Halló-halló

vagyok, élek, aktívabban, mint ahogy tűnik; költözőfélben a bloggal. jó is, rossz is, szerettem a freeblogot. de sajnos annyi bosszúságot okoz, hogy már nem bírom tovább. :'(

érdekes postonként haladni, minden visszaolvasni, nosztalgiázni, újraélni, újra érezni, illatokat felidézni, pillanatokat, örömöt, szenvedést, szenvedélyt, fájdalmat...  az idő annyi mindent megtisztít.

kaptam mostanság is apróságokat  ajándékba, apró meglepetéseket...

M-től:

"formás kis ördög vagy te" :P

M-ről majd máskor, később, olyan bonyolult, ez is, ő is, vele is... nagyon jó barát, aki nagyon vonzódunk egymáshoz az első pillanattól... én 164 cm vagyok. ő azt hiszem, több, mint 200. én 46 kg, ő kb kétszer ennyi. nem az esetem. de van benne valami, ami... sssssssssssssz. értitek. amikor először megcsókolt, előtte felállított egy padra... csak hogy érezzétek a feelinget. ő szerelmes. ki kéne írni, mi? ezt is, őt is, miért olyan keserédesen ismerős ez a helyzet már megint, hogy a kurva élet baszná meg ezt az egész kócerájt?!?!? persze h lefeküdtünk. persze, hogy elgondolkodtam, hogy járhatnánk, mert imádom, kimondhatatlanul, és ha eszembe jut, melegség fut át az arcomon, a szívemben, és ha vele vagyok, mindig kacagok, csak kacagok... és ha megcsókol, már nedves vagyok, és ha rám néz, már nem számít semmi, mert nem érzékelek semmit, úgy el lehet veszni abban a tekintetben,őrjítő. olyan boldog lehetnék vele. de meddig tartana? pár hónap rózsaszín buborékok közt, piros, búcsús szív alakú nyalóka két oldalát nyalogatva, és aztán? aztán. igen, úgy. pont úgy. nem érdemli meg. annyira szeretem. tényleg kimondhatatlanul. de ez nem tartana el egy életen át, ahhoz ez nem elég. nem érdemli meg, hogy tönkretegyem, mint annyi embert előtte. hogy tükröt tartsak elé, szembesítsem a hibáival, lecsupaszítsam, mint mindenkit, elég volt. azt hiszem, pont azért nem tudok beleszeretni, mert nem kell megmenteni. mert rendben van. egy dolog nincs rendben. hogy rajtam kívül más lány nem látja benne azt, amit én. és nem azért, mert több vagyok másnál, bár más vagyok, az hót zicher. de valójában csak egy normális lányt kell közel engednie magához, aki jófej, normális, jól néz ki, és az ő szíve, az ő szívük el lenne rendezve egy életre. ebben biztos vagyok. és ez nem én vagyok.

nem.

én.

persze, barátok vagyunk. persze, tudja, hogy nem járunk. de úgy viselkedik. őrült nehéz lehet neki. vagy csak túlgyalom. és tényleg élvezi ezt, ahogy van, és ennyi. soha egy lánytól nem kapott ennyit, mint tőlem. ez sem új. vajon miért...? pfffff. néha olyan nehéz a keresztem.

K-tól, az új résztvevőtől pedig ezt kaptam:

meg ezt:

nem tudom elmondani, miért ráz tőle a hideg. neki valahogy így tudtam megfogalmazni:

"más. tegnap meghallgattam a zenét. és ismét köszönöm. nem úgy, ahogy a kölcsönpénzt egy kv-ra, és nem is úgy, mint egy nagy mosolyt egy szar és esős napon - bár az már közelít - hanem úgy igazán, dőlt betűsen köszönöm. elmondom, miért.
szokások mindenkinek kellenek. így nekem is, vannak is. ezek szar szokások, így lefekvés előtt, de erősen arra szolgálnak, hogy más dolgokat helyettesítsenek, amiket most nélkülöznöm kell... ez a zeneadogatósdi nagyon kedves nekem. bekucorodtam az ágyba, magamra húztam a paplant, összehúztam magam nagyon kicsire, a karjaim közé gyömöszöltem a plüssjeimet, és bedugtam a fülest. csak hallgattam, és olyan volt...mint egy esti mese. mint egy, a hátam mögül érkező meleg ölelés. mint egy kis cirógatás a nyakamon... és aztán lejátszottam azt, amit a múltkor küldtél, egyszer, kétszer, háromszor. és aztán félálomba kavarodtam, mindennemű negatív vagy idegesítő gondolat nélkül, s végül elaludtam. egyszer nem ébredtem fel, holott ritka szarul voltam este is, reggel is (fizikálisan).
szval ezt tette velem a te zenéd.
a legapróbb dolgok érnek a legtöbbet ebben az életben"

ő is érdekes. nagyon jó vele levelezni, gondolatokat megosztani, csiki-csukizni, édesen, ártatlanul. kérdés, mi lesz belőle. nem, nem óhajtok gondolkodni. és igen, jó pasi.

mostanában mintha vlk feltépte vna a szívem, lehet kérem, ki-be járkálni, s a testembe szintén, csak engem ne tessék megszeretni nagyon, mert az, h én mit érzek, egy dolog, azt ÉN kezelem, mert ÉN tudom, de ha te érzel, bazdmeg, ha neked fáj, azt nem tudom elviselni, nem tudom nézni, de még tudni sem tudom.

hát ennyi volt a mai "rövid" post.

haha.

hangulathoz illően: