Alice megkérdezte, mikor telefonon beszélt vele, hogy mit kér inni, mit vigyen. Azt mondta, citromos sört. Milyet? Gössert. Alice magában finoman elmosolyodott. A citromos Gösser az egyetlen sör, amit szívesen nyalogat el.
Úton az Árpád híd felé nem tudta kikapcsolni az agyát. Direkt nem öltözött sexyn; most postás lesz, a sajátja; üzenetet kap, választ, egy olyan levélre, amelyben nem voltak kérdések. Egyértelmű, hogy fájni fog. A hosszú és kissé lélektelen mix ütemesen vert a fülében. Próbált nem izgulni, kizárni mindent. Fásult volt, de érezte. Érezte, hogy nem lesz jó. Nagyon nem. SMS-eztek, mert késett. Kevés volt a smiley - mindkét oldalról.
Mikor belépett a főút menti épület kapuján, elöntötte a szokásos érzés. Kívülről csak egy morcos ház. Észre sem veszed hogy ott van. Belülről azonban más... az udvar éjszaka csendes, nyugodt és békés; beviláglanak a csillagok, fényük meg-megcsillan a gangon terebélyesedő növényeken... és egy csapásra elfelejted, hogy Budapest szívében vagy, ahol villamos, busz, miegymás jár. Ahogy belépett a kapun, egyből felgyulladt a villany a lépcsőházban. Aztán ahogy a fordulóba ért, a következő. Kattant a kulcs a zárban, és két gyönyörű szempár várta őt a ráccsal babrálva. Tejfölszőke haja felkötve, egy része még így is az arcába hullt. Soha nem öltözködik kihívóan, nem szeret, s nincs is rá szüksége; kevés smink, ékszer, a hangja, az arca, a bőre illata és az érintése.. nem szükséges.
Álltak a konyhában, söröztek, dohányoztak, banánt ettek. Alice nem tudott szabadulni a képtől, a gondolattól, az emléktől, amikor a Szőke lány azt mondta neki, miközben kényeztette őt, hogy meséljen arról, milyen egy férfival együtt lenni...
És a Szőke lány mesélt. Úgy, ahogy még sosem. A démonjairól, a pránanadi-ról, a hétköznapjairól, sejtelmesen, de a sorok között morzsákat hagyva Alice-nek.
Az ő kapcsolatuk nem így indult.
Vágyakkal indult, kalanddal, kíváncsisággal, testiséggel, lelki távolságtartással. És most mesélt. Önmagáról, a küzdelmeiről, a vágyairól, a munkájáról, a fásultságáról, az útkereséséről. Mindennek ellenére nem tudott unalmasnak tűnni, vagy szürkének, így is olyan volt, mint máskor; - ha nem többszörösen is olyan - izgalmas, érdekes, vonzó, igazi macska, aki egyszerre szenvedélyes vadállat, közben cinikus és okos, mellette mégis gyámolításra szorul, simi után kiált a szája és teste egyaránt. Egy kis ennivaló és borzasztóan szerethető kéjenc. Alice csak állt ott, a falnak támaszkodva a sütő mellett, egy kicsi és édes csendélet peremén, egy nagy és nehéz döntés homályában, amelyben már nem volt hova visszalépni.
Nem beszéltek róla. A Szőke lány az ölébe hajtotta a fejét, és elfeküdt, órákig nézték így a cool TV-t, néha ejtettek egy-két szót semmiségekről, s közben örökké cirógatták egymást. Ilyen lehet az, amikor befőttes üvegbe zárod a hangulatot; nincs eleje, vagy vége, csak maga van a végtelenné nyújtott, kellemes pillanat, s Te belebújsz, magadba szívod azt. Volt, hogy a Szőke Alice combjaiba harapott, vagy fejét hátranyomta a csípője tájékára. Bújt. Nagyon bújt.
Megágyaztak. Nem ittak sokat. Várakozással telített volt a levegő, de már kissé meg is keseredett; érezték, hogy nem lesz egy boldog és rózsaszín éjszaka; nem volt se buborékfújó, se őszinte mosoly. Mosoly se nagyon volt.
Feküdtek, szemben egymással. A Szőke lány Alice nyakába fúrta az arcát. Érezte a parfümje illatát, a bőre puhaságát, s azt a megfogalmazhatatlanul édes és gyötrő kisugárzást, mely mindig úgy lengi körül, mint tavaszillat a várost áprilisban... szinte bele tudott harapni ebbe a megfoghatatlan tüneménybe. Órákig voltak így. Párszor összenéztek. Szomorú tekintetek. Egy ponton Alice lélegzete egyszer csak valahogy...elakadt. Rádöbbent, hogy a Szőke... mennyire... kicseszettül...gyönyörű. Rádöbbent, hogy nem akarja elveszíteni. ... Hogy korántsem csak kedveli őt. Volt annyi lélekjelenléte, hogy csupán annyi csússzon ki alig hallhatóan az ajkai közt:
- Hogy Te milyen szép vagy. - Elcsépelt volt, még középszerű bóknak is csapnivaló, nem vallott ez rá. De még így is hasadékot vágott a szürke és puha homályba, ezzel a néhány kicseszett, átlagos szóval. Vádnak hangzott, szégyellte magát tőle. Hogy mondhat ilyet valakinek, akit eltol magától??? Nem fair. De nem volt mit tenni, már nem pörgethette vissza az időt. Nézte azokat a tiszta, kék szemeket, és Honey szavai jártak az eszében, amiket Spike kapcsán mondott neki; "mi lesz, ha akkor döbbensz rá, mennyit ér neked, ha már nem lehet a Tiéd?" Ezt a kockázatot vállalta. Attól még fájt.
A Szőke lány egyszer csak megszólalt, nagy csend után.
- Akkor ez végleges? - kérdezte. Alice nehezen bírta rá magát, hogy ajkaival szavakat formáljon.
- Az. - Mondta. Vagy valami ilyesmit. Azt érezte, magyarázkodnia kell. Mezítelennek érezte magát. Kellemetlenül mezítelennek.
- Leírtam Neked mindent. De nem akartalak megbántani. Féltem, hogy sikerült.
- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem esett rosszul. De megértem az érveidet.
- ... Miattad csinálom. Téged féltelek. Nem biztos, hogy működne. És ha mégis; ki tudja, meddig. Annál többet jelentesz már, hogy kockáztassak. ... Nem tudnám elfogadni, hogy nem lehetek büszke arra, akit szeretek. Hogy nem foghatom a kezét az utcán, hogy nem csókolhatom meg, hogy nem mutathatom be a szüleimnek. (Nem merte kimondani, de ott gurgulázott bensőjében a kétely, hogy nem is bírná hosszú távon férfi nélkül...)
- Nem szeretném, hogy úgy menj ebbe bele, hogy nem vagy biztos magadban, s abban, hogy ezt szeretnéd.
- Akkor megérted.
Egyszer közel jártak. A Szőke kezdeményezett, csókolta őt, édesen, harapta az ajkait, csintalanul játszott a nyelvével, kívánta. Alice teste, mint egy áramütésre, hevesen reagált. Akkor már alig volt rajtuk ruha, Alice korábban megmasszírozta a másikat, neki magának pedig melege volt, egy szál fekete csipke tangában feküdt mellette. Amikor a Szőke lány magára húzta, nem hezitált, csókolni kezdte, ahol érte. De a Szőke lány finoman feltolta.
- Most arra vágyom, hogy szeretgess.
- Fejtsd ki bővebben, kérlek. - Addigra felébredt benne minden lehetséges vad ösztön. A másik nagyra tátott szemekkel meredt rá.
- Nem akarok szexelni, csak ... szeretgess. - Azt tette.
...
- No és az üzenet? Azt mondtad, át akarsz adni egy üzenetet. Ezért találkoztunk.
- Így van. Holnap adok Neked egy könyvet.
Nem feküdtek le egymással sem aznap éjjel, sem másnap. Összebújva aludtak el, ha lehet, jobban, erősebben, mint bármikor. Alice többször felébredt arra éjjel, hogy a másik cirógatja őt. Egy fél pillanatra sem húzódtak el egymástól, ölelkezve, összefonódva aludtak. Úgy érezte, mélyen. Valószínűleg nem így volt, mert többször felébredt, de nyugalommal és örömmel töltötte el , hogy a másik mellette piheg, megcsókolta a hátát, vagy a nyakát, és újra álomba szenderült. Mellette mindig összetartozás érzése volt. Azóta sem tudja ezt jobban megfogalmazni.
Másnap a Szőke leszaladt reggeliért. Aztán meghámozta az uborkát, felszeletelte, majd feldarabolta a paradicsomot, egymás mellé helyezte őket, néhány darab camembert-tel, sonkával. Amikor Alice meglátta, sírógörcs jött rá.
Emlékeztetnie kellett a könyvre, már indulófélben voltak. A másik az ágyhoz lépett, elővett egy viseltes zsebkönyvet az éjjeliszekrény fiókjából, gyakorlott mozdulatokkal lapozott, tudta, mit keres. Grafitceruzával bejelölt valamit, aztán becsukta.
- Bejelöltem a ...kérdéses részt.
A metrónál váltak el. Úgy megcsókolta volna. Fizikai fájdalmat érzett. Szívének egyik, még ép és pihegő darabját megint elveszítette. Ő tehetett róla.
- Amint kiolvastam a könyvet, jelentkezem. - mondta halkan, színtelenül, finom mosollyal az arcán. Nézte, ahogy szőke macskájának még színes sziluettje eltűnik, aztán útnak indult maga is.
Felszállt a metróra, és felcsapta a könyvet - eszébe se jutott megkeresni azt a bizonyos bekezdést. A kerítéstől lesz a kert a kert, a körülményektől nyer értelmet a világ legjelentőségteljesebb mondata is. Szentségtörés lett volna, és értelme sem lett volna.
Azóta küzd. Vonnegut könyvével is - mostanában kerüli mások fájdalmát. Magával is, a döntésével is. Felnőttként viselkedett, ez volt helyes. Ha vállalja, és egyszer szerelmes lesz mellette, a tekintete olyan világot rejtene, amelyet sosem tudna megmutatni a másiknak. A másik akkor megértené. Fájna neki, iszonytatóan fájna.
Néha nem árt, hogy Alice-nek vannak szabályai.
.jpg)
