My Dears,

happy new year.

boldogabbat, mint ez volt. ;)

abból baj nem lehet. 

(nekem pláne. :D)

Kölyöktől kaptam :)

"egy kis heads-up Alice-nek hogy jobb kedve legyen :) "

Evan is felhívott, hogy minden rendben lesz. :)
Annyira köszönöm. :')

here I am

szétköltözőben a Nővéremmel. (még nem egyeztettünk, ne súgjatok neki, de sztem ő sem bánja.)

a párkapcsolatom működik, de a felvállalás, mint olyan, még néha nehézkes, és néha vihogó méregfogaival kihúzza a lábam alól a talajt.

megfeszülök, hogy egyben tartsam az életem, két karommal tíz irányba feszítem a hálót, ami tartja, hogy ne hulljon szét elemeire. az emberi kapcsolataimra célzok. nyilván. túlságosan hozzászoktam az egyedülálló, mondhatni szingli szerepéhez, akinek mindenki fontos (nem úgy mindenki), néha egy-két kamaty, (ezt nem Spike-ra érteni) és alapvetően mindenkinek ott van, ha kell. most nem tehetem meg, és ezért a világ - tisztelet a kivételnek - dühödten fúj rám. nem láttak még így odaadni magam senkinek. (van, aki úgy am blokk sehogy senkinek...) ha szerelmes vagyok, a prioritások változnak pár hónapra, valóban, de most próbálom jól csinálni.

Anyám azt mondja, meg Húgom is, hogy 3000 km távolságra vagyok, de nem baj, ők kivárnak. próbáld ki, hogy nem beszélhetsz a párkapcsolatodról.(apám nem is tudja.) (anyám és Hugi igen, de nem érzem, hogy annyira szívesen hallanának róla.)

melóügyben nem sok változás, de már érnek döntések és gondolatok.

a sulit továbbra is a hátam közepére sem.

úgy akartam, úgy hittem, hogy ez a 2 hét most majd megváltja a világot. hogy lesz időm pihenni és gondolkodni. a nagy büdös, retkes faszt. (bocs.) az örökös görcsöléstől és befeszüléstől kijött az aranyerem, senkinek nem kívánom ezt a küzdést és fájdalmat. most, hogy megint tudok ülni a seggemen, persze beadandózom, hogy ne húzzanak meg semmiből. 

hiányoztok.

úgy összekuszálódott minden.

PS: most nem bánnám, ha elbújhatnék egy lótuszvirágba, úgy hetekre.(a kép innen.) 

Máááááááááááááááándééééééééééj

no comment.

Meglett.

csak lemerült a telefonja, és elaludt..

de amikor elért, elém jött a batyira egy kvval :))))

hol vagy...?

Evan 7-re jött volna értem.
telefonon nem érem el, egyiken sem, kisípol.
face-n nem ír vissza.
nagyon remélem, hogy csak elaludt és lemerült...

basz az ideg. drukkoljatok, hogy semmi baja ne legyen.
nem is tudom, mit kezdenék magammal...

Hello-hello...

Apám mindig azt mondja, telefonon csak a lényeget...

Csörr-csörr. Felveszi.

Alice:
Szia. :)

Evan:
Szia, csak azt akartam mondani, hogy nagyon klassz nő vagy, és én nagyon büszke vagyok rá, hogy engem szeretsz, és hozzám tartozol, és most mennem kell, csókollak.

Alice:
Szia. :)))

Pí-pí-pí.

Kérdés

" folytassam, vagy ne hagyjam abba?" :P

Új szerelem

valahogy így érzem ma magam... megint... mint aki nem e világi.
a hölgy elég varázslatosakat alkot... engem a mangán túl Pom-Pom meséire emlékeztet, (ez a kép mindenképp') érdekes stílusbeli kombó. A hölgy Camilla d'Errico, honlapja itten megtekinthető.

efucéká, plíz - avagy a szopatás magas foka.

 - jó, akkor hétfőn fél nap, kedden-szerdán-csütörtökön egész nap, pénteken fél nap oktatod őket, és rákövetkező héten elkezdenek dolgozni.

 - ühüm.

 - igen?

 - csak az merült fel bennem, így ki fogja elvégezni a munkámat.

 - látod az arcomat?

 - tessék?

 - látod az arcomat? hogy az van ráírva, hogy nem érdekel?

 - valami hozzászólás?

 - továbbra is csak az a gondom, ki fog dolgozni helyettem.

 - most ez a prior, miért, mi az, ami halaszthatatlan egy hétig????

...

nem túlórázom állandóan, és nem te magad mondtad, hogy egy éve két ember munkáját végzem.

azt sem te mondtad, pont tegnap, hogy pörgök, mint malac a jégen, azt látod, de mégsem haladnak előre a dolgok, úgyhogy leülök XYZ-vel, aki majd megmondja a tutit. 

csak egy a kibebaszott geci nagy baj; már annyiszor megmondtátok a tutit. túl frankó ez már így, nem gondolod?

persze a tutimegmondás is elmaradt ma, mert rám dobtad két másik ember munkáját, mert elengedted őket egyszerre szabira. ha egyedül csinálom meg, 6 h-t vett volna el, így, hogy valaki besegített, csak 3,5 volt. ó, igazán kedves, köszönöm. ja, hogy ez vis major, kérlek szépen, ó, az más. mert nincs minden nap valami ad hoc, vagy vis major, vagy a kvaélettudjamiafasz. tényleg.

persze,  minden oké.

persze.

today's mood.

agresszív tűsarkús hangulatba kerültem.
nem tudom, meddig bírom még. egyszer betelik a pohár, és úgyis elküldök mindenkit a retkes kva életbe.

'morning...

HB

'Birthday, Kibogozhatatlan...
Gondoltam, hogy írok Neked, de minek... félreértenéd.

csak, mert.

"Aztán éjszaka kifordítod a lelkemet, de szép..."

/Pegazusok Nem Léteznek - Kiadó/

Evan-nek

Kívánlak.

Kívánom egyszerre féktelen férfi tekinteted és finom, bársonyos női arcod.

Kívánom az érzést, hogy meghódítasz és felfalsz, hogy megszerzel, és óvatos, érzéki félelmed is, hogy megint magamévá teszlek.

Kívánom rózsaszín nyelved érzékeny, minden érintésesre éhes bőrömön, sóhajod simogatását, vad vágyad állatiasan csillogó szemeidben, vágyom azt is, hogy mindent elengedj, s elengedjek, hogy elszabadult ösztöneink játszadozzanak velünk, az utolsó hajszálig, ahol visszarántjuk magunkat a biztonságos valóság négy fala közé...vágyom piercinged játszadozását csiklómon, az én nyelvemet a Tiéden, a Tiéddel, a Tiédben...

Megőrjítesz.

A Mennyet és a Poklot járom egyszerre.

Szűkölök.

Megsemmisít a hiányod.

Elégni, harapni, ölelésedben kielégülni vágyom.

Szeretni vágylak. 

Ahogy csak én tudok, ahogy csak én tudlak, ahogy csak Te tudsz.

...ilyen napok jönnek...

...

suli.

meló.

karácsony...

ójeeee.

valahogy így

na, tegnap valahogy így éreztem magam én is...

amúgy az ötlet jó, innen.
ma már jobb, süt a nap...
elegem van... leginkább a melóból, de abból.... ablakon kiugrósan, basszamegarohadtkvaélet módjára.

Kupi van

Nagyon rég nem írtam már... és Evan-ról is van mit mesélnek Nektek. 

Igazából az elmúlt, kicsit több, mint egy hónap olyan innen nézve, mintha maga a végtelenség lenne... nem csak jó értelemben. Rengeteg küzdés is van ebben a történetben. Egy részén túl vagyok, egy másik, másfajta, lassabban megélhető része még hátra van... és azt érzem, az nem is fog véget érni sosem, örökké alakuló folyamat marad ez. Lépések. Eljutni A-ból B pontba... Utak. Új irányok.

Félek, nem fogok tudni minden fontos részletet felidézni. Pedig szeretnék mindent elmesélni, minden apró üveggolyót kihalászni az emlékeim közül, és megcsodálni a napfényben, aztán odagurítani Nektek, betűkből, hangokból gömbölyded szavakká formálni... ahogy a lilát, mélyzöldet, dühödt rózsaszínt, úgy a feketét is. (Vagy legalábbis majdnem mindent elmondani. :D A gyomrotok védelme érdekében... Még azon is elgondolkodtam, hogy 18+osítom a blogot, hogy szexuális tartalmak, így, lány+lány kombóban is beleférjenek... Ezen még vacilálok. :))

Most Ő tölti ki az életem. Persze, a munka és a tanulás mellett (mert az utóbbira most nagy ívből... :$ :D), és persze a nővérkém, és Spike mellett.

Szeretnék mindent megmutatni, megörökíteni, mert egy eddig hetero-ként élő lány számára ennek a párkapcsolatnak rengeteg új aspektusa van.

• Barátok, szülők, munkahely, az utca emberei - elfogadás. 
• Spike és a barátságunk próbatétele; az érzelmekig csupaszítás, és a hűség témaköre... kicsit más ez most, mint eddig, hiszen volt egy fiú, és most van egy leány.
• Önmagam elfogadása, önmagamban és önmagammal a felvállalás(ok) (tömkelege). 
• Felismerések, rádöbbenések. Apró, villanásnyi tudathasadások (garmada). 
• A viszonzott, ösztönszerűen vad szerelem, sok szempontból saját magam tükörképébe...

Rohadt nagy kupleráj lett hirtelen Alice világában, és nem egyszerű rendet rakni.
Nem bánom.
Csak még néha vakarom a fejem.

Át kell rendezni az egészet.

Bók

bókot kaptam, bár nem tudom, igaz-e:
"nem tudsz tank lenni. egyszerűen nem megy." :)

ahham.

PS: a gönc átszámítva több, mint hetven rongy. pedig nem mondom, hogy nem gondolkodtam el rajta, amikor megláttam, hogy rendelhető...

Fear

 - miért szeretsz? - kérdezte.
 - nem tudom és nem is érdekel. - válaszoltam.
 - nem szabadna szeretned.
 - nem érdekel.

Pornó

tegnap hajnali délután kettőkor, amikor felébredtem, nem bírtam magammal, és Britney: Work Bitch c. fantasztikus vérpezsdítő szennyére muszáj volt kicsit kényeztetnem magam, mert azt éreztem, különben szétrobbanok.

közben eszembe jutott, hogy Evan nem olyan rég azt írta egy sms-ben; ő szeretne az én pornóm lenni. 

én a hétköznapok szürke perceiben mindig káromkodom, az ágyban szinte soha. elég nehezen vagyok rávehető... van bennem egy belső gát, ami nem igazán hagyja, csak nagy ritkán...

de érdekes mód' minden fantáziámban mocskos szájú dögökkel játszatom el a szerepeket.

Evan soha nem beszél csúnyán, SOHA. kivéve szeretkezés közben... de olyankor zavarba ejtően határozottan és gyakran. lassan-lassan engem is tanít rá, ahogy oly sok minden másra is magammal, a belsőmmel, a vágyaimmal kapcsolatban...  

csak rá kellett gondolnom, meg arra, amit művel velem, egy pöttyet segítségül hívtam a fantáziám, és perceken belül szárnyaltam. 

Happy Halloween, my Dears

Perverz szállóigék - konverzésön

- ha hazaértünk, asszony, keményen dugj meg. - nézett rám cinkosan, miközben határozottan ejtette ki a szavakat.
- khm. ez azért így...elég...mókás, nem gondolod?
- ... de Te csiklóból megoldod az ilyen helyzeteket, nemde...?

most szólj hozzá.

Steps.

eszméletlenül fáradt vagyok - lelkileg.
s mellette teljesen egész, és kimondhatatlanul boldog.
közben rengeteg a küzdés, és a felismerés is.
szeretném, hogy a részesei legyetek. ha kíváncsiak vagytok rá, ha van Bennetek hozzá elég nyitottság...

idő és magány hiányában most nem fogok bele.
de itt vagyok, nem tűntem el, és nem is fogok.
csak most végre ... élek és lélegzem. hosszú idő után.

Sssssssssssssssssssssssssssssz.

"egyetemen (az elsőn) egy nő volt az, aki felkeltette az érdeklődésemet.
gyönyörű nő lehetett volna, ha aként viselkedett volna. ehelyett olyan
kisugárzása, viselkedése, stílusa (öltözködésben is) volt, mint egy nagyon
kívánatos fiatal srácnak.
eleinte feltűnt, hogy sokat figyel, gyakran rajtam felejti a szemét, megnézi a hátsómat,
amikor elfordulok, sőt, még azt is gyanítottam, hogy gyakran jobb jegyet ad,
mint amilyet érdemelnék. ezt az elméletemet le is teszteltem, amikor szándékosan
üres vizsgalapot adtam be félév végén (hajlandó voltam bevállalni a pótvizsgát,
csak próbáljam ki, mi lesz). hetest kaptam rá.
akkor már nem bírtam ki, utolsó óra után, amelyiken kiosztotta a kijavított vizsgadolgozatokat,
(már akiében volt mit javítani) bent maradtam, s amikor már csak kettesben voltunk,
ál-felháborodottan, kicsit kacéran rákérdeztem, hogy csak hetest ad a hátsómra?
elmosolyogta magát, becsatolta a katedrán heverő táskáját, a vállára dobta,
végigmért, mintha könyökig belém akarna nyúlni, s kiment az ajtón szó nélkül.
úgy éreztem magam, mintha megdugott, s otthagyott volna.

néhány nappal az eset után hajnali négy magasságában kellemesen cseverésztem egy
sötét lokál sötét sarkában egy Marseille-i fényképésszel, amikor megakadt a tekintetem
egy ismerős kék női szempáron, amint egy másik nő válla fölött nagyon néz.
markolta a csaj hátsóját, s amikor látta, hogy odanézek, szenvedélyes csókolózásba kezdett,
de végig le nem vette  a szemét rólam. a másik lány füle mellett tágra nyílt szemekkel,
hatalmasra nőtt pupillával nézett belém. mást taperolt, mégis úgy éreztem,
mintha engem erőszakolna. nem azért nevezem erőszaknak, mert ellenkeztem volna,
ha velem csinálja, hanem mert az az intenzitás, amivel nézni tudott, olyan volt,
mintha a tekintete száz meg száz kampóként rögzülne a húsomban, s húzna közelebb,
mint amikor a fákat hatalmas munkagépekhez kötve gyökerestűl tépik ki a földből.
nem tudtam levenni a szemem róla. pislogni sem mertem. tompának és távolinak hatott
a férfihang, ami franciául duruzsolt a fülembe, s bár a srác forró lehellete melegítette a fülemet,
akarva-akaratlanul az elmém azt játszotta, hogy helyettesítette
a pár méterrel odébb csókolózó tanárnőmével,
aki időközben annyira belefeledkezett a szemezésbe,
hogy észre sem vette, hogy a karjaiban lévő lány,
akinek még mindig játszik a nyelvével a szájában, elkezdett élvezni.
konkrétan orgazmusa volt. nyilvános helyen. remegett, megfeszült, zihált,
tompán nyőgött bele a közben velem farkasszemet néző nő szájába.
egy mindenki más számára észrevétlen szemezés akkora feszültséget generált a térben,
hogy egy harmadik személy elélvezett tőle, egy negyedik meg elkezdett
a merengő lány fülébe finom kis disznóságokat súgni.
mivel túl sokáig nem pislogtam, kicsordult a könny a szememből.
arra "ébredtem", hogy a srác letörli a könnycseppet az arcomról,
s aggódva kérdezi, mi a baj, csak nem bántott meg vaamivel, amit mondott?
megnyugtattam, hogy igazán semmi bajom nincs azzal,
ha szemérmetlen kis huncutságokat súgnak a fülembe franciául - kinek lenne?
felbátorodott, közelebb hajolt stb.
mire kiszállt a látómezőmből, a tanárnő meg a lány nem voltak ott.
mintha ott sem lettek volna soha. mások álltak azon a helyen, ahol azelőtt ők,
változtak az arcok, a fények, a zene, mintha meg sem történt volna az egész.
a tanárnőt sem láttam többet, mintha ő sem létezett volna soha."

innen.

Hello Édes

I can taste it

In my mouth it's just so bitter sweet

It's right there in your eyes of apple green

It should be easy but it's hard to leave

Szerelmes vagyok.

Egy csodálatosan gyönyörű teremtés lehetett volna az enyém. Teljesen. Őt nem tudtam felvállalni. Ő nem tudta áttörni a falaimat. Ő elfogadta a döntésemet, és finoman kihátrált angyali arcával.

Most itt van valaki, akire nem találok szavakat. Elvarázsolt. Úgy illik Alice világába, mintha odarajzolták volna. És pont annyira nem passzol az én hétköznapjaimba. Ordít, hogy fenekestül fog felforgatni mindent, és Alice már nem tud ellenkezni . Mert húzza őt, mint egy mágnes. Nagyon régen nem talált semmit és senkit, aki így megérintette volna. És én sem.

Harmadnapja nem eszem. Hányingerem van. A gyomorrontás tüneteit produkálom... és zsinórban szívom a cigiket. Esélyes, hogy ezek összefüggnek. és mégis; annyira érzem magam teljesnek, mint már nagyon rég óta nem. Pillangók tombolnak a gyomromban. 

Átbeszélgettünk néhány napot. Konkrétan a napokat.
Kétszer néztem eddig a szemébe. Úgy igazán. 
Még egymáshoz sem értünk. Egy ujjal sem. És én már teljesen készen vagyok.

Szerelmes vagyok egy lányba. Igen, Ő az. Evan-nek neveztem el. 

Opera

 - úgy bírom a stílusodat, te csaj.  - mondta, miközben a karját férfiasan a háttámlára lendítette, és teljes testével Alice felé fordult.
 - mire gondolsz?
 - hát az öltözködésedre.

 - őőőő, köszönöm. pedig igazából, amit most látsz,  nem gyakori nálam. úgy értem, ez a szoknya-magasarkú kombó...ritkán erőltetem meg magam.

 - miért, ez számodra megerőltető? - kérdezte vizslatva.

 - nem arról van szó, de inkább a farmer-tornacipő verziót kedvelem...és van az az állapot, amikor muszáj csini lenni, holott nem feltétlenül vágyom rá. 

 - szereted az operát? - Alice köpni-nyelni nem tudott. már az előző is... már attól is zavarba jött. mert egyértelmű volt. mert nem voltak kettesben. mert ő kérdezte. valahogy a kisugárzása...hatással van rá. nem jó ez így. hiszen most akkor megkérdezte tőle a leszbikus lány, ott, mindenki előtt, hogy szereti-e az operát. meglepődöttség-lekvár-feszélyezettséggel-és-némi-aggodalommal-fűszerezve: done. 
a többiek nem tudják. ennek így is kéne maradnia. igazából lefagyott. egy kicsit. és valószínű kikerekedtek a szemei is.

 - nem igazán. miért? - a válasz előtt tartott pár másodperces hatásszünet árulkodó lehetett. 

 - ja, amúgy én sem. csak néha rám jön, hogy mennék, és soha nem találok...

 - partnert.

 - úgy van.

 - nos, mint mondtam, nem vagyok oda az operáért. de azért köszi.  - majd Alice leviharzott dohányozni. nem igazán tudta hova tenni. ráadásul ez a játék veszélyes.

mire felért, egy mail várta tőle: 

"és mozi? tánc? vagy meginni valamit? bármi??? =D =D =D"

pár másodpercig csak meredt a képernyőre. nem teketóriázik a kis dög. majd bepötyögte a választ: 

"hmhm.

észrevetted volna azt amit eddig senki sem..?"

és jött a válasz:

"lehet. de te is."

vacilált, erre mit kéne. azt mégis toplákság lett volna, hogy mindenki...

"igen. én is." 

este, amikor már majdnem mindenki elpárolgott, Alice még statisztikákat rakott össze. a lány melléült, megvárta. közben Alice elkezdte kérdezgetni: mit csinált eddig, honnan jön, ki ő, mi ő. érdekes személyiség. összeférhetetlennek tűnő dolgok garmada fért meg az életében eddig, és 28 éves...egy évben érettségiztek.

elkísérte. a Nyugatiig. pedig nem is arra ment, nem is arra lakik. végig beszélgették az utat. felvállalta magát, időről időre szóba hozta, finoman, érintőlegesen; filmek, könyvek. tett egy egyértelmű megjegyzést arra, hogy akkor Alice is meleg. ő meg mondta, hogy ő kétpólusú ilyen szempontból. édes volt a válasz: van ilyen. ő nem az, - persze - de van ilyen. nem vette el a kedvét semmitől, láthatólag.

mikor elköszöntek, rákérdezett, holnap mikor találkoznak, találkoznak-e. Alice mondta, hogy dolgozik, persze, látják egymást.

tulajdonképpen nem is válaszolt az utolsó levélre, mert azt már akkor  látta, amikor dumáltak az asztalánál face to face. gyakorlatilag megismételte az első mailt... 

később Spike megkérdezte, lesz-e ebből valami.

 - nem tudom. nem kéne. a felettese vagyok. munkahelyi gubanc.

 - amire azt mondod, nem kéne, azoknál szoktad magad hagyni sodortatni az árral...

 - tudom. nem kéne.

...

mivel mára taknyom-nyálam egybefolyt, nem mentem be dolgozni. 

kultúrsokk

épp a fürdőben molyoltam, mikor is a nővérkém televízió-készülékéből kiszűrődő hangokat úgy kellett értelmeznem, hogy András a Barátok közt-ből szomorú halálát lelte. mivel nem olvasok szaksajtót, és nem nézek TV-t, a hír villámcsapásként ért, és felkiáltottam:

 - András meghalt? - mire ő nevetésben tört ki, majd annyit mondott: - hol élsz Te?
 - ...szatyorban.

igen kellemetlen, hogy már nem elég ebből a fantasztikumból évente egy részt megnéznem, hogy képben legyek. bár, ha jobban belegondolok, a tavalyi rész mintha kimaradt volna. :D és szerencsére az ideit is csak a fülemmel tettem magamévá. XD

Azután

megint hulla vagyok... elkezdődött a suli. ettől az idősek tanulása témától eret tudnék vágni, mert már kvára vágom, de írhatok belőle még egy ppt-t... óje. unom. inkább mesélek Nektek :)

Alice megint a Dobozban volt a csajokkal, szombat este, vodka vodka után, tánc, jó zene, meg a pultosfiú, of course. időközönként szünet, cigi a kis kerek asztal mellett ácsorogva, beszív, mélyre, nézelődik, kifúj, mesél, nevet-kacag-kuncog, szív, mélyre, kifúj.

aztán egyszerre ott termett. fiatal, barna haj, édes, helyes, köszön. visszaköszön. beszélgetni kezdenek. a srác érezhetően ittas, de nem részeg, nem bunkó, bár szókimondó. nem dohányzik, már nem. egy befőttes gumit hord a csuklóján, azt rántja meg, majd engedi el, hogy megcsípje a bőrét, ha rágyújt, vagy ha rágja a körmét - amit azóta tesz, mióta leszokott. pár hónapja. azonnal szóba jön az exe. innen lehet tudni, hogy ivott. meg hogy sebet hordoz.

táncolnak, beszél, suttog. nagyra van magával. kinézetre van miért, mégis idegesítő. de csak kicsit. egyre közelebb jön, ő akar diktálni, irányít. láb a láb közt. Alice egyre kevésbé képes a környezetre figyelni, egyre jobban leköti ez a fiú, aki állandóan leöregezi, mióta megtudta, hogy 3 évvel idősebb, cukkolja, szekálja. a zenei ízlésével, a korával, bármivel. Alice nem tudja eldönteni, ficsúr, vagy csak őszinte, és játszik. a játékokban meg ő benne van.  kerülgetik egymást hosszú percek óta, összenézések, éhes tekintetek. de ezúttal meghagyja a kezdeményezés lehetőségét, és csak kuncog...  aztán a fiú megcsókolja, s a választól felbátorodik; vad, finom, édes. a falnak nyomja őt pár instabil lépéssel, csókolja, érinti, ahol tudja, bekattan, megőrül. végül szinte csak ketten maradnak a tánctéren. nem bánják. újabb csókörvény. a fiú menni akar. haza. vele. nem megy. elvből nem. ez játék, de bizalmi játék. ismeretlennel nem fexik le. számcsere. nem lát rá sok esélyt, hogy ebből lesz valami. kár. pedig-észveszejtően-csókol.

másnap délután felébred, napsütéses vasárnap, iszogatja a kvját a napsugarak és a meleg takaró huncut ölelésében, és megkeresi a fiút face-n. kicsit megilletődik, megijed. tényleg helyes. nagyon. minden képen napszemüvegben, jól öltözött, ego-bomba. néhány perc mélázás és szüttyögés után bejelöli, miért ne alapon. aki kezdeményez, az tud kérdezni. és aki kérdez, az irányít... egyből visszajelöli. ráír. hogy ő is kereste, de megunta. Alice neve elég mindennapi. úgy volt vele, hogy ha kijózanodott, rácsörög. piros pont. ha igaz, azért, ha nem, azért.

minden este beszélnek face-n. sok mindent elmesél, a párkapcsolatairól, a szüleiről, a családjáról, a sérelmeiről. már írásban bocsánatot kér az ego-héjért, és bevallja, hogy csak álca, túl sérülékeny, túl sokat nyelt, és túl érzékeny. A lány nem hiszi el neki; túl egyértelmű az üzenet, túl gyorsan jött ez, a fiúk nem bíznak, és a csajokkal nem lelkiznek, ha csak meg akarják húzni. de figyel, és partner a csevejekben. aztán lefixálnak egy közös ivást és bulit. Alice pakol kontaktlencsetartót. egyértelmű, mi lesz a mese vége.

