Szenteste.
Hihetetlen, de különösebb manőverek nélkül telt. Ez már valami. Kaja, ajándék, filmnézés – a szokásos program.
Szóval szenteste van, én meg HS7et hallgatok, ülök az ágyon, és agyalok.
Noha keveset aludtam, rohadt sokat dolgoztam (az ünnepi vacsi sajnos nem születik meg magától; be kellett segíteni a Mamnak), és rengeteg energyt fektettem abba, hogy bizonyos pillanatokban kellően össze tudjam szorítani a fogaimat, csukva tudjam tartani a számat, meg ne szólaljak… én mégis agyalok.
És persze még mindig azon agyalok, hogy mi a frászt csináljak ezzel a kölyökkel.
Valszeg nem kellett volna romantikus lötyit nézni a családdal. De hát ez van.
OK. Mi a fenéért sokkol ez az egész engem ennyire?
A magas, vékony, sötét szeműeket csípem.
Ő nem éppen magas, nem éppen vékony… Aki nem próbálta még, tegye meg; ha veled egymagas a pasid, az egy élmény. Ha magas sarkút veszel fel, mikor vele sétálgatsz a Duna korzón, vagy tulképp bárhol, akkor csak a büszkeségétől függ, mennyire akad ki. Vannak azért gyakorlatias szempontok is, ha ilyesmiről van szó, akármennyire is romantikus lélek vagyok. Ez az egész csak egy dolog miatt fontos, amúgy ezek valóban nem számottevő dolgok – amúgy engem a magam 164 cm – ével nem nehéz túlszárnyalni, azt hiszem XD – szóval a lényeg, hogy ezért eleve nem kéne tetszenie.
Egyáltalán nem ismerem őt. Mit tudunk?
Kocka, az biztos, – itt dörömböl bennem a kismanó ezerrel, hogy ettől még lehet normális, de nem adok neki sok esélyt XD – amúgy édes a mosolya, a szeme színére viszont nem is emléxem (nálam ez ritka…) (mert hogy nálam ez kva fontos J) – az előző barátnője kicsit kevésbé dekoratív, mint én; láttam őket párszor, és nem rég szakítottak – ez sem jó jel – ja, és régóta tetszem neki. J És ENNYI. Kicsit kevés bármihez is.
Egy helyen dolgozik velem. Qrvadurva veszélyfaktor.
Naponta sétál be az irodába, naponta látom.
Amúgy a főnököm(ék) tök jó barátja, de legalábbis elég jóban van velük ahhoz, hogy ez engem szarul érintsen. XD
Mi kell még?
Normális ember ebbe nem menne bele.
És hangsúlyozom ismét, hogy én nem vagyok képes semmilyen kapcsolatra.
Ő meg nem kalandot keres, ez tuti, ahogy hallottam.
Tehát mindent összevetve: semmi értelme.
És én mégis agyalok, hagyom, hogy befonjon ez az érzés, csak azért, mert soha nem hívtak el így randizni; ismeretlenül, és noha félek tőle, pont ennyire vonz is, és érdekel; kíváncsi vagyok. Ahogy rá is. Új ez nekem, és az új dolgok visszautasításával mindig hadilábon álltam – persze voltak azért kivételek. XD
Szóval: nem tudom.
Azt hiszem, elmegyek vele, ahogy Zs. mondta; egy kv még nem jelent semmit. Ja, igaz.
El akarok menni, de tudom, hogy az okos döntés az lenne, ha nemet mondanék.
De akkor hiába mondom el neki, mi az ábra, nem fog nekem hinni, azt hiszi majd, csupán lekoptatás az egész. És ez így nem igaz. Csak az időzítés gázos.
Megtehetném, hogy egyszerűen nemet mondok, de ennél azért már többet jelent, hogy mit is gondol. És elegem van már abból, hogy feláldozom magam mások miatt. Akik később hozzám vágják, hogy köszönik, nem kérték, hogy megóvjam őket bármitől is.
Különben is, megérdemli a kölyök, ha már bevállalta a kockázatot, hogy nemet mondok, és neki mégis be kell jönnie hozzánk, és a szemembe kell néznie – még valszeg éveken át, ha csak ki nem rúgnak, de erre nem látok sok esélyt. XD
Na jó, lassan valami elcseszett Esmeralda-jellegű romantische-szenvedős teleregénnyé avanzsál át a blogom, ez veszélyes! XD
Amúgy nem problémázom ennyit mindenen!
…Csak majdnem. XD
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése