hiány

itt a tél, a szeretet ünnepe, meg minden. hideg is lett, hó is van. eléggé bennem van, hogy nincs kit szeretni... és szar.rég nem volt ilyen karácsonyom. de nem adom fel. továbbra is tartom magam ahhoz, hogy nem jövünk össze senkivel, akit csak ímmel-ámmal tudnék... de néha olyan nehéz. pffffffffffff.

én az egész világot tudnám szeretni. ma, ahogy sétáltam a vérfagyasztó zimankóban, azon járt az agyam, hogy ez mind szép és jó, meg idillikus, a kép maga, hogy valaki lenne, és hogy most többen is vannak, akiket annyira, meg úgy, meg minden. de valóban? valóban el tudnám fogadni, hogy a többiek kiesnek a képből? ez nem egy verseny. én tényleg mindet szeretem/kedvelem, stb. el tudnám ezt fogadni? S, M, K, Kölyök, Spike, a Leányzó, a Bársonybőrű Szőke (róla még nem meséltem, jön majd az is), D... és még... nem mindet. nem mindet tudnám. elengedni. a szívemből, az ágyamból, nem érezni a testük melegét, a csókjuk ízét... bár persze, akkor, ha igazán szerelmes lennék, elvakulnék teljesen, és semmi más nem számítana. talán félek is ettől. újra ennyire "elengedni" magam. talán ezért van, hogy mostanában csak olyanokkal tudom ezt elképzelni, akik pont nem, vagy nem úgy, vagy tudom is én... legjobb védekezés a támadás. vajon ez az? önmagam támadása, hogy megvédjem magam? jellemző lenne rám... az örök ellentétes, kicsi Alice.