a Wesselényi utcánál találkoztak. persze Alice tolta az időpontot. persze. leszállt a villamosról. picit ideges. megállt a korlátnál. elment a villamos. a szembemenő is. és akkor meglátta. ott állt, pont szemben, lazán. ő félszegen rámosolygott, és átsétált. semmi faxnit nem csinált az estéből; farmer, magastalpú, egyszerű, de annál kivágottabb fekete felső, műbőr dzseki, kivasalt haj, hétköznapi smink. nem túl sok, de nem is kevés.

beültek egy helyre, zene, tömeg, vodka-bomba, whiskey-gyömbér, egy-kettő, csipkebokorvessző. beszélgettek. felszínesen, de nem zavaróan. pár ital után elindultak. séta a Dobozhoz. kipp-kopp. kacér pillantások, melyeket el is kapott a másik fél. odaértek. a fiú azt mondta, meglátva, hogy alig van sor, mégis inna még. előtte azt magyarázta, hogy annyit ivott előző este, hogy már berúgott... Alice furcsállta, de beültek egy újabb pub-ba. éjfélre járt. és ittak, és a fiú mesélt. rengeteget. mintha a legjobb barátja hallgatná. a lány néha közbeszólt, figyelt, a szemei ragyogtak, eszébe se jutott eltöprengeni a miérten.

hajnali három fele mindkettejüknek leesett. a fiú olyanokat mondott el neki, amiket előtte soha senkinek - elmondása szerint. Alice elhitte. most már elhitte. az egészet. nem volt miért ne tegye. akkora sebek tátongtak a másik szívén, az emlékeiben, a lényében, mint a fekete lyuk az ózon-rétegen. csak pislogott. a fiú szóvá is tette.

- nem tudom, miért mondom ezt el neked.
- én tudom. a kisugárzásom. mindenkiből ezt hozom ki. mindenki vakon megbízik bennem. - a hangja kissé keserű lehetett. azt nem tette hozzá, mi a másik. a másik "különleges képessége". érezte, hogy az is működésbe lépett.

összenéztek, és érezték, kisiklottak. nem így tervezték, egyikőjük sem. mindketten úgy gondolták, ivás-buli-kefélés kombó lesz, egyszer, vagy többször, majd elválik alapon. ehhez képest hat - HAT - órája beszélgettek. ... nem is kellettek szavak.

 - tudod, min gondolkodtam?
 - min...?
 - hogy mi lesz azután.
 - hm?
 - hát, ha majd ne adj' isten úgy alakul, hogy eltöltünk együtt egy szép éjszakát. hogy érdekelni foglak-e azután.    vagy ennyi lesz. csak kíváncsiságból. - a fiú mosolygott.
...
 - akarsz Dobozba menni? - kérdezte.
 - nem igazán.
 - akkor igyunk még egyet?
 - m-m, eleget ittam már.

Alice elgondolkodott, bedobja-e, hogy ő lassan hazamegy, mert fáradt. mókás lett volna. húzni az agyát.  hogy mi erre a reakció. de ő tudta, mit akar. és nem egyedül akart lenni, nem is akárkivel, vagy bárkivel... ránézett a fiúra. az zavarban volt. a lány csak nézte őt. aztán elmosolyodott. odahajolt és megcsókolta. a fiú pedig édesen és mohón csókolt vissza.

 - elmegyek mosdóba. - mondta a lány. dolga végeztével pár másodpercig vizslatta az arcát a tükörben. fáradt volt. nem volt szép. kívánatosnak sem látta azt a vöröset, ott, a másik oldalon. kicsit elkenődött a sminkje, és neki nem volt türelme rendesen rendbe hozni. de a szeme... a szeme csillogott, cinkosan.

visszament hozzá, le sem ült mellé, csak egyik lábával feltérdelt a székre, és kezét nyújtva felhúzta.

 - megyünk? - kérdezte. egy mosoly volt a válasz. pár másodperccel később egymást átkarolva sétáltak a fiú lakása felé. ott aztán lefutották a kötelező köröket. Alice körülnézett. pasilakás. nem érzed,  hogy valaki ott lakik. de mégis tudod, hogy nem a haverjáé. mégis tudod, hogy ő ott él, de azt is, hogy nem az otthona. érzed, hogy nemrég egy nő töltötte be. felfedezed a nyomait, finoman, apróságokban, mint amikor a csoki nyomokban földimogyorót tartalmaz... ez a hely nyomokban egy nő emlékét őrzi, valaha volt szerelmet, keserédes fájdalmat, űrt.

aztán elterült a kanapén, a fiú mellékerült, és nemsokára már nem volt rajtuk egy ruhadarab sem.
...
úgy csinálja, mintha szeretkezne. nagy a szája, pasiból van, kell az ego, de érezni, hogy életében vsz. sokkal többet szeretkezett, mint kefélt... sokszor ránézett a lányra közben, igazából mintha végig őt nézte volna. mosolygott - tulajdonképpen mindig mosolyog. és Alice-t ez most nem zavarta. ő többnyire csukott szemmel, vagy elfordított arccal van ilyenkor. nem tudja miért, így alakult. soha nincs egyfolytában nyitva a szeme. most valahogy mégis így volt.

idővel beszélni is elkezdett közben. olyanokat mondott, minthogy "Te aztán igazán élvezed a faszt". furcsa volt a szájából, de mégsem bántó. a lány csak kacagott, és tovább lovagolt rajta. Spike megtanította egyre-másra. nem szándékosan, csak finoman. megtanította élvezni, elengedni magát, felfedezni, és bízni, hinni. picit önzőnek lenni is, talán. most ez eszébe is jutott. pár éve még a párján sem szeretett lovagolni, nem hogy máson; gyűlölt felül lenni. a fiú édes volt, megkérdezte, mikor menjen el. Alice ezen még ma is meglepődik, pedig többnyire megkérdezik. ez a 21. század, kérem szépen, amikor az normális, ha a lány is elélvez. és hogy ez szempont. hm. érdekes.

nem volt kérdés, hogy ott alszik-e. ott aludt. elalváskor egyedül érezte magát a neki felhúzott párnával, a neki felhúzott paplan alatt, úgy, hogy a másik az ágy másik felén feküdt valahol.
 - nem szeretsz összebújva aludni?
 - de, szeretek.
 - akkor gyere ide. - jött. jó volt, noha azért még idegen. Alice szorosabbra húzta magán az erős kart, közelebb magához. erősen fogta a tenyerét. érezte, hogy a másik meglepődik. érezte, hogy élvezi, hogy van egy lány, aki nem kér és nem ad szerelmet, és mégis; ad és kér közelséget, intimitást is a szex mellé. Alice hátrafordította a fejét, és megcsókolta. jóéjt-csóknak szánta.
 - Akkor már fejezzük is be. - jött a mormogós válasz. és befejezték.

éjjel nem egyszer összebújtak, néha fel-felriadtak, de mégis jól aludtak, sokáig. reggel a fiú két adag kvt főzött. fetrengtek épp, mikor elmolyosodott.

 - mi van?
 - semmi. csak eszembe jutott az azután.
 - mire gondolsz?
 - amit tegnap este mondtál.
 - nem emlékszem. mi az?
 - semmi, mindegy. - és csak somolygott tovább.

később kétszer is megkérdezte, éhes-e, eszik-e. nem evett, nem maradt. furán érezte magát. hazament, és egyszerűen csak...minden jó volt. túl jó. elkezdett félni; bele tudna...bele. persze. talán a fiú is. pedig tökre nem passzolnak. csak megtalálták egymást. hazafele úton eszébe jutott az "azután". face-n ezt el is mesélte neki aznap. de választ azóta se kapott.

mert azóta is beszélnek, bár ritkábban. a fiú mindig tesz utalásokat, hogy szeretné, ha lenne legközelebb. szóval esélyes, hogy lesz azután.

Leszbi köreinkben

új lány van a munkahelyemen. azonnal levágod. fiúsan öltözik, de nem unalmasan, szürkén, vagy igénytelenül. bevállalós és incselkedő, mint egy pasi. rövid szőke haj, szemüveg - és jól áll neki. 

mókás, és egyben szomorkás is, látni, hogy csámcsognak rajta a többiek. hogy ki a pasi a kapcsolatában. biztos ő. ...

a srácok érdeklődve figyelik, és izgatottan beszélnek róla, látod, ahogy már el is indult a fantáziájuk. van ilyenkor valami zavaróan mocskos, - és a beszélgetés alanyát tárgyiasító és lealacsonyító - a tekintetükben. a lányok pedig pfujolnak, finomkodva arisztokratikuskodnak, s már gyűjtik is a nem létező előítéletmorzsáikat, hogy élményekkel gyúrhassák össze, és egy életre realitásként értelmezhessék és adhassák el bárkinek. nincs miről előítéletünk legyen. de látod, ahogy az arcuk eltorzul, még ha próbálják palástolni is; mintha azt mondanák; tudom, mert eldöntöttem, hogy ez mocskos, és minden jó ellen való dolog. (ha én megcsalom a férjem, az persze más tészta.) olyan ritkán találkoznak ilyennel, hogy nem is jutnak szavakhoz. egyszer felvehettünk volna egy nagyon szép leszbikust. nem tettük. gondolom, ő gondot jelentett volna. ez a lánynem fog. nem szép.

azonnal megéreztük, amikor először találkoztunk. mindketten. ő is - én is. azt hiszem, szavak nélkül szövetkeztünk. nem bánom, ha megnézi a seggem, hatással van rám a kisugárzása, szimpatikus. én pedig elfogadásra és empátiára csitítom a többieket, akikkel együtt dolgozik.

vicces, amikor az én véleményem kérdik Róla. (szokás szerint) liberális vagyok, próbálom lejjebb tolni a feszültséget, s mosolygok, ha ez a téma. nem tehetek róla, nem tudok nem mosolyogni.

cinkostársak lettünk. 

Egy dolog nyugtat meg igazán...

...hogy összesen ötvenix van belőle egy évben. és az életemnek csak az egyhetedét töltöm hétfőkkel. köbö.

never.

...

PS: a mairól őszintén elmondható, hogy retkes szar volt. addig voltam boldog, amíg fel nem keltem.

Spike-morzsa

e-mail Spike-tól:

"Hát, gondoltam kényeztetem az agyadat (film), 
a pocakodat (főzök), 
és a testedet (massz és bassz:P) :)"

ma két menetünk volt. két all inclusive. finom volt. nyamm.

bolondéria

már megint...annyi mindent mondanék... és csak a fáradtság akadályoz meg benne....mert maximalista vagyok, és szart (ide sem) engedek engedek ki a kezem  közül. így aztán gyűjtögetem Nektek és magamnak az üveggolyókat, amiket kiengedhetek, csak úgy finoman kiemelhetek a zsebemből, és elguríthatok a padló minden irányában örvényként, súrlódva, csodálatosan, csillogón, egyedien és megismételhetetlenül, míg magam középen, közöttük guggolok, és csak figyelem, kívülről nézem magam és őket... amikor nem zavar senki, amikor nincs senki, csak magam vagyok, csend van és magány, csend bennem, és körülöttem zene, csak zene, és ezáltal béke van, és visszaemlékezhetek.

ismeritek azt az érzést, amikor minden csak Nektek szól? amikor bármi, bárki, minden... mintha neked üzenne. egy film, egy sor, egy idézet, tekintet, arc, egy dalszöveg s egy dallam, egy pillanat hangulata, az illat, az ősz illata, az elmúlásé...egyszerűen bármi. és minden. Hozzád beszél. Neked üzen. 

én ezt élem át most újra és újra. és újra tanulom a sírást. mint a fájdalom elengedését, mint a  megmagyarázhatatlan és felszabadító, morbid és játékos utat, amihez nem fogható semmi sem, sem az orgazmus, sem az üvöltés, sem a tányértörés, sem a fizikai agresszió... a sírás merészség, a sírás bátorság. sokáig nem ment, mert féltem, ha kiadom magam, - akár a szoba négy falának - összetörök, szétzúzódom, elveszek. erősnek kell lenni. így hát az vagyok, az voltam. talán most tényleg menni fog.

filmek, élmények, ahogy a szél kacéran besurran a metróra, és megcirógatja az arcom...
minden-minden, mintha csak hozzám szólna, nekem beszélne.

annyira szar helyzet ez; majd szétfeszülök a két énemtől; az irányítótól és befogadótól, akit meg kell menteni... miközben úgy vágyom már a szerelmet, a teljes odaadást, a Mélységben fürödni, hinni, bízni, és mindent-mindent megmutatni és odaadni, a mellemet belülről - most már - örökké veri az ütem, nem hagy nyugodni, megőrjít, közben pontosan tudom, hogy nem lennék boldog, csak ideig-óráig, mert pont ebből kéne kibújni, elmenekülni, kiszabadulni. ebből az érzésből, hogy egyedül nem vagyok teljes, és önmagamban megtalálni az egészet, a gömböt, mely minden oldaláról egyforma, csak más színben ragyog, hisz' ez oly sok mindentől függ.... és érzem, hogy a bennem őrjöngő tüzet nem valaki másra, hanem valami másra kellene kiöntenem, kiengednem.

egyszer, régen, kaptam egy blogger díjat a freeblog-on. tovább kellett adni tizenpár embernek. az egyik bloggerinának, akit választottam, nagyon sok blogja volt. témák, színek, formák. fotózott, írt, talán még rajzolt is... megköszönte szépen, és azt mondta; nem fogadja el. megkérdeztem, miért. azt mondta, azért, mert nem büszke erre a szivárványszín, ragyogó világra, mert kényszerből az övé; kényszerből alkot, kényszerből. mert mindez, ha nem kerülhet felszínre, belebolondul. akkor nem értettem. most már értem.

pár napja egy dalszövegíró nyilatkozott a Petőfi rádión.

- miért írsz? - kérdezte tőle a műsorvezető.
- hát, hogy megszabaduljak a gondolatoktól... - mondta.

mennyire kvára igaz.
néha én is azt érzem, megbolondulok ettől.

And I'm losing my favourite game...

...majd keresünk másikat. 

"Mindig tedd azt, amitől félsz"

néha azon gondolkodom, hogy veszek egy nagy levegőt, és leteszem a cigit. meg hogy elhozom otthonról a festőállványt. (látom, ahogy S szája finoman mosolyra húzódik, és eszébe jut, ahogy azt mondom; egyszer talán még kedvet kapok hozzá. tőle kaptam. soha nem használtam.)

megint működésbe hoztam az egyik legjobb verbális iránytűmet: "mindig tedd azt, amitől félsz". anno még a gimi pszichológusa ezzel engedett utamra. és lám, bevált; a Farkas esetében helyére tette a dolgokat. nem mondom, hogy nem zaklatott fel. nem mondom, h kiugrom a bőrömből nagy boldogságomban. de helyretette azt, amit kellett. nem mondom, hogy azt érzem, maximálisan őszinte volt, de számítottam erre. kaptam egy gumiszöveget. nem baj, ebből indulok ki. mostantól egy paraszt, és kész.

és ez az egész elgondolkodtatott...

letenni a cigit.. igen, félek tőle. de: tudom, hogy jobb lenne. sokkal-sokkal jobb. több levegő, nincs csomó a torkomban... nem 200 lenne a tüdőkapacitásom (szégyen), visszamehetnék úszni, újra érezhetném és élvezhetném a száguldás örömét; a futásét, az ugrálásét... szerencsére most sincs gondom a lépcsőzéssel, és előbb állok meg futás közben  - ha néha ilyesmire vetemedem :D - azért, mert már fájok, mint hogy a tüdőm ne bírná. de úszni vágyom újra... repülni a mély vízben... nagyon-nagyon-nagyon hiányzik. de félek. a kudarc miatt. valljuk be őszintén; függő vagyok. már egy ideje tudom. nem jó érzés; én a szabadság ízét imádom, akkor érzem magam biztonságban, ha szabad vagyok. ez is segíthet. ismerem magam. ha meglesz az elhatározás, meglesz a kitartás is hozzá. mégis, félek, mert a kudarcokat nagyon rosszul viselem. kibaszottul rosszul.

a festőállvánnyal ugyanez a helyzet. izgat. ha arra gondolok, hogy most épp textilt festhetnék Azam Ali -t hallgatva, hihetetlen, leírhatatlan érzés kerít hatalmába. leginkább az örömmámorhoz tudom hasonlítani, de nem, ez több; extázis, és végtelen koncentráció észveszejtő egyvelege. mindig is őrült módon kikapcsolt a rajzolás, de még inkább a festés; a csintalan játék a színekkel és a formákkal... átszellemülni; minden gondolatot, ami a realitáshoz és a való élethez köt, egy szempillantás alatt, valahol, csendben és észrevétlenül elhagyni, és csak létezni, alkotni... saját lényemen, és testemen kívül, valahol, csupán lélekben és lélekkel. 

az írás is ilyen, támogat, segít, hogy mindent elhagyhassak, hogy megörökíthessek, lábnyomokat hagyhassak a homokban, amiket nem tüntethet el semmi és senki, akármilyen vad is. de a festés, a képzőművészet más, nagyon más. erről sosem meséltem Nektek; hogy honnan indultam, hova jutottam, miért lettem call centerben koordinátor, és hogy valaha jelmeztervező akartam lenni... ettől is félek. újrakezdeni. néhányszor próbáltam. a vége mindig az lett, hogy összetéptem a papírt, és szerencsésebb esetekben a ceruza csak a sarokba került, máskor az is ripityára tört... pedig nem vagyok ennyire eszetlenül szenvedélyes típus; soha nem törtem tányért, és életemben kb. háromszor ütöttem meg valakit. és mégis... hihetetlen démonok esznek belülről. iszonytatóan félek a kudarctól. újra. 

múlt hétvégén, egy-két órán az egyetemen arra lettem  figyelmes, hogy rajzolok. fákat, bokrokat, leveleket, indákat, sorra, rendületlenül, geometriai formákként, párhuzamos csíkok sora, levélfonák, virágbibe, csík és csík, vonal... vonal.  érdekes, hogy rajz közben ugyanúgy tudok figyelni, a kezem magától mozdul.  ösztönös. ez most új. jó ideje nem volt ilyen. akkor vettem észre, mit is csinálok, amikor a csoporttársam annyit mondott; mesekönyveket kellene illusztrálnom. keserű könnyek tolultak a torkomba.

hiányzik. én eltemettem, de mindannyiszor feltámadt, és nem hagy nyugodni. tudom, hogy ez egy olyan harc, amit meg kell vívnom. érzem. hosszú évek óta. mindig is éreztem, hogy egyszer kieszi magát belőlem, amikor már elrohasztotta a lelkem egy részét, és már nem marad helye. és akkor újra elindulok ezen az úton. hiányzik. űrt érzek a nagy feketeségben. ez is függőség, talán. de ez nem annyira káros, talán. muszáj lesz kiengednem. lesz, ami lesz.

A kibebaszott kva mindenségit

megnéztem azt a szerencsétlen Before Sunset-et.
a kibebaszott kva mindenségit, megnéztem.
remek. olyan a story, mintha én írtam volna. még jó, hogy a vicces levélváltásunk után sikerült ezt a műveletet végrehajtani.

retkes módon realisztikus és hiteles, és mégis dühös - magenta színű porfelhő lengi körül...
magam is dühös vagyok. dühös lettem tőle. ettől. a filmtől. az egésztől.

faszomat az egészbe.
de tényleg.
úgy mindenbe.
üres vagyok. végtelenül üres.
és kezdem unni a játszmákat. de gecire.

húdemostnagyonilyen

Éjszaka

azt hittem, rosszabb lesz.
néhány dühkönnyel megküzdöttem tegnap, de ennyi.
fásult vagyok.

Neheztelsz?

És megjött a válasz is. Most dühös vagyok, de igen, tudom, hogy értékelnem kell, és fogom is. Time. Just give me time.

"Szia. Egy paraszt voltam ne haragudj. Az a helyzet, hogy nagyon szerelmes voltam még akkor is a barátnőmbe és bármennyire is próbáltam elnyomni magamban amit éreztem, vagy csak hazudni magamnak, nem ment. Sajnálom, hogy nem válaszoltam rendesen és azt is, hogy elutasító voltam. Nekem is nehéz időszakom volt és ami azt illeti borzasztóan sérült voltam ... Ez persze nem mentség erre az egészre, nem volt szép amit csináltam, de nem volt szándékos és nagyon sajnálom, hogy megbántottalak vele. Ezért arra kérlek ne haragudj rám. Azt mondtad, hogy a korrektségem maradt meg benned leginkább... hát erre igencsak rácáfoltam. Ezt is sajnálom. Nem akartalak megbántani. megvallom őszintén nem tudtam kezelni a helyzetet. Remélem nem haragszol rám. Sajnálom, hogy ilyen tökéletlenül viselkedtem.. sajnos, minden igyekezetem ellenére, előfordul, hogy olyan helyzetben találom magam amit nem tudok kezelni. Remélem, ha most még nem is, később azért nem neheztelsz majd rám…"

erre szívem szerint annyit írtam volna, hogy vagy tényleg rossz volt az időzítés, vagy SOKKAL KEVESEBB SÓDERT KELLETT VOLNA LÖKNI.

de csak annyit írtam, hogy harag már nincs, meg hogy köszönöm.

erre ő, hogy bocs, hogy eddig váratott, és hogy legyek jó, vagy rossz.

erre annyit bírnam neki reagálni, hogy "pffffff :D"

ebben azt hiszem, minden benne van. ha nem is, én tudom, hogy igen. :D

őszintén szólva nem vagyok túl jól. számítottam erre, de elképzelve a dolgok mindig mások. nem baj, mert nagy kő esett le a szívemről. 

ennek az üveg-kártya-várnak szét kellett zuhannia milliónyi apró szilánkra, - már itt volt az ideje. pár nap után minden jobb lesz. még ha most frankón szar is.

Done

levél elküldve.
oltári hülyén érzem magam. ...

Mint viharban a fák

"kiszakadtál a szívemből, mint a viharban a fák"

találó.
annyira jó szövege van...
írni fogok neki, azt hiszem.
még ízlelgetem.

?

valaki azt ajánlotta, írjak a Farkasnak. (jelenlegi tartózkodási helye Anglia, London...)
nem azért, mert most hátha kellek. (ha-ha)
hanem azért, hogy lezárhassam a nyitott kérdéseket - magamban.
hogy megértsem.
a miérteket.
hogy válasz(oka)t kapjak.
sokáig magamtól is meg akartam ezt tenni, de azt gondoltam, ez a gyengeség jele.
és én nem vagyok gyenge...

de ki legyen fontosabb nekünk, magunknak, mint mi? mi magunk...
ki a legfontosabb az életemben, kinek az életét élem, kivel alszom, kivel iszom a reggeli kv-t, kivel hozok közös döntéseket (legtöbb esetben), kit kell mindenképp elviseljek egy életen át? magamat.
ha innen nézzük, az a legfontosabb ebben a kicseszett kurva életben, hogy én tovább tudjak menni az úton, hogy én el tudjam engedni a személyes történeteimet, hogy én feldolgozzam a múltat, és ez által egyszerűbben élhessem meg a jelent, és tisztán a jelent. én. Alice.

Ti vagytok azok, akik igazán ismertek, Ti, akik olvassátok ezt is, meg a többit is...
életemben először a segítségeteket kérem, a véleményeteket.
csupa szem, villogó és színes tekintet, és az értelem, és a lélek, ami hozzájuk tartozik.
Ti tudjátok, mien vagytok.
én pedig túlságosan rágódóm. de eltelt egy év, és még mindig esz a penész emiatt a szarság miatt. és lehet, eltelik még egy, és én akkorra nem itt akarok tartani.

Trónok harca

"neked az tetszene. véres, naturalista, és minden részben legalább 3x szexelnek." 

Azt kell mondjam, a Nővérem ismer. XD

Álomvilág

Álomvilág

Ebben a Mindenségben
Minden csupa nyár,
Csupa illat,
Naplemente a házak közt,
Forró levegőben sóhajtó
Hűvös szellőből van a kerítés,
Tágra nyílt szemeid az álmosan nyíló ablakok
A vonzalmunkból épített,  furcsa szobára,
Édes nyírfa ajtóinkon kilincs a kettőnk közt vibráló tűz…

Ebben a világban Alice elvész
Csendes magánya pillanataiban,
Itt Te vagy a herceg, akinek nincs fehér lova,
Te, akit örökké érezlek,
Érzéseket olvasok soraid között,
Hangulataidat iszom s szívom magamba…

Várok.

Mi a fenére és miért is várok,
Ha elém állnál, 

Ha kellenék,
Megijednék…

Tudom,
Az ébrenlét gyönyörébe csent apró öröm-homokszemek
Tekintetemben s az én soraim közt sem nyomtalanok;
Te is észreveszed, és zavarban vagy,
Hol édesen nyílni kezdesz,
Hol elzárkózol újra…

Nem először írom;

Ez is csak kés a húsba.

Lehet, tényleg csak álom ez,
Csakugyan puszta, mezítelen vágy,
És félreértett jelekből elhitt
Vak mámor-ittasság.

