...A félig üres lakásnál még a teljesen üres sem kiborítóbb. Akkor már végeztél. Akkor már döntöttél. Akkor már mindegy, akkor már biztosan végigcsinálod.
De így...
Soha nem voltam itt boldog.
Soha nem sütött be ide a nap.
Soha nem töltötte be sok-sok kacagás.
Szenvedélytől fűtött szeretkezéseket látott, s mellette sok-sok szenvedést. Nem volt a megfelelő hely számomra, hogy átvészeljem életem egyik legnehezebb szakaszát, aminek még most sincs vége. De úgy alakult, hogy itt töltöttem el...
És, hogy a kva élet baszná meg, hiányozni fog.
Az Evan-től kapott kis színes lampionokkal, a sok, kis hülye lámpával, a sötétzöld több árnyalatával, a sok édes (vagy fájdalmas) magánnyal... igazából nem tudom, mit szeretek benne, hiszen, ha nem a nővéremhez, de valahová mindenképp elköltöztem volna innen; egyszerűen élhetetlen télen... gyűlölném, tönkretenne a párás levegőjével, azzal, hogy nem lehet felfűteni, a sötétséggel...
És mégis. Megint egy kuckó, ahol itt hagyok egy részt magamból. Lehet, hogy szívesen hagyom hátra. De attól még hozzám tartozott.
Átok az is, hogy ritkán ragaszkodom, és az is, hogy túl sok mindenhez, túlságosan is kötődöm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése