Ragyogni
Nem fogom fel, amit olvasok.
Pedig Dan Brown Elveszett jelkép-e nem utolsó olvasmány.
Nézem a plafont, és Manson dühöngő ordítása, kéjnyögései , és ijesztően nyugodt dúdolása most valahogy furcsán jól esnek, eszembe juttatják az idei VOLT Fesztivált, azt, hogy mennyire boldog voltam, nyár volt, és minden probléma ijesztően, kegyetlenül, alice-esen megoldható, elvágható volt...
De ugyanez a helyzet a Brooklyn Bounce-szal is.
Régi, problémák nélküli, általános iskolai éveket idéz, amikor az ember életében minden olyan rendezett, előre rendberakott volt, mintha az út, amelyen lépkedtem, előre ki lett volna kövezve, és nem én alakítottam volna azzal, hogy rálépek...
Legyen már tavasz
Süssön már a nap
Kezdek kifogyni az utolsó energiatartalékaimból
Ilyenkor pillanatról pillanatra változom
És olyan nehezen hiszek a pozitív dolgokban.
De nyugi, ez nem tart sokáig.
Tavasztól egészen februárig rendben vagyok.
Nyáron pedig...
Nyáron ragyogok.
Ragyogni akarok.
RAGYOGNI AKAROK.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése