... Keenan göthös lett a nagy őszi sétától. ritkán beteg. most két hétre ragadt otthon; fájt a torka, köhögött, aludni se nagyon bírt. így aztán volt ideje; minden este beszélgettek facen. nem próbálták beazonosítani, hogy miért is. jól esett. szóba került az is, mi van köztük. "nem tudnálak úgy kezelni, mint egy darab húst" - így a fiú. "nem is erre gondoltam" - így a lány. majd elmagyarázta, neki miért jó a szeretői kapcsolat, mit jelent számára - az "egy darab húst" biztos nem-, miért fél a párkapcsolattól, miért érzi ketrecnek, béklyónak, miért nem kér belőle.
s lassan nődögélt közéjük, - mint megannyi áttetsző fonal, mely apró pontokat köt össze szinte láthatatlanul - valamiféle pókhálószerű ezüstös csiki-csuki játék.
....
Alice majd megkattant, úgy várta, hogy találkozzanak végre. amikor a fiú már bejárt dolgozni, de amúgy elfele még nem nagyon, időnként finoman jelezte felé, hogy látná már. hárítás volt a válasz. egyik este feketén-fehéren elhívta, hogy találkozzanak. a válasz másnap kora reggel érkezett.
"Na várj, Te most randizni hívtál? =D"
a lány sokáig töprengett, mit feleljen. nem szokása randizni, nem szokása járni másokkal, sok mindent nem szokása, ugye. meg hát, meg is beszélték, hogy ebből az nem lehet. nem is vágyott rá... hiába nem tudta már egy ideje kiélvezni a szabadságát - amit maga sem értett -, mert nem esett neki jól, a riasztó kötelék még mindig nem volt ínyére.
végül annyit írt, hogy nem tudja, a lényeg, hogy végre 3D-ben is látni szeretné. a találka elmaradt.
végül annyit írt, hogy nem tudja, a lényeg, hogy végre 3D-ben is látni szeretné. a találka elmaradt.
Szívás-szombat.
... felpörögve várta az estétt, jól érezte magát, jól nézett ki, a vodkától szokás szerint csak jobb lett a hangulata. házibuli, Keenan is jön, valami történni fog, valaminek történnie kell.
épp a hűtőből vadászta elő a következő ital alkotóelemeit, mikor a srác megjelent. a lány szája szélesre húzódott, úgy köszönt neki, közben a szíve persze a szempillantás törtrésze alatt ugrott a torkába, ott dobogott, - mit dobogott, dübörgött - bárhogy is próbálta nagy hirtelen lenyelni, hogy ne legyen olyan pokolian feltűnő. gyűlöli, amikor mások számára láthatóan fel-le ugrál az a kis mellkas, ütemesen és kiborítóan, oly sok mindenről árulkodóan...
épp a hűtőből vadászta elő a következő ital alkotóelemeit, mikor a srác megjelent. a lány szája szélesre húzódott, úgy köszönt neki, közben a szíve persze a szempillantás törtrésze alatt ugrott a torkába, ott dobogott, - mit dobogott, dübörgött - bárhogy is próbálta nagy hirtelen lenyelni, hogy ne legyen olyan pokolian feltűnő. gyűlöli, amikor mások számára láthatóan fel-le ugrál az a kis mellkas, ütemesen és kiborítóan, oly sok mindenről árulkodóan...
aztán valahogy a dolgok elsiklottak, szétestek. ahogy fogyott az alkohol, és múlt az idő, Alice várta, hogy egyre bátrabb lesz. csalódnia kellett. váltottak párszor néhány szót, időnként a fiú mellett kötött ki, de az összhang, ami írásban tapintható volt, a közelség, amit szinte meg lehetett simogatni, a szavakon átható cinkos mosolyok, a sorok közti érzések és egész világok mintha nem is ködbe vesztek volna, hanem ... teljesen semmivé lettek.
értetlenül állt a jelenség előtt. vége lenne a mókának, mielőtt játszhatott volna...??? ez nem fair. hova lett minden? létezik, hogy ennyire félreértette volna, ennyire rosszul látta, mit látta, érezte volna? Oké, hogy valaki visszahúzódó, és nem kezdeményező típus, de ez, ilyen szinten Alice számára már kezelhetetlen volt.
értetlenül állt a jelenség előtt. vége lenne a mókának, mielőtt játszhatott volna...??? ez nem fair. hova lett minden? létezik, hogy ennyire félreértette volna, ennyire rosszul látta, mit látta, érezte volna? Oké, hogy valaki visszahúzódó, és nem kezdeményező típus, de ez, ilyen szinten Alice számára már kezelhetetlen volt.
... amikor a fiú mellé ült, néha összeért a kezük. Alice beleremegett, jó értelemben. a másik hagyta. közben belül a lányban dörömbölt és tajtékzott vadul a düh, táncolva a - nem csak a kielégítetlen vágynak dobott csont effektusú - "jó érzésen", s eltiporva némiképp azt - what the fucked hell is this?!? jeligére. "mint az oviban" - dohogott magában. amikor a másik indokolatlanul arrébb húzódott, nem egyszer, akkor a lányban egy időre végleg eltört valami.
egyre többet ivott, egyre indulatosabb lett, egyre többet ment ki rágyújtani, egyre kevésbé értette az egészet, és nem bírta felfogni, mi a játék neve, amibe belecsöppent. jó, hogy Csodaországban sok minden szívás, de ez azért...
hajnaltájban már egyfolytában egymás mellett ücsörögtek, olykor egy-két szót váltva, közösen választva számokat, de addigra a lány elfogyott, mint a lerágott és árván hagyott almacsutka; már nem értette, mi történik vele, körülötte, és már bele is fáradt. letett róla. úgy mindenről.
távozáskor más volt a mosolya, mint máskor. kissé cinikus, kissé nehéz, mégis igaz és őszinte. de valahogy így is túl szürkére sikerült.
hajnaltájban már egyfolytában egymás mellett ücsörögtek, olykor egy-két szót váltva, közösen választva számokat, de addigra a lány elfogyott, mint a lerágott és árván hagyott almacsutka; már nem értette, mi történik vele, körülötte, és már bele is fáradt. letett róla. úgy mindenről.
távozáskor más volt a mosolya, mint máskor. kissé cinikus, kissé nehéz, mégis igaz és őszinte. de valahogy így is túl szürkére sikerült.
Vérszegény Vasárnap.
moziba mentek. négyesben. Alice távolságot tartott. nem szándékosan, nem kérette magát, csak nem tudta, mire számítson, így már nem számított semmire. Keenan próbált némileg szóba elegyedni vele, ő felelgetett, ennyiben ki is merült a társalgás. időnként, a film alatt eszébe jutott, hogy egyszerűen megfogja a kezét. kiborító volt mellette ülni, és nem csinálni semmit, és így lenni, általa érintetlenül, és közben már tizedannyi bizonyosság sem volt benne, mint előző nap. a film idegőrlő volt és hiteltelen, ő kedvetlen, és talán kiábrándult.
amikor elváltak, még mondhatott volna valamit... bármit. hogy sétáljanak egyet, hogy üljenek be egy sörre, csináljanak akármit. feszítette ez a helyzet, ezt ő, Alice Caroll, meg szokta oldani, még amikor ennél ezerszer jobban fáj is; hogy le kell zárni, még ha bele is feszül az egész lelke, de megteszi. most csak állt ott némán, aztán felszállt a buszra, és hátra sem nézett.
este várta, hogy hátha fent lesz a fiú facen, ráírt volna, óvatosban, megpróbált volna valahogy visszaevezni a régebbi, de biztonságosabb "kapcsolatukba". de maga maradt a gondolataival.
Huncut Hétfő.
egyszerű hétfő. mivel hétfő, utáljuk. melós nap, nem is túl kipihent állapotban, a hétfőt valahogy sose sikerül illendően várnia. egyszer csak Kennan ablakocskája megjelent facen a maga kis zöld pöttyével, hogy hello. és hogy szóba áll-e vele még. a lány magasra húzott szemöldökkel nézegette a betűket. persze, hogy szóba áll, csak nehézkesen megy neki mostanában a másikkal az élőben történő kommunikáció - írta. miért? hát, mert valóban nem tűnik gördülékenynek a beszélgetés face to face. szóval., ha lehet, találkozzanak, hogy megbeszéljék a dolgokat. - jött a felelet.
Alice hidegkék szemei kikerekedtek, s hányingere támadt. sok minden átfutott az agyán, és meg volt róla győződve, hogy majd személyesen megkapja az arcába, hogy mégse kéne ezt, hogy hagyják inkább egymást békén. pedig mennyire jó lehetett volna...
Alice hidegkék szemei kikerekedtek, s hányingere támadt. sok minden átfutott az agyán, és meg volt róla győződve, hogy majd személyesen megkapja az arcába, hogy mégse kéne ezt, hogy hagyják inkább egymást békén. pedig mennyire jó lehetett volna...
rendben, fussanak össze, miért is ne, s akkor már legyen ma, jobb az ilyenen gyorsan túlesni, a hétfők úgyis retkes szarok, maguktól is, ugyebár, azt el se lehet rontani.
....
este 9, Nyugati. próbált csinos lenni, hadd érezze a másik, hogy mit veszít. ahogy meglátta, naná, hogy az addigi monoton semlegesség és érdektelenség, - ami valójában a lemondás szította tetszhalotti állapot volt - szívverésgyorsulásba váltott, és torokban dübörgésbe, of course. elnyomta, amennyire tudta, "csak keményen" jeligére.
a fiú a két köpéssel arrébb lévő Gyrososhoz vitte őt, Alice nem leplezett értetlensége ellenére. nem volt éhes, egy gombostű fejének sem lett volna helye a gyűszűnyire zsugorodott gyomrában, ráadásul nem is tud enni mások előtt könnyen. hátha a fiú éhes.
de nem.
almateázni mentek.
de nem.
almateázni mentek.
... a falak fehérek, az elnagyolt stukkók a plafonon helyenként aranyra vannak festve, bár már kopnak, rozsdabarna-bordó márványoszlopok, sose nézett még ennyire körül itt, és egyáltalán; soha sehol nem nézegette még ennyit a falakat és a plafont, mint itt. mert nagyok és hosszúak voltak a csendek.
elkezdtek beszélni. sok minden homályba vész már. de Keenan nem kertelt sokat.
- annál már jobban kedveljük egymást, semmint hogy csak úgy összejárogassunk. - mondta ki. a hangjában és tekintetében nem volt kétely. Alice szemei evőkanál méretűvé válhattak egytized másodperc alatt.
ez most tényleg azt mondta, hogy...?!?
és csak meredt rá szótlanul.
talán néha elnevette magát, az szokása, ha zavarban van.
ez most tényleg azt mondta, hogy...?!?
és csak meredt rá szótlanul.
talán néha elnevette magát, az szokása, ha zavarban van.
- jól értem, hogy ez most a "mindent, vagy semmit" játék? - kérdezte, valami nem túl egyértelműt, hebegés-habogást, vagy csendet várva válaszul. de persze nem.
- igen, jól érted.
Alice nem hallott a fülének.
jól érti, hogy akkor most az a kérdés, hogy jár-e vele, vagy... semmi? semmi-semmi? SE kefélés, se csók, se érintés? és akkor a barátságnak is lőttek nyilván, a kettejük közt szikrázó valami nem engedné át. de hát könyörgöm, még egy csók se volt. (némán nyögött kínjában, mikor a gondolatok sorában ehhez a ponthoz ért.) de most komolyan, a fiú, aki rohadt visszahúzódó, aki olyan, mint egy kőből született kagyló, - a rohadt életbe már -, amit, ha túl erősen próbálsz felfeszíteni, annál jobban záródik be, és feszíti a másik oldalról önmagát, befele, meg össze; aki nem kezdeményez, mert állítólag nem mer, mert nem határozott, most - de tényleg!!! - komoly, hogy ez a fiú ül vele szemben, édesen néz rá, kitartóan, és feltette ezt a kérdést...neki...?!?
Alice ultimátumot kapott Mr. Silence-től, a kurvaéletbemár.
évekig tartó másodpercekig csak pislogni tudott. tekergette a teásbögre fülét. jobbra-balra. jobbra. balra. jobbra...
nézte a plafont. azt az elnagyolt, művészinek még újkorában sem nevezhető aranymintázatos, csigabiga, girbegurba mintás cseszett-kurva-plafont.
járni...kapcsolat...a fiúm...a párom...a kalitkám...megint egy... a piros lámpa veszettül villogott. ha a közlekedési lámpák sikoltozni tudnának, valószínű azt is lelkesen megtette volna abban a vörös hajú fejben.
végül nagy nehezen megszólalt. hogy ez neki kevés. ezt eldönteni. még egy csók sem volt. nem beszélve másról. ő erre így nem tud mit mondani. veszett módon zavarban volt, s közben majd megőrült, úgy kívánta a másikat. de ilyen áron???
elkapott tekintetek, mosolyok, félszavak, félmondatok.
elindultak. a lányban közben cikáztak össze-vissza a gondolatok, érvek, ellenérvek.
hosszú séta, egyik hely sem tűnt megfelelőnek. végül a egy idő után Kennan megszólalt, hogy eddig s netovább. a legközelebbi helyre leülnek, ha törik, ha szakad.
hát, leültek. egymással szemben. sör, vodka-alma kikérve, nagy nevetések, mosolyok, csendek, néha beszélgettek. ez utóbbi még mindig nyögvenyelős.
Alice játszott. a csókjáért, a döntésért, hogy ne most kelljen, ne neki kelljen, ne így...
... végig szuggerálta Őt. tudta, hogy a szemében ott van minden; a kérdések, a kételyek, a feszengés, az értetlenség, s mindezek felett, és azokon elhatalmasodóan: a vágy. A vágy az érintésre, a csókra, az illatára, amely őrjítő, a tekintetére, mindenére. általában jó a bájolásban.
várt. és várt. és várt. hogy majd a másik lép, hogy nem bírja tovább, elveszíti a fejét. de nem.
a lány minden adandó alkalommal testhelyzetet változtatott, vagy átült máshova, hogy közelebb lehessen hozzá, aki nem állta a tekintetét, csak nagy ritkán, elkapta a szemét, mert ő is szenvedett és szűkölt. mert ő is akarta. Alice állta a sarat, és nem hagyta magát.
de végül a terve dugába dőlt. össze-össze néztek, de Keenan csak nem tört meg, Alice pedig már a határait súrolgatta, majd szétfeszítette őt belülről az ott üvöltő mindenség.
tegyük fel - ízlelgette magában. bár gondolkodni már nem nagyon tudott - a vér már nem a fejében volt, lány-lét ide vagy oda. túl sokáig nem jutott az elmélkedésben. nem nagyon tudta szétbontani, -cincálni, kibogozni, hogy mely érzések tartoznak a rövid-, s melyek a hosszútávú célokhoz. csak a jelenséget látta; a pillanatot, az ittésmostot, érezte az impulzusokat, és kezdett megtébolyodni tőlük.
...
és akkor eljött az a pont. amire gyakorlatilag azóta várt, a Rottenbiller utca óta, csakhogy ez már másik fiú volt, ugyanaz, de mégis más, s azóta tétje lett, félt is tőle, meg nem is, akarta és közben rettegett...
amikor már nem bírta tovább, egyszer csak megszólalt, belehasítva a vágható, izzadt feszültségbe és a ki nem mondott szavakba burkolózó hűvös csendbe;
- hát jó. - a szavakat határozottan, cinkosan, de komolyan ejtette ki. váratlanul elkezdte kívülről látni magát. az agya elborult. csak nézte, ahogy felpattan, egy lépéssel a fiú mellett terem, és megcsókolja. aztán elveszett újra önmagában és a másikban.
Keenan vad volt és éhes, éppúgy, mint ő. nem finomkodó - amire számítani lehetett volna pedig -, türelmetlen - amire viszont egyáltalán nem -, kiéhezett, vágyakozó. felfalta Alice-t. és viszont.
az első csók esetlen volt, önmagukat és a másikat kereső, beteljesülést ünneplő, falánk, kérdésekkel teli és tökéletlen.
édes.
huncut.
őszinte.
