Kispéntek van :)

Nem hagy élni

A Farkas elindított egy blogot. Ahogy olvasom, hallom a hangját a fejemben, mintha nekem mesélne. Nem ér. Fáj. Nem fogom olvasni. Sőt, face-n is beállítom, hogy ne lássam, mi van vele. Jobb az nekem.

Nem akarok folyton azzal szembesülni, hogy mit nem kapok meg. Egyszerűen NEM AKAROK. Elegem van belőle. Haraxom rá. Ő meg szarik a fejemre, és a gondolat és érzés, miszerint neki is jelentek valamit, talán csak a képzeletem szüleménye, ebben mindig jó voltam. Fáj ez nekem. És kurva nagy a kontraszt közte és bárki más között. Nincs ember, aki csak megközelíthetné, hasonlítana hozzá, bármiben is. Nem akarom ezt.

Tudom, hogy él, ok. Tudom, hogy jól van, ok. Ennél többet nem akarok tudni róla.

Tovább akarok lépni. Élni akarok. Szeretni szeretnék. És talán tudnék is. A Kibogozhatatlan olyan, mint a hagyma. Nem is, mint a kagyló. Egyelőre csak kapirgálom a héját, mint valami béna fóka. Vagy megtanulom kinyitni, vagy nem. De meg akarom próbálni, izgatja a fantáziámat, érdekel. Már csak ezért sem akarok hallani a Farkasról. Nem hagy élni.

Régebbi kommentek:


1.  eroticlife (Válasz erre)
2012. 08. 29. 15:23
Együttérzek:(

2.  Alice (Válasz erre)
2012. 08. 29. 19:12
Köszönöm :')

Női kangörcs

már megint nem bírok magammal. így nem lehet élni. mi a ... van, egy pasi költözött belém minden felgyülemlett vágyával? nem tudok gondolkodni, a vágyaim felemésztenek, nem tudok pihenni, feszt pörgök, mint a búgócsiga, annyira nehéz jó döntéseket hozni, egyáltalán, döntéseket hozni. már jobb, persze, tompul a fájdalom, zajlik az élet, tudok örülni a szélnek, a napfénynek, a melegnek, a hidegnek, a hűvösnek, olvasni is tudok néha pár oldalt - de kizárólag olyasmit, amiben érzelem van, vagy vágy, ez őrület - de még mindig nem az igazi. ezért megyek bele mindig új kapcsolatokba. és ez szűnik meg, vagy lappad le pár hónap után, ezért akadnak ki mindig a pasijaim, mert ehhez az étvágyhoz vannak szokva, és ezért én egyedül vagyok a hibás, aztán nem értem, mi a fasz bajuk van, és miért megy tönkre minden. hát ezért. tök jó, hogy tudom. csak azt nem, hogy oldjam meg. persze-persze, a nagy ő. és tényleg. a nagy-nagy-nagy ő. hát az meg nem jön vissza, vagy ha igen, nos... nem óhajtok női kangörcsök közepette várni rá. ez van.

a Kibogozhatatlan meg egyre közelebb kerül hozzám. az egekig idegeljük egymást.

(és aki unja a sirámaimat, attól ezer bocs, gondolom, csak olyan olvas engem, aki bírja a feszkót, mert így sem vagytok sokan. de tudnotok kell, hogy jó látni a bejegyzések mellett azt a többnyire 10 alatti számocskát, hiszen ha ritkán is kommenteltek, de velem vagytok, és ez jól esik. :))

ez a kép meg cuki. szeretni vágyom, azt hiszem.

...

csak mert szép

hulla vagyok, 5 h-kat alszom, nem tudok pihenni, túl sokat agyalok... ma is vagy 4 kv- megittam, és csak zombi lettem tőlük. Ráadásul ma megyek a Leányzóval, meg annak imádnivaló párjával, és a Kibogozhatatlannal bulizni.

kezdek félni tőle. ennek az érzésnek köze sincs ahhoz az ősrobbanáshoz, amit a Farkas hoz ki belőlem. de ő nincs. elment. pötty.

és az én szívem egy darabját elvitte magával, a sajátjából - meg szerintem itt hagyott egy szeletet - de mit kezdjek én egy szelettel??? így aztán azon részem világot lát. de a másik fele itt maradt. ... és lényemnek ittragadt része élni óhajt. és teszi is. így aztán félek tőle, mert hatással van rám. de ő mindent, vagy semmit akar. ójaj.

a 24 éves tündér is előkerült. találkozni akar. először mondtam h semmi értelme. de h ő már túl van rajta. aham. mondom, ok. ma jön az sms, hogy jóreggelt, meg a szokásos helyzetjelentés élete abbéli állapotáról - hogy mit csinál, hova megy, kivel, mikor, hol. mint akkor, amikor azt hitte, szeretem. csak annyit írtam vissza, hogy hagyja abba és szép napot. nem jött válasz.

STOP

Haj-haj.
5 pasiszívben kucorogni, míg az enyémben mindegyikőjüknek helye van... Ki kéne rakni a STOP táblát. Bárcsak lenne egy alagút, amin keresztül tudok a föld alatt közlekedni...

Még mindig hiányzik. Mikor múlik ez el...?

"Az univerzális törvény tehát a következő: csak az lehet a Tiéd, amiről hajlandó vagy lemondani. Ha nem vagy teljes nélküle, nem vagy teljes vele sem." 

/Darniel Christian: Misztikum nélkül/

Ez lesz a mottóm.

Ja, és a Kibogozhatatlant teljesen kikészítettem verbális sarokbaszorításommal. Azt hiszem, kivertem nála a biztosítékot. Szegény fiú. :P :(

hétvége eddig.

utazás - unicum szilva - vodka-ananász - pezsgő - roséfröccs - telefonbeszélgetés - kiakadás - filmszakadás - felkelés - alvás - felkelés - unicum szilva - utazás - evés - alvás - utazás - beszélgetés 5,5 órán át a Kibogozhatatlannal - vodkaalma - utazás - alvás - felkelés - utazás - családi ebéd rokonnal - bailey's - utazás - vodkanarancs - pálinka - írás. széééééééééééééép.

Semmi

Nem mostani, de passzol.

Semmi

Feszültség.
Várakozás.
Ütemtelenül, lüktetve.
Tik-tak.
Csak a zene, csak abban
Tudsz elmerülni. 

Tudatlanság.
Tehetetlenség.
Csontos öklöd a falba verni.
Bam-bam.
Csak az írás, csak abban
Találsz némi vigaszt. 

Bizonytalanság.
Sötétség.
Tapogatózva elbotolni.
Dum-dum.
Csak a remény,
Mi marad.

Düh.
Agresszió.
Átkozódni, szitkozódni.
Bang-bang.
Csak a…
Semmi. A semmi, miben választ tudsz lelni…

2010.02.05.

24 éves tündér

Ez még egy régebbi bejegyzés, de idáig offoltam, mert volt valaki, akinek nem akartam fájdalmat okozni vele... De azt hiszem, érdemes kiposztolni :) A 24 éves tündér emlékére, akit soha többé nem fogok érinteni, és tán jobb, ha nem is beszélek vele soha többé... :(

Beszélgettünk. Néztem őt, a vastag száját, a mindig mosolygós, csillogó szemeit, az erőtől duzzadó karjait, a lábait, ahogy egyből nyíltan, azokat a padon keresztülvetve ült le, hogy egyértelmű jelzésként szembe kerülhessen velem. Ledobtam a sok esőt kibírt, és igen megviselt szandáljaimat, felhúztam a lábaimat, így oldalt ültem neki. Cigiztünk, a szentendrei zajok csupán finom hangokként jutottak el hozzánk, emlékeztetve rá, hol is vagyunk. A néptelen játszótéren, a fák lombkoronáján keresztül cirógatva bújtak át a napsugarak. Hallgattam őt, ahogy csak folyt belőle a beszéd, csak mesélt és storyzott, katonaság, építőipar, verekedések, a szája örökké mosolyra húzódott, szeme folyton kereste a tekintetemet, de nem zaklatóan. Én pedig csak ültem, néha egy „hm”-t, vagy „khm”-t hozzátéve, sokszor felnevettem, és egyszerűen csak jól éreztem magam. Nem igazán hagyott szóhoz jutni, ha mondtam valamit, egy-két mondat után gyorsan lereagálta, és haladt tovább a mondandójával, de ez nem zavart, inkább mulattatott, úgy érzetem, inkognitóban maradhatok, és nem kell egyből kiderülnie, hogy kettőnknek együtt mennyire nincs esélye az életben maradásra. Hogy más a munkánk, más érdekel minket, más az elképzelésünk a párkapcsolatról, máshol lakunk, és ezen egyikünk sem óhajt változtatni, hogy én önálló lény vagyok, aki most magányos farkasként létezik, és ezen jelen pillanatban nem változtathat semmi sem. Talán önzőség. De jó érzés volt. Jó volt így.

Később megszólalt, hogy induljunk valamerre, szúnyogmentes helyre. Mondom, ok, erre ő: merre? Erre én: nekem mindegy, csak igyunk valamit, mert kezdek kiszáradni. erre ő: Ok, csak ne nézz körül a konyhában.

Nem volt szégyellős. Nem szégyellte, hogy tiszta mocsok a fürdőszoba, és a konyha. Nem szégyellte a falatnyi lakást, sőt, elbüszkélkedett vele, hogy most rend van. Nem szégyellte azt sem, hogy csak csapvizet ittunk, végig az együtt töltött 12h alatt. Lenyűgözött ez a puszta őszinteség, ami belőle, a lényéből is úgy árad, a letisztult egyszerűség, amely oly vonzóvá teszi őt a szememben, az első pillanattól kezdve, hogy megláttam. Fotókat mutogatott, amik számára fontosak voltak. Motorok, kocsik, helyek, ahol járt, egyszerű túrázások, haverok, tetoválások, kocsmák. Végig ő beszélt. Én pedig egyre kényelmesebben nyújtózkodtam el a nagy ágyon, melyet egy puha tigrises takaró fedett. Amikor végzett a meséléssel, és mutogatással, velem kezdett foglalkozni. Tudta, hogy csikis vagyok. Csikizett. Egy egész állatkert haladt át végig hasam érzékeny pontjain, mígnem megérkezett a kígyó, aki finom, de erős mozdulatokkal siklott a köldökömet és legérzékenyebb pontjaimat elválasztó vékony mezsgyén. Aztán már a csupasz bőrömön siklott. Oda-vissza. Oda-vissza. Halkan visszatartottam a lélegzetemet. Meghallotta. Megérezte. Persze. Finoman felnevetett, szóvá tette, mint mindent. Én pedig néztem rá, és azt hiszem, a szememben akkor már rég ott volt minden. Hogy vágyom rá. Hogy kell nekem. Hogy el akarok indulni. De nem tudok. Sarokba voltam szorítva, és már nem sokáig tudtam uralni a gondolataimat. Hozzáteszem, menszeszem legelső napja volt, amikor az ilyesmi nem egyszerű, azonban a hormonjaim az egekben ugrándoznak. Elkezdett a melleim felé kalandozni az ujj-állatkáival, míg elérkezett a nyakamhoz. Én pedig automatikusan, mint egy áramütésre, odanyújtottam neki, teljes hosszában. Lecsapott rá. Érzékiségével nem vetekedhetett semmi, és senki, amit valaha éreztem. Akkor már nem tudtam odafigyelni rá, hogy leplezzek bármit is. Teljesen önkívületi állapotban voltam, és csak élveztem, amit csinált. Lehunytam a szemeim, ő pedig csendben figyelt, és egy másodpercre sem hagyta abba. Olyasmit motyogott, hogy ami jó, azt élvezni kell.  Egy idő után felnéztem rá, egyenesen a szemébe, és akkor már tűz lángolt mindkettőnk tekintetében. Újra lehunytam a szemem, és már néhány finom sóhaj is elhagyta a szám, hagytam, hogy résnyire kinyíljon, mint mindig, amikor már nem volt hová menekülnöm. Percek teltek el, és egy ponton robbant bennem a bomba. Újra ránéztem, arca csak pár centire volt az enyémtől. Azt mondta, még egy picit gonoszabb lesz, lássuk, hogy bírom a puszijait. Elkezdte apró, alig érezhető csókokkal belepni a nyakamat. Szűköltem. Aztán felnéztem rá.

Megcsókoltam. Hevesen, vággyal telítve, az őrület határán. Tudtam, hogy ott, akkor, abban a pillanatban dőlt el minden. De már nem bántam. Nem tudtam. Nem érdekelt. A fülledt 40 fokból akkorra már szelíd 60 fok kerekedett, hiábavaló volt a kis ventillátor bátor és kitartó kerregése. Viszonozta a csókjaimat, édes örömmel, ajkai között újabb és újabb kis nyelvcsapásokkal támadott. Ahogy csókol, az egyszerre őrjítő és idegesítő. Az ember nem tudja igazán meghódítani, csak játszik, és élvezi. Én pedig mohón próbálom teljesen magamévá tenni, felfalni őt a nyelvemmel, de őt nem lehet… Szája határozott mozdulatokkal visszatévedt a nyakamra, a torkomra, a füleim alá… időnként halkan felnevetve szóvá tette, hogy milyen gonosz is, kérdezgetve, egyet értek-e. Belementem a játékba, tudtam, hogy ha azt mondom, csak egy kicsit, továbbmegy. Nem akartam bátorítani, de játék a szavakkal, és jelentésükkel túlságosan is az én asztalom. Szó szerint véve nem adtam felhatalmazást semmire, és még kevésbé kértem. De mindketten tudtuk, miről szól ez. Továbbhaladt. Elkezdte csókolgatni a hasamat. A magyar nyelvben túl kevés szó van az őrületre. Túl kevés. Halkan élveztem, ahogy közben a combjaimat simogatta, egyre beljebb, és nyelve is egyre közelebb került hozzájuk, illetve ahhoz, ami köztük várt rá. Aztán visszatért az ajkaimhoz, és két csók között azt mondtam; nem tudom, hogy bánjam-e, vagy örüljek neki, hogy megvan. Nem mondott rá semmit, csak folytatta felfedező útját testemen, és néha finoman, majdnem suttogva megjegyezte, eszméletlenül feltüzelt hangon, hogy mindjárt felfal. Nekem nincs gondom a piros betűs napokon történő együttlétekkel, ha a hangulat is megvan hozzá. De az első napon… és akkor sem lehet szó akármiről, természetesen nem miattam. De ez tökérthető. No, ő nem így gondolta. Forró nyelve egyre közelebb férkőzött a nadrágomon keresztül, majd azt, és minden mást lejjebb tolva a vágytól izzó testrészemhez. Időnként magára rántott, és én kalandoztam el a nyakán. Imádta. Szóvá tettem, milyen gyengéd, kitartó és türelmes. Azt mondta, ezen mindenki meglepődik, még a saját anyja is. Meghiszem azt. (Bánom, de nem emléxem már mindenre. Érzések kavarognak bennem, és izzadok, ahogy e sorokat írom. Gyomromban eszméletlen ütemben vernek szárnyaikkal a pillangók, és ereimben felgyorsul a vér is.) Egyre gyakrabban nyúlt teljesen átizzadt felsőm alá, míg végül megszabadultam tőle, kisebb unszolására. Megpróbálta leimádkozni rólam a melltartót. Nevetve konstatáltuk, hogy nem megy neki. Segítettem. Nem érzékenyek a melleim, de amit ő művelt, azt ők is szerették…  Újra leforgatott magáról, ő került felülre, és azt mondta,”na most fallak fel”.  Én pedig ismét szóvá tettem, hogy megvan, mert tudtam, mire készül. Egy sanda mosoly volt a válasz. Nem volt másik út, képtelen voltam ellenállni. A melleimtől elkezdett lefelé haladni, át a hasamon, és megriadva tapasztaltam, hogy tényleg próbál megfosztani maradékruhadarabjaimtól is. Gyorsan felültem, és azt mondtam, illetőleg inkább hörögtem; kimegyek és megszabadulok… attól az izétől, ami bennem van. Felpattantam, - mint aki legalább egy liter 40 százalékos alkoholt öntött magába, olyan mámoros állapotban keltem fel,- és végeztem gondolkodás nélkül a dolgomat. Visszamentem, és levetettem magam az ágyra, magamhoz húztam. Zavarban voltam. Ő pedig nem sokat teketóriázott, levett rólam mindent, és nyelvével kényeztetni kezdett. Egy ember volt eddig, aki ilyesmit tett velem, úgy igazán, jólesőn. Nem éreztem még ilyesmit, ilyen gyorsan, égetően, meg nem állva… a testem felforrt, meg-megremegtem, halkan nyögtem, míg ő két levegővétel között megjegyezte, hogy egy kissé felizgultam. Egy kissé. Úszott az ágy. Nem sok idő kellett, és óriási megdöbbenésemre jött a robbanás, rövidebb idő alatt, mint szinte bármikor máskor.  Apró volt, de őrjítő. Szokás szerint beleremegett az egész testem. Ő pedig folytatta, ujjaival is azon igyekezve, hogy minél magasabbra hágjon a kéj és az öröm bennem. Elhagyták imádnivaló ajkait a „tán nem jó volt” és „nézd már, csak nem az ujjaim is tudnak valamit” mondatok. Apró nevetés volt a válaszom, és azt hiszem, a „bazd meg” szóösszetételt is elismételtem párszor. Emlegetett valamit arról, hogy hogy nem néz ki, de úgy nyal, mint Lessie, amire fel kellett röhögnöm, rázott a nevetés és a jókedv. Kis pihenés után ismét csókolni kezdtem őt, és ő rá vágytam, arra, hogy magamban érezzem… kezelésbe vettem én is őt, és örömmel vettem észre, hogy élvezi. Nem kicsit. Ez tetszett, rég nem volt ilyen tapasztalatom. Úgy… 5-6 éve? Kiestem a gyakorlatból, de talán nem érezte meg. Szóvá is tette, hogy jól csinálom. Régi jó barátként fogadtam a szavait, és az önbizalmam újra rám talált. Utána rám hemperedett, és belém hatolt. Nem a méret a lényeg… de nem is lényegtelen, ugyebár. Hm. Fenséges érzés volt, noha nem tartott sokáig. Az ő idegeit is pattanásig feszítettük.

Később még sokáig kényeztettük egymást, de mindketten elfáradtunk, így idővel csak feküdtünk, egymásba gabalyodva, meg-megcsókolva egymást. Odakint tombolt a vihar, eltakarva előlünk a csillagokat. A lejátszási listája – a második – immáron legalább huszadjára ment le. Engem nem zavart. Jó zenei ízlése van. Félálomban hallgattuk egymás lélegzetvételeit, és próbáltunk nem elaludni. Nem sok volt már hátra hajnalig, amikor indulnunk kellett. Halványan rémlik, hogy valamire azt mondtam, nem vagyok én olyan különleges. Erre ő: dehogynem. Hajjaj… Mondtam neki, hogy a barátkozás nemigen jött össze. Erre ő sandán megjegyezte, hogy ez is az volt. Kérdeztem, hogy ő így tervezte? Erre ő: nem, azt hitte, nézni fogom az órám, hogy mikor indulhatok már haza. A kis édes. Azt hitte, az, hogy most barátokra van szükségem, azt jelenti, ő nem tud hatással lenni rám. Hát a faszt nem. Ez az én nagy bajom.

Reggel zuhany, és az ezredik cigi. Már nem volt melegem. Fáradt voltam. A hasam fájt a sok nevetéstől. A testem kielégülten hevert, és mély, édes álomra vágyott.

Szitált az eső, és én az ő kapucnis pulcsijában sétáltam a jobbján. Mosolygott, még akkor is, amikor panaszkodott. A hévnél csókkal váltunk el. Persze. Odadobtam neki még azért, mielőtt felszálltam volna a vonatra, hogy jó munkát, egy gúnyos mosollyal. Nem bírtam ki, hogy ne tegyem. Hasonló arckifejezéssel köszönte meg. Annyiban maradtunk, hogy beszélünk még. Persze a pulcsija nálam van…

Az utolsó együttlét S-sel

egnap találkoztam S-sel, jót dumáltunk. Elmeséltem neki mindent. Joga van tudni, és tán könnyebb is így neki. Szeretném, ha barátok maradnánk. Felugrottam vele a lakásba, mert volt még holtidőm az újabb találkozóm előtt. Pakolászott, én ettem, aztán ledőltünk a kanapéra, és csak feküdtünk ott, beszélgettünk, aztán a mellére hajtottam a fejem, jó volt, nosztalgikus, kellemes, ő pedig lassan elkezdte cirógatni a hajam...

Végül megcsókolt, én pedig hagytam, bár két levegővétel között megjegyeztem, hogy nem kéne. Nem igazán érdekelte, bevadult, én pedig nem ellenkeztem, hiszen mégiscsak 2,5 éve ismerem mindenét, az érintését, az illatát, és szeretem ezeket a dolgokat... felkapott, a hálóba cipelt, és még a szandálom is rajtam volt, mikor vetkőztetni kezdett. Nem bántam. Két pillanat alatt lekerült rólunk mindennemű ruházati cikk, és ő a lábaim között volt, forró nyelvével kényeztetett. Tőle tanultam, tőle tudom, mellette jöttem rá, hogy lazulhatok el... Ezt őrült jól csinálja. Nem kellett hozzá sok idő. Aztán magamba fogadtam, és gyors, de kemény menet következett. Már nem féltettem őt, nem foglalkoztam azzal, mit fog érezni, vagy gondolni, az én agyam se járt, - mlyen rég nem volt ilyen vele - és karmoltam, haraptam, ahol értem. Aztán remegve, hangosan elment, amit annyira szerettem benne, olyan jó érzés látni és átérezni, ahogy eljut a csúcsra... Határozottan sok mindent szerettem benne.

Kis pihegés után összeszedtem magam, lezuhanyoztunk szappan, minden nélkül - mert az már nem volt - felöltöztünk, elszívtunk még egy cigit, megbeszéltük, hogy nem bántuk meg. Aztán jöttem. Romantikátlan volt, de nagyon jó, ez kellett, megfelelő lezárás volt; az üres lakásnak, a kapcsolatnak, mindennek. És azért mégis mind a ketten benne voltunk, teljes lényünkkel.

Spike

Történnek a dolgok. Eszméletlen iramban. Az én kékszemű vámpírom megőrjít. Nem, ő nem a leányzó, hanem a barát, a szerető, bár ez így túl szigorú, túl csupasz megfogalmazás. fontos nekem, kedvelem, és eszméletlen jó vele. Tetszik, hogy intelligens, hogy úgy beszél a sexről, ahogy senki sem mer, vagy csak azok, akik csak azért teszik, hogy hallassák a hangjukat... ő nem. És ez oltárira bejön. Emellett nagyon jól megértjük egymást, minden tekintetben.. Jókat beszélgetünk, kézen fogva sétálunk, összebújva alszunk (!!!???...), és nagyokat kefélünk. Nem szeretem ezeket a szavakat, mert én szeretkezni szoktam. Ez új. De jó. Kéne rá egy normális szó, mert, noha ez a vágyról szól, és élvezetről, nem a szerelemről, mégis több egy dugásnál, mivel nem szedem a sátorfámat, ha végeztünk, élvezzük egymás társaságát, és többet kapok tőle, mint egy ágyjelenet... Érdekes ez.

Ahogy csókol, kikészít. Nagyon fel kell húzni ahhoz, hogy meg tudjam hódítani az ajkait, hogy igazán be tudjak férkőzni közéjük... szeretek játszani velük, megharapdálni - már képes vok egész finom lenni :P - végignyalni az ínyét - ha hagyja... sssssssssssz. kikészít. :)

Aztán, amit úgy amúgy művel az emberrel, hááááááááát. Ha kell, a falhoz vág, ha kell, gyengéd, úgy csinálja, ahogy szeretem; erős, gyors, vad, de nem bánt; megragadja a hajam, vagy a torkom, de épp csak annyira fáj, hogy még jó... mmmmmmmmmm. Ahogy a nyakamat harapja, az már az önkívületi állapot...

Nem tudom, mi lesz ebből. Feltérképeztük az esélyeinket. Megszabtuk a határokat. Letisztáztuk a játékszabályokat. És most egyszerúen csak vagyok, és élvezem, és abban biztos vagyok, hogy ő is élvezi. :)))

PS: Akik Buffy rajongók - vagy voltak, mint én - értik az elnevezést... :P

Dr. Csernus

"A fájdalom megléte fontos. Nem csak az öröm jelzi azt, hogy én élek, a fájdalom is ugyanezt jelenti. A megélt fájdalom csak egy érzés, ami tanít valamire. Semmi másról nem szól. És szükséges a fejlődéshez, mert általa teremtődik meg a megfelelő viszonyítási alap. Ebben a világban mind a nappalnak, mind az éjszakának megvan a maga helye, ideje, és a szerepe is; éppígy az örömnek és a fájdalomnak is."

Lebegés

egyes érzelmekkel telítve.

végre találtam valakit, aki nem vágyik másra, vagy többre tőlem, mint amit adni tudok. így aztán igen könnyen el tudok süppedni ebben az általa és tőle kapott kellemes létben. csak élvezem a társaságát, ő is az enyémet, teret engedünk bárminek, ami jól esik, legyen az egy jó beszélgetés, egy öledbe akarok feküdni érzés, egy simogatás, vagy az incselkedő testi vágy... van egy olyan érzésem, fogok még itt róla írni. bánnám, ha nem így lenne.

önmagáért kedvelem. de tény, hogy most rohadt sokat segít. eleinte csak tompította a fájdalmamat, aztán már, ha a közelemben éreztem, meg tudtam nyugodni, tudtam enni, egy kicsit jobb volt létezni... most már el tudja érni, hogy ha vele vagyok, ne gondoljak senki és semmi másra. :) nem tudom, miért döntött úgy, hogy felkarol egy törött szárnyú phoenixmadarat, de köszönöm neki. :)

csak neve nincs még, nem, mert karakter nélküli lenne, vagy felejthető lenne, sőt. egyszerűen nem ismerem még eléggé, hogy ez bennem megszülethessen.

Petőfis

Petőfis a rím, de stimmel... :/

"a világot mutatnám meg neked, de csak simogatom a melledet" /Ákos/

miért

Miért. Miért gondoltad, hogy besétálhatsz az életembe, és aztán kisétálhatsz belőle, és nekem ez nem fog fájni. Honnan vetted a bátorságot...??? Miből gondoltad, hogy jogod van hozzá???? Nem emlékeztél arra a bakancsos kislányra, miniszoknyában, aki ott ült a Malom előtt, és nyelte a könnyeit??? Nem? NEM? Hát, én emlékszem. És tudod mit?!? Bazd meg. BAZD MEG. Gyengévé tettél. És azt nem szeretem. Nem tudom élvezni az életet. Nem hiszem, hogy ezt akartad. Szerintem magad se tudtad, mit akarsz, mit csinálsz. Persze, nyílt lapokkal játszottál. DE EZ NEM ILYEN EGYSZERŰ.

És volt pofád megkérdezni, nem látom-e a szemedben, hogy nem csak azért, hogy annál többet jelentek...

Pötty

Kell egy boxzsák. Szét akarok rúgni magam körül mindent. Széttörni, apró darabokra... csak nézni, ahogy elemeire robban, atomjaira, és közben arra gondolnék, bárcsak a fájdalmat is szét lehetne így robbantani, hogy apró, pici szilánkokká váljon, amiket egyenként el lehet takarítani, összesöpörni, kidobni, eltűntetni, megölni...

Fáj. Pötty.

zöld pötty

és nézem face-n a nevét, hogy mikor lesz ott a zöld pötty. az mien??????????????????? buliznom kéne. :S

ami jó, azt élvezni kell

egy kis ejtőzés, egy jó kv, és újjászülettem :)

tán nem kéne egy olyan bőröndöt, amiből ki se tudtam pakolni.

nem kéne szánt szándákkal magammal cipelni mindenhová.

azt a hülye fejemet.

veszélyes  mondat az "ami jó, azt élvezni kell".

Harapás

Életemet most a düh tölti ki, s be. Határtalan, mert teret engedtem neki. Nem bírtam tovább.Kiengedem a démonjaimat, most nem kell vigyáznom rájuk. Csak engem bánthatnak, senki mást.

Megint hagyom magamnak, hogy érezzek. Megannyi apró, életlen fogaikkal tépik darabokra a szívemet. De nem pusztítják el, még lélegzik.

Meggyógyulok újra.
Csak egy kis harapás a húsba.

Mostanában ilyeneket hallgatok, és hagyom, hogy legalább itt, belül emésszen a tűz. Bulizni kéne. És az arcát kiűzni a retinámból. Mert istenesen odaégett.

Where have you been

amúgy nem szeressük... de ez... pffff. :/ :'( teljes katatónia.

Nem írok neki.

A tekintete. A tűz azokkban a barna szemekben. Az emlékek. A mosolya, ahogy kivillanak a farkasfogai, a nevetőráncok a szemei környékén, az érintése, ahogy beleremegek, a csókja íze, ami csak édesebb lett az elmúlt 8 évben, a vágy, ami üvölt az egész lényéből, a játékos arc, az, ahogy megfog, és mint egy tollpihét, arréb tesz, vagy megránt, finoman, de vadul, milyen rég vágytam már erre... Haldoklom.Lenne már vasárnap. Menne már el. Fulladhatnék már bele a tudtaba, hogy nincs itt, nincs elérhető közelségben, hogy ordíthatok, ahogy a torkomon kifér, nem hozhatja vissza semmi. Könnyebb lenne, mert most kurva nehéz.

Nem írok neki.

Nem írok neki.

Nem írok neki.

Nem írok neki.

Nem írok neki.

Erős vagyok.

Haldoklom.

Vihar a biliben

Nem bírok koncentrálni. Nem bírok gondolkodni. Jöttem befele, a melóhelyre, a fülembe ordított a tuctuc, Alice tombolt a szívemben, és legszívesebben én magam is azt tettem volna... Legszívesebben mindent a falhoz vágnék, és nézném, ahogy törik ezer darabra...mint én magam is.

De tök mindegy, akárhol is legyek, nem lenne sem jobb, sem rosszabb. Csak múlna már el... Az a baj, hogy dédelgetek egy reménytelen érzést. Mert jó nekem, mert jó idebennt érezni ezt. De tudom, hogy rövid úton fel fog falni. Hogy felemészt. De nem bírom elengedni. Vihar van a biliben.

Furcsa no 2

Na jó, már fáj, hogy megbántottam azt a 24 éves tündért, és bánom, hogy a másik, semmiképp sem tündér, elmegy. jáááááááááááááááááááááááj.

Furcsa

Ollé. Mindennek annyi. Sikerült őket kiűznöm. Mindenhonnan. A gyomrom tájékán be-bevillanó fájdalomcsomók még jelzik, min mentem keresztül. De történt egy s más, amely egyenes válaszokat adott nagyon egyértelmű kérdésekre. Annak a bizonyos exemnek igaza volt; elém kell b****ni a csontot, és hagyni, hogy megrágjam. Most is így volt, jól is esett. Sikerült még valakinek összetörnöm a szívét. De egyenes voltam vele, őszinte, és még a legelején elvágtam mindent. Az, hogy neki elég volt két találka, hogy belém szeressen... én most erre nem vagyok kapható. Kiborult. Nagyon. De nem tudok mit kezdeni ezzel. Pontot kellett rakni a végére. Fontos lett nekem, de ezzel nem szabad most foglalkoznom. Ezzel teszem vele a legjobbat. Úgyhogy a kérdésre, miszerint járni fogok-e vele, a válasz nem. És ez így jó.

Valaki, 8 év után (8 ÉV UTÁN) visszasétált az életembe, egy átbeszélgetett este és még egy találka alatt megmutatta, mit is keresek... és nem azt, amit ettől a tündéri 24 évestől kapnék. Meg úgy alle zusammen most nem kell semmi és senki, max olyasvalaki, aki csak... de ilyenekkel én nem futok össze soha, és mivel felelősséggel tartozunk a rózsánkért, megpróbálom takarékra tenni magam, remélem, összejön. Ő pedig...nos. Elutazik, egy hét múlva. Talán örökre. Így aztán nincs kérdés, még ha lenne is. Picit fáj, de nem bánom. Hasonló dolgokon van túl, mint én, így aztán két sebesült szív tánca... nem kell. Megkönnyíti nekem a dolgokat. :)

Szomorkásan jól érzem magam most. Furcsa.

Régebbi kommentek:


1.  eroticlife (Válasz erre)
2012. 08. 05. 15:40
Ezt hívom úgy, hogy keserédes mosoly. Majd elmúlik...

2.  Alice (Válasz erre)
2012. 08. 05. 16:56
Igen, azt érzem, kifele sétálok a süllyesztőből...

3.  eroticlife (Válasz erre)
2012. 08. 05. 17:36
Helyes!:)

4.  Alice (Válasz erre)
2012. 08. 05. 17:47
Olyan jól esik, hogy így odafigyelsz rám mostanság :)))

5.  eroticlife (Válasz erre)
2012. 08. 05. 18:37
Ugyan, csak más nem ír:P

Amúgy azért mert átérzem, amit írsz. Kicsit nagyon...

6.  Alice (Válasz erre)
2012. 08. 05. 20:24
Na kösssssssssssssssssz. :D kicsit nagyon...

7.  eroticlife (Válasz erre)
2012. 08. 05. 20:32
Ne hisztizz:P
Szerintem sejted mire akartam kilyukadni:)

8.  Alice (Válasz erre)
2012. 08. 06. 12:04
Persze, h sejtem :)
És nem szokásom hisztizni :P

9.  eroticlife (Válasz erre)
2012. 08. 06. 12:30
Tudom:)

10.  Alice (Válasz erre)
2012. 08. 06. 12:36
Honnan...? :D :D :D

11.  eroticlife (Válasz erre)
2012. 08. 06. 12:40
Onnan, hogy zseni vagyok :P

12.  Alice (Válasz erre)
2012. 08. 06. 12:49
Hogy ez nem jutott eszembe :D

13.  eroticlife (Válasz erre)
2012. 08. 06. 13:26
:P

Takarodj

Minden pasi, kivétel nélkül, MINDEGYIK TAKARODJON KI A FEJEMBŐL, A SZÍVEMBŐL, ÉS A GYOMROMBÓL. Nem tudok enni, nem tudok aludni, a sok kv kikészíti a gyomrom. Elég volt. ELÉG VOLT.Egyedül akarok lenni. És képtelen vagyok rá. Elhagyott minden erőm.

