Ülök a kanapén, fő a zacskós leves - nem, még mindig nem vagyok kuhnyetündér - és mogyoróvajat nyalogatok kanálról. Fasza. Akárcsak az a szerencsétlen Joe Black. No mindegy, ami jó, az jó. Közben odakint zuhog. Úgy kimennék elázni. Hogy kívül is azt érezzem, amit belül. Hogy egyik nap perzsel a nap, máskor pedig ver a jégeső... Egyszerre izzani és megfagyni érdekes és gyönyörű érzés, de nem tarthat örökké. "Minden, aminek kezdete van, véget is ér." Vajon miért törvényszerű...? Vajon mi váltja ki az emberből azt, hogy újabban nehezen hoz meg döntéseket, és ritkán ért egyet önmagával? Ok, rájöttem valamire, de ettől még nem lettem boldogabb. Sokáig azt hittem, Alice a "rossz" énem, szörnyű őszinteségével és nyers modorával, kegyetlen igazságaival és a testi örömöket követelőző énjével. De nem. Sajnos bonyolultabb vagyok, mint reméltem. Alice nem az ördög. Egyszerűen csak egy nő és egy férfi is lélegzik bennem. Érzem, amikor arra a tündéri lányra nézek, és minden annyira más lesz. Rögtön én vagyok a kezdeményező fél. Amikor S-t látom, és a mindennapok szarságai nem húzzák le a vállamat, akkor bújós kislány leszek, aki képes hisztizni egy csomó tipikus csajos baromságon legbelül. Időnként töprengek, hogy mi alakult volna máshogy, ha a lányokat választom akkor, amikor rádöbbentem "kétpólusú" énemre. Továbbra sem hiszem, hogy ez volna a megoldás. De nem tudom, mit tartogat a jövő, és elég merész leszek-e mindennel szembenézni, ami szembejön, akárhogy is alakuljanak a dolgok most. Ennyi. Sokszor parttalan gondolatmenetek cikáznak bennem mostanság.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése