Álomvilág

Álomvilág

Ebben a Mindenségben
Minden csupa nyár,
Csupa illat,
Naplemente a házak közt,
Forró levegőben sóhajtó
Hűvös szellőből van a kerítés,
Tágra nyílt szemeid az álmosan nyíló ablakok
A vonzalmunkból épített,  furcsa szobára,
Édes nyírfa ajtóinkon kilincs a kettőnk közt vibráló tűz…

Ebben a világban Alice elvész
Csendes magánya pillanataiban,
Itt Te vagy a herceg, akinek nincs fehér lova,
Te, akit örökké érezlek,
Érzéseket olvasok soraid között,
Hangulataidat iszom s szívom magamba…

Várok.

Mi a fenére és miért is várok,
Ha elém állnál, 

Ha kellenék,
Megijednék…

Tudom,
Az ébrenlét gyönyörébe csent apró öröm-homokszemek
Tekintetemben s az én soraim közt sem nyomtalanok;
Te is észreveszed, és zavarban vagy,
Hol édesen nyílni kezdesz,
Hol elzárkózol újra…

Nem először írom;

Ez is csak kés a húsba.

Lehet, tényleg csak álom ez,
Csakugyan puszta, mezítelen vágy,
És félreértett jelekből elhitt
Vak mámor-ittasság.

Ez a világ az enyém, s egyre inkább érzem,
Veszélyes, mert a hit mindent megdönt,
Ezért nem hiszek el semmit Belőled,
Ezért nem hiszlek el Téged magadat sem,
De mégis kaptál helyet nálam, 

Egy világot tőlem;

S lám, ha sután is,
Fájón is,
De újrateremtetted bennem,
Újra megnyitottad;
Újra ömlenek a szavak;
Nem rímben, de sorban,
És nem lelem nyugalmam vagy csendem
Sem vodkában, sem borban,

Csak az alkotásban, a táncban, az elmélyülésben.

S mikor üres üveggolyó tekintettel
A konyhaablaknál ülve a semmibe révedek,
S lelkem nagyon messze jár;
Ebben a Semmisségben
Minden csupa nyár,
Csupa illat,
Naplemente a házak közt,
Forró levegőben sóhajtó
Hűvös szellőből van a kerítés,
Tágra nyílt szemeid az álmosan nyíló ablakok
vonzalmunkból épített,  furcsa szobánkra,
Édes nyírfa ajtóinkon kilincs a kettőnk közt vibráló tűz…