Meggycsatni

Tegnap éjjel dög fáradt voltam.

S-sel gyorsan kitárgyaltunk, mihez is lehetne engem leginkább hasonlítani ilyenkor.

Arra jutottunk, hogy egy üveg meggycsatnihoz* – üveg nélkül. Elfolytam, mint a lekvár, de a lekvár édes, én viszont, ha kidöglöttem… ehh.

Megnéztük a Social Network-ot.

Nem lepett meg, de meglepett, hogy nem lepett meg.

Durva, hogy minden zseni ugyanarra a sorsra jut – mármint szociális szempontból. Nem lennék a helyükben. Köszönet értük a Világmindenségnek – csak hogy semmilyen vallású egyént ne sértsek meg -, meg köszönet nekik az alkotásaikért és a felfedezéseikért. De nekik, lelkileg, emberileg, boldogságügyileg…ki fizet mindezért? Pfffffffffff… hát, nem tudom.


*("Édes, de nem lekvár, savanyú, de nem savanyúság, fűszeres és gyakran égetően csípős, de nem ételízesítő, ám túl tömény ahhoz is, hogy köretként, főzelékként egyszerre nagyobb mennyiségben fogyasszunk belőle. Nem olyan híg, mint egy mártás; darabos, nem pedig krémszerű, mint egy püré. Zöldségből-gyümölcsből főzik, ecettel-cukorral tartósítják, inkább elteszik, mint frissen tálalják. Hidegen szokták fogyasztani". 
http://www.terebess.hu/tiszaorveny/csatni.html)