egnap találkoztam S-sel, jót dumáltunk. Elmeséltem neki mindent. Joga van tudni, és tán könnyebb is így neki. Szeretném, ha barátok maradnánk. Felugrottam vele a lakásba, mert volt még holtidőm az újabb találkozóm előtt. Pakolászott, én ettem, aztán ledőltünk a kanapéra, és csak feküdtünk ott, beszélgettünk, aztán a mellére hajtottam a fejem, jó volt, nosztalgikus, kellemes, ő pedig lassan elkezdte cirógatni a hajam...
Végül megcsókolt, én pedig hagytam, bár két levegővétel között megjegyeztem, hogy nem kéne. Nem igazán érdekelte, bevadult, én pedig nem ellenkeztem, hiszen mégiscsak 2,5 éve ismerem mindenét, az érintését, az illatát, és szeretem ezeket a dolgokat... felkapott, a hálóba cipelt, és még a szandálom is rajtam volt, mikor vetkőztetni kezdett. Nem bántam. Két pillanat alatt lekerült rólunk mindennemű ruházati cikk, és ő a lábaim között volt, forró nyelvével kényeztetett. Tőle tanultam, tőle tudom, mellette jöttem rá, hogy lazulhatok el... Ezt őrült jól csinálja. Nem kellett hozzá sok idő. Aztán magamba fogadtam, és gyors, de kemény menet következett. Már nem féltettem őt, nem foglalkoztam azzal, mit fog érezni, vagy gondolni, az én agyam se járt, - mlyen rég nem volt ilyen vele - és karmoltam, haraptam, ahol értem. Aztán remegve, hangosan elment, amit annyira szerettem benne, olyan jó érzés látni és átérezni, ahogy eljut a csúcsra... Határozottan sok mindent szerettem benne.
Kis pihegés után összeszedtem magam, lezuhanyoztunk szappan, minden nélkül - mert az már nem volt - felöltöztünk, elszívtunk még egy cigit, megbeszéltük, hogy nem bántuk meg. Aztán jöttem. Romantikátlan volt, de nagyon jó, ez kellett, megfelelő lezárás volt; az üres lakásnak, a kapcsolatnak, mindennek. És azért mégis mind a ketten benne voltunk, teljes lényünkkel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése