Egészen eddig, egész éltemben arra vágytam - rendszeresen -, hogy az emlékek ne csak emlékek legyenek, imádtam fürödni bennük, visszakúszni a múltba agyban és lélekben, remekül tudtam benne dagonyázni, közben, vagy utána azon szenvedve, hogy már semmivé lettek a régi időtöredékek, s már nem fognak habkönnyű, rózsaszín burokká születni körülöttem - újra.
Na most meg az van, hogy bárcsak túl lennék. Egy csomó helyzeten. Meló - betanulás, maradni vagy menni, maradi, vagy költözni (lakás), Evan-nel rendeződni...
Túl sok az ismeretlen tényezős képlet az életemben.
Kényelmetlenül érzem magam benne.
Mindazonáltal képes vagyok arra, amire eddig soha; lenullázni mindent és újrakezdeni, nem nyavalyogva a múlt véres üvegszilánkjain. Ez jó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése