomról. tervekről. életről. szabadságról. jó volt őt olvasni. és végre egy olyan pasival beszélni, aki nem azért ír, nem azért jelentkezik, nem azért beszél veled, mert meg akar kapni, ilyen vagy olyan formában. barátként beszéltünk. rengeteget jelentett. azt hiszem, én nem túl sokat mondtam neki a párkapcsolatomról akkor. úgy vált el tőlem, hogy nem tiltja törvény, sem rendelet, hogy ráírjak én is néha.

aztán szakítottunk S-sel. hát ráírtam. úgyis albérletet kerestem már jó ideje, hátha tud kiadó szobát. tudott. a saját lakásában. mert tényleg készült elmenni. ok, mondom, megnézem. találkozzunk. sejtettem, hogy felnőtt fejjel nem lesznek elvi akadályai már, hogy az ágyában kössek ki. számítottam rá, hogy így fog alakulni.

és találkoztunk. egész nap görcsben volt a gyomrom, le-föl liftezett, mint egy rohadt páternoszter. nem értettem, mi ez. mint mikor S írt anno először, s a világ megfordult, noha nem is tetszett előtte sosem... olyan volt. nem értettem. 

várnom kellett rá vagy 20 percet. olvastam, tán zenét is hallgattam. próbáltam a betűkre koncentrálni. nem ment. és megjelent. szélesen mosolyogva, lezseren, nagy füles a nyakában, ő volt ő, tök egyszerűen, mégis zsibbasztóan ő. Én pedig szerencsére kifele egész jól viselkedtem - azt hiszem. a torkomba ugrott a szívem. nem kaptam levegőt, nem bírtam betelni a látványával és a hangjával. őrjítő volt. mint egy atombomba. mint egy erdőtűz. mint egy óriási balta, ami az egész lényembe vágott hirtelen. próbáltam figyelmen kívül hagyni, noha rengetegszer zavarba jöttem. nem tudom, észrevette-e. mindegy is. sétáltunk, söröztünk, beszélgettünk.

az életünk elég párhuzamosan futott az elmúlt x ezer évben. haha. emberek, lányok, fiúk jöttek-mentek, iskolákat kezdtünk el és hagytunk ott, csináltunk ezt meg azt. éltünk és gyűjtöttük a sebeket meg a fájdalmat,  szerelmet, érzéseket, de közben lényünk újabb dimenzióit is megtapasztaltuk. olyan volt, mint rég, és még jobb. szabadnak tűnt, szabályok nélkülinek, és mégis, magával szemben szimpatikus szabályai voltak, és a ragyogás és elragadtatás, fanatizmus, és hit, amivel az álmairól mesélt, levett a lábamról. már ott vettük a jeleket. faltuk egymást a szemeinkkel. mindketten rá is játszottunk, azt hiszem. ő nem egyszer elfeküdt a vékony a párkányon, ahol ücsörögtünk. jó-jó. sokat fogyott, mióta utoljára láttam. ha akkor őrült jó pasi volt, most nincsenek rá szavak. nekem. rajtam szokás szerint kis atléta, és fehér alapon fekete virágos török naci, szellemleheletnyi vékonyságú anyagból...szeretem azt a nadrágot. ha az ember 46 kg-s, nem a mellét fogja kirakni, ugye. minden forma kirajzolódott, ezzel tisztában voltam. elment még egy sörért. helyette két kis BOLS vodkát hozott, két pici fantával. előtte mondtam neki h még sosem ittam kisbazdmeget, mert nincs igényes piában. és hogy vodkás vagyok... erre megjelent ezzel.

aztán elmentünk hozzá, lakást nézni, pisilni. beléptem és egyből beleszerettem a helybe. polgári lakás, jó környéken, otthonos, édes, tágas, mégis minden bútor benne, ami kell, kis kanapék, se nem régiek, se nem újak... galéria és gyönyörű kis ablak, erkély... akkor azt hittem, kiveszem. vacila azért volt, mert a másik szobába egy fiú költözött. (mert most nem egy fiúval lakom...) megittuk a vodkanarancsainkat, és beszélgettünk tovább. az erkélyen gubbasztva, egy helyben. a félszavaiból megértve a másikat, egymás mondatait folytatva. mintha soha nem telt volna el az elmúlt jó néhány év. s közben ott volt még mindig a vonzalom, erősen fortyogott bennem s benne, de tartottam magam, éreztem, hogy veszélyes határt lépnék át, ha megtenném, így módosítanom kellett tervemet, miszerint most lefexem vele. akkor már hat órája beszélgettünk - egyfolytában. erősen érintettük a párkapcsolatokat, lelki dolgokat, mindent. igazából, azt hiszem, elmeséltük egymásnak, amiről lemaradtunk.
egyszer el akartam indulni. nem engedte. maradjak. olyan jó, hogy ott vagyok. maradtam.
egyszer csak mondta, hogy fáj a háta. vagy csak nagyon nyújtózkodott? nem emléxem. rákérdeztem, mitől fáj. mondta, hogy nagyon megedzette. jiu jitsu-zik. durván. mondom, ha akarod, megmasszírozom. bár az én pehelysúlyomat nem biztos, hogy megérzed. szavamon fogott, már fel is pattant.

bementünk, levette a pólóját, a kezembe nyomott valami szürreális maszlagot, hogy azzal kenjem be. kényelmesen elhelyezkedtem a feneke környékén, a sarkamra ülve. nem volt rossz látvány... és masszíroztam. élvezte. tetszett neki. közben tovább beszélgettünk. vagy csak én? néha nagy volt a csend. nem zavart. aztán egyszer csak, minden előjel nélkül a következőt hajtotta végre. finoman feldobott a hátáról, s a másodperc töredéke alatt hátrafelé kikúszott alólam. közben a kezével már el is kapott, megtartott, elfeküdt s engem maga mellett-alatt elfektetett, hirtelen igen közel került. megcsókolt. finom volt, észveszejtően finom. a torkom, a szívem, a tüdőm, a levegő... s a tűz, az a tűz... újra abba a természetellenesen gyönyörű állapotba kavarodtam. mondta, hogy nem bírta tovább, órák óta meg akarta tenni. hogy amikor ráültem, akkor érezte, abból, ahogy, hogy én is. hogy akarom. én tényleg azt hittem, csak egy masszír lesz, semmi több. csak néztük egymást némán. aztán újra. és újra. ha van puzzle darab, ami hozzám illik, aki úgy csókol, hogy attól megbolondulok, akivel egyszerre annyira természetes és vad, egyszerre kegyetlen és finom, akkor az ő. durván felajzott. jó szeretőként viselkedett, az őrületbe kergetett. olyan szinten voltam nedves, hogy az valami kábulat. már a nadrágomon keresztül támadta legérzékenyebb pontomat, perzselőn forró nyelvével. de nem mentem bele. többször elindultam. egy cigi az erkélyen, néhány szó, és újra az ágyán kötöttünk ki. fáj, hogy már most nem emléxem minden egyes pillanatra. baszdki, mikor is történt? több, mint  3 hónapja. ahogy írom ezt, zsibbad mindenem. azt a kva. mondtam neki, hogy nem akarom, így nem. h bele tudnék szeretni a pillanat törtrésze alatt. vékony jégen táncoltam. de ekkor még mindig csak tényeket közöltem, és magamra próbáltam vigyázni. nem hittem, hogy ebből bármi kölcsönösen komoly dolog születhet. hogy ezért nem fexem le vele. csak akkor, ha őrülten fog szeretni engem. mert én úgy tudnám. atyaég, most esik le, a tartásom volt kibaszottul vonzó a számára...

mondta, hogy milyen kegyetlenül hevesen csókolok. hogy ezzel biztos megőrjítek mindenkit. hogy biztos mindenki mondja. nos, nem. de köszi, ja.

nagyon akarta. én meg nem engedtem. azt mondta, ne legyek hülye, ő is érzi.  hogy nem csak úgy. hogy nem csak azt. hát nem látom a szemén??? láttam. de nem hittem el. védtem magam. akkor még azt hittem, van mi ellen, van hogyan, hogy még nincs eldöntve. mondta h milyen erős vagyok. milyen kibaszottul erős. hogy ne menjek, hogy maradjak, aludjak ott, nem nyúl hozzám, csak aludjak ott... nem maradtam. addig kellett volna tartania ennek a storynak. annyira gyönyörű volt minden. ha akkor elvágom, tán most nem ott tartanánk, ahol. de másnapra meghaltam. 2 órát aludtam, hetek óta nem ettem, ellenben dolgoztam, majd vidékre mentem a főnökékkel inni. du. 4-kor pálesz(ek), aztán bor-bor-bor (borász a futárunk), kaja, bor-bor-bor. nem csoda, hogy meghaltam.

és onnantól kezdve belsőm legmélyén Alice behunyta a szemét, eltakarta két kicsi kezével. mert megszűntem nőnek létezni.

aznap éjjel 11 fele ugyanis írtam neki egy csöpögős sms-t. hogy milyen szép a táj, körülöttem csak dombok és természet, szőlőtőkék, és mély csend, teljes sötétség, a csillagokat és a gyertyákat leszámítva. és hogy találkozni akarok vele, mielőtt elmegy. mert ki tudja, kapok-e 3. esélyt az élettől...

nem jött válasz másnap délig. én addigra lemondtam róla. elkönyveltem, hogy elbasztam, hogy nincs tovább, hogy túlságosan kiadtam magam. de a helyzet az, hogy beleszerettem. istenesen. és nem volt visszaút. ő pedig adta alám a lovat. noha mondta, hogy ő most innen el, és most nem képes kapcsolatra, nem tudja, mi lesz vele, de azt is, hogy az időzítés, az a kurva időzítés az oka mindennek. és hogy nem igaz, hogy nem tudna belémszeretni, sőt... és hogy ha hazajön, szeretne megállapodni. ezt úgy mondta bele a két szép szemembe, hogy beleszédültem.

hát, találkoztunk. ismét. mondta a telefonban, hogy nem leszünk egyedül, az unokatestvéréék jönnek fel Pestre, nála alszanak, nem baj-e. alapjáraton ilyenekbe nem megyek bele, nem szeretek láb alatt lenni, és nem vagyok az a típus, aki elsőre a társaság középpontja lesz. de most nem volt más választásom. amikor odaértem, ő rám nézett, mosolygott, én is. aztán megszólalt:
 - a múltkor így köszöntünk, nem? - és édesen megcsókolt. innentől kezdve tudtam, hogy most a csajaként vagyok kezelve. aznap estére biztos. kegyetlen jó volt, ooo fuck.

elindultunk, beültünk egy sushi bárba - utálok minden ilyesmit, de elvoltam. nem nagyon nyitottam ki a szám, utána szóvá is tette. mondtam neki, hogy ilyen szempontból bonyolult vagyok, ezért is szeretem a munkám, kihívás, de ott már biztonságosan mozgok; a nyitott és közvetlen Alice vagyok... de a magánéletben más. etetett. kezével tette az ajkaim közé a kis, szürreális falatokat, amik szigorúan hal és szemmentesek voltak. aztán hülyén alakultak a dolgok. 1. nem tudtam, hogy akkor is fizetsz, ha nem fogyasztasz, 2. többe is került, mint számítottak rá. én eleve úgy vagyok ezzel, hogy ha srác hív meg valahová, hagyom, hogy fizessen, mert ez érzékeny pont. később, pár találka után már óvatosan oda terelem a szót, hogy fizetnék, de elsőre soha. barátoknál más, persze, de tudta faszom, ez most minek minősült. ők fizettek. hazafele megkérdeztem, fizessek-e bele, stb. mert ez tényleg fura volt. azt mondta, döntsem el én (???? jaj gyerekek, továbbra se tudok azzal mit kezdeni, ha valaki nem fogalmaz egyértelműen...) akkor ennyiben maradtunk, utána meg tök kiment a fejemből. vele voltam elfoglalva. a szívem folyékony halmazállapotú pudingként remegett bensőmben.

szívtak. úgyhogy én elcaplattam a Farkassal piáért, nekem fölösleges szívni, vagy szarul sül el, vagy sehogy. kár belém. a vodka jó barátom, ismerem, és most kényelmesen akartam maradni a bőrömben, a helyzethez képest észnél akartam lenni. no nem mintha ment volna; a mély-rózsaszín köd testem minden porcikáját maga alá temette. szóval ők füveztek én meg vodkáztam, kellemesen becsiccsentettem, ők dumáztak, én figyeltem nagyra nyitott szemekkel, mint mindig, ha új a közeg és újak az emberek. elnéztem őket együtt, az unokatestvérével. a Farkasnak nincs testvére. az ilyen emberek mindig önzőek. kicsit ő is az.mindig is az volt. de vele... igaz szeretet, kötődés, "tűzbetennémértedakezem" feeling. idilli volt.

az este vége fele kivonultunk az erkélyre dohányozni kettesben. és megint beszélgettünk, csókolóztunk, ha jól rémlik, fejtegettük, boncolgattuk, mi is ez most velünk. kérdeztem, hogy miért most. miért most keresett meg. erre mondta, hogy hülye vagyok, eddig mindig párkapcsolatban voltam, amikor ő szabad volt. ráadásul olyan pasijaim voltak, akik ellen nem lehetett ringbe szállni... (igaz). én csak néztem rá, és nem hittem a fülemnek, eddig teljesen mást hittem, gondoltam arról, hogy ő hogy néz rám, mit gondol rólam, és szép lassan kiderült, hogy megint kishitű voltam.

ágyba bújtunk. kedves megjegyzés, hogy tán elalszom mellette, egy ágyban vele. tán igen. tán.

lefeküdtünk. sajnos őrült jó az ágyban. amolyan 9-es. ritka. reméltem, hogy majd ez, ez lesz a bökkenő. kellett volna valami kapaszkodó, hogy miért is nem lenne ez olyan jó nekem. hát, nem kaptam meg. forró volt, tüzes, heves, pont, mint én, pont, amire szükségem van. kiborító. (persze azóta agyalok azon, hogy neki milyen volt velem. a kishitű mindenemet. mindenki máshogy értékel 1-10 között, hozzáteszem, 7-nél rosszabbat még nem kaptam. én akkor vagyok jó az ágyban, ha igazán rá tudok hangolódni a másikra. de ő többször is elmondta, hogy a sex az egyik legfontosabb dolog a kapcsolataiban. ha ez nem jó, nincs miről beszélni. miért ijeszt ez meg mindig? ez a mondat? holott én is így gondolom...)

mondta, hogy nem enged magához közel, direkt. hogy értsem meg, hogy muszáj elmennie. megvalósítani az álmait, elmenekülni kicsit, maga elől is, változni, változtatni, és persze kiszakadni ebből a szarból, ami itthon van. megértettem, és baromi jól esett, hogy szabadkozott, hogy szinte engedélyt kért, de meg is lepett vele, mert én egy szóval nem mondtam, hogy maradjon. gondolom, érezte, hogy szeretném, ha úgy lenne, de nem éreztem, hogy úgy lenne helyes... én sem voltam kész új párkapcsolatra, most sem vagyok. és nem is mondtam. mondta, hogy mi nem illünk össze, mert nagyon hasonlítunk. nohiszen. ennyi kapcsolat után... aki még nem jött volna rá; nincs JÓ kapcsolat,  nincs JÓ recept. hit van, akarás van, szerelem van, szeretet van, és még sok minden más van, tökéletes NINCS. de nem vitatkoztam.

éjszaka nem összebújva aludtunk. fáradt volt, kiütötte magát.

reggel arra ébredtem, hogy dolgozik a gépen. 11 fele indulnia kellett, haza, aztán el, táborba. nem akartam láb alatt lenni, mondtam, hogy elindulok. mondta, hogy maradjak, várjam meg. menjünk együtt. megvártam. ültem egy helyben, magamon kívül, csendben, figyeltem, ahogy bepakol az útra, rendet rak, takarít, ágyat lehúz. segíteni akartam, de nem voltam képes megkérdezni. minden erőmmel azon voltam, hogy ne hagyjam a szívemet szétrobbanni testem falai közt, mert az egészet hajszálvékony üvegpalacknak éreztem, s benne egy ütvefúró munkálkodott.

nagy nehezen, késve, útnak indultunk. a buszon megkérdeztem, megbánta-e. mondta, hogy nem. felhívta az anyukája, akivel közölte, hogy "elindultunk". s mikor ő rákérdezett, mi az, hogy "tunk", ő közölte, hogy velem van. a nevemet mondta. persze egyből indult a másik oldalon, hogy én ki vagyok. ebbe már nem akart belemenni.

megvártam vele, amíg jönnek érte kocsival. rám nézett, elővadászott egy rózsaszín öngyújtót. a kezembe nyomta. mondom, a rózsaszín nem az én színem. erre elővadászott még egyet. az magenta volt... mosolyogtam, elfogadtam. megérkezett az apja. hosszan megcsókolt. aztán ment.

