Tavaszillat, napsütés, meg a többiek

hallgassatok zenét, mert az jó. :)

tavaszillat van. 

napsütés van.

Kölyök itt járt, itt aludt, megint felforgatott kicsit, jó érzéssel töltött el és -meg, emlékeztetett, és újraalkotott bennem érzéseket és gondolatokat. 

az állkapcsom s bizonyos egyéb testrészeim kellemes sajgással idézik fel bennem újra a történteket. 

azt mondta, egyikőnk sem változott az elmúlt 5 évben. jól esett, bár nem adok neki teljes mértékben igazat... de ezek szerint csak belülről örexem, ami jó :D

remélem, látom még, mielőtt lép tovább Londonba. 

tegnap találkoztam Keenan-nel.

pénteken volt a szülinapja. csak egy rövid üzenetet kapott tőlem, aminek a végén egy ölelés is befigyelt. tegnap Spike-éknál voltunk, film-maratonon. egyszer csak jön az sms. hogy ő jönne a szülinapi ölelésért. hát jöjjön.

és valóban jött, csak beugrott, egy ölelésért.

kiléptem a kapun, csípős, de kellemes kora-tavaszi este, toporog, vár rám. bringa, kesztyű, a kis (nagy :)) hegyes orra, aaaarrrrrgggggh. 

odalépek, megölelem. aztán beszélgetünk. nyögvenyelősen, sorozatok, filmek, animék, hétvégi program, csak felszínesen, Mr. Silence.

 - csak ezért jöttél?

  - ?

 - csak egy ölelésért?

 - igen.

hát jó. akkor én lassan megyek is fel. odalépek, megöklözi a hasfalam, finoman, amolyan, tudod, mit akarok, tudod, mire vágyom, érzed, hogy zavarban vagyok jelzés ez tőle általában, és a közelség, az intimitás jele. talán anno én kezdtem el...már nem emléxem. 

megölelem. szorosan ölel, cirógat, már lökne is el, de szorít is, furán érzi magát, de jól is esik neki. 

miközben beszélgettünk, elnéztem őt, néha nagyokat mosolyog, néha halálos komolysággal a semmibe réved a tekintete. és csak nézem őt, és arra gondolok... igen, meg tudnám csókolni. igen, jól esik a közelsége. igen, mi szavak nélkül, érintésekkel tudtunk mindig is jobban kommunikálni. most sincs ez másképp. talán ezért is vágyom rá annyira. de... már nincs az a gyötrő, visszaakarlakkapni érzés, a hozzádakaroktartozni, a kezdjükújra vagy a csináljukvissza. 

vágyom Rád, ember, persze, és érzem, hogy Te is rám. de már azt is tudom, hogy Te és én soha nem tudnánk boldoggá tenni egymást. megvolt ennek anno az esélye, de már nem látom. 

üres vagyok. senkivel nem érzem, hogy eggyé tudnánk kovácsolódni, mindenki kiharaphat egy darabot a szívemből, tessék, itt van, elég nagy, Neked is jut, nekem is a tiedből, ne hazudj, látod, itt piheg a tenyeremben, és amikor rámosolygok, visszakacsint édesen. 

de... és ott van az a de.

fura ez. 

kibontakoztunk az ölelésből, elköszöntem, felmentem.

Evan utána egész este masszírozta a buksim, meg a vállam, lebegtem tőle a jóleső bizsergés  és a szexuális vágyak peremén, vsz. a két nap alatt elfogyasztott vodka, wiskey és két becherovka miatt is.

persze, utána még beszéltünk Keenan-nel facebookon, hajnalban (is).

jó lenne tudni, hogy nem tud, vagy nem akar elengedni.

de valamelyik a kettő közül biztos.

már nem tudom őt megfejteni. és már nem is akarom.

tegnap a megérzésekről is beszélgettünk. 

vele kapcsolatban is van. de nem túl happiendes.

azt hiszem, akkor fog rájönni, hogy kellenék, amikor én már árkon-bokron túl járok, elkönyveltem magamban, hogy emberileg szeret és szeretem, de egy csodabogár, aki nem akarja, hogy megértsem, ezért már nem is próbálom. és elkezdem kinyitni a csipám, jól érezni magam - ez már folyamatban van - és majd, ha megtalálom a magam kis lelki békéjét, egyedül, vagy mással, na akkor újra vonzó leszek, jobban, mint most, mert meg kell dolgozni értem... 

elég keserű kép ez. de sajnos gyakori jelenség.