Zavarban

...egyszerű lenne. ő sem akar kapcsolatot, Alice sem, haverok,  - azt hiszem, erre a kapcsolatra mondják ezt - bejönnek egymásnak, a fiút köti egy érdekes kötelék, bár már nem járnak, Alice meg csak egyszerűen nem akar semmi komolyat.

kerülgetik egymást egy ideje. az első találkozásukkor a lány metroszexuálisnak nézte a srácot - a pink mintás pólója miatt... -, a fiú meg dium-disu csajnak a lányt  - a miniszoknyája miatt... 

másodszorra egy házibuliban a lány beivott, és válogatás nélkül mesélt mindenfélét a másiknak, aki hozzá képest igencsak józan volt, és nagyon jó hallgatóság. gyorsan kiderült, hogy mindenre emlékszik...

harmadszorra ismét egy buliban látták egymást. Alice csinos volt, bár nem túl jókedvű, elbeszélgetgettek...

egyfele laknak, ilyenkor mindig együtt mennek, egy darabon. 

a fiú mindig tovább és tovább kíséri, bár próbálja fenntartani annak a látszatát, hogy nem udvarias, sőt, kifejezetten bunkó. de Alice már megtanult átlátni ezeken, és nem megsértődni... (arra amúgy is képtelen legtöbbször...) mulattatják őt az ilyenek.

pénteken a fiú megállt, hogy ő eddig jött. megkérdezte a lányt, hogy merre megy.

 - erre. - válaszolta, mutatva az utat.

 - hát, akkor mire vársz...? 

és a lámpa zöld lett. vagy nem. de Alice elindult, és hazáig mosolygott.

másnap megint program volt, de a fiú nem volt sehol. Alice ráírt, hogy merre van, és legfőképpen miért nem ott. szó szót követett, és kiderült, hogy rosszul érezte magát az előző este történtek miatt.  utána elment és 1,5 h-t bringázott, hogy levezesse a feszültséget... Alice csak kuncogott az egészen, és meggyőzte, hogy jöjjön velük tovább.

Mori2, tipikus hangulat, húspiac feeling, van min nevetni.

ahogy a srác táncol, az valami eszméletlen. Alice-nek folyton a "Szeress, ha tudsz"-ból Keenan karaktere ugrott be; helyes, magában táncol, de sosem a szélén; elvegyül a tömegben, csukott szemmel, egyszerűen élvezi és érzi az ütemet, látszólag mindent kizár, észbontó. úgy kell elkapni a tekintetét lasszóval, és persze azt sem lehet akármikor. house terem, 40 fok, és nincs más mégsem, csak a zene és a srác. Alice-t is elkapja a hév, becsukja a szemét, nem is illik oda, nem is úgy öltözött, és mégsem érdekli semmi sem, leírhatatlan ez az egység önmagával, a zenével, ami az ereiben dübörög, kavarodva a vodka-bombával, és a fiúval, aki úgy csinál, mintha közben észre sem venné sem őt, sem a világot. hogy valójában mi zajlik le benne, csak ő tudja. 

ott kellett volna maradni, azt a pillanatot elkapni, de a többiek továbbmentek, velük tartottak. a végére egészen felszabadult lett, beszélgetett, többször akadt össze a tekintetük. kékes-szürke, keskeny szemek.

4 fele elindultak, gyalog, hazáig, beszélgettek, semmi érintés, semmi próbálkozás. 

és jött a Rottenbiller utca, megálltak a lámpánál.egyik lábukról a másikra... 

 - ma nem küldelek haza, ma nincs kedvem 1,5 h-t bringázni.  - Alice nevetett. nem akaródzott neki elindulni haza.egyedül. a fiút meg nem vihette, kupi volt, mocsok volt, dobozok, zacskók, ruhák, nem, ő ezt most nem vállalata be. amúgy is, általában ő szokott máshol aludni, magához nem visz fel akárkit. igazából szinte senkit... de a fiúhoz sem mehettek. és különben is, még csak egy csók sem volt... ránézett. nevettek. mindketten tudták, miről van szó. a fiú félénk, és ez Alice-t zavarba hozza. 

nem érti. akarja, de mégis; láthatatlan és áthatolhatatlan falként ott van kettejük közt valami, a két mosoly közt, ami nem engedi. pedig csak pár centiméter, pár mozdulat, mit pár, egy is elég... magába nézett. mi ez? érzelmek? nem, azok nincsenek. hát akkor, a tét? van ennek tétje? nincs, nem sok. egy baráti kör, de pont. ez kevés ehhez...

 - kilóméterhiányom van. sétáljunk még, ha nem unod nagyon. - nyögte ki végül.

 - menjünk. nem sietek sehova. ráérek.

újabb körök, szép is ez a hetedik kerület hajnalban, nem is fagy le a kezed, tényleg, jó is ez. beszélgettek, személyesebb témák. 

aztán a végén  - 5-6 közt valahol - megint a Rottenbiller sarkán kötöttek ki. és a rohadt lámpa. piros-zöld-autók-piros-zöld-piros...zöld.

 - nem foglak elküldeni.

 - tudom.

...

 - te tudod, mit akarsz, vagy mit szeretnél?  - így Alice.

 - nem, nem tudom.... és Te?

 - én sem. ... illetve, de, azt tudom, hogy mit akarok.

 - Te vagy a határozott. 

álltak egymás mellett, nézték, ahogy a lámpa zöldre vált ismét, és újra pirosra. egyre többet tekintgettek egymásra, nevettek, tekintet újra el, a fiú lopva mindig rá-ránézett, Alice pedig ha odanézett, megvárta a megfelelő pillanatot, és tartotta is a szemkontaktust. tudta, érezte, hogy csak egyszer kéne elég sokáig csinálni, és megvárni, hogy a testét és szellemét elöntse az a mindent átható érzés, a muszáj, amikor már nincs megállás, amikor már nem tud gondolkodni, amikor csak cselekszik, ösztönből, odalép, egy fél pillanat, finoman hátratolja, újabb fél pillanat, falnak dönti, lekapja, és már minden mindegy lesz. 

de nem merte. nem merte. szűkölt, szenvedett, de csak folytatta a macska-egér játékot.

aztán már felváltva mondogatták, hogy ez kínos, és vicces, de egyik sem moccant. se oda, se el. 

végül Alice érezte, hogy fárad, hogy nem jó, hogy ennek véget kell vetnie, ha nem akar ott elhalálozni a kibaszott zebránál, a fú mellett, akit kíván, akire kíváncsi, akit ki akar csomagolni, ki akar bontani a zárkózottságából, nem azért, hogy érezzen bármit is csak érdekli, perverzió ez, igen, az, lelki kurvaság testi - helyett, csak extrákkal meghintve, fuck yeah.

elköszönt, két puszival, a lámpa zöld lett, és ő elindult, 

mérges volt, kurva mérges, magára. 

egyértelmű, h ez a fiú soha nem fog lépni. vagy de, de addig Alice nem bírja ki,

a fejét tudta volna verni a falba.

otthon meg is tette.

persze az a rohadt franciabugyi, amit lerángatott magáról nagy dühösen, nedves volt...