Ez a világ az enyém, s egyre inkább érzem,
Veszélyes, mert a hit mindent megdönt,
Ezért nem hiszek el semmit Belőled,
Ezért nem hiszlek el Téged magadat sem,
De mégis kaptál helyet nálam, 

Egy világot tőlem;

S lám, ha sután is,
Fájón is,
De újrateremtetted bennem,
Újra megnyitottad;
Újra ömlenek a szavak;
Nem rímben, de sorban,
És nem lelem nyugalmam vagy csendem
Sem vodkában, sem borban,

Csak az alkotásban, a táncban, az elmélyülésben.

S mikor üres üveggolyó tekintettel
A konyhaablaknál ülve a semmibe révedek,
S lelkem nagyon messze jár;
Ebben a Semmisségben
Minden csupa nyár,
Csupa illat,
Naplemente a házak közt,
Forró levegőben sóhajtó
Hűvös szellőből van a kerítés,
Tágra nyílt szemeid az álmosan nyíló ablakok
vonzalmunkból épített,  furcsa szobánkra,
Édes nyírfa ajtóinkon kilincs a kettőnk közt vibráló tűz…

Mai zene

ez meg... ettől szerelmes lettem a szerelembe. :)

"csöngettek a fejemben, és nem voltam otthon"... megeszem!

Felismerés

jöttem ma haza az egyetemről, és az egyik csoporttársammal utaztam.

nem igazán szoktunk beszélgetni, eddig azt éreztem, ő valahogy nem nyitott rám. Amúgy spirituális beállítottságú a csaj, mindig lett volna közös témánk... hullák voltunk, de valahogy mégis elkezdtünk storyzni egymás életéről. kb. fél óra után nekem szegezi a kérdést, hogy mi van a pasikkal. akkor beugrott, hogy egyszer már beszéltünk mi erről...

és akkor elmeséltem. Spike-kal kezdtem, de rájöttem, hogy ahhoz, hogy őt és a kapcsolatunkat, a hozzáállásomat a dolgokhoz érteni lehessen, el kell mesélnem a Farkast. megtettem. elég sokat beszélgettünk erről, meg a megérzésekről. meg hogy én akartam neki írni, amíg kint volt külhonban, csak inkább tiszteletben tartottam, hogy kettesben akar lenni önmagával, és békén hagytam, a másik csaj meg ugye nem...

aztán röhögve mondtam neki, hogy mostanában ilyen a formám; mindig az ilyen helyzeteket fogom ki. és elmeséltem, mi a nagy helyzet a Tetovált Fiúval. nagyokat bólogatott. elmeséltem, hogy akkor, ott, amikor nem mentem le VOLT-ra, volt egy olyan érzésem, hogy írni kéne neki, szólni, hogy nem tudok lemenni, csak aztán elhessegettem a gondolatot, mondván; úgyis jelentéktelen; miért számítana neki, hogy ott vagyok-e, vagy sem...

és a lány, mellettem, a buszon, csak mosolygott, és annyit kérdezett:

 - nem érzel némi párhuzamot a kettő közt? - nem éreztem. - mi az, ami egyezik a két storyban? - járattam az agyam, de nem jöttem rá sehogy sem. zavartan és kérdőn néztem rá.

 - nem léptél. - és mosolygott.

...

gecire igaza van. az utóbbi időben ez a két olyan alkalom volt, amikor nem fogadtam szót a megérzéseimnek, mert irracionálisnak éreztem őket.

azóta ez jár a fejemben.

olyan egyszerű vagyok, mint egy facsipesz... és olyan hülye is.

még ha ez nem is magyaráz meg mindent.

Rossz szokás

true.

Hello-ooo Szeptember...

hm. legalább ennyire légy idióta és infantilis... 

...nem bánnék már némi romantikát sem...

...finomkodás és perverzitás továbbra sem hátrány :P

...

és akkor cserébe megbocsájtom ezt.

Mozi

emlékeztek a mozijegyre, amit a Tetovált akart rám sózni? ha egyáltalán írtam róla.

a következő filmre kaptam volna két ingyenjegyet, ha ráértem volna. egész pontosan a kedvemért szerezte volna... :Before Midnight.

idézem.

"én már múlt szerdán láttam, és bár NAGYON jó, inkább átadnám neked, ha igény van rá, hogy Te is megismerd:)"

ez egy story 3. része; Before Sunrise, Before Sunset...

aki látta, bizonyosan érti, mi a meghökkenésem tárgya...

életem egyik legromantikusabb filmje, és még csak az első részen vagyok túl...

ha nekem lett volna két jegyem erre a filmre, biztos nem egy srácnak (vagy lánynak) adom oda, akivel soha nem beszéltünk ilyesmiről, és akitől nem is akarok...

de biztos megint velem van a baj, ugye.

amúgy Farkast juttatta eszembe. 

csak a mi mesénk másképp alakult. ugye.

PS: a vicc az egészben az, hogy amúgy nekem, igen, receptre... vágy, szenvedély, végzet, és végletek, s a végén hideg fej, hogy ne fájjon annyira. 

a miazisten tetején

 - itt vagyok a miazisten tetején. - mondtam neki a telefonban.

 - az hol van? 

 - hát, itt. az aluljáró kijáratánál.

szerintem ez szállóige lesz.

taliztam M-mel.

jó volt, hiányzott már. pár napra csak jött haza Angliából. megint édes pillanatokat töltöttünk együtt.

 - nem tudom, mi van velem, örökké kívánós vagyok. - mondta.

 - hát, igen. az néha jó, néha rossz, ugye. de többnyire jó. kurva jó.

 - aham.

 - bazd meg. hihi. kurva jó. - és kacagni kezdtem.

 - aha.

 - hülye. kúrva: jó. XD

a villamosmegállóban azt mondta, funky vagyok. mint a funky zene. jól esett. 

órákat töltöttem a Funky Girl(s?) című szám kutatásával a youtube-on, de nem lett meg. :(

úgy kiposztoltam volna neki.

azt mondta, rosszkislány vagyok, jókislány bőrbe bújva, és közben az arcán átsuhant egész eddigi kapcsolatunk. mondtam, hogy kár, hogy ezt nem látja mindenki így. pl. azok, akiknek kéne...hogy ez így van jól. mondta, hogy ne foglalkozzam faszkalapokkal, nem tudják, mit hagynak ki. mondtam, hogy vsz. ezért hagyják ki. 

mert nem ismernek.

PS: fura időszak ez. Kölyök is most jön haza, nagy hirtelen. finom lesz.

Doors

Apám még csinál ezt-azt a lakásban.

A múlt éjszakámat két frissen festett ajtó társaságában töltöttem, rohadt romantische volt - az én szobámba lettek beköltöztetve, amíg száradnak.
A WC és a fürdőszoba ajtajai... XD

fuck you, baby

na szééééépen vagyunk.

minden elem ellenem van; a Fura fiúval találkoztunk volna ma, áthívott filmezni (...) biztos utána a bélyeggyűjteményét nézegettük volna.

gubancos volt, mert holnap 7-kor kell kelnem; mert nem volt biztos, hogy meggyógyulok addigra - mennyire vonzó már a köhögőroham éjjel, mmmmmm... -; és amikor minden akadály elhárult, és minden megoldódni látszott, nem megjött ma, hétfő helyett???? azt köszi.

a Tetovált megint cukimukiskodik. 

néha elgondolkodom, h mi a fasz lenne, ha beszállnék a játékba, és én is beindítanám a game mode-ot úgy igazán... kis köcsög. miért tartom én mindig tiszteletben azokat a dolgokat, amelyeket a társadalom elvár, hogy tiszteletben tartsunk? tudom-tudom, így tükörbe tudok nézni... yeah.

fuck you, baby. 

Köszöntem

E-mail morzsa Spike-kal :P

én: 

Nos, én nemrég kettyintettem, de azért érdekel a dolog.

Ő: 

És kivel kettyintettél?:D

én:

Nem is tudom.

Csak emlékfoszlányaim vannak.

Én beteg voltam… ő magas, vékony, szőke, izmos, éééééééééééééééééééés nagyon ellátta a bajom.

Nem ismered?

Ő:

Valami rémlik. 

A csaj vékony volt, formás, szexi, izgatott, ahogy nyög, és finom volt;)

just for fun

no szép jó estét.

tessék jó zenét hallgatni, a tegnap este emlékére, és inni velem egy naaaaaaaaaaaaaaagy bögre jó teát :)

(jó kis koncert volt. azon kevés bandák egyike, akiknek a zenéje önkívületi állapotot alkot bennem live-ban, bármilyen cucc nélkül...)

egész héten fazékbólhörgővarjú módjára vernyákolt az emberi hangként nehezen definiálható effekt a torkomból... szép. mellette melóztam, szval hulla fáradt vok, és kimerült, de ma Spike-tól megkaptam a magamét, meg amúgy is történt ez-az.

átköltöztünk, úgy-ahogy be is. vannak bútorok a szobámban, nem egy körünk volt az IKEA-ba, Spike sokat segített mostanság, fizikailag meg lelkileg is. új könyvespolc, pakolás, rendezgetés, most már rend is, kaptam tőle egy csodás lámpát szülinapomra, majdnem elbőgtem magam. 

még nem érzem, hogy ez a hely az otthonom lenne, de lassan alakul. a lényeg megvan; gyertyák a helyükön, jó zene, kellemes hangulat, kezd ez a hely én-kompatibilis lenni. persze a konyha még brutális - ma 1h-n át suvickoltam a főzőlapot, és még teli vagyunk dobozokkal, illetve isten irgalmazzon annak, aki kinyitja a sufnit vagy a gardróbot :D de idővel minden a helyére kerül, ugye.

apropó, szülinap. a 27. nem, nem fogok nekiállni nyafogni, hogy nem itt kéne tartani, mert én választottam ezt, és nem bánom. jó így. de azért ... senki nem szeret öregedni 18-on túl. 

édes volt mindenki, sok apró meglepetés ért - ha csak egy mosoly, akkor is rengeteget ér, ha szívből jön... az egyik nagyon kedves kolleginám és barátom főzött nekem ebédet és sütött muffint. most mondjátok meg. olyanok leptek meg, akiktől nem is számítottam rá. pénteken mentünk le céges fesztiválra, a főnökék vettek nekem egy literes vodkát ajándékba. mondjátok, hogy nem tűnök alkesznek. :D

persze lent volt a Tetovált is. épp sátrat állítottunk, mikor odajött fotózni. szerintetek mi olyan kva érdekes azon, ha valaki sátrat állít... költői kérdés. aztán, mikor este elvánszorogtam a "partysátor"-ba, hogy az iváson kívül is történjen velem valami, nem ott termett azonnal "partyfotót" készíteni... és akkor annyit mondtam a kis kolleginámnak, hogy ő az. erre ő: ... (van valaki a kolleginák közt, aki mindig rámegy azokra a fiúkra, akikkel dolgom van/volt, vagy előtte, vagy utána. megérzés ez? nem tudom. érdekes egy nő. könyvet lehetne róla írni. néha azt hiszem, a barátom, néha azt, hogy nem.) hogy ezek ketten nem olyan rég összemelegedtek. még azelőtt volt, hogy mi elkezdtünk volna levelezni, és nem is volt komoly, mégis kibuktam, úgyhogy aznap este 2 szám erejéig tartott a pályafutásom a táncparketten. elmentem sétálni, a végére faszán berúgtam, és rövid úton ágyba dőlés lett a vége. nem csoda, kit motiválna, hogy a főnökeivel csincsizhessen 3 napig? engem nem. nem Miatta buktam ki hanem az egész miatt, a csaj miatt. a Tetovált gyűlöli a tűsarkúsakat. valahogy nem éreztem fairnek. mindegy, másnapra túl voltam rajta, és este már szendvicsben táncoltam a többiekkel.

egy másik kedves kollégám illuminált állapotban közölte aznap este, h szerinte szeretem a faszt. hogy biztos benne, amióta meglátott, hogy szeretek kefélni. én meg mondtam neki, hogy nem is csak fiúkkal. aztán mosolyogtam és otthagytam. annyira nem pálya ez nekem. ez az egész céges ivászat. riasztó, hogy emberek mennyire meg tudják alázni magukat ezeken a rendezvényeken, aztán hetekig senki nem néz senki szemébe. azt köszi, én ennek nem leszek a része. de legalább a főnököm száját elhagyta néhány őszinte mondat a nagy részegsége közepette, ami pozitív, és velem kapcsolatos, az is valami. közölte, hogy jobb fej vagyok, mint amilyennek tűnök. (6,5 év után, khm. jó az álca.) erre egy kedves barátomat idéztem; "és még a felét sem tudod."

azon a hétvégén találkoztam újra a Fura fiúval. le akartam mondani, mert már délután nagyon fájt a torkom, de tudtam, hogy besértődne, és el se hinné, mert a múltkori találkánkat ugyanerre hivatkozva le is mondtam, csak ő elkezdett nyafogni, hogy ne. nekem ez a keresztem. 

a Dobozban ismertem meg, kb egy hónapja. a legutóbbi alkalommal átbeszélgettük az éjszakát, egészen hajnalig. nem volt semmi, de nagyon jól eldumáltunk. néha paraszt a lelkem, de ilyenkor többnyire beszólok neki, és soha nem veszi sértésnek, sőt, kicsit vissza is vesz. most is jól elvoltunk, padon ücsörgősen, részemről iszogatósan, - ő  nem iszik, kihívás. illetőleg ijesztő... - sétálósan, a Deák téren. érdekes megfigyelni, ahogy folyamatában kiürül egy ilyen örökké mozgó és lélegző szociális tánctér, ahol csak a vérmérsékletedtől függ, mit teszel, vagy nem teszel. 

imádom őt heccelni. olyan jó kis labdákat dobál fel, nem bírom nem lecsapni őket... élvezzük. verbális játszótér, ez kell nekem. előre eldöntöttem. hogy várok. várok, amíg csak bírok. amíg szét nem feszít a vágy, amíg nem szabadul el bennem az a bizonyos, hadd kezdeményezzen. játsszuk el. ebből nem lesz kapcsolat, attól  még nem csak a farka érdekel, hanem maga az ember is. emlékszem, ezt furcsállotta eleinte. azt hiszem, most már tetszik neki, még így is, hogy a lapok le vannak osztva.

jött a vihar, rajtam forrónaci, hosszú felső, frissen vasalt hajamat kacéran arcomba fújta a szél. fáztam, kezdtem igazán fosul lenni, és az eső is nekikezdett. elindultunk hazafele, mindkét éjszakai buszon egymáshoz préselődve ücsörögtünk, én pont kellemetesen becsiccsentettem az utolsó cidertől, kacarásztam egyfolytában. néha nézett, hosszan, édesen, én meg megkérdeztem, mi van, nem válaszolt, és én új témát találtam. nem akartam könnyen adni semmit.

a Flóriánnál, egy buszmegállóban, tomboló szélben vártuk a taxiját. bebújtam a sarokba, ő mellettem állt, és egyre közelebb került. aztán elkezdett nézni. úgy. magamban konstatáltam, hogy ezek szerint tud. nem gondoltam volna. konstatáltam, hogy őrült szép csokibarna szemei vannak. nyamm.

 - ha gondolod, jöhetsz velem tovább, alhatsz nálam. - mondta. nem tudom, valójában mi a fenéért, de meghökkentem. azt gondoltam, arra vár, hogy én hívjam fel őt magamhoz, én pedig pontosan tudtam, hogy nem teszem meg, mert akkor még a szobám világháborús színtér volt. de ha ingerenciám is van ilyesmire, azt legalább egy-két csók után... így aztán érdekes arcot vághattam, de próbáltam gyorsan rendezni a vonásaimat.

- édes vagy, de nem. - mondtam. addigra már éreztem, hogy nem vagyok jól. az le se esett, hogy nem volt nálam kontaktlencse tartó sem, anélkül meg nehéz az ottalvásokat kivitelezni, mert másnap átkozom magam erősen a szememet eltakaró szürke fátyol miatt. úgy elég nehéz létezni...

de folytatta a győzködést, és tekintetét még mélyebben az enyémbe fúrta. én meg kacagtam, és mondtam, hogy nem, nem, nem. a végén már csak pár huncut cm volt köztünk. de hirtelen fék csikorgott mellettünk.

 - megjött a taxid. - suttogtam somolyogva. újra megkérdezte, megyek-e. nem mentem, csak néztem őt, addigra valószínűleg kávéskanál nagyságúra nyílt szemekkel; élveztem a játékot, vacak közérzetem ellenére megkezdődött bensőmben a jól ismert édes, ütemes tánc... 

 - hát akkor szia. - mondta, és megcsókolt. kis, jelentéktelen csóknak szánta, azt hiszem, apró szájra puszinál nem sokkal nagyobbnak, csak az íz kedvéért. szenvedélyesebben csókolhattam vissza, mint várta, nyelvem jó pár másodpercig táncoltatta az övét, a végén már elindultak a kezei is a csípőmön. én toltam el végül. meglepett tekintete volt, végképp összezavarhattam. elköszöntem, és elindultam, ő pedig beült a taxijába.

később jött egy sms, hogy még meggondolhatom magam. nem tettem. jobb volt ez így; másnapra istenesen lebetegedtem, és azóta is göthös vagyok.

persze már lefixáltuk a következő találkozót, és nem én siettettem. érdeklődve várom. :P