2016. augusztus 31., szerda

Konverzésön.


 - olyan jó nőt láttam, gondoltam rád.
 - azért mert hasonlított rám, vagy azért mert kellett volna nekem...? 


2016. augusztus 24., szerda

Úgy-úgy :)


... micsoda régi képet találtam én ;) 



2016. augusztus 14., vasárnap

Yippiyaye.



... amikor végre nem lóg a gatya a seggemen,hanem úgy kell beleszuszakolni magamat... 
Fuckin J Lo-nak érzem magam, yippiyaye. :D 






2016. augusztus 9., kedd

Morzsa.


Konverzésön egy jó baráttal.

ő: 
30 leszel baby
WooW

én: 
jaaa
közelít a... hogy is hívják a koros de jó pornós nőket? :D

ő:
Mature
Vagy milf amire gondolsz
De az igazából a mother I'd like to fuck rövidítése
De lehetsz még cougar is

én? 
hát akkor para van
mother nem vagyok :D 

ő: 
Aki fiatalabb fiukra vadászik
Én feláldozom magam ;)

én: 
pffff :D köszi

ő:
Jajj,most nem kell elmondanom remélem, hogy testileg egyáltalán nem tűnsz 30nak

én: 
tudom :D

ő:
Szellemileg meg rég túl vagy rajta
A legjobb combo

én:
ezekre mondom h imádom ahogy bókolsz :D

2016. augusztus 7., vasárnap

Dreams come true :)


Hú, annyi, de annyi, de annyi minden van.
Úgy érzem magam hetek óta, mint valami igazi író, tehát olyan, akinek van egy "polgári" állása, és amellett ír, tehát néha hetek, hónapok telnek el úgy, hogy egy büdös bötűt se tud leütni, max szavakból alkotott skicceket papírra vetni, és várja a pillanatot, amikor az összegyűjtött témákra lesz idő, meg ihlet, meg minden, ami kell.

Sok story van, amivel bajban is vagyok... mennyit írjak meg belőlük, mi számít nekem, mi hogy is volt igazán, volt-e egyáltalán...  és mindet a szokásos, teljesség igényével szeretném, ugye. (muhaha.)

No de, aminél ezen nem kell aggódnom, az az, hogy

HEURÉKA,
meg
AZTAMINDENIT, és
HŰDEFASZAGYEREK VAGYOK.... :D

Mert hogy az van, hogy nagyon össze-vissza vagyok most, de azt tudom, hogy hogy nem vagyok.

Mutatom.


Mert hogy az van, hogy van úúúúúúúúúúúúj melóóóóóóóóóm :)))
Új, tündérbogár emberkék közt, normális fizuval, és elég jó kilátásokkal, szerethető munkakörrel és feladatokkal. De ne szaladjunk ennyire előre.

Aki régebb óta olvas, tudja, hogy kb. két éve jött egy törés, asztalborítás ezen a téren, és az életem értelmét, a melót, amire építettem 7 éve már, otthagytam. Nem nagyon írtam ennek a következményeiről, vagyis arról, hogy hogy éltem meg mindazt, ami ezután jött, hogy dolgoztam fel, hogy egyik napról otthagytam a második családom.... hát, nehezen

Tele voltam kérdésekkel.

Tényleg nem vagyok alkalmas csoportvezetőnek, vagy csak el akarták hitetni velem?
Tényleg én vagyok a hülye, vagy ők (voltak) azok? 

Tényleg így működik ez, "hétfőről keddre"? Még csak el se köszönhettem rendesen a többiektől.

Idővel azért kaptam válaszokat. Az én akkori munkakörömet most négy (négy!) csoportvezető látja el, plusz van egy kisegítő adminisztrátor is... Ez kibaszott nagy elégtétel btw. Jó néhány emberrel kapcsolatot ápolok azóta is, nem felejtettek el. :) Akinek van esze, már lelécelt onnan... és utánam egy másik koordinátorral is megcsinálták a főnökék ugyanazt a "kizsigerellek, és ha már nem bírsz többet, meg nem alakulsz eléggé úgy, ahogy mi akarjuk, akkor viszlát" témát, pedig ő aztán igazi kiskedvenc volt. Szóóóóóóóóval nem én vagyok a hülye. :D Zseniálisan fantasztikus volt a felismerés. 

Node.
Ezt követően elhelyezkedtem egy távközlési cégnél. Csak meló kellett, élhető fizetéssel, a többi nem érdekelt igazán. Nyalogattam a sebeimet és próbáltam a hamvaimból újraéledni.
Internet, telefon, egyebek... Soha nem érdekelt a téma, most sem. :D Egy zárt közösségbe cseppentem, közben még Evan-nel voltam együtt, úgyhogy magam is zárkózottabb voltam a szokásosnál, az előző munkahelyen kapott óriási sebeim, és a megítéléstől, elítélésétől való félelem miatt. Nem is igazán sikerült az első évben beilleszkedni. Csináltam a dolgom, vittem haza az egész jó fizetésem, üszis meló, meg értékesítés, nem szerettem, de elvoltam vele. Jöttek a 12 h-s, meg 24 h-s műszakok, a hétvégék, az éjszakák, gyűlöltem őket, de csináltam. Jöttek a műszaki hibaelhárítások, amihez lövésem és ingerenciám se nagyon volt, ugye, de végül csak megtanultam annyira, hogy fennmaradjak a víz tetején. A csoportvezetőm egy éven át úgy viselkedett, mintha a pozíciójára hajtanék, fulladoztam tőle. Közben jött a fantasztikus február is, temetésekkel, szerelemmel-szakítással, majdnem meghalással, és én mégis életben maradtam. Utólag jöttem rá, hogy ezek az az emberek nem nagyon beszélnek magánéleti dolgokról, nem kérdeznek, ha szar passzban vagy, de nem is ítélnek el. És ez baromi sokat segített. Nagyon szerettem, hogy csupa pasi közt vagyok, óriási megnyugvás volt a sok hülye nő után - már elnézést. Poénok, szexuális viccek, meccsek, kocsik, lazaság. A "nem beszélünk magunkról" c. játéknak volt egy nagyon kellemes velejárója, s egy idő után elengedtem magam benne én is.

Aztán egy éve jött a feketeleves; a cégünket felvásárolta egy másik,  - megítélésem szerint - nem annyira fasza cég, és megkezdődött az újabb tanulási folyamat. Sejtettem, hogy nem tervezek hosszú távon itt, de nem voltam még kész a váltásra.
Októberben át is költöztünk, és bekerültünk egy zsúfolt, "egymásölébenülünk" call centerbe, 60 új ember közé, akik vegyesen fogadtak minket, és egyfolytában attól félt az ember lánya, hogy ezért-azért kirúghatják, hiszen csak kolonc... én ilyet nem szoktam, de ebben a helyzetben vegetáló szobanövénnyé váltam, aki beült a sarokba, elvégezte a dolgát, és ha tehette, kussolt. Hosszú időbe telt felengedni, nagyon hosszúba. Erre akkor döbbentem rá, mikor leesett, hogy mindenki meg volt győződve róla, hogy egy szende szűz, "jófej" kislány vagyok... túl jól sikerült a projekt, ugye.

Aztán sok minden jobb lett. A saját, közvetlen kollégáimmal is jobban megismertük egymást, az egymáshegyénhátánélés következtében, és az új arcok közt is voltak értékes emberek, lett is pár igaz barátom, legalábbis én ezt gondolom.... De a meló istenesen szar lett, a műszakok, ha lehet,még rosszabbak, és nagyságrendileg  fele annyit kerestem hirtelen, kb egy éven át. Elkezdtem mellékesben takarítani, hogy a költségeimet fedezni tudjam, és már ott tartok, hogy nem is emlékszem, milyen érzés, ha nem kell számolgatni a pénzt. Amikor megteheted, hogy hetente egyszer kirúgsz a hámból... rezsi, egyéb kötelezők, bérlet, kaja, cigi, aztán hello.

Na és aztán... jött a mostani álom.

Februárban szólt az egyik barátnőm, hogy olyan pozira keresnek embert hozzájuk - az egyik legkirályabb startup céghez - ami nekem még passzolna is. Akkor nem sokat gondolkodtam rajta, februárban önmagam árnyékának árnyéka vagyok, és aki ismer, tudja, hogy még ez is gyenge kifejezés. :D Úgyhogy nemet mondtam, nem éreztem a chi-t magamban ahhoz, hogy megint belekezdjek valamibe, hogy eladjam magam... igazából semmihez.

Majd márciusban elegem lett, eljött a pont, amire vágytam és vártam; hogy tele legyen a  - többnyire - nem létező f***om is. Heuréka. A társaságon kívül semmi értékelhetőt nem találtam már a történetben. És elindult az önéletrajz-gyártás, a keresgélés, és jött az isteni szikra, hogy a fenti király cég karrieroldalára rá kéne kukkantani. Nem volt rossz ötlet. :)

Találtam egy tökéletesnek tűnő nyitott pozíciót, beadtam a pályázatom, és be is hívtak. Az interjún kiderült, hogy az adott állás nem épp rám van szabva, DE. Kiderült, hogy épp ügyfélszolgálatos-üresedés van, és hogy ahhoz nekem lenne-e kedvem... hát mondtam, hogy lenne - majdnem benyögtem, hogy ide akár takarítani is jönnék, de aztán kussoltam.... És átbeszélgettük az eddigi szakmai tapasztalatomat, a múltamat, mit csináltam, azt miért és hogyan. Még az is szóba került, hogy idővel csoportvezetőt keresnek, mert az most itt nincs... és hogy akár majd arra is esélyes lehetek. Annyiban maradtunk, hogy csütörtökig hívnak, ha várnak következő körre.

Aztán nem hívtak. Én már rég lemondtam a dologról, péntek délelőtt ülök a konyhában, cigizem, kávézom, és megcsörren a telefon... várnak a következő körre, csoportvezetői interjúra. Hát, én azt hittem, leesek a rozoga, mindjártösszeesikmert6000éves székről.

Jött az interjú, totál be voltam parázva, szituációs feladatok, újabb beszélgetés, 1,5-2 h-i komoly összpontosítás és lefáradás. Volt egy pont, ahol azt éreztem, elvesztettem a csatát.... a csoportvezetői szituációs játékban túl erősnek, szigorúnak éreztek. Ami számomra hihetetlen nagy pofon volt, hisz' az első helyen pont az volt a gond, mikor ilyen pozícióban voltam, hogy túl vajszívű vagyok.... Nem is értettem. Egész délután ezen pörögtem, nagyon ki voltam borulva. Nem azért, mert nem fognak felvenni, elsősorban, hanem, mert megvilágosodtam; ennyi idő után is hozok olyan dolgokat magammal, amik ellen kézzel-lábbal hadakoztam... tudtam, milyenné nem akarok válni, és mégis olyan lettem. 

Nos, amikor hívtak, rossz hírekre számítottam, de közölték, hogy várnak sok szeretettel... első körben ügyfélszolgálatosként, aztán idővel plusz feladatokat kapok, a saját kis tempóm alapján, majd ha minden jól megy, beszélgethetünk a csoportvezetői beosztásról.... hát, én azt hittem, rosszul hallok. :) :) :)

Hát, szóval így.
Újra tanulok, újra normális közegben vagyok, naponta esnek le a szívemet nyomkodó kövek, egyre felszabadultabb vagyok, élvezem a munkám, kedvelem az embereket, látok továbblépési lehetőséget, perspektívát, van értelme mindennek, s ez jó, kva jó, hiszen a munkám mindig az első bázisaim közt volt. Ha annak van értelme, ha abba tudok energiát fektetni, és van miért, az mindig felvillanyoz, lelkesít, és a magánéletemet is jó irányba tereli. Sokkal több kedvem van rendszert kialakítani benne, megpróbálni helyrehozni azokat a dolgokat, amik aktuálisan nincsenek rendben, célokat kitűzni... egy szóval minden szebb és jobb tőle, és ez korántsem csak a pénzről szól.

A többiek, az előző helyről, nagyon pöpec búcsúbulit rittyentettek össze - mi mást kaptam volna, mint egy nagy üveg BOLS vodkát, többek közt :D -, hát én majdnem elsírtam magam. Nagyon hiányoznak, de velük is tartom a kapcsolatot, eljárogatok velük iszogatni alkalomadtán. Az új helyen nagy kihívás, hogy szinte csak csajok közt vagyok - megint... - de eddig jól bírom, és vannak már hímnemű pajtásaim is, ami segít feloldódni, kiszakadni, plusz az egyik szívemcsücske barátosném ugye itt dolgozik.

Szóval ez az én kis heppiendes történetem.
Nem akarom elkiabálni, hiszen csak egy hónap telt el, de ha minden jól megy, sikerült a tervem; olyan helyre kerültem, ahonnan egy jó darabig nem akarok majd elugrálni.
Megint egy óriási pozitív löketet kaptam ettől.... hogy érdemes hinni magamban, és nem kishitűsködni. ;)


2016. augusztus 6., szombat

A Kosarasnak.


nem számít, számítok-e.
nem számít, fontos vagyok-e.
nem számít, mit érzel.
nem számít, hányszor mosolyogsz még rám.
érzem, amit érzek; a megérzések ritkán hamisak.

nem számít, semmi sem, élvezem, hogy létezel, visszaadtad a reményt, oly sok mindent, és nem számít, Neked ez számít-e, fontos-e, látod-e, mert engem ezzel felszabadítasz, ellazítasz, boldoggá teszel, teljessé, újra önmagammá, és ez jó, kva jó

Bonobo Black Sand-jét hallgatom, füles a fülemben, max hangerőn, a basszus ütemesen ver a szívemben, az ereimben, mindenemben, élvezem, hogy mozgok, a tükörben egy boldog lányt látok, aki élvezi, hogy mozog a csípője, még használ a zene, még nem rozsdásodott el minden, még van bennem abból az őserőből, amit mindig is szerettem magamban.

megmutattad az utat, és ez jó, annyira jó, soha nem lehetek ezért elég hálás. 
nem csak Te tehetsz róla, de Te is; mosolygok, belülről jön, igazán mélyről, ez az enyém, az volt, és az is lesz.

még azt is könnyebben viselem ettől az egésztől, hogy szex-elvonási tüneteim vannak, unbelievable.



2016. augusztus 1., hétfő

Auuuuuuuuuuuuugusztus :P

...na gyerekek, itt a szülinapos hónap, a nyár legpörgősebbike, no meg most lesz meg a harmadik X ... ...úgyhogy...