Kutyák

Nem tudom, meddig bírom még hallgatni, ahogy vionyítanak a kutyák. Nem bírom elég hangosra venni a zenét, hogy ne halljam őket.

S-sel találkoztunk ma. Beszéltünk. A lakásról, hogy ki mikor költözik ki. Aztán elővette, hogy velünk mi van. Pesrze rákérdezett, voltam e azóta valakivel, van e valaki a láthatáron. Mondtam, hogy erről nem beszélek, mert ő megkért rá. De most azt kéri, mondjam el. Nem. Faggatott. Könnyebb lenne neki., mondja ő. Elmondtam. Hogy volt. S talán van valaki, aki annyira a karjaiban akar cipelni, hogy hiába küldöm el őt a retkes picsába, mégis itt van, mégis akar, mégsem hagy. Gyenge vagyok most. Nem tudok ellenállni a végtelenségig. Igen, találkoztunk. Igen, lefeküdtünk. Remek. Most jobb. Lesz folytatása? Nem tudom. Nem tudok én semmit se, csak hogy vele ez most nem megy. Miért nem? Mert nem. Beszéltünk még erről, rágtuk még. Aztán elindultunk. Odaadtam nei a részemet a lakbérből, meg a rezsiből. Átöleltem. Hát hogy  faszomba ne tettem volna. Szeretem őt. Csak már nem úgy. Fáj, ahogy fáj neki. Szar ilyen erősnek lenni. Jobb lenne neki, ha látná, hogy nekem is fáj. De nem látja. Pedig megszakad a szívem. Csak nem úgy.

Este. Felhív. Ugyanúgy ugatnak a kutyák. Mondom, ez hogy lehet? Hát úgy, hogy a házatok előtt ülök. Megfagyott az ereimben a vér. Csupán 1,5 h BKV-zásnyira lakunk egymástól. És valóban itt volt. Hozott vizipipát és vodkát. Kérdi, nem érdekel e, mi van a táskájában. Mondom, attól se jobb, se rosszabb nem lenne. Nem érdekel. Azért jött, hogy kezdjük újra. Nem értem. Nem látta az elmúlt egy évet? Ő talán nem volt ott?!? Nem látta, mit művelünk egymással? Ja, utolsó, fasza ötletünk volt összeköltözni. Ettől csak rosszabb lett minden. Ő nem látja?!?!? Nem. Oldjuk meg. Megváltozik. De mondom, ne értem, magadért. Érem nem kell. Magadért igen. De ő értem akar. De, mondom, egy varázsütésre nem oldódik meg semmi. Kész, elfoogyott a türelmem. nem bírom tovább, nem szeretem már. De próbáljuk meg. A szerelem elmúlik amúgy is, nem azt ondtam? De, de én nem akarok vele. Nem akarok. Miért szeret ő engem ennyire? Kérdi. Bárcsak tudnám. Bárcsak segíthetnék. De nem tudok. NEM TUDOK. Nem tudom, milyen, ha szakítanak az emberrel. Egyszer történt meg, nagyon rég, és akkor is akkora volt a sokk, hogy 3 hét alatt elfeledtem mindent. Én nem tudom, hogy kell ezt. Azt tudom, milyen az égető fájdalom, és azzal megbirkózom mindig. Most is. Nem mondta, de tudom, hogy rohadjak meg. Hogy miért nem szeretem. Hogy miért nem adk esélyt, mondja. De már annyit adtam. Többet nem taposok a szívébe. Nem érti. Nem ért. Elment magától. De akkor is úgy... Átöleltem. Beleőrülök ebbe. És ezt én okoztam. Én. Nem akarom. Nem. NEM. De nem tudok ellene mit tenni.

Azt hiszem, még mindig itt ül valahol. Vonyítanak a kutyák. Nem kéne felhívnom. De megöl az ideg, hogy itt ücsörög valahol, és ki tudja, mi lesz vele. Nem biztonságos a környék.

Régebbi kommentek:


1.  eroticlife (Válasz erre)
2012. 08. 03. 13:23
Hát erről már annyiszor, de annyiszor írtam már. HA nincs meg a szikra, vagyis nem ÚGY szereted, akkor nincs mit tenni, erőltetni nem lehet. Pont.

2.  Alice (Válasz erre)
2012. 08. 03. 13:51
Nem is akarom. Már nem. Csak fáj, hogy neki fáj.Ezek csak érzések, nem racionális gondolatok. :/


3.  eroticlife (Válasz erre)
2012. 08. 03. 14:11
Nyilván. És szar, hogy nem nagyon tudsz semmit tenni, de akkor is, azt se szabad hagyni, hogy abszolút te legyél a szemét...