... a tengelyem körül.
Pont egy hete.
Egy kedves barátom 30. születésnapjára tartottam, s előre tudtam, mennyire fogom "jól" érezni magam - tekintve, hogy a srác társaságával megszakadt a kapcsolatom évekkel az előtt, nem véletlenül. Alig bírtam rávenni magam, hogy elmenjek, de végül csak-csak; egy kisebb hisztigörcs után felrángattam egy miniszoknyát, egy csizmát, és nekivágtam.
Ezen az estén ismertem meg Nannát, akiről már sokat hallottam, kb. a következőket; jófej, tetovált, pasis, lány, a lányokat szereti, magának való. Azt köszi, ez már nálam eleve befutó, legalábbis ahhoz mindenképpen elég, hogy valaki szimpatikus legyen,kíváncsi legyek rá.
Nem tudtam, hogy ott lesz; épp lent dohányoztunk a hely előtt, amikor egy mélyebb hangú, rövid hajú lány hozzánk lépett, kibontakozott a kapucnijából, és bemutatkozott. A neve alapján tudtam, ki az, így kedvesen rámosolyogtam, határozattan kezet ráztam, és örömömre szolgált, hogy ő egy olyan idegen, aki biztosan nem várja el rögtön az első találkozásnál a puszikarcranyomkorászását. (Utálom ezt a szokást, és a lányok zöme megsértődik, ha nem tartod. BEMUTATKOZÁSKOR. Wtf.)
Szóval megérkezett, visszamásztunk az asztalunkhoz, és ő mellém ült le, nem a társasága mellé, kedélyesen elkezdtünk beszélgetni, és hamarosan le kellett vonjam a következő konklúziókat is:
jól el lehet vele beszélgetni, gyönyörű barna szemekkel rendelkezik, az arca egyszerre pasis és nőies, helyes és szép, melle vagy alig van, vagy leszorítja, elég természetes módon tud akkora terpeszbe ülni, hogy csak pislogtam. A szexuális kisugárzása észveszejtő - legalábbis rám nézve biztos, szvaaaaal... értitek. Idővel bejelentette, hogy egy másik buliba tart. Rákérdeztem, milyen buliba. Válasz: amolyan buzis buliba. Felnevettem, és mondtam, hogy ok, de azon belül hová, úgy tudom, nincs sok ilyen hely a városban, sajnos. Eldumáltunk.
Kicsit később megkérdeztem, jön-e velem cigizni, mire a válasz az volt, hogy negyedóra múlva megy, szóval nem tudja. Vállat vontam, és mondtam, hogy ahogy gondolja, s közben öltözködtem. Erre ő valami olyasmit mondott, hogy őt nehéz meggyőzni, és jön, mire én, hogy látom, milyen nehéz. Nem engedett előre, nem nyitotta ki nekem az ajtót, ami számomra új volt, azt hittem, minden fiús valaki próbál udvarias lenni. Miközben cigiztünk, közölte, hogy esni fog a hó, ezt követően nem sokkal később rá is kezdett. Egész pontosan egy hete esik. Szívatom is vele ezerrel.
Visszagondolva fogalmam sincs, hogy kiderítettem-e, hogy ő tudja-e, hogy bi vagyok, vagy hogyén erről tettem-e említést, nekem annyira egyértelmű volt, nyilván, ahogy az is, hogy biztos levette.
Valahogy lett a beszélgetésünknek egy olyan része, ahol közölte, hogy menjünk utána, ha bulizni támadna kedvünk. Tudtam, hogy nem fogunk, nem mindenki olyan elfogadó, meg nem mindenki akar olyan lányok közt ellenni, akik a csajokra vannak ráállva.
Miután lelécelt, nem sokáig bírtam, hogy ne írjak rá. Hogy örülök, hogy megismertem, és hogy érezze jól magát. Elindult a kommunikáció messengeren, és elég gyorsan ott kötöttünk ki, hogy miért nem megyek utána, ő épp alapozott valahol a barátaival. Meg hogy menjek velük rázni egy jót. Éreztem, hogy rossz ötlet lenne, mert évek óta nem voltam lánnyal, de még olyan közegben sem, ahol nem a srácokat preferálják, szóval kb. armageddon lett volna belőle, ha egy csomó ilyen csaj közé beesem. Hárítottam, hazajöttem, de közben azért írtam neki, hogy érezze jól magát, és helyettem is vigyenn haza egy lányt. Ha máshol nem, itt biztos leesett neki. De a mai fejemmel már úgy sejtem, nem vett le ő semmit sem az én kis jelzéseimből, max. én éreztem, vagy akartam érezni ezt... Mert amit visszaírt, elég kétértelmű volt; egyet kettőnk helyett. Nos, ezt megint úgy értelmeztem, ahogy én akartam...
Azóta beszélgetünk, viszont valahogy szétcsúszott az egész; én kíváncsi lettem rá, és nem titok, hogy a kelleténél sokkal jobban beindította a fantáziámat, s bár reménykedtem benne, hogy minden csoda három napig tart, nos, ez mérséklődött, de nem múlt el. Beszéltem még vasárnap a Kalaposnak arról, hogy hogy vagyok, meg mi ez az egész, és hogy ha úgy alakulna, számára tényleg könnyen elfogadható lenne-e ez, bár ez rossz megfogalmazás. Elég érdekes beszélgetésen vagyunk túl, de úgy érzem, komyolan gondolta, amikor azt mondta, úgy szeret, ahogy vagyok, és én ez (is) vagyok.
Szóval Nannára visszatérve: antisztoc, nem igazán beszéljük egymás nyelvét, ráadásul fogalmam sincs most már, hogy csak azért marad-e velem kapcsolatban, hogy ne legyen bunkó, és ne hagyjon válasz nélkül. Mindent, amit egyértelmű jelnek vettem arra vonatkozóan, hogy szimpi vagyok neki, azóta megcáfolt, hogy szándékosan-e; hogy letörje a szarvaimat, vagy tényleg ennyire félrekommunikált, nem tudom, ahogy azt sem, hogy egyáltalán akarom-e. Nem jellemző rám, hogy félreértelmezzem az embereket jelzéseit.
Az is tény, hogy azóta a tudtára adtam, hogy ő gondolkodtatott el annyira, hogy beszéljek a Kalapossal, erről az egész Alice-lánnyal dologról. Nagyon furán reagálta le, de utána nem tűnt el, sőt, magától kezdett el aktívan írogatni. Nem tudom, merre tart ez, vagy hogy mi ez...
De azt tudom, hogy az antiszoc emberekkel kva nehéz, és meg is szívtam már velük rendesen, lásd Keenan... Mindenesetre úgy érzem magam, mint akinek kihúzták a fejét a homokból, és megint kilépett a mókuskerékből; munka - párkapcsolat, és ennyi...
Valahogy kaptam egy pofont, hogy az élet színes, tele van lehetőségekkel, én meg megint nem élek, csak megyek, darálok, teljes lelkesedéssel, de a szenvedélyes, kíváncsi én megint be volt lakatolva egy kva dobozba...