éééééééééééééés.

és semmi. utána nem keresett. felszívódott. vártam, mint a jógyerek, hogy jelentkezik. még egy hétig az országban volt. és vártam. és vártam. semmi. csütörtökön ráküldtem egy sms-t, hogy miujs. "semmi különleges"-es válasz, csip-csup dolgok. meg hogy mikor utazik. szombat hajnalban. visszaírtam. csip-csup dolgokat. meg hogy azt hittem, hogy vasárnap megy. semmi.

pénteken buliztunk. alapozás. írtam neki,, hogy jó utat, és csókoltatom. semmi. akkor mentünk szigetre, akkor ismertem meg a Kibogozhatatlant, azon a hajnalon. azért küldtem el a rákba finoman, azért nem érdekelt. és én pont ezért érdekeltem. (jellemző.)

A Farkas csak napokkal később jelentkezett, facebook-on. elbúcsúzós szép üzenet volt. utamra engedős. visszaírtam, lightosra vettem a figurát. viccelődősre, amolyan "vegyük el a dolgok élét" feelingesre. nem válaszolt. a mai napig sem.

aztán azóta tegnap beszéltünk, ugye, face-n, amit leírtam Nektek.

nos, itt a vége, fuss el véle.

hogy mit rontottam el?

sok mindent.

megöltem az érinthetetlen, erős és vonzó nő látszatát, azt a fasza kis ideát, amiért mindent megtett volna az első este. hagyni kellett volna elmenni, és szép csöndben megvárni, amíg jelentkezik, mert nem hagyja nyugodni a történet. szépen tönkretettem. tudom, tudom. hogy ha ezen múlt, bassza meg. bassza meg az egészet. hogy mindig ilyen nők után fut. aztán csodálkozik, hogy velük sosem olyan. hogy igazából senkivel sem olyan. mert ilyen nő NINCS. ha van, ha ilyen marad, akkor nem is szereti őt igazából. ah, igazából csak a düh beszél belőlem - már megint. igazából a faszom se tudja, ki, mivel és hogyan fogta meg. megtette, kész, jó neki, pötty. érzem és hiszem, hogy nincs még vége, amúgy. vicces ez az egész. tényleg vicces.

pörögtem ezen a témán, éjjel-nappal, mint malac a jégen. hogy biztos nem voltam elég jó az ágyban. hogy mi lett volna, ha. ha a második estén nem az jár az agyában, hogy mennie kell, pakolnia kell, hogy ki kell költöznie a saját otthonából pár nap leforgása alatt. ha tényleg velem lett volna azon az éjszakán, ha nem kell másokkal sushi bárban ücsörögnünk, ha ráértünk volna, ha igazán együtt lettünk volna úgy, mint az előző éjszakán. hogy miért mondta, hogy ő annyit harcolt már, hogy olyan jó lenne, ha valaki végre őérte harcolna. én meg mondtam neki, hogy olyan régóta vágyom már arra, hogy harcolhassak valakiért. mert a véremben van a küzdelem, mert olyan régóta nem kellett senkiért, talán ezért sem tudom megfelelően értékelni a dolgokat, amiket kapok. sokat töprengtem, üzenet volt-e a részéről. de én nem harcolok tisztességtelen eszközökkel. valakit nem békén hagyni, amikor az álmaiért küzd, nem tisztességes az én szememben.

talán azért keresett most, mert ezt valamiért akarta, mielőtt mindent itt hagy?

aztán most hazajött, és kapcsolatban van. valaki harcolt helyettem. valaki nem mászott ki az életéből. valaki vele maradt. három nappal azután, hogy hazajössz külföldről három hónap után, nem jössz össze senkivel, ha amúgy "nem vagy kész kapcsolatra".

sok minden átfutott az agyamon. most sem tudom hova tenni. de jobb, kicsit jobb.
nos, ez a mi kettőnk története. éjszakákon át írtam. kicsit újra Vele lehettem.
...

PS: azt érzem, hiába koptatnék el minden egyes szót, ami a világon létezik, akkor se tudnám jól szavakba önteni, mi is ez. mit is érzek, és miért is...