Várakozás

Nem vagyok oda a Femináért, magamtól nem is kattintok oda, de van, hogy valaki megoszt valamit, amit megoszt egy másik valaki, és így odatévedek.
Egy elég hosszú, értelmes, és érdekes témájú interjút készítettek Müller Péterrel, akit egyébként szintén fenntartásokkal kezelek.

A téma: Miért várnak sokáig az erős nők az igazira?

Ajánlom elolvasásra, érdemes, mindkét nem képviselőinek.

Nem érzem, hogy mindig, minden esetben és szituációban erős nő lennék. De van, hogy az vagyok, az igazi természetem csak ideig-óráig enged olyannak lenni, amilyen sokszor szeretnék lenni; megadónak, igazán alkalmazkodónak, egyszerűnek, békésnek.

Ami megfogott:

"... a várakozás egyfajta misztérium – elég csak a várandósságra vagy akár az adventre gondolni. Lehetséges, hogy a lélek fejlődéséhez éppen az kell, hogy ne, vagy csak nehezen jöjjön az igazi?

Három eset lehetséges. Az egyik, hogy azért nem jön az „igazi”, mert nincs itt az ideje. A másik, ami ezzel rokon, hogy nincs jól behangolva a nő – nem arra a rezgésre van beállítva, ami bevonzaná azt, akit keres. És a harmadik, hogy nem ez a sorsa. Magányra született."

Ez elgondolkodtatott. Vajon, amikor az ember azt érzi, hogy két macskával fog - egy kis lakásban, kis kerttel - megöregedni, vagy amikor az a megérzése, hogy ő meddő, és soha nem lehet gyereke, az a lelkünk üzenete és jóslata a jövőnkre nézve? Vagy egy gondolatmag, amit hagytunk elföldelődni, kicsírázni, növekedni magunkban, míg végül azt hisszük, mindig is ott volt, és ez által alakítjuk magunkat egy olyan irányba, aminek helye sem volt bennünk, de már mindegy, mert bevégeztetett? Jó kérdés. Ami engem illet, zömében a magányra születésben hiszek, kisebb és rövidebb fejezetekkel az életemben, amikor boldog lehetek és másokat boldoggá tehetek. 

"Egyébként manapság nagyon sok nő számára próbatétel az egyedüllét, amit én megkülönböztetek a magánytól. Az egyedüllét azt jelenti, hogy valakit magára hagytak, nincs senkije. A magány viszont egy szép állapot, amit az embernek akkor sem szabad elengednie, ha a világ legcsodálatosabb házasságában él. Vannak ugyanis olyan dolgok – nevezhetjük ezeket sorsfeladatnak is –, amiket mindenki csak maga oldhat meg. Még akkor is, ha a legtöbb segítséget kapja hozzá a lehető legjobb társtól."

Na ez meg ütött. Végre valaki elismeri a magányt, mint jó és szükséges dolgot. Kergetem egy ideje, és bízom benne, hogy ha elég erősen ellen tudok állni a szeretni vágyásba és szeretve lenniségbe való belemenekülésnek, megtalálom magam és újra fel tudom építeni, ahogy tegnap Mágus mondta volt.