az ember természetellenes állapota a csend, azt hiszem.
társas lények vagyunk, nem remetének s némának születünk.
de néha engem is megtalál az időszak, amikor nem vágyom másra, csak a belső csendem megélésére.
most is ez van.
nincs kedvem másnak magyarázni a nyomoromat, és ami azt illeti, nincs kedvem, türelmem, elég empátiám és érdeklődésem más kínja iránt sem. úgy tudom ezt a legjobban körülírni, hogy olyan vagyok, mint egy teli lekváros üveg. teli vagyok a saját dolgaimmal, kivételesen, és már nem fér belém több probléma, fájdalom, etcetera.
egy befőttesüveg vagyok, tele hozzám közel állók fájdalma okozta kínnal, vagy a sajátommal.
az, hogy Keenan-nel szakítottunk, olybá tűnik, mintha legalább fél éve lett volna... pedig csak egy hónapja. valahogy eltörpül mindamellett, ami még van... ez egy részről jó, mert a sok szar ráébresztett, hogy ő él, egészséges, itt van még, megölelhetem, és akár még később össze is kerülhetünk. amit egyébként korán sem biztos, hogy akarok, btw. más részről: kinek hazudjak? fura ez így. kimaradt egy fontos szakasz, egy fontos rész... mint gyerekként nehéz élmények miatt túl korán felnőni...
a legjobb barátnőm apja halála. villámcsapás. én számítottam rá, ő nem...
a társaságból az egyik fiúnak leállt a szíve, "csak úgy". a barátnőjével együtt gyászolunk. mindenkit félbetört.
anyum keresztanyujának, akit nagymamánként szeretünk, hónapjai vannak hátra.
egyik kedves ismerősöméknél a második baba ment el.
körülöttem mindenki szakít, mindenkinek fáj valami, megy az Esmeralda széles vásznon...
nem bírom már. lekerültem egy gödör mélyére, és el is ücsörögtem az alján egy darabig. még a főnököm is leült velem beszélgetni...igaza is volt, amúgy, bár néhány dologtól... na mindegy.
most már ott tartok, hogy csendesen próbálom szemlélni a világot s benne magamat.
nem megy könnyen, hisz' minden barátom megszokta, hogy 100%-ig velük vagyok, életben vagyok, hangos vagyok, beszélek, élek. és most nem.
kicsit lelassultam, és minden vágyam egy kiadós hibernáció.
élvezem, ha zenét hallgathatok és nézhetem a plafont.
élvezem, ha csendben dolgozhatok.
élvezem a forró víz érintését a bőrömön, a filmnézést, a sötétben elszívni egy mécses mellett a cigarettámat, kibámulni az ablakon hosszasan, vagy max hangerőre tenni a fülesemet és táncolni a sötét szobában, az ablakon finoman kirajzolódó sziluettemet figyelve.
keresem, ki az az Alice, aki nem vágyik mások érintésére, - csak kevesekére - aki nem kefélésekkel pótolja mindazt, amit hiányol, aki nem másokkal bulizna, hanem egyedül, aki nem kíváncsi mások problémáira, akit nem villanyoz fel egy ivászat, aki nem kifele figyel, hanem befele... félek tőle, mert új, és mert elveszejtette azon dolgok egy részét, amelyekkel definiáltam, körülírtam eddig önnön lényem lényegét.
Kölyök jön haza márciusban.
várom már, ő mindig... újraindít, anélkül, hogy tudná vagy akarná.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése