just for fun

no szép jó estét.

tessék jó zenét hallgatni, a tegnap este emlékére, és inni velem egy naaaaaaaaaaaaaaagy bögre jó teát :)

(jó kis koncert volt. azon kevés bandák egyike, akiknek a zenéje önkívületi állapotot alkot bennem live-ban, bármilyen cucc nélkül...)

egész héten fazékbólhörgővarjú módjára vernyákolt az emberi hangként nehezen definiálható effekt a torkomból... szép. mellette melóztam, szval hulla fáradt vok, és kimerült, de ma Spike-tól megkaptam a magamét, meg amúgy is történt ez-az.

átköltöztünk, úgy-ahogy be is. vannak bútorok a szobámban, nem egy körünk volt az IKEA-ba, Spike sokat segített mostanság, fizikailag meg lelkileg is. új könyvespolc, pakolás, rendezgetés, most már rend is, kaptam tőle egy csodás lámpát szülinapomra, majdnem elbőgtem magam. 

még nem érzem, hogy ez a hely az otthonom lenne, de lassan alakul. a lényeg megvan; gyertyák a helyükön, jó zene, kellemes hangulat, kezd ez a hely én-kompatibilis lenni. persze a konyha még brutális - ma 1h-n át suvickoltam a főzőlapot, és még teli vagyunk dobozokkal, illetve isten irgalmazzon annak, aki kinyitja a sufnit vagy a gardróbot :D de idővel minden a helyére kerül, ugye.

apropó, szülinap. a 27. nem, nem fogok nekiállni nyafogni, hogy nem itt kéne tartani, mert én választottam ezt, és nem bánom. jó így. de azért ... senki nem szeret öregedni 18-on túl. 

édes volt mindenki, sok apró meglepetés ért - ha csak egy mosoly, akkor is rengeteget ér, ha szívből jön... az egyik nagyon kedves kolleginám és barátom főzött nekem ebédet és sütött muffint. most mondjátok meg. olyanok leptek meg, akiktől nem is számítottam rá. pénteken mentünk le céges fesztiválra, a főnökék vettek nekem egy literes vodkát ajándékba. mondjátok, hogy nem tűnök alkesznek. :D

persze lent volt a Tetovált is. épp sátrat állítottunk, mikor odajött fotózni. szerintetek mi olyan kva érdekes azon, ha valaki sátrat állít... költői kérdés. aztán, mikor este elvánszorogtam a "partysátor"-ba, hogy az iváson kívül is történjen velem valami, nem ott termett azonnal "partyfotót" készíteni... és akkor annyit mondtam a kis kolleginámnak, hogy ő az. erre ő: ... (van valaki a kolleginák közt, aki mindig rámegy azokra a fiúkra, akikkel dolgom van/volt, vagy előtte, vagy utána. megérzés ez? nem tudom. érdekes egy nő. könyvet lehetne róla írni. néha azt hiszem, a barátom, néha azt, hogy nem.) hogy ezek ketten nem olyan rég összemelegedtek. még azelőtt volt, hogy mi elkezdtünk volna levelezni, és nem is volt komoly, mégis kibuktam, úgyhogy aznap este 2 szám erejéig tartott a pályafutásom a táncparketten. elmentem sétálni, a végére faszán berúgtam, és rövid úton ágyba dőlés lett a vége. nem csoda, kit motiválna, hogy a főnökeivel csincsizhessen 3 napig? engem nem. nem Miatta buktam ki hanem az egész miatt, a csaj miatt. a Tetovált gyűlöli a tűsarkúsakat. valahogy nem éreztem fairnek. mindegy, másnapra túl voltam rajta, és este már szendvicsben táncoltam a többiekkel.

egy másik kedves kollégám illuminált állapotban közölte aznap este, h szerinte szeretem a faszt. hogy biztos benne, amióta meglátott, hogy szeretek kefélni. én meg mondtam neki, hogy nem is csak fiúkkal. aztán mosolyogtam és otthagytam. annyira nem pálya ez nekem. ez az egész céges ivászat. riasztó, hogy emberek mennyire meg tudják alázni magukat ezeken a rendezvényeken, aztán hetekig senki nem néz senki szemébe. azt köszi, én ennek nem leszek a része. de legalább a főnököm száját elhagyta néhány őszinte mondat a nagy részegsége közepette, ami pozitív, és velem kapcsolatos, az is valami. közölte, hogy jobb fej vagyok, mint amilyennek tűnök. (6,5 év után, khm. jó az álca.) erre egy kedves barátomat idéztem; "és még a felét sem tudod."

azon a hétvégén találkoztam újra a Fura fiúval. le akartam mondani, mert már délután nagyon fájt a torkom, de tudtam, hogy besértődne, és el se hinné, mert a múltkori találkánkat ugyanerre hivatkozva le is mondtam, csak ő elkezdett nyafogni, hogy ne. nekem ez a keresztem. 

a Dobozban ismertem meg, kb egy hónapja. a legutóbbi alkalommal átbeszélgettük az éjszakát, egészen hajnalig. nem volt semmi, de nagyon jól eldumáltunk. néha paraszt a lelkem, de ilyenkor többnyire beszólok neki, és soha nem veszi sértésnek, sőt, kicsit vissza is vesz. most is jól elvoltunk, padon ücsörgősen, részemről iszogatósan, - ő  nem iszik, kihívás. illetőleg ijesztő... - sétálósan, a Deák téren. érdekes megfigyelni, ahogy folyamatában kiürül egy ilyen örökké mozgó és lélegző szociális tánctér, ahol csak a vérmérsékletedtől függ, mit teszel, vagy nem teszel. 

imádom őt heccelni. olyan jó kis labdákat dobál fel, nem bírom nem lecsapni őket... élvezzük. verbális játszótér, ez kell nekem. előre eldöntöttem. hogy várok. várok, amíg csak bírok. amíg szét nem feszít a vágy, amíg nem szabadul el bennem az a bizonyos, hadd kezdeményezzen. játsszuk el. ebből nem lesz kapcsolat, attól  még nem csak a farka érdekel, hanem maga az ember is. emlékszem, ezt furcsállotta eleinte. azt hiszem, most már tetszik neki, még így is, hogy a lapok le vannak osztva.

jött a vihar, rajtam forrónaci, hosszú felső, frissen vasalt hajamat kacéran arcomba fújta a szél. fáztam, kezdtem igazán fosul lenni, és az eső is nekikezdett. elindultunk hazafele, mindkét éjszakai buszon egymáshoz préselődve ücsörögtünk, én pont kellemetesen becsiccsentettem az utolsó cidertől, kacarásztam egyfolytában. néha nézett, hosszan, édesen, én meg megkérdeztem, mi van, nem válaszolt, és én új témát találtam. nem akartam könnyen adni semmit.

a Flóriánnál, egy buszmegállóban, tomboló szélben vártuk a taxiját. bebújtam a sarokba, ő mellettem állt, és egyre közelebb került. aztán elkezdett nézni. úgy. magamban konstatáltam, hogy ezek szerint tud. nem gondoltam volna. konstatáltam, hogy őrült szép csokibarna szemei vannak. nyamm.

 - ha gondolod, jöhetsz velem tovább, alhatsz nálam. - mondta. nem tudom, valójában mi a fenéért, de meghökkentem. azt gondoltam, arra vár, hogy én hívjam fel őt magamhoz, én pedig pontosan tudtam, hogy nem teszem meg, mert akkor még a szobám világháborús színtér volt. de ha ingerenciám is van ilyesmire, azt legalább egy-két csók után... így aztán érdekes arcot vághattam, de próbáltam gyorsan rendezni a vonásaimat.

- édes vagy, de nem. - mondtam. addigra már éreztem, hogy nem vagyok jól. az le se esett, hogy nem volt nálam kontaktlencse tartó sem, anélkül meg nehéz az ottalvásokat kivitelezni, mert másnap átkozom magam erősen a szememet eltakaró szürke fátyol miatt. úgy elég nehéz létezni...

de folytatta a győzködést, és tekintetét még mélyebben az enyémbe fúrta. én meg kacagtam, és mondtam, hogy nem, nem, nem. a végén már csak pár huncut cm volt köztünk. de hirtelen fék csikorgott mellettünk.

 - megjött a taxid. - suttogtam somolyogva. újra megkérdezte, megyek-e. nem mentem, csak néztem őt, addigra valószínűleg kávéskanál nagyságúra nyílt szemekkel; élveztem a játékot, vacak közérzetem ellenére megkezdődött bensőmben a jól ismert édes, ütemes tánc... 

 - hát akkor szia. - mondta, és megcsókolt. kis, jelentéktelen csóknak szánta, azt hiszem, apró szájra puszinál nem sokkal nagyobbnak, csak az íz kedvéért. szenvedélyesebben csókolhattam vissza, mint várta, nyelvem jó pár másodpercig táncoltatta az övét, a végén már elindultak a kezei is a csípőmön. én toltam el végül. meglepett tekintete volt, végképp összezavarhattam. elköszöntem, és elindultam, ő pedig beült a taxijába.

később jött egy sms, hogy még meggondolhatom magam. nem tettem. jobb volt ez így; másnapra istenesen lebetegedtem, és azóta is göthös vagyok.

persze már lefixáltuk a következő találkozót, és nem én siettettem. érdeklődve várom. :P