2015. január 30., péntek

Uúúúúuuuuúúúúúuuúúú.







innen

Emlék

megríkatott.
mert emlékeztet valamire, ami még meg sem történt, és valamire, amin már túl vagyok.


2015. január 28., szerda

életfilozófia







'Reggelt

most az van, hogy végre alszom.
mint akit fejbe vágtak.

ellenben olyan válogatott baromságokat álmodom, amik a legszürreálisabb thrillerekből sem lógnának ki.
minden reggel olyan fejjel kelek fel, mint akit gőzölgő lencsefőzelékkel ébresztettek...

gyűlölöm. ezeket az álmokat is, meg a lencsefőzeléket is.  :D

2015. január 24., szombat

Beteg-es

szerintem amúgy beteges ez a közléskényszer, amim nekem van. ezt Ti eddig is tudtátok, csak nem szóltatok, mi? :)

olyan sokan kérdezték már tőlem, hogy miért is írok blogot, ennyire személyeset, akkor már miért nem naplót, ha mindig írhatnékom van.

nos, ennek több oka van, pl., hogy soxor a hangulataim, az érzésvilágom képekkel, zenékkel, videókkal teljes. de a másik, ami vsz fontosabb, és amire most döbbentem rá; így soha nem érzem magam egyedül. gyerekként oltári jól elvoltam a kis világomban, még tizenévesként is sokáig. aztán akaratom ellenére megtanították, h szociális elvárás sok minden, pl. h el tudjam fogadni, ha mindig akar lenni velem vlk... a párom, a barátaim - bár mai napig egyet kivéve olyan barátokat "választok", akik ezt amúgy el tudják fogadni, és tudják, hogy attól még szeretem őket. a párkapcsolatok... más tészta. ellentétek vonzzák egymást. mára annyira elfelejtettem, mien is ez, a magány, az "önmagam" fogalommeghatározása tényleg  egyedül, hogy megijeszt. persze, szeretek egyedül lenni, de valójában olyankor is szinte mindig vagyok valakivel...

zárójel bezár.

érdekes most ez, ahogy megélem, ez az időszak.
ma a következő diskurzust folytattam le magammal:

 - enned kell.
 - nem vagyok éhes. 
 - ne hazudj.
 - jó, de nem bírok enni.
 - enned kell.

and again, and again, and so on.

érdekes módon magamba is tudtam erőltetni egy melegszendót. máskor ilyenkor napokig, néha hetekig nem tudok enni.

most az van, hogy az elmúlt hónapban annak a folyamatnak, aminek most kéne következnie, egy részét már lejátszottam magamban. de persze ott volt a remény, meg a "derüljönmárkihogymiafaszvan" életérzés. így most pontosan tudom, hogy bele kéne esni abba a bizonyos kva nagy szakadékba, és hagyni, hogy leérjek a legaljára, ott csak bömbölni, amígy csak tudok, aztán csak hagyni, hogy folyjanak a könnyeim, aztán egyszercsak észrevenni, hogy csontok ezrei fetrengenek körülöttem, rájönni, hogy én amúgy szeretem az életet (btw Új fiú idézet again: "48 kg tömör szeretet és életigenlés vagy" :D) és kirepülni abból a kva fekete lyukból. 

ellenben annyira unom már azt a gödröt, és nem is olyan régen jártam benne, hogy, noha beleestem, megkapaszkodtam a falán, és nem vagyok hajlandó lezuhanni, pedig most tudom, hogy gyorsabb lenne, mint máskor.

az persze, hogy pontosan tudom, hogy ezúttal komoly önértékelési és párkapcsolat-, szeretet-, szerelemkezelési problémáimra is rádöbbentem, nem könnyíti meg a helyzetemet.

persze (nem is szóismétlés, miért mondjátok) az, hogy valamennyire lóg a levegőben ez az egész Keenan-nel, szintén nem segít sokat.

az elején, huh. a srác, akitől megkérded, mennyire forgattad fel az életét, azt feleli, 10/11.... mindig elvarázsol édes megjegyzésekkel, apró figyelmességekkel, úgy figyel Rád és minden rezdülésedre, hogy az észbontó, megtanít arra, hogy milyen többletet vihet a szeretkezésbe, ha nézed az arcát közben... akivel arról beszélgetsz, hogy készítettél neki valamit, de nem merted odaadni, mire ő: Woodoo babát? mire Te: nem, ez veszélyes ötlet, mert biztos nagyon meglepődnél a munkahelyeden esetenként (vagy valami hasonlót) (és amúgy annyira hozzászoktál, hogy az emberek  szexuálisan megőrülnek érted, hogy már egyből erre áll rá az agyad, pedig néha már terhes is a sok ilyen jellegű megjegyzés), mire ő: egész nap csak simogatnálak... 

aztán a "kettőnk egysége egyszer csak különvált".

az, hogy nekem eszméletlenül fontos az érzéseimről beszélni (mily meglepő), és ez összekötődik a múltammal, valahogy eddig le sem esett, mert senkivel nem volt ebből probléma. drága lecke volt.

neki ez nem igénye, sőt. neki ez nem kellett, teljesen elzárkózott, és gyakorlatilag nem maradt témánk, nem maradtak egy idő után opcióink, tíz körömmel próbáltam én is, és ő is kihozni valamit ezekből a szitukból, de annyira nem ment, hog az már borzasztó. ha vlk kívülről látott volna minket, biztos ránk ordít, hogy mi a faszt csinálunk egymással meg magunkkal.  én akkor mér rég nem láttam tisztán, mert őrülten szerelmes vtam, és persze gecire szenvedtem. sztem ő is. nem csoda, hogy a kezdeti csillogás eltűnt a szeméből, hogy a kezdeti rajongás, féltékenység, érdeklődés elveszett, mert csak egy hadonászó szerelmes luvnyát látott. fáj, és tudom, ne mondjátok, hogy végletes meg cinikus vagyok, mert tudom, de ez így igaz. persze, ő se tett eleget, ő se nyitotta ki a száját, de most már kezdek rádöbbenni, hogy ő is rohadtul küzdött és akarta, és nem értette, mi történik. hát, az történik, hogy ha valakit ilyen kegyetlenül tudok szeretni, akkor én jómagam megszűnök létezni. csak hogy magamat idézzem:

"És ha szerelembe botlok, abból is az kell, ami felemészt, ami megsemmisít, ami tönkretesz. Ami mellett nincs már én, ahol nincs Alice, csak egy befogadó van helyette, aki felfal és felemészt mindent, amit szerelme tárgyától kap, csak egy lény van, aki egy idő után már nem tud mit adni, mert nem létezik a másik nélkül, mert őt a másik táplálja, ő minden érzelmének, vágyának, hitének tárgya, ő az, aki körül a Föld forog, csak ez létezik, csak ez számít... ezekbe meg mindig belefulladok, of course."

ha ezek után még kérdés, hogy mennyire volt ez biztos halál, nekem is, meg a kapcsolatunknak is... :D

ez az egész, meg az Új fiú annyi mindenre ráébresztett, - de ilyen geci nagy pofon szintjén - hogy öröm nézni, nem is értem, miért nincsenek óriási tenyérfoltok a fejemen. 

esélyes, hogy igaza van annak is, aki azt mondta; nekem van egy teóriám magamról, ami azt igazolja, hogy sehogy nem működöm, és képtelen vagyok egészséges lelkivilággal rendelkező és jó lény lenni, és az ehhez tartozó embereket találom meg célirányosan. vagyis, hogy az, hogy vagy szeretve vagyok, de nem bírom elviselni, vagy szeretek, de szenvedek benne, és nem kapom ezt vissza, nem azért van, mert nem vagyok képes másra, hanem mert egyszer azt hittem, hogy erre "rájöttem", (igen, ez amúgy S után volt...) és azóta megkeresem a megfelelő embereket ehhez az egészhez, hogy a végén azt mondhassam; látod, igazam volt, szar ember vagyok.

Evan ezt úgy fogalmazta meg, hogy én nem az emberhez keresem a verset, hanem a vershez az embert. ez egy szelídebb megfogalmazás, de igen, ugyanaz. meg hogy olyan, mintha büntetném magam Keenan-nel, mert a vak is látja, hogy nekem ő csak arra jó... (ezt majdnem az elejétől kezdve. piha. )

ennek e bejegyzésnek nincs vége. egy darabig sztem ezt fogom folytatni kb... :D
nem tudok aludni, nem tudok élni, nem tudok semmit sem csinálni, csak agyalni, de ezt megszoktuk.
viszont szerencsére már nem azon, hogy miért is nem vagyok értékes ember, mert az vagyok. és már nem azon merengek jellemzően, hogy milyen érzés volt fogni a kezét, érezni a csókja ízét, vagy látni a mosolyát, érezni őt magamban... hanem már egyéb, ezekkel némileg összekapcsolódó, de igazából az én-ről szóló dolgokon. 
eszméletlenül kimerült vagyok már egy jó ideje, lelkileg, fizikailag, és egyfolytában beteg.
szóval, azt hiszem, már nincs messze a gödör alja. 



2015. január 23., péntek

Találtam őket.

ideje lenne elgondolkodni azon, hogy végre így fogjam fel.


...sose tudni, mibe mész bele, mit vállalsz, ugye, kva zsákbamacska minden, vagyis "drink me"-s üvegekkel van tele az élet...


ez meg beteg és perverz, nem hagyhattam ki. :P


ehhez meg nincs mit hozzáfűzni, ugye.


meghaltam.

of course.
nem szeret.

nem hiszek benne, hogy ez ennyire egyértelmű.
nem hiszek abban sem, hogy ez csak az ő-, vagy csak az én hibám lenne.
elbasztuk, gecire el, az elején.

de érzésekkel nem vitatkozunk, ugye.
mert nincs értelme.

tovább kell lépni.
már csak az a kérdés, hogy csináljam, hogy közben ne tapossak el másokat.

van házi feladat bőven, Alice.


2015. január 22., csütörtök

"randi"

ma meghalok, vagy meghalok, vagy kiüresedem.
jan. 3-a óta először találkozom Keenan-nel.

jó kilátások.

2015. január 19., hétfő

Lényeg.


...megvan a zene énem lényegéhez



2015. január 17., szombat

Azok a barnák...

... meg a hosszú ujjú pulcsik ;)


Evenliu

már a neve is.
a képei lehetetlenek.
nem tudom megmagyarázni, mi tetszik bennük, annyira letisztultak és közben abszurdak...



aki érti, aki nem

aki ilyen beállítottságú, érteni fogja. aki nem, ne ijedjen meg. erős vagyok.

de néha... sokkal könnyebb lenne egy leheletvékony suhintással véget vetni mindennek.

akiből hiányzik oly sok minden, mint belőlem is; a féltékenység, az önzőség egészséges mértéke, a proritásrendszer normális egyensúlya, az életösztön mindenek felett... az érti. az tudja, hogy ez kva veszélyes. amikor ellep a köd, és nincs semmi hirtelen. ebből a semmiből kúszik elő, váratlanul, megtámad, és nem ereszt. démonok márpedig léteznek.

és csak állsz az ablakban a 8. emeleten, és nem azért zokogsz, mert félsz. hanem mert azok, akiket szeretsz, fontosabbak számodra, mint te magad. az ő fájdalmukat, ahogy elképzeled, átéled,   és megszakad bele a szíved. nem ezt érdemlik, hiszen szeretnek. egy életre megbélyegeznéd őket. mindet. olyan sokan vannak. a baj nem velük van, hanem veled. nem baszhatsz ki velük. nem léphetsz előre még egyet.

pedig sokkal, de sokkal, de kvára sokkal könnyebb lenne, mint lemászni onnan, ráhuppanni a talpaiddal a matracra, becsukni magad mögött az ablakot, és leülni megnézni a kibaszott facebook-odat, majd leülni gépelni, hogy miért létezel még.

meg kell védenem őket.
és most már egyértelmű, hogy meg kell védenem az Új fiút magamtól.

nem, nem szakítottunk.
annál sokkal rosszabb történik.

ugyanis nem történik semmi.


2015. január 16., péntek

Betonszilánkok

Rohasszátok már ki a lelkemet a helyéről.

Megint itt az éjjel, ez már rosszabb, mint egy kva kibaszott rémálom. 
Nem tudok elaludni, fáj, nézem a plafont, a fáradtságtól és a kimerültségtől már alig látok, 3-4 h-kat alszom, és nincs semmi, ami széppé tenné.
Jön a reggel, a csípős, hideg reggel, csík-napfelkelte szemeivel, minden jobbnak tűnik, és aztán végem van, újra meghalok,
kés a húsba,
ismerős?

Már megint a kínzó várakozás.

És közben az Új fiú rá emlékeztet, folyton folyvást, megkedveltem, és megadja azt szavakkal, amit Keenan sosem tudott. Az ő létezése fricska a jelenemben, nem hiszek a véletlenekben, de ha hinnék, ezt akkor is észrevenném...

Akármi, akárhogy is lesz, ha ennek most tényleg vége lesz - amire nem, azt hittem, de nem, nem készültem fel - akármennyire is szétrobbanok hatmillió kibaszott betonszilánkra, Őt nem sodorhatom magammal.

Megőrjít ez az egész.
Hol vagy, hova bújtál? 
Vagy, ha nem létezel, miért hagytad magad a szívembe hazudni?!?


2015. január 13., kedd

Te

...vagy a legempatikusabb pszichopata ismerősöm :D - mondá az új fiú, akinek még mindig nincs neve.

ez annyira édesen weird volt. :D

2015. január 12., hétfő

Valódi.

most örömködjek, h valaki ezt mondta, vagy sírjak, hogy nem az, aki a szívemet marja belülről...?

"nos ha magammal vagyok akkor egy filmet nézek vagy játszom, és hiába  a lebilincselő grafika vagy jó történet sokkal kevesebb valódi élményt nyújt mint te. :) " 

még nem találtam neki nevet. hat éve ismerem, de igazából egy hete. (sem. még.)


Oh.



Álmok

mostanában az álmaim érdekesebbek megint, mint az életem.
itthon vagyok betegen, és rengeteget alszom. jobb, mint ébren lenni... rég volt már ilyen. 

valahogy bekúsznak a keserűséggel és félelemmel átitatott érzések oda is, de nem olyan rossz és eseménytelen, mint az ébren történő várakozás. 

próbálok fennmaradni a víz tetején, anélkül, hogy az erős és kategorikus énemnek átengedném az uralmat. 

már nem fáj annyira ránéznem Keenan ágyneműjére... nem is tudom, mikor aludt itt utoljára. tegnap már beszélgettem a párnájával. hogy ne haragudjon, de lehet, hogy nemsokára a szekrénybe kerül... 

vagy ki vagyok borulva azon, hogy szép lassan elveszítem őt, vagy üres vagyok, és semleges, mesterségesen nyugodt és lélektelen. mint most is. 


Fucked up.

Az utóbbi időben, ha magamhoz nyúlok, mindig elered néhány könnycsepp. Ha máskor nem, a legvégén. Csoda az is, ha érzem az elélvezéseimet.

Hiányzol az orgazmusaimból.

Hogy a faszomba kerültél tőlem ennyire távol?...
Fizikailag is, amúgy is.
Hogy a faszomba basztuk ezt el ennyire?!...

Gyere vissza.
Kellesz.
Még nem mondtam le Rólad.


2015. január 11., vasárnap

Sebezhető oroszlánná lenni


... na hát ezt a problémát én most pont kvára értem.


by sebreg.

2015. január 10., szombat

Kapcsolatunk 4+4 sorban.


"Nincsenek válaszaim
én is befelé lesek.
Odabent se látok mást,
csak kérdéseket."

/Vad Fruttik: Válaszok nélkül/

De az egész szám amúgy.



És ez is Te-én.

"Az én karom reszket ölelve téged,
Az én szivemre verődik beszéded
S hogy gyökeret vert tebenned a lelkem,
Én felsikoltva önmagamra leltem."

/Lesznai Anna/

2015. január 5., hétfő

True.




Csend.

belül tombolok.
sok vihar tajtékzik bennem nap, mint nap.
de valahogy... nem tudom, nem akarom most ezeket kiírni.
még nem, már nem, nem tudom.

a kreatívkodásba menekülök, és ez jó.
csendet teremt bennem.
koncentrációt.
új élményeket okoz - ismerőseket, de nem a régiek mását.
segít elvonatkoztatni.
dolgoktól.

tetszik ez az újfajta némaság belül.
megnyugtat.
nem úgy, mint a blog, mert az olyan, mint a merengő.
nem is ürülök ki tőle.
békét hoz, olyan édesen és simogatóan nesztelen, s olyan klasszul megfér ebben az az érzés is, hogy van amúgy más is, tudom, de a helyükön vannak ott, ahol épp hagytam őket.

jó ez most.


2015. január 4., vasárnap

Elkényeztetve

mivel nem vagyok egy fotó-géniusz, csak most volt időm erre, de ezt mindenképpen meg akartam veletek osztani. :)

Keenan-től egy igazi, japán, színes Alice Csodaországban képregény... hihetetlenül meghatódtam rajta. Keenan tud Alice-ről, de nem olvas engem, csak ha egy-egy bejegyzést elküldök neki... mert tart tőle.


Evan-től pedig (megkönnyeztem, és közben persze le tudtam volna harapni a fejét...) egy eredeti Natalie Shau artwork book... Lost in Wonderland címmel. Egy az ezerből az enyém.


Most mondjátok meg. :')


2015. január 3., szombat

fuck yeah

 immmmádom Keenan-t, de azért ez(ek)... a képek... nem hatástalanok :P