Nem írok neki.

A tekintete. A tűz azokkban a barna szemekben. Az emlékek. A mosolya, ahogy kivillanak a farkasfogai, a nevetőráncok a szemei környékén, az érintése, ahogy beleremegek, a csókja íze, ami csak édesebb lett az elmúlt 8 évben, a vágy, ami üvölt az egész lényéből, a játékos arc, az, ahogy megfog, és mint egy tollpihét, arréb tesz, vagy megránt, finoman, de vadul, milyen rég vágytam már erre... Haldoklom.Lenne már vasárnap. Menne már el. Fulladhatnék már bele a tudtaba, hogy nincs itt, nincs elérhető közelségben, hogy ordíthatok, ahogy a torkomon kifér, nem hozhatja vissza semmi. Könnyebb lenne, mert most kurva nehéz.

Nem írok neki.

Nem írok neki.

Nem írok neki.

Nem írok neki.

Nem írok neki.

Erős vagyok.

Haldoklom.