Elegem lett. Eltelt bazdmeg nyolc hónap, és nekem elegem lett. Az álmodozásból, a vágyakozásból, a "majd egyszer biztosan"-ból, meg abból a megérzésből, hogy lesz még közünk egymáshoz. Elég.
Tegnap azon kaptam magam este, hogy felbasztam az agyam a zöld pöttyön. Igen, a ZÖLD pöttyön, face-n. Hogy miért kell nekem min-den-ál-dott-ki-be-ba-szott-kur-va-na-pon nézni ezt. Meg őt. Az üzifalát már nem látom, de a rohadt neve meg a pöttye valamiért mindig oda kerül, azok közé az emberek közé, akikkel rendszeresen beszélek, holott vele nem... (Ha-ha.) És unom ezt. Örülök, hogy boldog, tényleg. Hogy minden klappol - mert minden klappol -, de nem óhajtok én ehhez asszisztálni.
Tegnap este, full sminkben már, totál kiakadtam ezen az egészen. Hogy fel kell fognom szépen, hogy SOHA, és a SOHA SOHÁT jelent, és ez így van jól. Volt Farkas, nincs Farkas. Nem várunk rá tovább, szépen éljük az életünket, de nem miatta úgy, ahogy. Nem szabad.
Végül ahhoz, hogy ne bőgjem el magam istenesen, be kellett puszilnom egy feles pálinkát.
Azon töprengtem, lehet-e olyat, hogy ne lássam, hogy valaki fent van-e chaten, mert csak ez zavar. De nem lehet, ahhoz le kéne tiltanom őt. Amit csak gőgből nem teszek meg; nem kell neki tudni, hogy mi van. Ha letiltom, a helyzet egyszerűbb lesz számára, mint az egyszer egy.... Kevés ilyen képmutató faszság érdekel, de ezt az örömöt nem óhajtom megadni neki, vagy bárki másnak, akinek feltűnik.
Summa summarum, mostantól megpróbálom magam mindig emlékeztetni erre... bár remélhetőleg nem fog kelleni, legalábbis most kvára azt érzem, hogy tele vele a faszom is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése